Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-28 / 13. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 28. 1985. EGY MANEKßNEKT JEGYET BUXBAUMNAL! Ott ültünk a Mokkában, New York egyik magyar eszpresszójában 1975 decemberé­nek derekán, átellenben a Paprikás Weisz- szel, ahol a világ legjobb szalámiját, boros virslijét, csabai és gyulai kolbászát ^ kap­ni. Orvos barátom, Zoli a tizedik kávéját issza; fényképész ismerősöm, Gyuri az aznap érkezett magyar lapokat forgatja, a Fülest, az Ország-Világot, egyszóval a képeslapokat. Aztán furcsa sziszegő hangot ad. Az Ez a Divatot tartja a ke­zében, a címlapon magas, villogó tekin­tetű lány. A ruha nem érdekes, az két eve látható volt már Yves Saint-Laurent vagy Ungaro párizsi bemutatóján. Gyuri aztán igazán szakember: végigfotózta a világ legszebb manekenjeit, de ezen a képén megakadt a szeme. Ez az! - mondja Gyuri- Halálosan beleszerettem. - A lányba?- kérdezem. - Ez a lány nekem kell. Vi­lágszép, világszám. Sztárt csinálok belő­le. - Mikor szerettél bele? - kérdezi Zoli és megrendeli a tizenegyedik kávét. - Most. Ebben a pillanatban. Fiuk, utazunk Buda­pestre.. - Tüstént felugrott és átügetett Buxbaumhoz: akkoriban nála lehetett a legolcsóbb repülőjegyet szerezni. Gyurin erősen érződött a szegedi kiej­tés. Lehet-e "ózni" angolul? Gyuri bebizo­nyította, lehet. "Ózve" tiltakozott már németül is a koncentrációs táborban, ami­kor verték, "őzve" vallott a felszabadulás után az amerikai vizsgálótiszt előtt, hogy hova akar Ő menni és hova az édesanyja. Gyuri feleségét és gyermekét elpusztítot­ták a gázkamrában. A mama azt mondta, hogy ő Szegedre indul. Gyuri azt mondta, hogy S New Yorkba szeretne menni. Kérést ilyen gyorsan ritkán teljesítenek- Anya és fia elbúcsúztak a tábor kijáratánál. Az egyik Szegedre indult, a másik Ame­rikába. A hatvanas évekre Gyuri már a világ divatlapjainak egyik legnevesebb fotográ­fusa volt. Röpködtek is ajkáról a cégek, amelyeknek dolgozott. Estéé Lauder. Akarsz egy Estéé Laudert? Szívesen fogadnám, mondtam, bár nem tudtam, mi az. Kiderült: ezúttal parfüm. Akarsz Hermestöl nyak­kendőt, Guccitól cipót? Ingyen kapom, modellnak. - Köszönöm nem kérek - mond­tam. A hatvanas évek elejétől Gyuri eszten­dőként többször is átrepült Európába. Elébb persze néhány napra Puerto Rico- nak vette útját, hogy karácsonyra egy kis szint kapjon. Aztán egyenest berepült Bécsbe, ahol az európai kocsiját tartotta, egy Lincoln Continentált. Még ma is a világ egyik legszebb luxusautója, hatalmas, több méter hosszú országúti hajó. A "hajóval" jött aztán Pestre. Nemcsak a mamát meglátogatni. Ez a fotográfus jóvátehetetlenül és vég­zetesen a magyar szót kereste azoknak az ifjú hölgyeknek az ajkán, akiknek Őszin­te hittel örök szerelmet, New York-i la­kást, vagyont, hirt és pénzt Ígért. Gyuri azonban már nem volt elég fiatal. Én vagy hat esetről tudok, amikor Gyu­rit a szó valóságos értelmében kifosztot­tak. A pesti bérlakását rámolták ki azok a hölgyek (természetesen állandó kísérőjük segítségével), akiknek örök hű­séget esküdött. Másszor a pénztárcáját emelték el; a ruhatárát vitték ki egyenest az Ecserire, vagy a gépkocsijából a magnót. A Budapesti Rendőr-fökapitányság irattára elegendő anyaggal szolgálhat állításaim igazolására; de azt már senki sem tudja igazolni, csak én, hogy Gyurit egyetlen csalódás sem renditette meg. Szerelmes volt Budapestjébe, melynek ugyan szülöt­te nem volt, mégis honpolgára; szerelmes a magyar nyelvbe, mert három évtized sikeres amerikai pálya után sem bírta úgy az angolt, hogy azon a lelke megszólal­hatott volna, szerelmes volt a magyar nőkbe, és ezt, azt hiszem, nem kell magya­ráznom, hogy miért. AMIKOR A SZENTEK ... Buxbaum olcsó jegyeivel voltaképpen egész magyar karaván látogatott át a kará­csonyi Budapestre. Ki a szüleit, ki a szerel­mét jött meglátogatni. Legtöbben a mu­tatvány közönségének szerepére készül­tek. A Második sugárút lakóinak egész sora kívánt tanúja lenni annak, hogyan hódítja el az Ez a Divat címlapját Gyuri, a világhírű fotográfus. Mindebből Pesten a "címlap" mit sem sejthetett. Pályája ugyan gyorsan indult, mert ilyen szép nőt még a pesti maneken- világ is alig látott. Sudár volt és gyönyörű - tudni lehetett róla, hogy ha ez a pálya egyáltalában igér valamit akkor neki. Amikor Clara asszony divatbemutatóin végigsétált a páston, ez a felejthetetlenül ringó csipó, ez a hullámzó mozgás felvil­lanyozta a közönséget, férfiakat, nőket vegyest. A termete falóban fejedelminek volt mondható. A meretei: 178 centimé­ter magas, 88-as mellbőség, 60-as derék-, 90-es csip'óátmérö világrekordot is dönt­hetett volna a szakma történetében. Ezt a szép lányt szolid és szerény tehetségnek ismerték. Korán ment férjhez, aztán el­vált, s ha udvarolt neki valaki, akkor hosz- szú ideig. Süldólány kora óta bizonnyal tucatnyi ostromlója volt, ö azonban a szép­ség bizonytalan tőzsdéjén a tehetségével játszott igazából. Ugyan mit szólhatott ahhoz, hogy egy New York-i fotográfus egyenest azért repül át Európába, hogy neki ajánlja fel a világhírt? Nem tudhatjuk. Látták Őket jobb helyeken vacsorázni: az Alabárdosban vagy a Vadrózsában, a cigány játszott neki érzelmes nótát, vagy a zongorista szólal­tatta meg a dalt, mely az előkelő vendég­nek kijár: "Oh when the Saints..." Oh, ami­kor a szentek belépnek, elnémul a világ. Egy idő után tegezte a fotográfust, de ajkán ( nagyon gűnyosan hangzott a csití- tó szó: - Ugyan Gyurcika, majd meglátjuk. Gyurcika felvitte a Halászbástyára, el a Duna-kanyarba, készített róla több ezer fotót; hazarepült pompázatosán felsze­relt stúdiójába, leszedte a falról Fairchild, Margot Hemingway, Sarah Fawcett-Ma­jor fényképét, és minden négyzetcenti­méterre a magyar lányt ragasztotta fel. 1976 februárjában ismét itthon járt; kocsijának csomagtartójában hat vagy hét bunda, ékszerek, Estéé Lauder; tiz különböző fotoapparátus. Hasselblad, Lei­ca, Voigtlander, Canon, Nikon, s ki tudja milyen márka; cserélhető objektivek, szé­les körű, fél körű távolbanézö lencsék, s Highspeed Extrachrom, sőt, infravörös fényérzékeny - de hát nem vagyok én fotográfus. Gyuri minden kattanásnál úgy érezte, hogy negatívra vagy diára rögzítette a század manekenjét: a maneken úgy érzte, hogy egy őrült nem tágít a nyomából. Hogy megesett-e a maneken és mikor; hogy a lángoló rajongást bármivel jutal­mazta is, nem tartozik ránk. A budapesti fodrászüzletek, manikurszalonok, butikok és eszpresszók azonban a sok évinél jobb aruellátottsagban részesültek; New York­ból származó kozmetikai szerek, áttetsző tüllruhák, piros selyemmel bélelt felleg- hajtó köpenyek beleáramlottak az ötödik gazdaságba, a divatholmik feketekeres­kedelmébe. Hogyan kerültek ezek Gyuri Lincoln Continentaljából a magyar elegan­cia ruhatarába, nem tudhatni. Vajon a lány könnyelműsége ajándékozta holmijait a barátnőinek, akik siettek ezt-azt tüstént pénzzé tenni, ugyan ki a megmondhatója ma már; a tollat óvni kell a rágalomtól. Annyit azonban a város tudott, hogy a világszép magyar lánynak akadt külföldi hódolója, nem is akárki. Látták kiszállni olykor egy Lincoln Continentálból; elébb egy selyemharisnyás láb (igaz, negyvenes cipőben), aztan gyönyörű térdhajlat, esté­lyi ruha, bunda, fonatba rendezett hajkoszo- ru - egy város fényét ez ugyanúgy emeli, mint a Lánchíd vagy a Halászbástya. A lányra némelyek már úgy tekintettek, mint nemzeti értékre; voltak, akik legszíveseb­ben egy rezervátumba zárták volna, vadá­szati tilalmat rendelve el sudár alakjára. Ez a szelíd ragadozó azonban úgy rótta a divatbemutatók pástját, úgy ropta az éjszakai szórakozóhelyek táncparkettjein, mintha a szépségre sehol sem leselkednének ordasok. SZEREZZEN EGY UJ ELŐFIZETÉST

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents