Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-28 / 9. szám
Thursday, Feb. 28. 1985. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. A MAGYARORSZÁGI ANTISZEMITIZMUS KUITURÁIIS GYÖKEREI FIGYELEMREMÉLTÓ tények, számok-Szilárd Leóról, a magyar származású kiváló atomtudósról elnevezett dijjal jutalmazta meg egy, a nukleáris fegyverek ellenőrzéséért és eltiltásáért küzdő tudományos szervezet Bemard Feld professzort, a Massachusetts Institute1 of Technology tanárát az atomtudósok szakfolyóiratának szerkesztőjét, aki a Bulletin of Atomic Scientists cimü kiadványban számos cikket tett közzé a nukleáris fegyverkezés veszélyeiről, s a nukleáris fegyverek korlátozásának^ teljes eltiltásának szükségességéről. Nagy-británniai környezetvédők érdekes kísérletet végeztek annak megállapítására, mennyi hulladék, szemét kerül a tengerbe. Elkísérték egy 45 főnyi személyzetű teher- hajót, s megfigyelték, hogy 44 nap alatt mennyi hulladékot szór a tengerbe. Ebből és más rendelkezésre álló adatokból kiszámították, hogy a világon a hajókról naponta körülbelül 10.6 millió pléhdoboz, mintegy 560 ezer műanyag fiakán, s 670 ezer üveg kerül a tengerekbe. Egy részüket ugyan a dagály a partra sodorja, többségük azonban a tengerben marad. Ezenkívül sok artalmas és mérgező anyag, olaj is kerül a tengerekbe, fokozva a veszélyt, hogy ha ez igy megy tovább, a világtengerek "jövője" a biológiai halál lesz. 0 1983- ban 183.000 bányász dolgozott USA szénbányáiban 360 millió tonna szenet bányászva. 32 bányász vesztette életét balesetekben. 1984- ben négyezerrel kevesebb bányász 65 millió tonnával több szenet termelt. Abban az évben 57 ember vesztette életét bánayaszerencsétlens^ékben. Az USÄ kormány Erdőhivatala, valamint az ingatlanforgalmi ügynökök, egyhangúan azon a véleményen vannak, hogy a virágágyakkal, bokrokkal, fákkal körülvett családi házakat könnyebb eladni és értékük ezek- áltai átlag 5-10 százalékkal emelkedik. , A VILÁG LEGNAGYOBB NAPEROMU- VET a héten avatják fel a kaliforniai Dag- getben. A nap sugarait 75 ezer négyzetméternyi tükorfelületen gyűjti össze a berendezés, s annyi áramot termel, amennyi tízezer lakóház energiaellátásához elegendő. Rudnai Gábor: w ZUGLÓ E nem is tudom, hány kataszter flaszter a szülőföldem. Csak a jövőt örököltem, a múlt csupán történelem, s ha néha fáj is, megvigasztal e füstös táj is, hogy fellendüljön énekem. Nem fújok heje-huja dalt, itt kissé halványabb a folklór: vizet iszom, s ha fojt a sok klór, narancsitalt. Az altatódal sem "Cserebogár, sárga cserebogár", csak a gitár, s mert az erkély tárt pitvar, hallik minden perpatvar, ha a szomszéd hadovái Mégis, ha szúnyog csip, ha dong a légy is Ez szőkébb hazám, Az ám. A MAGYARORSZAGI ZSIDÓSÁG tragédiájára emlékezett és emlékezik a nemzet az idén, a 40. évforduló alkalmából. Mindnyájan tudjuk: az ilyen emlékezések igazi érteke attól függ, mennyire vagyunk képesek szembenézni mindazzal, ami történt, s mennyire vagyunk képesek levonni belőle a tanulságokat. Ezért, úgy hiszem, hangsúlyozott figyelmet érdemelnek azok a megemlékezések ill. írások, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Föltétlenül ezek közé tartozik Juhász Gyula "A barbár körhullám" c. tanulmánya, mely az Uj írás -ban jelent meg. "A magyarországi zsidóüldözések történetének legkevésbé vizsgált és feldolgozott része a magyar szellemi elet viszonya a 'zsidókérdéshez' és zsidóüldózésekhez, noha nem mondhatjuk, hogy senki sem kísérelte meg a szembenézést ezzel a nehéz kérdéssel" - igy kezdi írását a szerző. A befejező sorokban pedig idézi azon kevesek egyikét, Kovács Imrét, akik megpróbáltak valóban őszintén szembenézni a dolgokkal. Eszerint Kovács "feltette magának a kérdést: miért nem tett többet, hősiesebbet a német megszállók, a csendőrök, a hatóságok ellen a zsidók ügyeben. "Ma már tudom, miért nem - válaszolta-. Gyáva voltam! Ezért nem okolok senki mást rajtam kívül mulasztásomért." Úgy gondolom azonban, hogy bármennyire tisztességes, és paradox módon, bátor is az, aki képes elismerni, hogy egy adott szituációban gyava volt - jóllehet talán nem is volt olyan nagyon gyáva -, aligha érhetjük be ezzel a válasszal. Juhász tanulmánya azt igazolja, hogy az okok itt sokkal (mélyebben fekszenek, mint a személyes bátorság vagy gyávaság kérdése. Juhász helyesen utal arra, hogy ha "a magyar közösség egy jelentős része nem volt hajlandó a megtisztulásra ebben a vonatkozásban", erre "nem lehet magyarázat pusztán az utalás az 1945 utáni bosszú jelenségeire, egyes túlélők elfogultságaira, vagy a Kommunista Párt vezetésének es az Államvédelmi Hatóság tisztjeinek Összetételére". Annál Kevésbé, tehetjük hozzá, mivel az említett - és alighanem jócskán fölfujt - jelenségek még sehol sem voltak, amikor Németh László és Féja Géza (1943- ban!) már megkongatták a vészharangot a zsidóság várható bosszúja miatt. Németh- nek a balatonszárszói konferencián elmondott szavai szerint: "az önkritikátlan, bosszú- szomjas zsidóságnak a szemérmes kultúr- tisztelővel szemben ebben a négy-öt évben rendkívül meg kellett erősödnie, s nagyon rossz füle van annak a késköszörűlésre, aki nem hallja, hogy Shylocknak éppen a szív kell". Sem Juhász Gyula tanulmányában, sem ehelyütt nem azért idéztetnek föl ezek a szavak, mintha Németh Lászlót elvakult, primitiv és durva antiszemitának akarnánk beállítani. Erről nincs szó: sohasem volt az. A probléma ennél sokkal nagyobb. Németh szavaiban tudniillik - ha minden mozzanatára odafigyelve olvassuk- nyilvánvalóan a nemzetnek már akkor, egy évvel a deportálások előtt is, rossz lelkiismerete szólalt meg. E sorok írója sohasem tagadta, sót épp e folyóirat (Világosság) hasábjain le is irta, hogy az antiszemitizmusnak megvoltak a maga objektiv történelmi gyökerei: azok a társadalmi feszültségek, melyeket a zsidók gazdaságilag determinált szerepe idézett föl, mindenekelőtt az elmaradott Kelet-Eurőpa országaiban. Ez azonban szociális kérdés volt, nem pedig misztikus faji kérdés. Nemrég jelentette meg a Gondolat Kiadó a Zsidókérdés - Asszimiláció - Antiszemitizmus c. kitűnő kötetben (sajtó alá rendezte: Hanák Péter) a Huszadik Század 1917-es zsidókérdés-vitájának jó részét. Látható, hogy a vita korrekt és civilizált volt még ott is, ahol antiszemita felhangok keveredtek bele. Olvassuk el mondjuk Cholnoky Jenő hozzászólását! Kétségtelenül akadnak benne antiszemita jellegű előítéletek, de a problémát tisztára racionálisan, mint társadalmi kérdést tárgyalja, és igy vázolja föl a lehetséges - asszimilációs - megoldást is. (Cholnoky becsületére legyen mondva, hogy akkori álláspontja mellett a későbbiekben, a fajgyűlölet hisztérikus légkörében is kitartott, szinte szószerint ismételve el 1917-es álláspontját a harmincas években megjelent földleírásának Magyarországgal foglalkozó kötetében.) Az ilyesfajta antiszemitizmus mögött voltaképpen egy romantikus anti-r kapitalizmus húzódott meg. Számos példát idézhetnék erre akár Cholnoky, akár, hogy az ismertebb, Juhász cikkében is idézett példát mondjam, Szekfű müveiből. Cholnoky és Szekfü nézetei racionalisták, a Szabó Dezsőé irracionalisták voltak: és ez volt a döntő választóvonal, amely a ( zsidókérdésben helyes vagy helytelen irányba ^ terelte a magyar szellemi élet képviselőit. Aki az európai kultúra, a keresztény humanizmus, a nyugati racionalizmus hagyományaihoz kötődött, mint Bartók es Kodály, Móricz és Babits, az engedmények nélkül utasította el a barbár szellemiséget. "A tempót - irta Babits - egy barbár kor irama diktálja, amely nem az én korom." Aki viszont bármilyen mértékben is engedett a keleties civilizáció-ellenesség gondolatának, a "magyar faj" eszméjének, aki nem ismerte el már eleve axiómaként, hogy a másik ember is ugyanolyan ember, mint én vagyok, az hiába volt szubjektive becsületes, a kisujját már az ördögnek adta oda. Számos'szomorú példát olvashatunk erről Juhász Gyula tanulmányában: nemcsak Németh László és Féja Géza, de sajnos Illyés Gyula és Veres Péter izetlen megnyilatkozásait is. Ok ettől még tisztességes, lelkiismeretes emberek voltak. Velük szemben például Erdélyi Józsefnek (akiről Juhász Gyula *azt írja, hogy "olyan mélyre süllyedt, amelyre nincs példa sem a magyar, sem a világirodalom történetében") már volt - tisztesség ne essék szólván - képe ahhoz, hogy a deportálások alatt irt és publikált versében azt mondhassa: "Tán sajnálom, szánom őket, / ám ki mint vet, úgy arat." Csakhogy Erdélyi csak szemforgatással fogalmazta itt meg azt, amit tudat alatt netán mások is gondoltak - és ha tisztességes es lelkiismeretes emberek ez ellen úgy lépnek föl, hogy védenceik közben némileg ellenszenvesek az ö számukra is, ha él bennük valami az ellenfél szempontjaiból: az valóban csak tudathasadáshoz es rossz lelkiismerethez vezethet. Ezért ismerte el azután Szekfü, hogy az általa korábban képviselt nézetek is szerepet játszottak abban, ha a durva, irracionális fajelmélet a későbbiekben tért nyerhetett. Lendvai C. Ferenc egyetemi tanár (Budapest) Újítsa meg előfizetését!;.
