Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-17 / 3. szám
Thursday, Jan. 17. 1985. 7. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Szaniszlö Ferenc: A17”-ös személyvonat Kovács Imre: “NE NÉZZ UTÁNAM!” Egy erdélyi magyar írónő kálváriája. Több, mint ötven éve már, hogy Brassóban, a postaréti temetőben eltemettek egy 27 éves gyönyörű assszonyt, akinek fényképe nagy tüzmeleg tekintettel szembenéz velem egy mostanában megjelent kötet borítólapjáról. "Ne nézz utánam" - ez a könyv cime, s a kép alatt kései üzenet: "Nincs megalázóbb a találkáról távozó szeretőre vetett búcsúpillantásnál. Ne nézz utánam." És most mégis utánanézek, pedig nem akarom megalázni őt, akinek számara oly hamar véget ért az a megismételhetetlen találka > amit életnek nevezünk. Már köd-ruhában jár, a szemei csillagok. Kabatja a tél, fejét zúzmara koronázza. Sírja besüppedt, csak kortársi verssorok idézik: "Létem köré sir von határt; - Sóhaj vagyok, felhő, hajnali álom, - Tétova mozdulat valaki máson. - Érintsd a testem táplálta füvet: - Ajkadra tedd, - Hogy átjárjon lehelleted." De most idézi ez a könyv legbensöbb lényegét: Nagy Karola irót, újságírót, egybegyűjtve irói termését, amely "Itt voltam" címmel először a halála utáni évben, 1934-ben jelent meg. Nagy Karola zaklatott életet élt. "Mint ijedt, meghajszolt őz. szaladt át az életen"... Kicsi még, amikor a szülőházból kikerül, sok az éhes száj odahaza - nevelőszülőknél lel otthonra, akik szüleihez hasonlóan a társadalom perifériáján élnek. A zárdában töltött gimnáziumi évek után 18 évesen férjhez megy. Gyermekét még csecsemőkorában eltemeti. Szakadatlan vándorlás a sorsa. Lakik Segesváron és Bukarestben, Szatmáron és Medgyesen. Aztán Brassó. Ujságiróélet előbb a Brassói Lapoknál, majd a Népújság szerkesztőségében. Rendőrségi és törvényszéki tudősitó. A Népújságnak fennmaradt olyan példánya, amelyben 14 cikke jelent meg. Valamennyi Önálló munka. Csoda, hogy jutott ideje, ereje a nagy álmokra. Ilyen álomkép: Budapestre kerülni. A másik: eljátszani saját színdarabja főszerepét. Drámáit (Háborús nemzedék I, Háborús nemzedék II} nem mutatják be soha. Pedig az első bemutatójának már a napja is kitűzve ( az utolsó pillanatban nem engedélyezik a premiert), már elkészült a bordó bársony, ruha, aztán majd ebben temetik. A téma félelmetesen nagy, a megírás érett szerzőre vall. A mü hire eljut a "Nyugat"-ig .utalás azonban már erre is a nekrológban történik. Egy azok közül, akiknek az első világháború utáni nemzedékekhez tartozás tehertételei alatt "nincs hitük az élethez, vagy nincs a hitükhöz életerejük". Vallomás 417 oldalon ez a könyv, magánkiadásban, egy továbbélő szent küldetés tudata szerint. Mert van, akinek tovább kell élni. Van, aki müveikben feltámasztja, ujjáteremti a halottakat. Azt is, aki előbb a gyermekét temette el, aztán nemsokára utanahalt es még ugyanebben az évben meghalt a férje is, akit feljegyzéseiben csak úgy nevez: "az uram". Nagy Karola Brassóban, a Cenk lábánál, "a Hosszú utca 9. számú emeletes bérház udvari szobájában halt meg, fejénél és lábánál egy-egy piros politúrozott, csigaalakban kanyarodó, roska- dásig rakott könyvállvány között. A plafonról japános lámpa szórt rá sárga fényt. Egy ezüstporos vaskályha, egy rövid hintaszék, egy drapp toalettasztalka, egy .ugyanilyen színű komód volt a szobában. És egy kis rádió. A két ablakon a szürke vászonfüggöny le volt eresztve. Az egész ház aludt." Egyszerű személyvonat, semmilyen különösebb jelzese nincs, leszámítva, hogy csak a hét utolsó munkanapján közlekedik, a Nyugatiból indul és Mátészalkáig megy. A szerelvényt gyatra és kopott kocsikból állítják össze, az ülések és az ablakok itt rendszerint piszkosabbak, mint a többi vonaton, a padlóra pedig egyáltalán nem tilos köpni. Egyébként a tisztaságot itt senki nem is kéri számon, mert az utazóközönség jelentékeny része eleve mosdatlanul érkezik, vagy már eleget ivott ahhoz, hogy kisebb gondja is nagyobb legyen, mint az elemi higiénia hiányán sopánkodni. Aki kényelmesebb, tisztább kocsikat akar, az a gyorsra vegyen jegyet. A vonat utasainak java része Szatmárból eljáró ingázó, a maradék: diák és katona. A vonat - annak ellenére, hogy ócska kocsikból áll, s hogy öt óra hossza alatt teszi meg a Budapest-Mátészalka közötti haromszázhusz kilométeres távolságot - rendkívüli népszerűségnek örvend. Indulás előtt fél órával már alig találni üres helyet.- A hetente-kéthetente hazautazó tapasztalt ingázók, már jól előre elküldenek valakit, hogy foglaljon helyet az egész társaságnak. A járat népszerűségének egyik oka, hogy viszonylag olcsó. A másik: ez a vonat mentesül mindenféle szabály és tilalom alól. Itt annyit lehet inni,, ami az embernek jól esik, vagy amennyi belefér, szabad a padlón táncolni, szabad a csomagtartón aludni, a kiömlő sörben fetrengeni; ez az ország legliberálisabb vonata; itt még minden kocsiban szabad dohányozni * Tiszta felhőtlen időben a gyarmati ház tetejéről kiválóan látni észak felöl az ungi és a beregi Kárpátokat, a magános őrszemként búslakodó beregszászi hegyet, kelet felől pedig a Máramarosi havasok. Nénémék utcája Csengerben a román határig er. Egyszer unokatestvéremmel kihajtottuk a tehenet a Számos-töltés oldalába, és elmentünk vele egész a román határig. Emlékszem, milyen szorongással teli kíváncsisággal bámultam át a másik oldalra és mennyire meglepődtem, amikor a nyárfák kozott ugyanolyan házakat és egy szakasztott a miénkhez hasonló templomot fedeztem fel. * Valahányszor Csengerbe látogattunk, nagyapámat mindig a viaszosvászonnal letakart asztalnál találtuk. Előtte kiterítve az aznapi Kelet-Magyarország. Tizenkét éves volt, amikor kitört az első világháború, harminchét, amikor a második. Átélt két forradalmat, egy ellenforradalmat, egy sikeresebb tszesitést, átélte Tiranont és Párizst. S habár Csenger igencsak messze esett a világpolitika döntő eseményeinek színtereitől, nagyapám azért a kis Szamos-parti utcán láthatta az összeomló Monarchia vert seregeit, a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregnek visszavonuló egységeit, nyomukban a román királyi hadsereg hadosztályaival és 25 évvel később sem kellett kimozdulnia a csengeri házból, ahhoz, hogy értesüljön a legújabb fejleményekről: először Horthy vitézei vonultak át, aztán német tankok, majd ugyanez visszafelé - hátukban az őket üldöző szovjet hadsereggel. * A sors bőkezűen osztogatta csapásait a szatmáriakra. Egy nap kihirdették, hogy Szatmár-megye nagyobbik fele a megyeszékhely Szatmárnémetivel, Nagy hányjával és Nagykárollyal a királyi Romániához kerül. Ettől kezdve a magosligeti Joó Györgynek már Nyíregyházára kellett szekereznie, ha sorozásra hívták, s a tunyogmatolcsi származású Zalka Máté (Lukács tábornok) sem járhatott volna már iskolába Szatmárnémetiben. Az anyaországgal maradt terület lakóinak ezentúl minden ügyes-bajos dolgukat a száz kilométerre lévő Nyíregyházán kellett rendezniük. Nagyanyáméknak meg ha szülőfalujukba akartak hazamenni, útlevelet kellett váltani. A magyar Szatmár egy vonással az ország legeldugottabb vidékévé vált. Budapesttől ide a leghosszabb az ut; 400 kilométer. A sors kegyetlen iróniája, hogy a szatmári vidék a múltban mindig is az átjáróház szerepet töltötte be. A hódoltság korában itt érintkezett a királyi Magyarország az erdélyi fejedelemséggel. Szatmáron át vezetett a Tokajból Erdélybe futó kereskedelmi és hadiút, melyen Bocskai, Bethlen es Rákóczi nemegyszer ellovagoltak. Az uj határ azonban kettévágta az utat, a vidék pedig egyszerűen kikapcsolódott az országos érrendszerből. És ráfogták, hogy elzárkózik, elmaradott, ráfogták, hogy félvad. Az idevalókat az ország más tájain, főképp Budapesten, még ma is úgy kezelik, mint a barbárokat az ókori Romában; kinevetik beszédüket, u^y tesznek, mintha nem értenék, ráfogjak, hogy durva, faragatlan, hogy elmaradt. Pedig itt beszélik talán legszebben a magyar nyelvet. Szatmár kivülrekedt mind a török, mind a Habsburg-hóditáson, és az itt lakók nem keveredtek más népekkel; igaz, nem tanulhattak másoktól, de nem tanulták el a rosszat sem. * A gyarmati református templom tetejéről egy jo távcsővel az ember könnyen elláthat a tarpai hegyig, amelynek tövéből annak idején Esze Tamás útnak indult Lengyelországba, Rákóczi Ferencért. Keletebbre fordulva ott lesz Szatmárcseke, a kis falu, amelyben Kölcsey Ferenc megírta a Himnuszt. Aztán meg Tiszacsécse, Móricz szülőfaluja, s ha egy teljes fordulatot teszünk nyugat felé, a Gyarmattal szomszédos Tunyogmatolcsot látjuk s talán azt a helyet is, ahol a Petőfi által látogatott és megenekelt Kurta kocsma állott a Holt Szamos partján. Nem messze onnan a ház, amelyben Zalka Máté született. Mindez kisujjnyi hely a térképen. Ami a Monarchia felbomlása után Szatmár- bol Magyarországon maradt, annak jó részét a földdel tette egyenlővé az 1970-es májusi árvíz. A víznek köszönhette Szatmár, ho^y az ország végre ráirányította figyelmet. Végre foglalkoztak vele, végre beszéltek róla, végre felfedezték az országnak. Az elemeknek kellett fölülkerekedniük ahhoz, hogy egy ország Összefogjon és megmentse magának ezt a távoli földdarabot, ezt az elfelejtett szigetet A máskor oly szelíd Szamos, az ároknál alig szélesebb Kraszna, a Túr, és a szerencsére még mindig szőke Tisza ellenállhatatlan erővel söpört végig a vidéken. Errefelé sokan aranyviznek nevezik a hetvenes árvizet. Igen, az árvíz után özönlött ide a segély és a segítség. Jöttek az épitök és bár néhány települést a viz örökre letörölt a térképről, felépült a (folytatás a 11, oldalon)
