Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-28 / 13. szám
Thursday, March 28. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11. Dr. Bukkhegyi László: NEGYVEN ÉVE TÖRTÉNT A halál könyörtelen, sötét angyala lebegett a Kárpátok medencéjében, a Duna-Ti- sza közén, a Dunántúl, 1945 telén és kora tavaszan. Haldoklott, élet-halai harcát vívta az eletert, fennmaradásért a nemzet, az ország, az az évezreden at oly sok verzi- vatart, óriási anyagi és emberi eletveszte- séggel járó háborúkat, tatárjárást, török hódoltságot, kényuralmat, elnyomatást, végül embertelen német náci megszállást látott hősi kicsi ország. Már úgy látszott, hogy Európa évezredes védőbástyája: a gyönyörül kis Magyarország számara "nincs többé feltámadás." vértöl piroslott a szőke Tisza, az Öreg Duna vize; szinte égigérö füstfellegek kavarogtak a magasba, vörös lángnyalábok nyaldosták sötét, vészterhes felhők alját országszerte; alig győzte beszivni a kiontott drága magyar vért a remegő ősi anyaföld; ropogtak a gépfegyverek - puskák, bömböltek az izzó csövű ágyuk, borzalmas, hátborzongató sűvitéssel zuhantak céljaikba, a gyilkoló bombák, robbanáskor óriási fűst- felhót verve, amint vasutakat, gyárakat, épülettömböket es olajtartályokat röpítettek a levegőbe, embereket: ártatlan csecsemőket, kisgyermekeket, asszonyokat, fiatalt, öreget válogatás nélkül szakítottak cafatokra. Úgy látszik, az " ember, az emberiség tragédiája", hogy minden évszázadban, sokszor több, mint egy "megszállott örült" kezébe ragadhatja a korlátlan hatalmat s a tömeg megbabonázottan, vagy talán vég- zetszerü rendeltetéssel " Sieg Heil" üvöltéssel követi a vezért: a Führert, hogy azután békés nemzetek fiainak-lányainak vére milliók és milliók vérével megcsapolódjon, hogy a hosszú időn át a szorgos munkával, tehetséggel felépített civilizáció látható eredménye, városok,gyárak, erőművek, vasutak leromboltassanak, ártatlan emberek milliói pusztuljanak el az embert a vérengző fenevadnál is megszégyenitŐbb vadállati kegyetlenséggel, elképzelhetetlen kínzásoké kai a faji felsőbbrendűség jegyében, egy átkos elv, egv megzavarodott elméjű demagóg lázitó beszédeinek, végzetes döntéseinek eredményeként. Mielőtt a hírhedt emlékű "Übermensch": a Branau-i (Ausztria) származású festő, akinek nevét ma is csak megvetéssel emlegeti az utókor, gyáván, reszkető kézzel meghúzta a "bajtársai" által a kezébe kény- szeritett pisztoly ravaszát 1945 április 30- án, s végezetül május 8-án a levert, szétesett náci Németország a győztes szövetségesek előtt feltétel nélkül kapitulált, a rendszer nehezen engedett a történelem kérlelhetetlen, igazságos, elkerülhetetlen parancsának. Drága szép kis hazánkban is a nácista németeket a végsőkig kiszolgáló nyilas rendszer szörnyű, az országot majdnem teljesen elpusztító megpróbáltatások között omlott össze s egy teljesen kifosztott, vérző országot, felrobbantott hidakat, az emberi élet, a századokon át felépített anyagi élet, kiművelt szellemi erők szinte jóvátehetetlen pusztulását hagyta maga után. Miután Magyarország keleti részéről már megverten hátrált Nyugat felé a féktelen terror és propaganda ellenére is bomlásnak indult a német hadsereg. A 2. és 3. u.n. Ukrán Front 1944 december 20-án indította meg a döntő támadását az ország fővárosa: Budapest ellen. Esztergom eleste után Budapestet és a mintegy 100.000 főnyi nemet és főként nyilas magyar katonát tökéletesen bekerítették s bár helyzetük katonai szempontból teljesen reménytelen volt, az esztelen, céltalan ellenállás, Budapest elkeseredett védelme másfél hónapig tartott, leírhatatlan szenvedést, rombo- 1 lást, megszámlálhatatlan emberi élet pusztulását hagyva maga után. A Führer, parancsa: " A magyar főváros védelmét házról házra kell folytatni. Harc nélküli kiürítés nem jöhet számításba." Az örült, teljesen vasgyürübe zárt náci alakulatok egymás után robbantották fel gyönyörű hidainkat; romhalmazzá vált a Deli vasúti hid; összeroppant a Ferenc József (mai Szabadság) hid s jóformán csak a hires Turul-madarak látszották ki a véres-piszkos vizű öreg Dunából; összeomlik a világhíres, évszázados Lánchidunk, a Margithid, a Boráros-téri hid, a Vasuti-összeköt’ó hid, Árpád hid, mig végre utolsónak 1945 január 18-án az Erzsébet hidat robbantották fel az emberi mivoltukból ( kivetkőzött német megszálló, reménytelenül küzdő csapatok, mintha ezzel a rohamosan közeledő, elkerülhetetlen végzetet meg tudták volna állítani. Eddig tartott Pest elkeseredett, elszánt ostroma. Budán azonban még tovább folytak a véres, a náci-nyilasok számára kezdettől fogva kilátástalan harcok. A szovjet tüzérek a( Citadellát lövik. A Löv'őház utcában a nemet még tartja magát. Az OKH a Budapesten körülzárt német-nyilas csapatok felmentésére még egy utolsó, reménytelen ellentámadást indít s a harcok Budán még jóval elkeseredettebbek, mint Pesten voltak. A németek a várban tartják magukat a( legtovább s az évszázados falak mogé húzódott ellenséget a szovjet rohamosztagoknak csak lángszórókkal sikerül kifüstölni, miközben egyre hullanak a bombák a megszálló ellenségre. A körülzárt, megvert alakulatok február 11-én kétségbeesett kitörést kísérelnek meg a szovjet acélgyü- rüböl, azonban 16.000 katonából csak páran szerencsések. Február 14-én Budán is megtörik a német ellenállás s vége a Budapestért, azelőtt oly csodaszép fővárosunkért: a Duna-gyöngyéért vívott borzasztó, pusztító, kegyetlen, reménytelen harcoknak. Amikor az óvóhelyen meghúzódott, bee- settarcű, sápadt, borotválatlan, tántorgó, a napfénytől hunyorgó pincelakosság lassanlassan az utcákra merészkedik, sokan közülük az anyaföldre vetik magukat kétség- beesésükben, megdöbbenve a lázalmukban sem elképzelt szörnyű látványtól. a Nagykörúton még a megcsonkult fák is szinte jajgatva tárják ég felé összelőtt, üres ágaikat a két oldalt romos házak hossza között. A Kálvin téren kiégett, összelőtt, romos emeletes bérházak megmaradt üszkös falai szinte segélykérőén merednek az égre, a Körtér is csupa rom; a Klotild-palota környéke is úgy néz ki, mintha erős földrengés sújtotta volna a tájat. A látvány Budán még szörnyűbb, még kétségbeejtöbb. Emeletnyi magasságú romhalmaz között álló bérházak feketén, üres ablakokkal, óriási, belövések- tól, bombáktól okozott, tátongó üregekkel falaikban; ezek egykor meleg otthonok voltak, ahol ártatlan kisgyermekek játszottak, békésen álmodtak^ szülök pihentek, élték kiegyensúlyozott életüket; most csak szerteszaggatott. gyerekágyak, tépázott játékok, tükrök, bútorok töredékei a szomorú tanúi a vérengző háborúnak. Nagyon erősen megrongálódott a hires, ősi Mátyás templom és környéke; csodálatosképpen csak a Hadik-tábornok lovasszobor szemlélte büsan, de csak egy-két golyótalálattól eltekintve epen, a könyörtelen pusztulást. Teljesen romokban hevert a Várban a Sándor palota s az egykor oly szép épületek a Hor- váth-kertnél a Szent János téren. Alig van egy( ép ház a Bécsi-kapu terén, a Fortuna utcában; szörnyű a rombolás az Úri utcában (ahol a ma oly hires Fehér Galamb vendéglő all); a Disztér látványa kétségbeejtő s méteres magasságú romok tetején állnak a kiégett, Összelőtt nemet harci járművek maradványai. Össze van lőve a Krisztina városban az Alagút bejárata s szivet-lelket megrázó látványt nyűjt a kiégett, ablaktalan, összedőlt kupo- laju Budavári (volt királyi) Palota. A Szentháromság téren egyenesen elszorul az ember szive, amikor az oly csodálatosan szép Mátyás templom rettenetes sebeit látja. Összeomlott, részben romokban hever a Nyugat- Kelet áltál csodált Halászbástya s romhalmaz tömeg, óriási üregekkel tátongó, súlyosan megrongált-sebesült Mária Magdolna torony is a rettenetes harcok halálos sebeit mutatja. 1945 április 4-én az utolsó, megvert, s most már teljesen széthulló, az egykor magát győzhetetlennek tartó, demoralizált "Übermensch"-ekbÓl állő német hadsereg is Ausztriába menekült s 1945 április 4-én "újból béke lett" a vértől agyonáztatott, ósszerombolt, kifosztott, agyonkinzott, halálos sebeiben vergődő szülőhazánkban. Az ország felszabadult a náci német csizmák uralma alól. Azután, lassan ez az ezeréves, tetszhalott kis ország halottaiból a csüggedŐk, pesszimisták jóslata ellenére, dicsőségesen mégis feltámadt, újjáéledt, él és helyet követel magának a civilizált népek, országok világában. Es joggal! Emlékeznünk kell ezekre a borzalmas időkre, hogy emlékezzünk nemcsak mi is a múltra, hanem emlékeztetni tudjuk gyermekeinket, unokáinkat is az emberi, a náci gazságokra, odakiálthassuk a világ, Földünk emberiségének lelkiismeretébe: Ne legyen még egyszer háború, értelmetlen, esztelen, órult öldöklés, rombolás soha — mert egy esetleges Hl. világháború, nukleáris háború után azután valóban nincs többé újjáéledés, feltámadás, nemcsak a kis Magyarország, hanem az egész emberiség számára — hanem csak örökös, siri sötétség ezen az élet- nélküli parányi Földön a végtelen Világmindenségben.
