Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-11-14 / 43. szám
10. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 14. 1985. Bilkkzsérc. Ez a helységnév az Alföldön elő embernek semmit nem mond, bezzeg Mezőkövesdtől fölfelé már története van. Ez a falu, ahonnét örökke szökött a nép. Háromszor néptelenedett el. Különös, hogy egykori jegyzőjét mégsem ez izgatta, hanem valami más. Följegyezték: Török István jegyző önérzetét a kilencszázas évek elején igen-igen sértette, hogy Zsérc a "zs" miatt mindig a sor végére kerül. 1903-ban kérvényezte a község számára a "Bükk" előnevet. 1906. május 20-án kegyes és magas jóváhagyással keresztelték át a nevet Bükk-zsérc- re. Ettől kezdve nyomban az élre került, de a sor legvégéről úgy istenigazábol csak i945 után rukkolt előre, egészen a sor elejére. Nyolcvanas évek, március, most járok itt harmadszor. Beköszönök tíszak-Magyaror- szág jeles házinyúl-tenyésztöjéhöz, a református tiszteleteshez, aztán séta ürügyén a falu alatt körbejárom a mészégető boksákat. Jövök-megyek, délután meditativ szemlélődéssel újabb séta következik: a képek, az ablakok, a hangulatok elfogadása, elraktározása, hogy majd legyen mit feldolgoznom. Egyelőre ömlesztve van bennem minden. Látom, hogy a hölgyek itt is divatoznak. Irhabunda, csizma, akárcsak Miskolcon, vagy Pesten. És milyen szépen járatják a gyerekeket. A református templom tövéből az erdőt nézem. Valamikor rengeteg vándorbotot vágtak ki innen. Eszembe villan Gyürüfü. Folyton emlegetjük. Csakhogy azok ott Baranyában nem lettek földönfutók, Gyűrű- fű lakosságát az igényesség "szippantotta" fel, de Bükkzsérc népét 1900-tól 1947-ig a kenyértelenség űzte el. Bükkzsérc folyton néptelenedett. Innét örökké szöktek, három község is kitelne, ahányan elmentek belőle végleg. Baracs környékén, Nagyegyházán 20-25 bükkzsérci gyökerű család él. Putnok mellé, Hét községbe harmincöt nincstelen család költözött. Az utolsó hivatalosan jóváhagyott kivándorlás a földosztást követő második évben, 1947-ben történt. A kivándorlók október 27-én a kora reggeli órákban intettek búcsút ennek a szép fekvésű Borsod megyei községnek. Nyikos Bertalan, Mizsér András, Nagy Balázs, Makó András és még sokan mások mint munkavállalók csupán néhány évre kértek útlevelet, persze, örökre kint rekedtek. Nagy Imre tanácselnök úgy tudja, akkor azon a napon 47 család vándorolt ki Svédországba. Mások 25 családra és 120-140 főre emlékeznek. Helybeli fuvarosok vitték Őket Mezőkövesdre, onnét vonattal utaztak tovább valamelyik tengeri kikötőbe, valószínűleg Gdanskba, és hajóval mentek még tovább, Svédországba, Eskilstunn és Storfors városába, hogy ott bükkzsérci kolóniát alapítsanak. A hatvanhat éves Hág Gyula téesz-nyug- dijas hátán az elmaradhatatlan "hatyi"-val elmondja, ö volt a kivándorlók egyik fuvarosa. De hogy ki ült a szekéren, arra már nem emlékszik.- Tudja, nehéz volt a megélhetés. Nem úgy, mint most. Most mindenütt fizetnek, van munka, van pénz, és a munka meg a pénz meglátszik a falun. Hogy nézhetett ki Bükkzsérc a negyvenes evekben? Valahány emberrel beszéltem, mindegyik ugyanazt mondja: a szegénység nyomta rá a bélyeget. Zsuptetök, nádtetők, vert fal, düledezÓ házvég, rozoga kerítés. Miből is lehetett volna más? A hat és fél ezer holdas bükkzsérci határ nagy részét erdő borította. De az erdő nem adott kenyeret, munkát, megélhetést, mert nem a falué, hanem szinte teljes egészében a szatmári püspöké volt. Foltos-rongyos SZEKULITY PÉTER Ez is Magyarország BÜKKZSÉRC TEGNAP ES MA volt a világ, pedig a bükkzsérciek negyvenöt előtt is arról voltak híresek, hogy eszes, életrevaló emberek. Az akkori tanfelügyelők számtalanszor feljegyezték: az iskolás gyerekek feltűnően értelmesek. Hiába voltak értelmesek, a dolgok rendjén nem lehetett változtatni se ésszel, se erővel. Maradt a "plenkács" és a vándorbot. A férfiemberek kitanulták a talpfa-faragást, es ahol vasútépítés kezdődött, ott megjelentek. A történelmi Magyarország vasútvonalainak legalább hatvan százalékán bükk- zserci mesterek faragták a talpfát, egy különleges egyedi szerszámmal, a "plen- káccsal". Poczik István, Sziváki Gábor, Földes Bertalan és még néhányan élnek csak a talpfa-faragók seregéből. A múlt elmúlt. A mai Bűkkzsércet a tegnapival egy napon említeni se lehet. Földes József iskolaigazgató, krönikairó és helytörténész fölkisér a bükkzsérci játszótérre, amely egyúttal szabadtéri tornaterem, s ahonnét rálátni az egész községre.. Innét gyönyörűen belátni Bükkzsércre. Északnyugaton a Patkó-hegy, a monda szerint Szent László lováról ott esett le a patkó, Nyugaton a Várhegy, Északon a Mákszem, az ódor-hegy, alatta a cseppköbarlang. Latom az uj lakóépületeket, a három templomot, az iskolát, a tanácsházát, a presszót, a művelődési otthont, és a három varrodát, ahol száztíz bükkzsérci nő dolgozik, mint a budapesti fehérnemű-szövetkezet munkása. Földes József kórbemutat.- íme egy hegyi falu a nyolcvanas evekben - mondja kissé emelkedetten. Engem is érdekel, hogy mitől ilyen mutatós. Uj portyára indulva, betérek az egyik átlagosnál valamivel módosabbnak látszó portara. Bekopogok a konyhába, ahol egy fiatalasszony fogad, kissé pirulósan, mivel éppen "rajtakaptam": az autönyereménybetétkónyvek gyorslistáját böngészte a Magyar Nemzetben.- Kihúzták?- Majd legközelebb - szól rebbenő tekintettel, az újságot maga elé ejtve. A konyha műhely is. A fiatalasszony a kézműipari vállalat bedolgozója. Női konfekcióholmit varr, az anyagot Abadsza- lókról gépkocsi hozza, és a készterméket oda viszi vissza. Kovácsné tehát jelenleg varrónő, pontosabban betanított munkás. De nem igy kezdte. Régebben summásko- dott, aztán az erdészetben dolgozott, végül a három gyerek miatt a bedolgozást választotta. Férje hat és fél ezret hoz haza, ő kétezer körül keres havonta, ebből élnek, ebből építkeznek, és ebből nevelik a gyermekeket. A legidősebb fiú katona, főiskolára készül, a kisebbek általános iskolába járnak. Kovácsék összkomfortos sokszobás uj családi háza a beosztás diadala. Erejüket megfeszítve, a hatvanas évektől kezdve jutottak el a berendezett uj lakásig, éppúgy, mint mondjuk Vasas Zoltán nehézgépkezelő és még sokan mások. Eredmény: Bükk- zsércen régi állapotában mindössze fél tucat ház áll csak, az összes többit felújítottak, illetőleg a régit lebontották, s helyén újat építettek. Délelőtt az egyik mészégető kemencénél a hetvenöt éves Nagy Bertalan borral kínált, s miután maga is meghúzta az üveget, ezeket mondotta: "Tudja, mi a jellemző Bükkzsércre? Az, hogy most van pénz a községben." Nos, gondolom, ha pénz van, nyilván munka is van. Tényleg van. A talpfa-faragók, a meszesek unokái nehézgépkezelők, hegesztők, esztergályosok, öntők, szóval sokoldalúan képzett emberek. Otthon is megállják a helyüket: falaznak, parkettáznak, csémpéznek, tapétáznak, szőlőt telepítenek, gépkocsit vezetnek. (A sokoldalúság uj "néptulajdonság". Miből épülnek ezek a házak? - tettem fel a kérdést a múlt héten Sükösd községben. Miből? Hozzáértésből. Sükösdön is kimutatták, mi mindenhez ért a földművelés mellett a falusi nép. Egy-egy családi ház általában baráti, családi közreműködéssel épül fel, családon belül ugyanis minden olyan szakma "megvan", ami a házépítéshez kulcsátadásig kell.) Bükkzsércen az iskolaigazgató kezéből se esik ki a szerszám. Se a kapa, se a vakolókanál, se a kalapács. Maga lamberiázta ki az előszobát, kitapétázta a lakást s mondhatom, mester se végez különb munkát. Ott nála, az ő otthonába fejeztem be a napot. Megmutatta a könyveit, a fotóit, megkínált falatozni valóval, majd visszavonultunk a nappaliba, beszélgetni.- Hány lakosa van Bükkzsércnek? - kérdeztem.- Ezernégyszáz'ótvenegy.- Megtakarított pénze?- Tizenötmillió forint.- Mi a legnagyobb gondja?- Az iskolát kinőttük, az ivóvíz rossz, a csecsemők ugyan zacskós vizet kapnak, de a felnőtt lakosság vízellátása még nincs megoldva. Az élet nem fenékig tejfel sehol sem. A tanácselnök szaharinnal issza a kávét, beteges, Majnámé - egyik újdonsült ismerősöm - ideges, örökké panaszkodik, hogy rossz szomszédság - török átok. Mások, most, mikor csakugyan érdemes az életet értelmesen élni, züllenek, isznak, ételben- italban mértéktelenek. Általános népbetegség-tünetek ezek. A mértéktelenség leküzdésére országos kampány, tömegméretű felvilágosító munka kellene. Mindazonáltal remény van rá, hogy a bükkzsérci gyerekek talán már jobban élnek ) mint a szüleik. Örömmel hallom: bérlettulajdonosok, hangversenyre járnak, ma este éppen Földes József igazgató kiséri okét Mezőkövesdre. Maga Földes József, az iskolaigazgató éppúgy bükkzsérci szegényparaszt-szár- mazek, mint ifjú Makó József, a mezőkövesdi pártbizottság elegáns munkatársa. 1947-ben a két nagynénje vándorolt ki Svédországba. Édesapja - mint annyi bükkzsérci baka - a második magyar hadsereg halottja. Földes József, hangoztatja: ha egyszer nagyobb pénzösszeghez jut, két emlékoszlopot állitatt fel a falu főterén. Egyiket a második világháború bükkzsérci áldozatai, másikat az utolsó kivándorlók emlékére. Este az autóbusz az igazgató úrral és a gyereksereggel elindul Mezőkövesdre. Karcagi Lajosné meg a két unokával most megy boksa-nézÖbe. Egyedül maradtam a tanácsháza előtt, s vidul a szivem. Elgondolom: értelmiségi nyavalyásaink lehetnek, vannak, de mindenre gyogyir s boldogító élmény, hogy ebben a kis hegyi faluban a nép jól él. Áldjon meg az Isten bennünket, ez a tény mindennel felér.
