Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)
1984-07-12 / 28. szám
Ent.as 2nd Class Matter Dec.31.1952. under the Act of March 2.1879. at the P.O.of N.Y.N.Y. AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Tel: (212) 254- Vol. XXXVIII. No. 28. Thursday, July 12. 1984. ARA: 30 •. Lusztig Imre: TÖRTÉNELMI GYŐZELEM Történelmi esemény színhelye volt a Német Szövetségi Köztársaság az utolsó néhány hét folyamán. N yugat-N é metország vasmunkásainak kollektiv munkaszerződése lejárt és a munkások követelték a 35 órás munkahét bevezetését, bérlevágás nélkül. A munkáltatók megtagadták a munkások követelését, azzal a magyarázattal, hogy a termelési költség emelése kedvezőtlen helyzetbe sodorná a nemet gépipart a világpiacon más országok termékeivel szemben. A munkások viszont azzal érveltek, hogy a 35 órás munkahét munkát nyújt a munkanélküliek részére. A kormány latba vetette minden tekintélyét a nagy ipari vállalatok álláspontjának támogatására. A sztrájk első heteiben a vállalatok még csak tárgyalni sem akartak, remélve, hogy letörhetik a sztrájkot. Ezzel egyidöben az NSZK többi iparaiban a szervezett munkások egymás után felsorakoztak a vasmunkások támogatására. A sztrájk a negyedik héten már kihatott úgyszólván egész Európa autóiparára. E vállalatok vesztesége hatványozottan nőtt a sztrájk minden napjával. Amikor nyilvánvaló lett, hogy a munkások hajlandók a sztrájkot folytatni, amig győzelmet nem aratnak, megkezdődtek a tárgyalások a két fél között. A sztrájk hetedik hetében egyezmény jött létre, amely a munkaidőt heti 40 óráról 38 és félre csökkenti. A munkások ÖT ÉS FÉL SZÁZALÉKOS BÉREMELÉST KAPNAK. A szerződés e szakasza lehetővé teszi egy-e^y gyár munkaidejének 35 órára, vagy 37 órara való csökkentését, de egyetlen gyárban sem lehet 38 és fél óránál tóbb a munkaidő. f| A( MUNKAIDŐ ( LESZÁLLÍTÁSA, HETI 40 ÓRÁRÓL 38 ÉS FELRE TÖRTÉNELMI FONTOSSÁGÚ ESEMÉNY. A múlt század utolsó két és a jelen század első három évtizedében az Egyesült Államok munkásai álltak a munkaidő leszállítását célzó mozgalom élén. A múlt század második feleben az amerikai munkások hét napot és napi 12-14 órát dolgoztak. Ilyen embertelen kizsákmányoló ellen vették fel a harcot. A szervezett r_, másság adta ki a jelszót a .napi nyolc órás lun- kaidöért. E célkitűzés létrehozása azonban egy fél évszázadon át folytatott harc eredménye volt. A sztrájkok végtelen sorozata, a harcokban részvevők legyilkolása, a munkásvezetők elleni hamis vádak emelése, százak, ezrek börtönbevetése követték egymást. Példátlan áldozatok árán vívta ki az amerikai munkásság a nyolc órás munkanapot. Az acélbárók még a 30-as években is ezt mondták: Szükséges a 12 órás munkanap, mert nem zárhatjuk le az acélkohókat: két 12 órás munkaszakaszra van szükség. Nem tudták, hogy nemcsak kétszer 12 egyenlő 24-el, hímem háromszor 8 is 24-et tesz ki. Nagy figyelemmel és rokonszenvvel kisérte a német vasmunkások harcát úgyszólván az egész világ szervezett munkássága. Noha a 38 és fél órás munkahét jelenleg csak a vasmunkásokra vonatkozik, kétségtelen, hogy a többi iparokban is követelni fogják a munkaidő csökkentését. A múltban éppen úgy, mint a jelenben a vasmunkások az úttörők minden társadalmi haladásban. Hans Mayr, a német vasmunkások szak- szervezetének elnöke mondotta a győzelem után: "Kinyitottuk a kaput." Igen, a kapu nyitva van a munkaidő csökkentésére és nem kétséges, hogy a munkások világszerte átlépnek a kapu küszöbén az elkövetkező években és ez évszázad vége előtt létrehozzák a 35 órás munkahetet mindenütt. i * Tasnady T. Almos: ELKERÜLHETETLEN A HÁBORÚ ? összeget a konvencionális fegyverkezésükre, az USA visszavonna Nyugat-Eurőpából 90.000 amerikai katonát. Brüsszelben nyilvánosságra került a leg- frisebb NATO-tanulmany a már szokásosnak számitó ijesztgetéssel, hogy a Nyugat fokozza a védelmi törekvéseit az u.n. szovjet veszéllyel szemben. Az ugyancsak szokásos kimutatásokhoz az angliai The Guardian napilap azt a megjegyzést fűzi, hogy a jelek szerint a NATO-nak sikerült egyetlen lövés nélkül 58 kelet-európai hadosztályt megsemmisíteni, ugyanis 1982-ben a Varsói Egyezmény tagállamainak útőerejét a NATO becslés 173 hadosztályban állapította meg, most pedig 115-ben! A NATO visszavonult főtitkára, Luns az utolsó sajtó- (folytatás az 5. oldalon) AKNAFURÓK Az Alkotmány 4. függeléke, az amerikai demokrácia egyik legnagyobb dicsősége és a szabadság eddig sérthetetlennek vélt talpköve, biztosítja az egyén szabadságát és megtiltja a hatóságoknak, hogy birósági engedély (warrant) nélkül házkutatást tarthassanak. 70 évvel ezelőtt egy döntésben a bíróság kibővítette e rendelkezést azzal, hogy csalárd módon vagy hibásan kiállított engedély a letartóztatást érvénytelenné teszi. A jelenlegi, többségében Nixon és Reagan emberekből álló Legfelsőbb Bíróság most zárult ülésszakában több- rendbeli más, kimondottan reakciós jellegű döntése mellett hat szavazattal három ellenében úgy döntött, hogy egy hibás, fogyatékos, de "jóhiszeműen" szerzett birósági engedély is jogerős! Ez lehetővé teszi a hatalmon lévőknek, i hogy bárkit, aki nem tetszik nekik, í "birósági engedéllyel!" letartóztathassanak, eltegyenek az útból. Az Amerikai Polgárvédelmi Bizottság, amely egyidöben maga is részt- vett radikális emberek megbelyegezé- sében, kénytelen volt e döntésről megállapítani: "E döntés követkéz menyeként az \ Alkotmány negyedik függeléke nem fogja megérni a papirt, amire nyom-' í tatták." "Nem lesz gyermekjáték megmen- i feni a jeffersoni elveket a teljes pusztu- i lástol ebben az országban" - irta néhai ■ nagy elnökünk, Lincoln Abrahám 1860- i ban. Majd hozzátette: "munkában j vannak az alkotmány aknafúrói (miners and snappers), akik készek uj zsarnokság alá vetni az amerikai népet." Abban a korszakban, amidőn Lincoln e szavakat papírra vetette, az aknafúrók ott ültek a Legfelsőbb Bíróságon, élükön Taney főbíróval, az infámis Dred Scott döntés szerzőjével, amely a feketékről azt állította, hogy nem emberek és nincs semmiféle joguk. Az amerikai nép eltávolította az aknafúrókat a Legfelsőbb Bíróságról éppen úgy, mint a déli államok vezetőségéből. De az aknafúrók nem adják fel célkitűzéseiket könnyen. A mi nemzedékünk is tanúja működésüknek. Joe McCarthy, Father Coughlin, a Ku Klux Klan, a Birch Társaság és igen, a maga idejében Nixon is fúrt aknát, mig csak Watergate véget nem vetett törekvéseinek. Ha Reagan győzne az idei elnökválasztáson, akkor a Legfelsőbb Törvényszék idővel több uj "aknafúróval" bővülne ki, Reagan várható uj birósági kinevezései következtében. A mostani Legfelsőbb Bíróság jelenlegi döntéssorozatát egy, még a bíróságnál is magasabb törvényszék fogja a maga jó idejében megvétózni: az amerikai nép. Deak Zoltán: OTTAWA. John N. Turner, Kanada miniszterelnöke szeptember 4-re tűzte ki a parlamenti választásokat es ígérte, hogy a választási kampány folyamán a választók elé terjeszti "uj programját." A Gallup KŐzvélemenykutato szerint, a szavazók 48%-a támogatja a Liberális Párt jelöltjeit, 37%- a konzervatívokat és 11% az Uj Demokratákat. BRÜSSZEL. A svédországi "SIPRI" bekeinte- zet legújabb évkönyve szerint 1983-ban uj fegyverkezesi verseny indult es a fegyverkezésre fordított kiadások az elmúlt két év során tovább emelkedtek: ,az Egyesült Államokban 7 százalékkal, a Szovjetunióban 2 százalékkal (a CIA számítása szerint). Ugyanakkor öröm a családban: az amerikai szenátus • elvetette azt a törvényjavaslatot, hogy ameny- nyiben az európai TlMnády T. Almos NATO-partnerek nem fordítanak nagyobb