Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-10-17 / 39. szám
Thursday, Oct. 17. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 3. Kurcz Béla: HAZASZERETET BESZELGETES SINOR DENES PROFESSZORRAL "Egy úriember nem tagadja meg a hazáját!"; - mondta 1981-ben, a IV. Anyanyelvi Konferencián, Pécsett, felszólalása zárásaként Sinor Dénes professzor, aki az Egyesült Államokban az Indiana University uráli és altáji tanszékének alapítója, az orientalisztika neves művelője. Az idén Veszprémben, az augusztusban megtartott V. Anyanyelvi Konferencián beszélgettünk.-Egy felszólalásában árulta el önmagáról: "1916. április 17-én Kolozsvárott születtem, magyarnak." Hogy alakult az élete? Miként került Amerikába?-Életutam kanyargós, kerülő utón jutottam Amerikába is. Tudományos pályám három országhoz kót&dik: Franciaországban kezdtem, 1948-ban meghívtak tanítani az angliai Cambridge egyetemére, s 1961-ben mentem a tengerentúlra.-Hogy érzi magat Bloomingtonban?-Nagyon szeretem a várost, másként nem is mentem volna oda. Igazán meg vagyok elégedve az ottani körülményekkel. Az egyetem jó volt hozzám. Egyáltalán: Amerika jó volt hozzám. JÓI kijövünk egymással, harmonikus a kapcsolatunk, ha lehet ezt igy mondani.-Mivel jó ideje el Amerikában, hadd kérdezzem meg: milyennek látja az ottani magyarok helyzetet?-Kétségtelen, hogy a generációk múlásával a magyarul tudó magyarok száma külföldön egyre csökkenni fog, hacsak nincs egy újabb tömeges kivándorlás, amit azonban senki sem kíván. Vannak ugyan családok, ahol a legnagyobb kincsként őrzik a magyar nyelvet, ám a legtöbben nem. Ha egy magyar ember kint vegyes házasságot köt, márpedig ez a gyakoribb, akkor nagyon valószínű, hogy a gyerekek nem fognak magyarul tudni. Ami azonban pozitívum, hogy az anyanyelvi mozgalom, s a magyar politikusok áldozatos munkálkodása révén "a magyar név megint szép lett, méltó régi nagy híréhez..." De nem megint, hanem tulajdonképpen a magyarok "sajtója" sosem volt ilyen jo, mint napjainkban. Az amerikai magyarság nagy része objektiven iteli meg az elismerésre méltó magyar teljesítményeket, s ennek alapján inkább vallja magát magyarnak, s hajlandó sok szempontból együtt dolgozni a hazaiakkal az anyanyelvi konferencián belül, de egyre inkább azon kívül is.-Professzor űr egyik elindítója, szorgalmazója, mindvégig nagyhatású szóvivője volt a másfél évtizedes múltra visszatekintő anyanyelvi mozgalomnak. Mindig felemelte a hangját a nagyvilágban szétszórtan éló magyarság ügyéért. Mi realizálódott vajon kezdeti elvárasaiból? Személy szerint milyennek iteli az eltelt évek eredményeit?- Azok, akik nem értenek egyet céljainkkal, akik ellenségei erőfeszítéseinknek, akik elitélik munkálkodásunkat, azokban is fölébredt a tenniakarás, hogy ezt az ügyet, akár a saját erejükből, saját módszerükkel, de szolgálni kell. Ha el is értünk szép sikereket, ha a két magyarság közeledett is egymás megértésében és közös akciókban, maradt bőven megoldatlan probléma. JÓ példa erre kapcsolatunk hiánya a nyugati katolikus klérussal. Az egyházak fontos szerepét az anyanyelv és a nemzettudat fenntartásában minden józan ember elismeri. így hát nem meglepő', hogy a konferencia egyik központi témája a magyar egyházak tevékenysége a magyar nyelv és ( a kultúra ápolásában volt. De eddig akármit tettünk is, a nyugaton működő katolikus papság - tisztelet a kivételnek - nem mutatott megértést mozgalmunk céljai iránt. Ez nekem, mint katolikusnak, különösen rosszul esik. Beállítottságuknak lehetnek szubjektív okai (pl. rossz személyes emlek), vagy objektiv okai, mint a legtöbb szerzetesrend magyarországi működésének felfüggesztése. Ennek ellenére úgy hiszem, hogy mindent egybevetve, a fö ok( inkább a helyi hívók nyomásában keresendő. Ha és ahol ez a magyarázat helytálló, meg kell értenünk magyar paptestvéreink helyzetét, akiknek első kötelessége a hívők lelki gondozása. Igaz, a jó lelkipásztor vezet és nem követ. A jó pásztor nyája pedig nem széled szét. De akár együtt dolgozik velünk a nyugati katolikus papság, akár nem: amig magyarul mondja a szentmisét, amig magyarul prédikál, a közös ügyet, a mi ügyünket szolgálja. S amig a ma párhuzamos magyar utak magyarok, van remeny arra, hogy egyszer csak összefutnak.-Költőink valamikor kitalálták a nemzethalál fogalmát. A baj ezzel csak az, hogy a gyakorlatban nincs olyan sir, ahol nemzet süllyed el, bár ha volna, nem ügy néz ki a dolog, hogy mi kerülnénk bele. Erős nemzet ez! Nem a csatatéren, ahol hosszú évszázadokon át még véletlenül sem tudtunk egy háborút megnyerni. Erős ez a nemzet élni akarásban, szívósságban, okos pragmatizmusában. Hiszen túlélte a hazájáért egy műszakban busongó köznemesi mentalitást, a dicső nemzethalált hirdető költőket, a fanyalgó, néha patologikus entellektüelek mindent (egyszerre gyógyító politikai balzsamait... Am a legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy a mi ügyünk közügy lett Magyarürszágon. A külföldön élŐ magyarok sorsa foglalkoztatja az embereket. S ennek megvan az a nagy előnye, hogy a nyugati magyarokat nem tartják már ellenségnek. Van köztük ellenség bőven, nem erről van szó, de nem a priori tartják ellenségnek. A magyar történelemben érdekes módon az elment magyarokat általában leírták. De a Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia megmutatta és megmutatja, hogy bármilyen oknál fogva mentek is el innen, attól még lehetnek tisztességes magyarok, s egy közös nemzet, egy szellemi haza részei. Talán a mi munkánknak is köszönhető, hogy a külföldön élő magyarok nagy része nem hazaellenes, s jó részük semleges vagy baráti érzelmeket táplál a mai Magyarország iránt. Ez nagy eredmény!-Ön személy szerint miért viseli ennyire szivén a magyarság sorsát?-Ezt nem lehet megmagyarázni, mint ahogy azt sem, hogy miért szerelmes valaki valakibe. Ezt logikailag nem lehet kimutatni. Ez érzelmi nexus. De nekem egészen régimódi véleményem van, s ezt úgy hívják: hazaszeretet. S hogy lehet a hazaszeretetei megmagyarázni? Egyszerűen szeretem Magyarországot. Látom az összes hibáit is. Mindig dühít, amikor azt mondják, hogy a magyar kultúra milyen nagyszerű, vagy ez milyen csodalatos, az milyen csodálatos. Én sosem mondom azt, hogy a feleségem a világ legszebb, legokosabb, legkedvesebb teremtése. Véletlenül belé szerettem, s a feleségem lett. En magyarnak születtem, teljesen magyar vagyok, magyar költők verseit tudom fejből idézni, emlékeim ide kötnek, gondolataim örökké hazaszállnak. Úgy éreztem, illő segíteni, ahol tudok. Nem segítettem talán tűi sokat, nem segítettem eleget, de én főállásban nem magyar vagyok, hanem professzor. Mégis normális, régifajta hazaszeretet el bennem.-Mi szükségszerűen a fiatalokért dolgozunk. Nekik írunk tankönyveket, nekik szervezünk tanfolyamokat, iskolákat, ókét szolgálja Sárospatak, Kőszeg, vagy a nyugati magyar cserkészet. De aggodalommal gondolok arra, hogy sok helyen, sokaktól miről is hallanak, miről meselünk nekik: Mohácsról? Dózsa Györgyről? Rákócziról? Kossuthról? Két elveszített világháborúról? Trianonról? Szálasiról? Rákosiról? » ,. t-Mindig csak panasz, száműzetés, üldöztetés... Nos, egy minden mérkőzést elvesztő futballcsapat számára nehéz szurkolókat toborozni. Hiszen szimpátia nélkül nen ( lehet "eladni", megszerettetni egy országot. Ha mi mindig sorskesergünk, az nem jo a fiataloknak. Még ennél is helytelenebb taktika, ha mai, mondvacsinált problémákkal traktáljuk Őket. Pest tele van nevető, jókedvű, élelmes fiatalokkal, akik vidáman élik életüket, a magyar életet. Hol kell itt prédikálni? Ady gyönyörű soraira gondolok: "...dacos Hunnia / Álmodva vívja a régi csatát { / Veri a Jövőt: balladát akar, / Balladat, balladát."-A balladákból, köszönjük, eleget kaptunk. Közvetítsük inkább Balassi életszemléletét. Értessük meg a fiatalokkal, az unokákkal, mutassuk meg nekik itt Magyar- országon, no meg saját példánkon, hogy magyarnak lenni nem kálvária, nem küldetés, nem sorstragédia, gyötrelem, kesergés. Hanem magyarnak lenni kihívás, virtus, vicc, kaland, jó mulatság - férfimunka...----------------------TERJESSZE LATUNKAT!
