Amerikai Magyar Szó, 1985. július-december (39. évfolyam, 27-48. szám)
1985-09-26 / 36. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 26. 1985. Az ifjúság jövője A mai társadalom helyzete sok tekintetben az ifjúságtól függ, hiszen | bolygónk minden ötödik lakosa 15 es 25 év közötti fiatal. Ennek a korosztálynak a létszama több,, mint 920 millió, és a demográfusok előrejelzései szerint aránya a föld népességén belül növekedni fog. Következésképpen a mát és még inkább a holnapot az határozza meg, hogyan él és dolgozik a fiatal nemzedék, hogyan elégítheti ki szellemi és anyagi szükségleteit és igényeit, hogyan nevelkedik. Márpedig az ifjúság helyzete a világ számos térségében nem mondható kielégítőnek. A fejlődő országokban, ahol különösen sok a fiatal, legtöbbjük életszínvonala alacsony, nehezen tudnak általános műveltséget szerezni, szakmát tanulni. Ami pedig a fejlett tőkés államokat illeti, az önálló életbe kilépő fiatalok között ott is sok az olyan, akinek nincs lehetŐsege erejének és tudásának gyakorlati alkalmazására. Több országban 40-50%-uk munkanélküli. Ez megrendíti a fiataloknak az életbe vetett hitét, reménytelenné teszi jövőjüket. A fiatalság bajait fokozza a fegyverkezési hajsza, a háborús konfliktusok szitása. Ezeket persze nem a fiatalok kezdeményezik, hanem a kizsákmányolásra épülő társadalom ellentmondásai okozzák. S mé^is, a háborúk éppen az ifjú nemzedéket sújtják a legkegyetlenebbül, tőle követelik a legsúlyosabb áldozatokat. A különböző országok fiatalsága egyre inkább felismeri, hogy a háborús veszélyt, a helyi háborúkat, a fegyverkezési hajszát csakis úgy lehet megszüntetni és a felszabaduló pénzt munkahelyek teremtésére, iskolák, lakások építésére fordítani, ha a nemzetközi szolidaritás alapján egyesi- tik erejüket. A fiatalok összefogásáért tevékenykednek a haladó szervezetek is: a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DÍVSZ), a Nemzetközi Diákszövetség (NDSZ); ezt szolgálják az olyan rendezvények, mint idén az ENSZ határozata értelmében meghirdetett Nemzetközi Ifjúsági Ev, vagy a XII. Világifjusági és Diáktalálkozó, amely julius-augusztusban zajlott le Moszkvában. A fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója arra kell emlékeztesse a világ haladó ifjúságát, hogy ha egyesíti erőit, roppant sokat tehet a háború elhárításáért, az emberiség boldog jövőjéért. Köztársaságunk fiataljai mindig rendkívül hasznosnak tartották a nemzetközi fesztiválokat, mert ezek erősitik a különböző országok ifjúsága között a kölcsönös megértést, a szolidaritást, a készséget a világcivilizáció progresszív, humánus feladatainak megoldásara. Eberhard Aurich A Szabad Nemet Ifjúság KT első titkára HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT szíveskedjék annak meghosszabbításáról idejében gondoskodni Egy évre $ 18.- Fél évre: $ 10.Kanadába és Európába 1 évre $ 20.Megujitásra: $..................................... Naptárra: $....................Név:.............................................*......................... Cím:...................................................................... Város: »......................................Állam:............. Zip code:.......................... AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003______________ Dél-Afrika: A vég kezdete? "Del-Afrika csak vonaglik. Van egy kis reformocska: a nemi törvényeket visszavonják. Ez olyan, mintha valaki dicséretet várna, amiért nem veri már a feleségét. Ez őrültség. _ Nem az a törekvéseim csúcsa Del-Afrikában, hogy házasságban élhessek egy fehér emberrel." - Desmond Tutu, a Nobel-békedijas fekete bőrű délafrikai püspök mondta e szavakat néhány nappal azután, hogy a fajüldöző kormányzat - megrettenve a fekete bőrű lakosság megmozdulásának méretétől - néhány ál- reformot jelentett be. HAZAI "VENDÉGMUNKÁSOK" ‘ Ezen a nyáron olyan hatalmas mérető tiltakozóhullám söpör végig Dél-Afrikán, amire a fajüldöző állam történetében még nem volt példa. A kormányzat eleinte úgy vélte, hogy a hagyományos elnyomó eszközök bevetésével elejét veheti a tömegmozgalom kiterjedésének. Hamarosan bebizonyosodott azonban, hogy az események olyan uj, a rendszer számára eddig ismeretlen elemekkel bővültek, melyek lehetetlenné teszik, hogy a fehér kisebbség a régi módon kormányozzon. Hivatalosan, csak 1948-tól, a Nemzeti Párt hatalomra kerülésétől számítják az allami apartheid politika rangjára való emelkedését. Ettől az időponttól alkalmazták a megkülönböztető törvényeket a fekete, a félvér és az indiai származású lakosokra. Ezek közé tartozik jelenleg is az országon belüli mozgás korlátozása, a kényszerlakhelyek, bantusztánok rendszerének kialakítása. A fehér - kormányzat dédelgetett álma mindig is az volt, hogy a fekete bőrű lakosságot olyan "államocs- kákba" kényszerítsék, ahonnan "vendégmunkásként" átjárnának a Dél-afrikai Köztársaságba. Más szóval a lakosság 1,5 százalékát kitevő fehérek "többséget alkotnának" az ország 87 százaléknyi területén. Kialakítottak az elkülönített iskolarendszert, egészségügyet, közlekedést. A HARMADIK HULLÁM A mostani, gyakorlatilag 1984 nyár elejétől tartó megmozdulások a harmadik nagy hullámot jelentik a faji megkülönböztetés ellen küzdő színes bőrű többség harcában. Az első fontos időpont 1960. Sharpeville- ben a felvonuló tömegbe belelő a rendőrség. A gyászos mérleg: 200 halott, több száz sebesült. A vérengzés döntő lökést ad ahhoz, hogy radikálizálódjon az akkor mar létező Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC), az a tömegmozgalom, mely addig kizárólag politikai eszközökkel küzdött az apartheidrendszer ellen. A kormányzat az események hatására - több tucat hasonló politikai csoportosulással együtt - betiltja az ANC-t, amely ettől a pillanattól kezdve uj stratégiai és taktikai célokat tiiz maga elé. A politikai akciók folytatása mellett megindítja a fegyveres harcot. Még ugyanebben . az évben a dél-afrikai hatóságok elfogják, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik Nelson Mandelát és Walter Sisulut, az ANC vezetőit. Az ANC eközben fokozatosan kiterjeszti befolyását a harcot addig passzívan figyelő színes bŐríi tömegekre is. Tagjai között már ott vannak a kommunisták es ^nem kommunisták, keresztények és muzulmánok, munkások, jogászok, tanárok, diakok. Megszületik az ANC programja, a Szabadság Charta^ amely célul tűzi ki az apartheid megszüntetését és.az egységes Dél-afrikai Köztársaság megteremtését. Az uj alkotmány elleni tiltakozóhullám megszüli az apartheid'ellenes erőket tömörítő eddigi legszélesebb tömegmozgalmat, az Egyesült Demokratikus Frontot, s elvezet a mostani, harmadik fordulóponthoz. Az EDF magáévá teszi az ANC chartáját, s a korábban a kormányzat által mesterségesen megosztott fekete bőrű törzsek, társadalmi osztályok és rétegek egyseges politikai elképzelésekkel lépnek fel. Az EDF felhívással fordult a félvér és az indiai lakossághoz: bojkottálják az uj alkotmánytervezetről tartandó népszavazást. A rákövetkező hónapokban soha nem látott méreteket Ölt a tiltakozóhullám, ami végigsöpört az ország mind a négy tartományán. A kormányzat először a hagyományos módon akar véget vetni a tö’megtüntetéseknek. Negyvenhatezer rendőrt vetnek be a felvonulók ellen, de az intézkedések nem hozzák meg a vart eredményt. Ekkor a második lépcsőben bevetik a hadsereg rend- fenntartó ( alakulatait. Az eredmény: ez ev júniusáig 500 fekete bőrű tüntetőt gyilkolnak meg. Meg hivatalos del-afrikai felmerések szerint is mar a lakosság kétharmada kizárólag az erőszakot tartja a változás egyetlen eszközének. Az események felgyorsulásával a pretoriai kormányzat a végső eszközhöz nyúl. Julius 21-én kihirdetik a rendkívüli állapotot. Csupán az első héten 1400 embert tartóztatnak le: papokat, ügyvédeket, szakszervezeti vezetőket, egyetemistákat es munkásokat. A kormányzat beveti "halalbri- gádjait" is. Oliver Tambo, aki jelenleg Zambiából irányítja az Afrikai Nemzeti Kongresszust, a Der Spiegel című nyugat-német lapban igy értékelte a helyzetet: "Sok fekete délafrikai szemében a fehér uralom ellen vívott harc elválaszthatatlanul összefonódik a kapitalizmus elleni harccal, mert a kapitalizmus a Dél-afrikai Köztársaságban az apartheid jellegét ölti. De a kapitalizmus nem fehér vagy fekete. A kapitalizmus feketéket és fehéreket egyaránt kizsákmányol. Mi nem a fehéreket gyűlöljük, hanem az apartheidot." Nagy Csaba TERJESSZE LAPUNKAT?