Amerikai Magyar Szó, 1986. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-20 / 12. szám
Thursday, March 20. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. ILLÉS SÁNDOR TELI TAM BUR ASZÓ Minden alkonyaikor felzeng bennem mostanában hatvan év havas mélységéből, és pillegő hóhullásként leng körül a teli tamburaszó. Apám a kopott dívány sarkaba kuporodik, és mig kint kékesen borong a téli alkony, felcsendül ujjai alól a nóta. Régi-régi dalok az ő gyermekkorából, aztán háborús melódiák Boszniát idézve, meg Galíciát, Piavet siratva. Miután befejezte a ház körüli munkát, alkonyaikor beült a szobába. A mama meg foglalatoskodott ilyenkor a konyhában, elszűrte a frissen fejt tejet, elmosta az edényt, ha kenyérsütés előtt állt, akkor lisztet szitált, kovászt kavart. Csak ezután rakta az asztalra a vacsorát. Déli maradék volt, vagy jobb esetben füstölt disznósajt, ecetes-hagymás lében pácolva. Apám imádta. Amikor már elfogyott a disznósajt, a kifagyott füstóltkolbászt és szalonnát ettük nagy karéj házikenyer- rel és vöröshagymával. Fél órácskát tartott csupán ez az alkonyati muzsika, a tamburaszó, de soha el nem mulasztottam volna. Még ha a pajtások legizgalmasabb játékát is kellett érte otthagynom, vagy az ijesztő meseket boszorkányokról és kísértetekről. Hazaszaladtam ilyenkor, besurrantam a kis szobába, lekuporodtam a kemence mellé, nekivetve hátamat meleg falanak. Ilyenkor senki nem szólt, a mama se kérdezett, hallgatta ő is a tamburaszót. Csodálatosan tudott tamburálni apám. Már gyermekkorában szerzett (magjának valahonnan egy kis tamburát. Bácskában, ahol éltünk, a tambura volt a hangszerek királynője. Mindig fajt a szive egy olyan tamburára, amelyiknek gyöngyházberakása van, vagy teknoc páncéljából képeztek ki. Emlékszem, megígértem neki egyszer: "Ha gazdag leszek, veszek neked apam, a legszebbet veszem meg!..." Gazdag nem lettem ugyan soha, de azért vehettem volna mégis, nem bocsájtom meg magamnak, ha visszagondolok ra, keserű lesz a szám. Az alkonnyal mindig egy kis szomorúság is érkezik. Talán ez szólalt meg a húrokon. A szomorúság, az öröm, habzottak a nyári nevetések harmatosán, cséplőgépek zúgtak, fecskék siklottak a levegőben, madarak csiviteltek önfeledten, a rétén ( futottam Bundás nevű kutyánkkal mezítláb. Öreg- apám leszedte a fáról a legszebb álmát, bársonynadrágjánál kifényesítette es a kezembe adta. Fehér bajusza volt öregapámnak, néha most is kimondom a nevét vágyakozva utána: András nagyapó! Es a Szüle! Sámli- szerü kis széke volt a szülének, mesélik, hogy ez volt a hozománya egyedül. Mindig azon ült, mert ö végtelenül alázatos volt. A Nagyapó meg a Szüle a sarokig kisérte mindig az eladott öreg tehenet, és elválásnál óregapam megköszönte a jószág jósa— %kt- , A mi házunknál az állatok is beszeltek. A mama közvetítette hozzám az udvar titokzatos üzenetét. Játékos kedvvel csücsörítette a száját, utánozva a kisborju panaszát, vagy a malac siránkozását. Azt üzente a koca, a kis tarka például, hogy ó nem eszik kukoricát, mert attól meghízik, s aztán jön a kés. Meg ilyen, kérései voltak: "Tiltsák ki a bőllért a házból!" így játszottunk, nevettünk nagyokat, meg a kutya is közbeszólt vakkantva. ( Mindez benne volt az esti tamburaszo- ban. És még mennyi szin, esemény: nyári záporok, korai kelések, ^ hajnali fattyalasok a kukoricásban, répakapálás, szüret, kukoricafosztás őszi csillagfénynél, az a régi háború tábori levelezőlapokkal, gyászok, temetések, siratások. Apám szive dobogott a húrokon. Talán azért kedveltem annyira a teli estéket. Nyáron nem ért rá soha tamburálni, mert mire beesteledett, elfáradt a munkában. De télen, amikor korán alkonyodott, előkerült a kis tambura. A petróleumlámpát mi csak vacsorára gyújtottuk meg. Szép volt az alkony, kékesen szűrődött be a közelgő este, világított a hó, az istállóban néha-néha felbőgött egy tehén, tyúk pittyent, kütgém csikor- dult, és a kis szobában a diva'nyon kuporogva apám ujjai tétován keresték a hangokat, amelyeken az emlékek érkeztek színesen es melegen. Hetenként kétszer a nagyapáékat( kisértem el nazarenus Összejövetelre. Énekelni és Bibliát olvasni jártak össze. Én vittem a lámpát a gyertyacsonkkal, hogy világítsák majd hazafelé. Összeverődtünk többen is lámpavivő gyerekek, a háziak tökmagot, vagy sülttököt nyomtak a markunkba, és elvoltunk csendben a sarokban. Az egyik ének szövegére, amelyet olyan lelkesen fújt a gyülekezet, még most is emlékszem, igy hangzott: "A Kegy hajója evez, evez, evez, a szép Kánaán fele..." De sokat tűnődtem életem során, milyen is lehet az a szép Kánaán, s milyen a Kegy hajója, amely kék vizeken viszi boldog utasait idegen, misztikus világba? (Most tudom már, melyik az a titkozatos és szép Kánaan: az a régi gyermekkor, az a régi ház, a kerttel, amelybe a mama jácintuso- kat ültetett. De már késő...) Zengett az ének (hallom most is); közben elnyomott az álom, a szüle ébresztett, hogy indulunk haza. Meg^yujtottuk a gyertyát a lámpában, _ ami négy lapos üvegből állt, hogy el ne fújja a lángot a szél. Roppant a hó a lábunk alatt, imbolygóit árnyékunk a házak falán: mintha óriások mennének! Milyen parányi volt a gyertyafény, mégis milyen nagy világosságot árasztott, hatvan év múltán is látom a mellettünk elsorjázó házakat, kapukat, fakat. Amikor a Csillag kocsma sarkára értünk, megfordultam és hátrafelé lépegetve világítottam tovább. Elvesztettem ugyanis a bal kesztyűmet, fázott a kezem, zsebre kellett vágnom. Es hogy a lámpa a másik kezemben is elébünk világítson, hátrafelé kellett mennem. Az egész telet kihúztam felpar^ kesztyűben, csak a szüle tudott róla, ó mindenről tudott, de nem árulkodott. (Igy őriztem meg magamban a régi teleket, zúzmarákat, csilingelő szánokat és az esti tamburaszót. Tudom, miről üzen, s ha behunyom a szemem, látom azt a régi házat, a kertet, a széltől borzas szalmakazlakat: Kánaánt! ' I Es úgy erzem, egyre közeledik ez a Kánaán, egyre hangosabb bennem a régi tamburaszó, téli esték gyertyafénytől imbolygó arnyeka a falon. Egy eltévedt gyermek arnyeka, aki hazafelé tántorog megvénül- ten, a( sötétedő alkonyatban. Kisérj végig tamburaszó! TAVASZI ÁLOM HAVAS JUDIT ELŐADÁSA NEW YORKBAN Bűbájos volt, mint a tavaszi álom... a magyar költészet nagy varázslatait közvetítette szivbemarkolóan, feledhetetlen harmóniával. Kodályt és Bartókot hallottuk muzsikálni, ahogy figyeltük Havas Judit előadását. Mily szerencsések voltak azok, akik ott voltak március 15-én a Püski Galériában és élvezhették az előadást. Mit mulasztottak azok, akik nem értesültek idejeben e tüneményes művésznő felléptéről. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy amikor legközelebb idejön - e's reméljük, követeljük, hogy visszajöjjön - akkor jobban megszervezik előadásait. Addig is kívánjuk neki, hogy művészi csillagtársaival együtt gyűjtse továbbra is a babérokat, amelyeknek szerény koszorúját mi most már csak gondolatban tudjuk átnyújtani neki. /d—í/ DERY színmű sikere Déry Tibor szenzációs színmüvét, "Képzeletbeli riport egy amerikai rockfesztiválról" rendkívüli siker jegyében adták elő angol nyelven Albany, N.Y.-ban. Az előadáson több, mint 900-an vettek részt. MAGYAR FOGORVOS Dr KALKÓ ILDIKÓ A New York Egyetem Fogorvosi Karanak tanársegéde korszerűen felszerelt rendelőjében 97-52 64 Ave Forest Hills,NT. (közel a Queens Blvd-hoz az N és GG földalattival) Rendel: hétfőn és szerdán d.u. 4-8-ig csütörtökön és szombaton 9-4 óráig Telefon: (718)275-7552 Biztosításokat elfogad Bármilyen fogászati problémával forduljon bizalommal hozza.
