Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)

1985-12-05 / 46. szám

10. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 5. 1985. AUSTIN EMIL GYÖRGY EMLÉKÉRE 1895-ben, Erdélyben, Szatmáron szüle­tett, munkáscsalad első gyermekeként. Rézeszíergályos könnyelmű apja otthagyta feleségét négy kisgyermekkel. Édesanyja, mint fehervarrónő próbálta eltartani gyer­mekeit. Sokszor előfordult, ha enni kért, de szegény édesanyja azt felelte: "Nem vagy éhes kisfiam, csak szomjas vagy, igyál egy kis vizet." Tizenkét éves korában kereskedő rokonaihoz került inasnak. Fel- szabadulása után Pestre ment. Szép írása volt, állást kapott egy irodában, mint szám­lázó. Lassanként egész csaladját Pestre vitte. Margit húga is dolgozni kezdett. A két kisebb iskolába járhatott. 17 éves korában besorozták katonának. Az olasz frontra vitték az I. Világháború­ban. Túlélte a háborút, de hónapokig (kór­házban volt. Rokoni támogatással, a háború elmúltával, a "Fészek" nevű müvészklubba került vezető állasba, jó fizetéssel. A Ta­nácsköztársaság leverése után meggyülól- te a fasiszta, fehérterrort, Horthy rend­szerét és New Yorkban élő nagybátyja segít­ségével 1921-ben kivándorolt. Minden munkát elvállalt és lassanként egész családját kivitette. Közben a Stuyvesant High School tanulója lett esti szakon. Később a Cooper Unióban kitanulta a szabászatot es ruhater­vezést. Mint öntudatos munkás megismerkedett az Uj Előre köreivel és hú követője lett Bebrits Lajosnak. Sokat tanult tőle, es javaslatára irogatni kezdett, kezdetben kis novellákat. Amikor Bebritset es csalad­ját deportálták, ő is kikisérte okét a hajő-^ hoz. Bebrits ajánlatára a munkássajtó dol­gozója lett és amikor a lap Clevelandba költözött, ö lett a new yorki szerkesztő. 1931-ben a hires "EHSÉGMARS" alatt Washingtonból küldte tudósításait a lap­nak Clevelandba. Nagyon szerette a sportot. Képzett fut- ballbiró volt. Megszervezte a Metropolitan Ligát. Nemcsak a nyelvi csoportok futball­csapatait vitte a ligába, de még női fut­ballcsapatot is szervezett. Közben meg­alapították a politikai foglyok megsegí­tésére a Patronáti Szervezetet es a Horthy- Ellenes Ligát. Az előző Austin munkája volt, az utóbbinak Gellért Hugó volt az elnöke, Austin Emil a titkára. Gellért Hugo volt az, aki a Horthy fasiszták által fel­avatni készült Kossuth szobornál repülő­gépről szórta a gyülekezőkre a röplapokat, bemutatván azokban Horthy fasiszta ural­mát és kiszolgálóit. Austin Emil rengeteg munkája mellett színdarabot is irt. Magyarul a "Posvány­bán" cimíl darabját a kornyék munkásott­honaiban is bemutatták. Leitner Aurel felesége lefordította angolra és "Deep in the Mud" címen New Yorkban is telt ház előtt játszották. Ebben az időben heti tiz dollar volt a teljes jövedelme. Amikor a lap vissza­került New Yorkba a régi szerkesztőkkel együtt és nem volt nagy szükség mar a munkájára, az egyetemes mozgalomban vett részt, mint a nyelvi csoportok titkára. Ezt a munkát is több éven át végezte, bár 1940-ben végre szakmájába vágó ál­lásba ment, a ruhaiparban. Az ev középén ugyanis megszaporodott csaladját is el kellett tartania. Egyetlen kisleányának, ahogy növekedett, szép rajzokkal illuszt­rált meséket is irt, többnyire a munkásmoz­galmi hősökből választva szereplőit. Meggyőződéséhez, hitéhez élete vegéig hú maradt. A gyárban is elismertek tehet­ségét; mint ruhatervező es üzemvezető LOSANGELISI MAéTAR MUNKÁSOTTHON 1251 So. St. Andrews Pl. L.A.* Cal.90010 Telefon: (213) 737-9129 A Los Angelesi Magyar Munkás Klub minden kedd d.u. 1 órakor a fenti cimen tartja összejöveteleit. A Női Kör minden kedden teát süteményt szolgai fel es vendégeket szívesen látunk. Lapkezelő: Jetin Ferenc- Kedden d.u. 1 órától a Munkás Otthonban az olvasók rendelkezésére áll. Otthoni cime: 151 N Locust St. Apt. 205 Inglewood, Calif. 90301. Tel: 671-7391 Újságok a fenti cimen kaphatók Betegség ( vagy más ügyben -kérjük felhívni: Jehn Ferencet 671-7391, vagy Bartha Sámuelt: 862-8276 számon. HOL KAPHATÓA MAGYAR SZÓ? Hollywood: Hollywood Blv. & Las Palmas délnyugati sarok 1251 S. St. Andrews Pl. Munkás Otthon LOS ANGELESI SZERVEZETI ÖSSZEJÖVETELEK Minden hó első kedd d.u. 1 órától az Otthon es a Női Kör taggyűlése Minden hó második kedd d.u. 1 órától Társas­játék Minden hó harmadik kedd d.u. 1 órától Kultur- elöadás Minden hó ötödik kedd d.u. 1 órától Sajtógyú- lés. DETROITI HÍREK HOL KAPHATÓ A MAGYAR SZÓ ES AZ ÉVKÖNYV: Delray Party Store, 7900 W Jefferson Detroit, Mich. 48209. Detroit es kornyéké lapkezelője: Miklós György, 11255 Allen Rd. Apt. , 420. Southgate, Mich. 48195. Telefon: 287-2856. ; MEGEMLÉKEZÉS Szeretettel gondolok ferjemre, Yoo Mihalyra, fiamra. Murvai József­re es Kornics Katikára, haláluk évfor­dulóján. Julianna Yoö, Detroit, Mich. Fenntartó Gárda Balia Ethel n.ü. $7.- Mrs. P. Kiskó (Wel­land, Ont.) $30.- n.ü. $5.- Leob Jenő n.ü. $25.- n.f. $2.- Fodor N. Árpád fivére, Ti­bor emlékére $50.- Vizinger G. n.f. $2.- Mrs. A. Herczeg $5.- Róth Ernő által: Fa­ragó Ernő ( 86. születésnapjára ( $50.- Tóth Elizabeth és John n.ü. $3.- Roth Lili ál­tal bazárra $80,50. ÉVKÖNYVRE FIZETTEK Fábián Paula, Mrs. P. Kiskó, Balia Ethel, Leob Jenő, Tóth E. és J. (2), Vizinger G., Chapó J., Palincsár M., Fórján S., Mrs. A. Herczeg. dolgozott 1963-ig. Dolgozhatott volna tovább is, de miután leánya Magyarország­ra költözött, nyugdíjba vonult és a csalad is Magyarországra ment. Leanya, felesége, Fodor Erna, három unokája körülötte volt 1983 december 9-én bekövetkezett haláláig. MAGTAR FILM NEW TORKBAN VASARNAP d.u. 2:30 december 15-én ROBERT E. WAGNER HIGH SCHOOL 220 East 76 Street New York, N.Y. (A 2. és a 3. Áve. között) Főszereplő: Karády Katalin MAKRANCOS HÖLGY Szereplők: Jávor Pál * Tompa Pufi * Lehotai Kávé és sütemény film előadással együtt: $ 5.­a Magyar Társaskör rendezésében GRATULÁCIÓ ' Gratulálunk a Gamauf családnak unokájuk Karen férjhezmenetele alkalmából. Sok szerencsét az ifjú párnak és boldogságot a szülőknek. A Magyar Szó Szerkesztősége és Kiadóhivatala MEGEMLÉKEZÉS Szeretettel gondolunk kedves bará­tunkra, Lutherén Istvánra, aki 1977. december 7-én elhunyt. Emlékét megőrizzük. » Gamauf Terus es Guszti MIUNKÁT KERES Nemrégen erkezett magyar lovas szakember bábolnai végzettséggel munkát vállal. Ajánlatokat kér a következő cimre: Sándor Szakács, Freemansburg Ave. Easton, Pa. 18042. TERJESSZE LAPUNKAT.’ p*’ ÜDVÖZÖLJE Íj KARÁCSONY ÉS UJ ÉV alkal- w! mával rokonait es barátait az ’vfr fj? USA-ban és Magyarországon. V Küldje be üdvözletét az alanti * * szelvényen december 10-ig. * 1 Ne,: ................................................ 3 * Cim: ............................................. * * $ s............... * * * * * ************************** * t * O 5 §' * o $ < «W £ \ — *

Next

/
Thumbnails
Contents