Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)
1984-09-13 / 34. szám
Thursday, Sep. 13. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZO 3. Dr. Bükkhegyi László: Ha Reagan győzne TISZTELETREMÉLTÓ VENDÉG Emberáradat hőmpölygött vó^ig New Yorkban a Fifth Avenue-n hétfőn, szeptember 3-án Labor Day alkalmával. Közel fél millió férfi, no és gyermek vonult fel az ország dolgozóinak ezen ünnepén, ho^y jelenlétével nyilvánítsa ki elhatározását a Reagan kormányzat felszámolására. Jelen volt a népi megmozduláson Mario Cuomo, New York kormányzója, Walter F. Mondale, a Demokrata Párt elnökjelölt je, Geraldine Ferraro, alelnókjelölt és szá-"" mos más vezető közéleti személy. Számomra a legkimagaslóbb személyiség a 77 éves Emma Grimm volt, aki reggel hét órakor kelt fel, hogy az elsők között legyen és jó helyet találjon az idős, nyugdíjas szakszervezeti tagok részére fenntartott ülőhelyeken. "Örömmel néztem - mondta Emma - a fiatalok sorait, akik jelenlétükkel bizonyítják, hogy értékelik a szakszervezet védelmét. Ilyenkor visszaemlékezem saját múltamra. Manhattan egyik 'izzasztó' (sweat) üzemében dolgoztam heti 72 órát és öt dollárt kaptam hetenként. Nyáron tűrhetetlen melegben, télen bénító hidegben kellett dolgozni. A helyzet csak akkor javult, amikor csatlakoztunk az International Garment Workers Unióhoz. Lépésről lépésre csökkent a munkahét és emelkedett a munkabér. Majd kiharcoltunk fizetett ünnepnapokat, fizetett szabadságot. A szakszervezet klinikát állított fel, ahol orvosi ellátást kaptunk. Reagan elnök politikája veszélyezteti mindezeket az előnyöket. Ö a dúsgazdagok elnöke és ( a szakszervezetek lerombolására törekszik. Azért vagyok itt, hogy jelenlétemmel is bizonyítsam Reagan elnök kibuktatásának fontosságát." L.I. “ŐSI MESTERSÉG” Még a biblia is az emberiség legelső foglalkozásaként könyveli el a prostitúciót. Persze számos megnyilvánulását latjuk e foglalkozásnak. Vannak, akik az utcasarkokon próbálnak sikert aratni, vannak, akik csak telefonhívásra lépnek a tettek mezejére. Egyre több azonban azoknak a száma, akik törvényhozó testület tagjai és akiket vállalatok meghívnak egy banketten való részvételre, melyért nemcsak, hogy nem kell fizetniük, de 2-3 ezer dollár honoráriumot is kapnak. Erről irt cikket John B. Oakes, a N.Y. Times volt főszerkesztője, a lap szeptember 6-i számában. Rámutat többek között arra, hogy egy képviselőjelölt minimálisan 200.000, egy szenátorjelölt 1.7 millió dollárt költ, hogy esélye legyen a megválasztásra. Az ország nagy vállalatai által felállított Political Action Committees (PÁC) 1974-ben "csak" 12.5 millió dollárt költött azon jelöltek megválasztására, akik. véleményük szerint, az ő érdekeiket képviselik. Ez az összeg ez évben 120 millió dollárrá emelkedett. Oakes felteszi a kérdést: "Ha ez a folyamat tovább tarL a nép elveszti a rendszerbe vetett bizalmát." ÚJÍTSA MEG ELŐFIZETÉSÉT Rendkívül fontos, igazában sorsdöntő elnökválasztás előtt áll Amerika népe 1984 novemberében. Valójában nemcsak a mi, hanem az egész világ népe szempontjából sorsdöntő az idei elnökválasztás. Nem kevesebbről van szó, mint a szociális juttatások további megnyirbálásáról, a fizikai és szellemi dolgozók érdekeinek újabb megszorításáról, a szakszervezeteknek esetleges erőszakos felszámolására irányuló törekvések még fokozottabb megerősítéséről, feltétlen burkolt adóemelésről nálunk, és ami a legveszélyesebb: az Egyesült Államoknak háborúba való sodrodhatásáról, a jelenlegi (szélsőjobboldali) konzervatív, republikánus elnök újbóli megválasztása esetén. Ha tárgyilagosan, nyitott szemmel és elmével bíráljuk Ronald Reagan három és félévi elnöki uralmának eredményeit, akkor a következőket kell megállapítanunk: az 1979-es választási kampánya során az elnök úr adócsökkentést, az infláció drasztikus megfékezését, a szövetségi állami költségvetés legkésőbb 1983-ban való kiegyensúlyozását, a munkanélküliség erőteljes felszámolását ígérte. Mit váltott be ezekből az Ígéretekből, fogadalmakból? Tény, hogy adócsökkentést erőszakolt ki a Kongresszusra gyakorolt elnöki befolyásával. A lényeg azonban, kit, kiket, melyik társadalmi rétégét segítette az u.n. adócsökkentés? Köztudomású, hogy a gazdag réteget. Ameddig a 11-12.000 dollár évi jövedelemmel rendelkező kisemberek a legjobb esetben 146 dollár körüli adócsökkentésben részesültek, addig az 50.000 dollárnál magasabb jövedelmet élvező gazdagok átlag több mint 80.000 dollár adókedvezményt kaptak a reagani adópolitika jóvoltából. (Kennedy szenátor nyilvánosan szégyennek nevezte ezt az adócsökkentést) Ez a tény is napnál világosabban bizonyítja, hogy az elnök ür a "gazdagok elnöke" (amint ezt az amerikai állampolgárok 62%-a is kinyilatkoztatta a közvéleménykutatás során), márpedig egy demokratikusan gondolkozó elnök alkotmányjogi és erkölcsi kötelessége, hogy az egész nemzet: szegények és gazdagok elnöke legyen. Amint véletlenül kiszivárgott, az elnök úr másodszori megválasztása eseten drasztikus változások fognak bekövetkezni. (Természetesen nem a választások befejezése előtt) Ezek egyike az u.n. lényegesen leegyszerűsített, demokratikus elgondolást tükröző 10%-os általános jövedelmi adótörvényjavaslat tűzon-vizen át való törvénybeiktatása, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy a kisjövedelmű szegények, idős nyugdíjasok az eddiginél jóval magasabb jövedelmi adót lennének kénytelenek fizetni, vagy ha eddig nem fizettek nyugdijuk után adót, adót kellene fizetniük a jövőben. (A nyilván David Stockman költségvetési igazgató agyában született zseniális u.n. flat tax adóztatás részletei még ismeretlenek.) Ugyanakkor a nagyjövedelmú adófizetők ismét drasztikus adókedvezményben részesülnének, hiszen csak 1096-ot kellene fizetniük a jelenlegi 40-50%-os adó helyett. A felszínes szemlélő számára az infláció látszólag valóban csökkent. Ugyanakkor azonban mi, akik hetente többször is vásárolunk és jóformán betéve ismerjük a legfontosabb élelmiszerek árát, megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy pl. io font krumpli ára a tavalyi elképesztő $ 3.90-el szemben • • • ma $ 5.90-be kerül, vagy a narancs fontja, ami tavaly télen is még csak 49 centbe került, ma már 89 cent, nem is beszélve a salátáról, aminek fontja csak 79 cent a főszezonban a tavalyi 39-49 centtel szemben és igy tovább. Ez nem egészen 4%-os inflációnak felel meg, legalább is nem a mi matematikai tudásunk szerint. A munkanélküliség, a republikánus elnök úr szerint, drasztikusan csökkent elnöksége alatt. Amennyiben az általunk ellenőrizhetetlen adatok valóban elfogadhatók, akkor a munkanélküliség jelenleg csak 7%-os. Látszatra ez igazán szép eredménynek számitana, azonban tárgyilagosan fel kell tennünk a kérdést: mi történik a mintegy 8 milliónál több munkanélkülivel, akik számára egyáltalán nincs már elhelyezkedési lehetőség? Mi lesz a 46% munkanélküli fekete fiatalsággal? A világ legtisztább demokratikus államában, leghatalmasabb, leggazdagabb országában nem lenne munka dolgozni akaró fiataloknak? Szinte hihetetlen! Az akkor még csak elnökjelölt úr 1979-ben választási kampánya egyik legfontosabb célkitűzéseként hangoztatta, hogy ( az állami költségvetést feltétlenül egyensúlyba kell hozni és megígérte, hogy a költségvetést legkésőbb 1983-ra egyensúlyba is hozza. Ezzel szemben mi történt? Soha, de soha az Egyesült Államok, de még csak az egész világ történetében sem volt ilyen magas az állami költségvetési deficit. Az elnök űr tehát Ígéretét nemhogy nem váltotta be, nemhogy csökkentette volna a költség- vetési deficitet, hanem ellenkezőleg, a költségvetési deficit oly nagy, hogy ez már az Egyesült Államok és az egész világ, különösen a fejlődő államok egészséges pénzügyi, gazdasági helyzetét is rendkívül súlyosan veszélyezteti és az is előfordulhat, hogy amennyiben pl. Brazília, Argentina, Venezuela stb. nem lenne kepes nemzetközi tartozásainak csupán a kamatait a mesterségesen felvitt dollárárfolyam s az igen magas kamatláb miatt törleszteni, illetve a törlesztést ezek az államok egyszerűen megtagadnák, akkor a Világbank, az egész világ pénzügyi — gazdasági katasztrófába sodródna. A prosperitás színfala mögött Még néhány évvel ezelőtt is Pittsburgh munkás lakosságának többsége viszonylagos jómódban élt. Az acélmunkások átlagos évi jövedelme $ 30.000 körül ! mozgott. A munkások társadalmi élete j a nemzetiségek kulturközpontjai körül folyt. De az utóbbi öt évben az acélipar t egyszerűen összeomlott. Öt év alatt í Pittsburgh ipari lakosságának 60 %-a ■ vagyis 100.000 munkás vesztette el j állását. Hogy ez milyen hatással lehetett a dolgozók egy részére, annak drámai j illusztrációja a 39 éves Henry Maier acélmunkás esete, aki február havában a Monongahela folyó jeges vizébe vetette magát, miután a bank árverezni készült a házát. "Én tudtam, hogy segítségre volt szükségünk - mondta a felesége -, de Henry büszke ember volt, nem akart senkitől kérni." Az özvegy a haláleseti biztositásból bejött összegből fizette ki a 9000 dollárnyi adósságot a házra. (Wall St. Journal, 8/22) ■ ■ ....................
