Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)

1985-11-28 / 45. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 28. 1985. PUSKÄS-BALOGH EVA­GYERTYALÁNG MAGYAR OTTHON MONTREALBAN A mama áll egy falusi ház kapujában, bal kezével kék köténye sarkát fogja, jobb tenyerét a szeme fölé árnyékolja és úgy követi lépteimet vigyázva, amig el nem tűnök a sarkon. Onnan még egyszer vissza­fordulok, intek fele, aztán sietek a vasút­ra. De tudom, Ö még ott áll hosszan, bár úgysem lát már semmit, mert könny fátyo­lozza gyenge szemét. Én mindig igy látom a mamat: áll a szü­lői ház kiskapujában. És egyre inkább úgy érzem az idő múlásával, hogy nem búcsút int, hanem haza vár. Nem tudom, ki hogyan őrzi anyja emléket, én mindig beszélgetek a mamával. Mintha mellettem lépkedne az utcán, szüntelenül velem van. Válaszólgat a régi intelmek szavaival igazgatva életem, ősi paraszti erkölcsökből fakadó emberséges tanácsok­kal vigyázva utamra. "Már elmész, kisfiam?" - simított végig munkától érdes kezével a hajamon, amikor csomagoltam. Most meg úgy hallom a múlt­ból, mintha azt kérdezné folyton: "Mikor jössz már haza?" Halottak napján mindig haza megyek. Nem abba a régi házba, a- melynek kapujában állni látom, hanem a temetőbe, Hozzá. Mert ő jelenti az otthont, s ahogy meghalt, meghalt az a régi ház is, amelynek kapujában látom: kék kötény­ben vár. Majd mesélek Neki sokat, de a szomorüságot nem mondom el, csak a vi­dám dolgoKrol beszélek, a gonoszságot ő úgysem értené . Mesélek az unokáról, aki nem ismerte, s akinek lágy kis leánykeze segít meggyuj- tani a gyertyát. Aztán állunk csendben az emlékek méhekként kirajzó zsongásá­ban, hallgatva a hulló falevelek neszét, miközben a pillánkon nehezülő könnycsep­pek fényében beragyogja az egész világot a sírokon pislákoló apró gyertyaláng. Mert nincs nemesebb, tisztább ragyogása a leiek­nek, mint az emlékezés azokra, akiket szerettünk. Alig hat éve annak, hogy a Magyar Ott­hon első épületébe a boldog lakók beköltöz­tek. Később, a Magyar Ifjúsági Otthont avattuk. Ma újabb teljesítménnyel ünnepel­jük a magyar összefogást. Ünnepeljük azo­kat, akik áldozatot, fáradtságot nem ismer­ve dolgoztak, honfitársaik életét, jövőjét szivükön viselve, a Magyar Otthon máso­dik épületén. AZ OTTHONRÓL A Ville-Marie autóutról könnyen meg­közelíthető a Magyar Otthon. Nemcsak divatos, szép épület ez, hanem egy valódi "Otthon", magyar közösség. Az egyházak, magyar egyesületek lelkes támogatását élvezi, vezetése magyar szellemben, magya­rul történik, - Dr. Gyulai Blanka igazgatá­sa alatt. Sok magyar áldásos munkáját, mint az egész igazgatóságot, anyagi jutta­tásban ezért senki sem részesíti! A Magyar Otthonnal kapcsolatos feladatokat maguk­ra vállalták, magyarságukért, honfitársi szeretetból. Megállapítjuk, hogy az épület kiv'úl-belül csodálatosan szép, a belső munkák gyönyö­rűek, ízléses kivitelezése, dekorálása van. A társalgó szoba díszítése pedig "csen­desen" elegáns. Finom pasztel-szinekkel, tágas ablakokkal. Friss festék szagu min­den. Ajtók, kereteik a krémszínű falakból a matt-piros festéssel csinosak, praktikusak. Könnyen elfér itt 150-200 ember, bármi­lyen ünnepre, társadalmi megmozdulásra. Egyik vegében dobogó, előadások, filmvetí­tések rendezésére, és még akár egy kisebb koncertet is elbírna. A terem másik végében beepitett pult. A bárpult díszítésén népi mintákat fedezek fel, háttérben lévő falon meg népi motívumokkal díszített tányérok, kulacsok, kancsók lógnak. A falakon fest­ményeket látni, magyarnak nézem úgy a témájukat, mint alkotóikat. Korsós urat fogom el pár pillanatra, megkérdezni a belső munkákról. Gyöngyözik a homloka a sok sürgetésben, de felvilágosítással szolgál: "A szép képeket két embernek köszönhetjük: Palkovi Jolán és Mécs Gy. festette." Kiderül, hogy Palkovi Jolán nemcsak festő, hanem a belső dekorációs munkát is magára vallalta. ízléses képeit, a terem díszítését mindenki elragadtatás­sal nézi. Pár idősebb embert látok egyik festmény előtt, gyönyörködnek, a dicsé­rő szavak fülembe is eljutnak. TELJES KOMFORT Az Otthon 1-es számú lakói - ha szüksé­ges - kormánysegitséget kapnak a lakbér kifizetéséhez. Keresztes ür, Korsós űr, erről teljes felvilágosítást ad, milyen szo­ciális segítséget kapnak és kaptak a Magyar Otthon lakói. Korsós űr szerint a Magyar Otthon második épületében az állami támo­gatást a lakók már nem élvezik. De a lak­bérek számításának alapjait elmondva, "jutányos" szó jut az eszembe, ismerve a mai árakat itt Montrealban. A lakások nemcsak szépek, tágasak, kényelmesek, hanem a mai építészeti vívmányok legú­jabb csodái. A balkonok kiépítése, a meleg levegő hasznosítása, mind az energia-meg- takaritás elvén alapul. Lássuk, mi van a Magyar Otthonban: Földalatti a közelében, vásárlóközpontok, piac és a templom is közel van. Teljesen zárt kertje parkosított. Az épület maga tűzbiztos, hangszigetelt technikával készült, Keresztes úr tervei szerint. A két Magyar Otthon k'ülön-külön társalgó szobával rendelkezik, az alagsorból nyílik. A termek konyhával, éléskamrával vannak ellátva, és klímaberendezésük természetes. A Ma­gyar Otthonban van barkácsoló szoba, egész­ségügyi szoba. Első házban helyezték el a pezsgőfürdőt, mind a két epület lakói számára. Megtalálható a tornaterem, öltö- zöfülkével is. Minden emeleten mosókony­ha, automata gépekkel. Minden erkély déli fekvésű, az utcára remek kilátással. Az emeleti lakásokban csempézett a veran­da, mit ragyogóan lehet virágokkal feldí­szíteni, de még napozásra is használni. A konyhák minden lakásban a legkorsze­rűbbek, átmenő pulttal. Beépített mosdó­asztal, felette faltól-falig tükör a fürdő­szobákban. Tágas szekrények, külön lerako­dó kamra, TV-kábel* hálózat, "interkonrü'- rendszer. A villanyfütés szobánként egyé­nileg szabályozható es meg sok más modern kényelem, amit a Magyar Otthon nyújt lakóinak. A kanadai magyarok e nagyszerű teljesít­ménye példaként állhat az Egyesült Államok magyarsága előtt is. MAGYAR UROLÓGUS Dr. George Klein Cornell-diplomás, a Mount Sinai kórház szakorvosa RENDELŐK: 120 East 79th St., New York, N.Y. 10021 110-45 Queens Blvd. Forest Hills, N.Y. 11375 Telefon: (212) 744-8700 és (718) 861-9000 RENDELÉS ELŐZETES BEJELENTÉSRE: Prosztata problémák Vasectomy Húgyúti fertőzések Impotencia Vesekő - Vese és hólyagdaganatok 24 órás díjtalan telefon konzultáció Medicare-! és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk. ülés Sándor Tegyen egy kísérletet! Névnapon, születésnapon, ünnepi és egyéb alkalomkor ajándékküldeményeinek beszerzéséről, díszcsomagolásáról, továbbításáról gondoskodunk. Gondoljon szeretteire! Küldjön ajándékot Magyarországra! Megrendelés levélben BOY Szállítási és Szolgáltató Leányvállalat BUDAPEST Bajcsy-Zsilinszky út 20. 1052 Telefon: 323-523 Vegye igénybe szolgáltatásainkat Kérjen részletes tájékoztatást!

Next

/
Thumbnails
Contents