Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)
1984-07-19 / 29. szám
7. Thursday, July 19. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZO Szabó Mikit»: , A CIA MAGYAR KORONATANÚJA EMLEKÉZZÜNK! ((folytatás a 6. oldalról) az arcukon, amikor egy "jótékony angyal" ciánkális vizet Öntött a szájukba, hogy kínszenvedéseiktől gyorsan megszabadítsa őket. Ilyen körülmények között teljesen érthető, hogy a varsói gettó zsidósága végre eldöntötte: nem hagyja magát a vágóhidra baromként, a biztos megsemmisülésbe hajtatni, hanem hősiesen kiáll a sokszoros túlerőben levő megszálló erőkkel szemben, hogy hősi ellenállásával, mártirhalálával örökre beirja nevét az emberiség történetébe. Emlékezzünk! Az ellenállási harcok során a veszteségeket szenvedő németek kegyetlen, vadállati bosszúért lihegtek. Ember számára felfoghatatlan vérengzést folytattak még a kórházi betegek között is; betegeket dobáltak a lángok közé, a csecsemőket egyszerűen a falhoz vagdalták, a kis gyermekeket agyonverték, a gyermekágyban fekvő nők hasát felvágták és az egész kórházi személyzetet, orvosokat, ápolónőket elevenen égették meg. A varsói felkelés során a hőstettek sorozata folyt le; pl. amikor a géppuska-állásból kilőtt zsidó felkelő meredt kezéből egy nŐ veszi át a tüzelést a túlsúlyban lévő, ágyukkal, tankokkal is küzdő SS-ek ellen; mások Molotov cocktail-lel vetik magukat a német tankok elé, hogy a németekkel együtt magukat is felrobbantsák; vagy a földalatti alagutakon, néha majdnem félévnél is tovább, tizedelték meg az őket üldöző-kutató németeket és utolsó golyóig harcoltak. Fegyvereik csak akkor hallgattak el, amikor a németek az alagutakat rájuk robbantották. f f i .. / Emlékezzünk! Es emlékeztessük az egesz világ gondolkodó lakosságát, és főként a németeket, hogy milyen borzalmas kegyetlenkedésre képes egy őrült, diktatórikus rendszer; mert emlékeztetnünk kell az utánunk következő generációt is, hogy tudják, milyen szörnyű bűnöket követtek el német felmenőik, hogy többé ilyen borzalmas kegyetlenségek, faj-és emberirtás ne fordulhasson elő az emberiség történetében. Bár úgy legyen! ( E cikk megírására Szokolay Katalin "És a Varsói Gettó Felkelt" c. megrázó könyve szolgáltatott értékes adatokat.) SZÉP ERNŐ: Ifjúságom el ne menj még Ifjúságom, el ne menj még, Gyöngy idő, tündér eró. Jaj, maradj meg, drága vendég Hangom sírva kérlelő. Hogy kopik már vad hajam, Ijedt vagyok, nyugtalan, Érzem, unsz mór és eUépnél, Hagyván engem a faképnél. Szánom-bánom hosszú álmom, Vágyam száraz kortyait, Gyengeségem, máléságom, Éjszakák hóbortjait. Tűnődésbe halt öröm, El nem húzott függönyöm, Meg nem rázott vig csengőim, Elvirágzott esztendőim. (A költő születésének 100« évfordulójára.) TERJESSZE lapunkat; Az igazat megvallva, kiváncsi voltam arra az emberre, akire a CIA ennyi pénzt és energiát költött, és aki - mi tagadás - megszolgálta a zsoldját. Kelemen hívására jól öltözött fiatalember lépett a szobába. A szemem sarkából néztem. Mindennapi arc. Kocsis mutatott be bennünket egymásnak.- Sokat hallottam rólad. Még Amerikában is - Fónagy hangjából nem annyira elismerést, mint inkább hízelgést éreztem ki. Vajon mi a célja? Eddigi megnyilatkozásai magabiztosak és nagyképűek voltak. Ez a kérdés izgatott. Ereztem, hogy valami történt, amiről még nem tudok, ami - talán - politikailag hasznunkra válhat.- Szóval te vagy a "Földalatti Parlament" képviselője? - kérdeztem kétkedő hangsúllyal. Fónagy válasza sokkal inkább öniróni- kusan, mint tamadóan hangzott:- Miért? Nem hiszed?- Nem! Ezt azért nem várta. Arcába szökött a vér. Támadásba lendült. A szenátus elhitte. Az ENSZ Ötös Bizottsága elhitte. Államfők elhitték. Csak pont te nem? (- En nem. Es félek, hogy diadalmeneted még visszaüt ránk, az egész magyar politikai emigrációra. Kelemen Iván vetette közbe magát, szép, sötét szakállát simogatva idegességében.- Ne civakodjatok, az isten szerelmére! Legalább itt ne! Fónagy meg kitátotta a száját, felelni akart harciasán, aztán csak legyintett.- Eh! Különben mindegy. Már vége.- Vége? Hogy érted ezt? Csakugyan hagyjátok abba. Dezső jóhiszemű volt, és ez a fontos - Kocsis Gábor csillapította volna le a kedélyeket. A vas azonban mar izzott. Ott szikrázott a szemem előtt, balgaságot követek el, ha hagyom kihűlni. Tudnom kellett, mit rejtenek a "Földalatti Parlament" képviselőjének keserű szavai.- Ezt hogy képzelitek? - fordultam felelősségre vonón Kocsisék felé. - Valami fontos, mindnyájunk sorsát érintő esemény történt, amit elhallgattok előttem?!- Neked mindent tudnod kell? - támadott a kis páter élesen. Mindent. A forradalmi emigrációt en képviselem ebben az országban.- Dezsőt menesztették - mondta halkan Kelemen Iván.- Menesztették? Kik? - adtam az értet- lent.- Az amerikaiak. Ez igaz? - fordultam hitetlenkedve Fonagyhoz. Alig hallottam a hangját, olyan halkan, letérten felelt.- Igaz. Megköszönték eddigi szolgálataimat, és búcsút vettek tőlem. Két nappal e beszélgetés után, éjjel a telefonom éles csöngésére riadtam föl.- Kit esz a fene ilyenkor? - bosszankodtam. Későn feküdtem le, s az órám, ahogy a felkattantott lámpa világosságában egy pillantást vetettem rá, hajnali fél Ötöt mutatott.- Halló? - emeltem fel a kagylót, miután valamennyire elszállt kábultságom.- Na végre! Már attól féltem, nem talállak otthon. A hang ismerősnek tetszett, de nem jöttem rá, hogy kié.- Ki az ördög vagy ilyenkor? Pali. Szöllősy Pali, a bécsi Magyar Híradótól. Hallottad már, mi történt?- Azt sem tudom, hogy történt valami. Aludtam, amig föl nem keltettél - zsém- beltem. Bezzeg attól, amit ezután hallottam, tüstént éber lettem.- FÓnagyot az éjjel lelőttek!- Mit beszélsz?... Ki?... Hol?. Gráztól nem messze. Es kirabolták! A reggeli lapokban már megjelenik a hir. Kétszer is rám szólt, hogy: - Halló!... Halló? - amire megemésztettem a hirt.- Pali, mondd, lejönnél velem Grúzba?- Tudod, hogy nincs kocsim. Ezért hívtalak.- Érted megyek. Mielőtt felébresztettem volna Bánkuti Gézát, aki a kocsimat vezette, át- meg átgondoltam a hir minden szavát. Kerestem a történtek miértjét.- Ki lőhette le ezt a kalandort? A mieink? Talán. A hírszerzésben minden előfordulhat. Mégis, ez nem a mi módszerünk. És mit vehettek volna el tóle? Iratokat? Hiszen Fónagy maga mondotta a Nemzetőr szerkesztőségében, hogy mindennek vége; ejtették. Iratok nem lehettek nála. Pénzt? Ez esetben csakis közönséges rablásról lehet szó. Eszembe jutottak Kelemen Ivánnak a búcsúzáskor mondott szavai: "Ne haragudj Dezsőre, van elég baja. Olyan szegényen érkezett vissza, hogy mi adtunk neki kölcsön."- De hat akkor mit raboltak tőle? Lehet, hogy bosszú? Esetleg addigi pártfogói akartak szabadulni a kényelmetlen kölönctől? Amikor Budapest Fónagy erkölcsi likvidálására utasított, nem adódott alkalmam rá. Hátha most? Ha hitelét veszti, legendája összeomlik, mint a kártyavár. A hosszú utón természetesen sokat beszélgettünk. Igaz, Szólló'sy alig tudott többet annál, mint amit telefonhíváskor már közölt. Újdonságot mindössze egy újabb hírügynökségi jelentés tartalmazott. E szerint a merénylet során elrabolták Fónagy fontos iratokkal tömött diplomata- táskáját. Fáradtan, törődötten értünk Grazba. A rendőrség épületébe könnyen bejutottunk, a bűnügyi felügyelő szobájába nehezebben. A rendőrtiszt mogorván fogadott minket. (..)- A hírügynökségi jelentésekből szereztünk tudomást arról, hogy Fónagy Dezső úr ellen merényletet követtek el. A nyomozótiszt mappát emelt ki a fiókjából. Fényképeket terített elénk. A Fónagy- ról készült bűnügyi felvételek nyomasztöak voltak; a sebesült hatalmas vértócsában feküdt. Sok vért veszíthetett - jegyeztem meg.- Megtámadták és rálöttek. Három golyó hatolt a testébe. Kettő a mellkasba.- Súlyos? Igen, , de nem életveszélyes. Már a kihallgatását is engedélyezték.- És a táska? - szólt közbe izgatottan Szöllősy.- Herr Fónagy csakugyan sok vért vesztett. Nagyon gyenge. Annyit mégis elmondott, hogy futártáskájában fontos, az ENSZ-bi- zottság tanúival kapcsolatos iratok, valamint magyar emig áns szervezetek névsorai voltak. A bolst vista ügynökök nyilván hosz- szabb idő óta lestek rá, követték és itt, Grázban lecsaptak... folytatjuk
