Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-07-18 / 29. szám
12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 18. 1985. Párizsban is... A párizsi metróvonalon tavaly több, mint négyezer bűncselekményt követtek el, 18,5 százalékkal többet, mint 1983- ban. A tanulmány, amit a metrót üzemeltető Ratap-vállalat megbízásából készítettek, kimutatja, hogy a föld alatt erősen megnőtt a .büntettek száma, ezért a metróutasok 63 százaléka fél a metróállomások folyosóin. A tanulmány készítői azt javasolják, hogy a szolgálati idejüket töltő katonákból szervezzenek önkénteseket a metróutasok védelmére. Ezenkívül a bűnügyi rendőrségnek is megerősített szolgálatot kellene teljesítenie a metrón. A JAPAN NŐKRŐL A japán nők várható átlagos élettartama tavaly első ízben emelkedett 80 év föle. A japán egészségügyi és népjóléti minisztérium közleménye szerint egy tavaly született japán leánygyermek átlagosan 80,1 évig, egy fiügyermek pedig 74,5 évig tartó életre számíthat. A minisztérium emlékeztet rá, hogy alig két évvel a ipáso- dik világháború befejezése után Japanban a varható átlagos élettartam még csak 50 év volt a férfiaknál és 54 év a nőknél. A világon egyébként a statisztikák szerint mind a nők, mind a férfiak esetében Japanban a legmagasabb, a várható átlagos élettartam, Japánt Svédország követi 79,6 (73,6) és Izland 79,4 (73,9) évvel. amely négy, 200 emeletes keskeny torony- épületből áll. Ezeket 20-25 méterenként üvegből és cementből épített folyosók kötik össze. Az elgondolás az, hogy ily módón az ep'úletegyüttes nagyobb rugalmassággal állhatja a széllökéseket. Chicagóban, amely eltökélten rekordot kivan dönteni a magasépületek vonatkozásában (itt all a világ legmagasabb épülete, a Sears Tower), elkészítették egy 210 emeletes World Trade Center terveit. Ebben az épületben üzletek, éttermek, szaunák, lakások kapnának helyet és a hires határidős tőzsde. A tervezők szamara a legnagyobb gondot a szél okozza. Az óránként 160 kilométeres sebességgel száguldó szél egy 300 méter magas épületet mintegy egy méterrel mozdít el a középponttól, az épület kilengése elérheti a 2 métert is. Természetesen a földrengés ennél súlyosabb következményekkel is járhat. Már napjainkban is táncolnak a felhőkarcolók a szél hatására. A széllökések enyhítésére az építészek az épületek csúcsán hatalmas nyílásokat képeznek ki (ilyen például a manhattani ATT felhőkarcoló tetején a Chippendale stilus- ban kiképzett nyílás). A jövőben építendő szuperfelhőkarcolóknál azonban újabb megoldáson kell törniük a fejüket a tervezőknek. A New York-i Citicorp Buildingnél fantasztikus megoldást alkalmaztak: az épület utolsó emeletét egy hatalmas, 400 tonna súlyú betontömb foglalja el. Ezt a tömböt egy olajszivattyúhoz csatlakoztatták, és az mindig az épülettel ellentétes irányba leng ki. Ha a szél jobbra fúj és balra dönti az épületet, a betontömb jobbfelé mozdul el és mérsékli az egész felhőkarcoló kilengését. A hallatlanul ötletes megoldás Achil- les-sarka az esetleges - áramkimaradás ■ vagy rövidzárlat, aminek következtében a kitűnő szerkezet működése leállna. Ha sikerülne megoldani mindennemű statikai és dinamikai problémát, meg mindig fennmarad az épület használatával kapcsolatos problémák egész sora. A New York-i World Trade Center valamennyi Férfi-, női- és gyermekcipőket gyárt ragasztott, California és direktfröcs- csöntött eljárással borból és ' bérhelyettesítő anyagokból" /oborio CIPŐGYÁR SZOMBATHELY Szabadságharcos u 8-12. 9700 Kétszázemeletes ház Robert Sobel és Nat Krahl építészmérnökök immár 6 éve dolgoznak egy 200 emeletes szuperfelhŐkarcoló tervén. "Az igazat megvallva egyik délután nem volt semmi dolgunk, és csak úgy heccből felvetettük a 200 emeletes ház gondolatát. A későbbiekben ezután már kezdtük komolyan venni a dolgot." Sobel nem újonc a szakmában, részt vett a New York-i World Trade Center két ikertornyának építésében is. "Struktúrák vonatkozásában számunkra a határ a csillagos ég - mondja. - az általunk tanulmányozott 500 méteres épület akár 1000 méterre is tervezhető, hiszen manapság elég erős anyagok és fejlett építéstechnológiai megoldások állnak rendelkezésünkre." A félezer magas épületet a texasi Houstonban emelnék a tervek szerint. Voltaképpen háromszögletű prizmarendszerből állna, amelyeket 270 meteres oldalú alap kötne Össze egymással. Ezek a prizmák úgy helyezkednének el egymás mellett, hogy egymást támogatva állnának ellen a szél támadásának. Az épületben 100.000 embert lehetne elhelyezni. A tervezők a "moduláris csövek" technikáját alkalmaznák, amelyben az épület minden egyes eleme erősíti az épülettestet a földrengések és a szél rohamai ellen. A fantasztikus tervek gomba módra szaporodnak. De Simone és Chaplin tervezőirodájában látott napvilágot egy bérház, tornyában 99 felvonó működik. Egy 200 emeletes épületben azonban háromszor ennyire lenne szükség. Voltaképpen emeletes liftekre volna szükség, amelyek egyszerre két épületszintet szolgálhatnának ki. Lehetséges, hogy "expressz" lifteket alkalmaznának, amelyek percenként 700 méteres sebességgel haladnak. Ezek szállíthatnák az embereket mondjuk a 25. emeletről az 50.-re vagy a 75.-re. A sebesség azonban hányingert, éles fűlfájást válthat ki, különösen azoknál, akik meghűléses betegségben szenvednek. Ezért a liftkabinokat - a repülőgépekhez hasonlóan - nyomásszabályozó berendezéssel kell ellátni. Marad még az ajtók problémája. Az ajtók nyitásakor ugyanis csökken a nyomás. Egy ilyen jellegű épületet olyasféle ajtókkal kellene ellátni, amilyenek a tengeralattjárókon találhatok. A tűzveszélyt csak úgy lehetne kiküszöbölni, hogy huszemeletenként hermetikusan zárt övezetet képeznek ki. Veszély eseten a 200 emeletes epület 100.000 lakója nem hagyhatná el az epületet a központi bejáraton keresztül, hanem ezekben az elzárt övezetekben keresne menedéket, ezek ugyanis három órán át képesek lennenek ellenállni a tűznek. Ahhoz, hogy tudjuk, hány ember tartózkodik az épületben, számítógépnek kell nyilvántartania minden egyes látogatót és a lakóknak elektronikus személyi igazolvánnyal kell rendelkezniük.