Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-08-15 / 30. szám
Thursday, Aug. 15. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11. MOLDOVA GYÖRGY: MAGÁNYOS PAVILON /7 PuA/ztáh 94. ' A társalgás négyszemközt kicsit nehezen indul. De annak is van orvossága. - "Az ital, Öregem, az ital; ital nélkül körülményes, pláne a paragrafuson aluliakkal, (a 16 évnél fiatalabbakkal), akikre nekem egy időben nagy gusztusom volt. Meg voltam veszve, barátom, olvastam valami marhaságot, hát csak azok után bolondultam, a töretlenek után, ahogy erre mondják, és egymásután minél többre... Olyan bolond voltam. Szóval egy üveg bor, anélkül nehezen oldódik a nyelvük, pedig hát egy kis társalgás nélkül fenét sem ér az egész. Persze inni sem akarnak, rém szégyello- sek. De ha a bor nem kell nekik, adhatsz teát, jó rumosán, ezt mindegyik megkóstolja. Vacsora? Hozzá nem nyúlnának. A süteményből meg úgy, ahogy letörnek egy kis darabkát, azt morzsolgatják egész este. Egyiket cukorral vártam, csokoládéval. Elvette az egész csomagot, betette a szoknyája zsebébe, előttem meg se nézte volna. Illemtudó nép ez. De ha az első pohárt beléjük tudtad könyörögni, akkor rendben". Szépen el lehet velük beszélgetni, sok mindenről. "Arról, hogy hol voltak vasárnap? Milyen volt a tánc? kik a leánypajtások? Szóval mindenről, csak a munkáról nem, mert az eszükbe hozná, hogy hát kicsodák is tulajdonképpen. No meg az anyjukról ne! Apjukról, testvérükről beszélhetsz, meg a nagyanyjáról is, csak az anyját ne hozd szóba öregem, véletlenül se. ez a tanácsom. Akkor slussz, kezdheted elölről. De legszívesebben dalolasznak. Micsoda szép esteim voltak nekem úgy. Beül, kérlek a sarokba, ahol nem éri nagyon a lámpa és ott dalo- lászgat magában, meg nevetgel csöndesen, már amilyen mértékben bele tudod diktálni az italt. Mikor itt a szomszédban, B.-en voltam, a szobám a jószágigazgató házában volt, annak meg hajadon kisasszonykái voltak... szóval hát vigyázni kellett, nem lehetett nagy ricsajt csapni. De a cselédek meg különösen dalolosak voltak. Hát nálam csak olyan felhangon dudorásztak, finoman, mint a cérnapongetés. Nincs az az urinő, akivel én olyan jól éreztem magam, mint ezekkel a kis • dudorászokkal; . reggelig elhallgattam volna őket. Aztán elál- mosodnak. Főleg a fürdés után, mert én meg is fürősztöttem őket.*1 A bizalommal nem élnek vissza, arra nincs eset; úgy van, ahogy én magam is sejtettem, sőt, azok, akik bejárnak, még szorgalmasabbak, engedelmesebbek. - "Mintha az embernek kedvében akarnának járni... Még jobban elismerik parancsolónak; mintha a dologból lehetne valami... Szóval asz- szonyok. De mások előtt egy világért sem árulnák el, hogy az emberhez valami közük van. Illetve épp azzal árulják el, hogy ha munka közben találkozol velük, hát sütik le a szemüket, a kezük, meg mint a motolla... legalább is erre mifelénk." /folytatjuk/ Újítsa meg előfizetését! 19. rész A dombokról pedig kosaras emberek kapaszkodtak lefelé, szőlőt, diót és szilvát hoztak, a meredek Ösvényen gyakran megcsúsztak, és a földre hullott egy-egy maréknyi gyümölcs, de senki nem hajolt le érte. Lejjebb sétáló párok jöttek a kocsival szemközt, a ráérő és kipihent embereket nezve, Zsófia ismét arra gondolt, hogy vasárnap van - ez az érzés a felkelés kezdete óta szinte mindennap felmerült benne. Megkérdezte a sofőrt, vajon fogadják-e majd Őket a raktárban? A sofőr sem tudta pontosan, milyen nap van, ügy gondolta, valószínűleg hétfő. De nem is erdekelte különösebben, feltételezte, hogy a raktárban állandó ugyeletet tartanak. tA raktar kapuját azonban zárva találtak, csak hosszas csengetésre került elő egy portás. Nem volt hajlandó kiszolgálni Zsófiáékat, azt állította, hogy készleteik különben is kifogytak, igénylésükkel átküld- te őket egy alkalmi raktárba, melyet az Ápolónőképző Intézetben rendeztek be. A képző épülete a Duna túlsó partján feküdt, es ha átmennek, azt kockáztatták, hogy sötétedésben kell visszatérniük a klinikára, mégis nekivágtak az útnak. Zsófia mindenképpen meg akarta szerezni a hiányzó takarókat és gyógyszereket. A Képző előtt négy ponyvával letakart teherautó vesztegelt, ók is beálltak a sorba, Zsófia kiszállt, a sofőr kérte, hogy igyekezzen minél hamarabb végezni. Zsófia sietve vágott keresztül a kongó előcsarnokon, melynek egyik sarkéban az ő képe is ott lógott a diplomázó növendékek hat évvel ezelőtti tablóján. Azóta már járt itt néhányszor, az esti továbbképző némelyik előadásán, melyet a második emeleti klubszobában tartottak, de még mindig ugyanaz a nyugtalanság fogta el, mint növendék korában, mikor éjszakánként a portás figyelmét kijátszva megpróbált észrevétlenül beosonni a kazánházi folyosóra, ahonnan Vájná István kis szobája nyílt. Elpirult, haját hátrasimitotta a füle mellett, és hogy Vájná emlékét eloszlassa magában, régi iskolatársnoire gondolt, akikkel három évet töltött együtt ebben az intézetben. Felszaladt a lépcsőn, úgy gondolta, ho^y az ideiglenes raktárt csak a nagy előadóteremben rendezhették be, és valóban abból az irányból hallatszott a fojtott zsivaj. A folyosó csak oldalról, a beton ará- beszk diszitések résein kapott világosságot, már ebben a kora délutáni órában elborította a homály. Hirtelen kinyílt az előadóterem ajtaja, és villanyfény vetődött végig a folyosón. Magas, pulóvert és csizmát viselő férfi lépett ki, vállán egy nagy pa- pirládát hozott; több részletet Zsófia nem vehetett ki, mert az ajtó becsukódott utána, és a fény megszűnt. Néhány lépés után egymás mellé értek, a férfi megállt Zsófia előtt;-Szervusz. A hangról Zsófia rögtön felismerte Vaj- nát, és a homályban is láthatókká váltak száméra a férfi arcvonásai. Már évek óta nem találkoztak, és nem számitott rá, hogy szerelmük régi színhelyén akadnak Össze. Ajka zsibbadni kezdett a hirtelen idegességtől, csak akadozva tudta viszonozni a köszönést:-Szervusz. Tovább akart menni, de Vájná letette a papirládát a folyosó párkányára, és megállította:-Hogy vagy?-Jól.-Visszaköltöztem ide. Intett a kazánházi folyosó felé:-Minden olyan mint régen. Nem jönnél be egy percre?-Nem. Haza kell érnünk meg sötétedés előtt.-Férjhez mentél?-Nem, de a sofőr vár kint a kocsival.-Hol dolgozol? Még mindig a Christian klinikán?-Igen.-Holnap este otthon vagy?-Nem.-Es holnapután?-Nem lakom bent a klinikán. A környékről járok be.-Kár. És mi volna, ha most itt maradnál? A sofőr hazatalál egyedül is. Mindjárt szólok neki.-El akarok menni. Hagyjál. Zsófia kiszabadította magát Vájná szorításából és besietett az alkalmi raktárterembe. Megpróbált erőt venni magán, de a személyzet megdöbbent arcán látta, hogy nem sikerült; elfogadott egy pohár vizet, és leült, mig az igényelt holmikat összecsomagolták. Nem akart egyedül kimenni a folyosóra, megkért valakit, hogy hívja be az utcán várakozó sofőrt. Hóna alatt négy takaróval Zsófia a sofőr háta mögé húzódott és a nyomában lépkedett, amig ki nem értek a házból. Leszegett fejjel a kópadlö mintázatát figyelte maga előtt, hogy az esetleg ott álldogáló Vájnának ne legyen módja megszólítani őt, igy nem( tudta megállapítani, várta-e a férfi egyáltalán. Már valóban bes'ótétedett, mire visszaértek a klinikára. Zsófia megkérte a sofőrt, hordja be a csomagokat. Hazasietett, kulcs- razárta maga mögött a pavilon ajtaját, kabátját levetette, és felakasztotta a fogasra, a nagy mosófazékban vizet tett fel melegedni, aztán leült. A szék karfájára varrt hamutartóban még ott hevert a pap elnyomott szivarja, a halvány, lebegő dohányszag az elmúlt éjszakát és Flóriánt juttatta Zsófia eszébe’, lassan megnyugodott. Felkelt és kitakarította a szobát, söprés közben megtalálta Flórián börtönből származó fémkorongját, mely, úgy látszik, kihullott a férfi zsebéből*, hogy ne felejtse el visszaadni, feltűnő helyre: a könyvespolc sarkára tette. Beleértette ujját a mosőfazékba: a viz már felmelegedett, megfogta a fazekat és átvitte a benyílóba. Zsófia fürdőszobája nem volt bekötve a főépület kazánjának melegvíz-hálózatába, ha fürödni akart, maga hordta a kádba a meleg vizet. Másik vizet rakott fel a fejmosáshoz, mielőtt belépett volna a kádba, végigsimitott magán, úgy érezte, a bőre szokatlanul meleg. Egy pillanatig arra gondolt, hogy lázas, de a szive egyenletesen, nyugodtan vert. Lefeküdt, ahogy a takaró hozzányomta bőréhez a síkos, hideg anyagot, most is megborzongott, de aztán a hálóing fokozatosan átmelegedett. Még gondolt arra, hogy olvas egypár sort, karja megmozdult, de végül mégsem nyúlt ki a meleg paplan alól. ( () ( t. Reggel, mikor belepett a klinika főépületébe, a portás felkapta a fejét, es hosszan nézett utána. (folytatjuk)
