Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)
1984-07-12 / 28. szám
2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 12. 1984. aJlét CÍ.TYI •••••••••••••••••••••••< >••••••••••••••••••••• 1 kéményéé nuemáéan Az izraeli választások előtt A "DER SPIEGEL" RIPORTJA ALAPJÁN WASHINGTON, D.C. A Munkaügyi Hivatal jelentése szerint a munkanélküliség junius havában az ö'sszmunkásság 7.1 százalékára csökkent. New York államban viszont a munkanélküliség 10.1%-os. • WASHINGTON, D.C. A dollár értéke a nemzetközi pénzpiacon továbbra is emelkedik, ami hátráltatja az európai országok gazdasági fellendülését és károsan hat a fejlődő országok nemzetgazdaságéra. OSHAWA, Ont. A General Motors Vállalat több, mint egy billió dollár költséggel modernizálja itteni teherautógyárát. Az uj épitkezés és berendeze's 1987-re készül el. LA PAZ. Győzelemmel ért véget a bolíviai munkások általános sztrájkja. Megsemmisítették a szélső jobboldali elemek azon törekvését, hogy elmozdítsák a demokratikus választások utján elnöki tisztségbe jutott Siles Zuazot. A kormány elkötelezte magát az élelmiszerek árainak rögzítésére es hogy nem fizeti vissza a nemzetközi kölcsönt mindaddig, amig előnyösebb feltételeket kap a Nemzetközi Valuta Alaptól! TEHERAN. Iráni hadirepülökröl kilőtt rakéták lángba borítottak egy japán olajszállító uszályt. BUENOS AIRES. A kormány nyugdíjba helyezett négy tábornokot akaratuk ellenére. A viszony a kormány es a hadsereg kozott egyre feszültebb. • , PtEKING. Kina( nemzetgazdasaga 12 százalékkal nőtt ez ev első hat hónapjában. UBORKASZEZON Regente "uborkaszezon"-nak hívták újságírói körökben a nyári kánikula heteit, amikor alig történtek események a nagyvilágban. Bezzeg történnek napjainkban; de azért mi még mindig uborkaszezonnak hívjuk julius és augusztus havát. Még pedig azért, mert alig jön be valami pénz a laphoz és így szerkesztőinknek nagyjából csak uborkára jut a fizetésből, néha még arra sem. Megkérjük tehát kedves olvasöin- i kát, gondoljanak a szegény, uborkáévá munkatársakra, nézzék meg lapjuk lejárati idejét és ha hátralékban vannak, küldjék azt be "uborkapénz”-re. Persze, ha uborka mellett egy jó kis csirke paprikást is tudnának enni, az ellen sem volna kifogásuk szerkesztőinknek. Tisztelettel a Magyar Szó Kiadóhivatala Amerikai Magyar Szó 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Tisztelt Kiadóhivatal: Itt küldök $.............. uborkapénzt.... Remélem, hogy másra is jut belőle, lapnyomásra, postázásra, lakbérre. Név....— -------........................... Az ellenzékben eltöltött hét év után etősége nyílik az izraeli Munkapártnak arra, hogy vereséget mérjen a jobboldali Likud-tömbre a julius 23-án tartandó választásokon. Mindkét tábor azonban személyi harcokban őrlődik fel. Samirnak, Begin utódjának nehézségekbe ütközik, hogy állja a sarat Saronnal szemben. Es senki sem tudja, hogyan fejezzék be a libanoni háborút es hogyan vessenek véget a gazdasági nehézségeknek. A választónak alig vannak alternivái. Mélységes a bizonytalanság, hogy miképpen alakul a háború utáni időszak legnagyobb következményekkel járó államalapítása, az Izrael-kiserlet, és súlyos kételyek vannak, hogy az ország jovo vezetesere pályázok bármelyike is képes Izrael problémáinak megoldására, valamint zavar van a libanoni háború miatt megszűnt országos egyetértés következtében. Miközben az infláció egyre inkább megközelíti a 400 96-os évi rekordszintet, még mindig - majdnem két éve - izraeli katonák állomásoznak Dél-Libanonban, ahol sokan gyűlölt megszállókat látnak bennük; állandó veszélyek közepette élnek, kitéve a síita komandók támadásainak. Az emberáldozatok-eddig csaknem 600 halott - aláássák a közhangulatot Izraelben és a libanoni kaland anyagi áldozatai (napi egy millió dollár) tönkre teszik gazdaságát. "Az Izraelben bekövetkezett változás - állapítja meg a baloldali publicista. Úri Avnery - abban foglalható Össze, hogy az emberek első ízben ismerik fel a kapcsolatot a libanoni háború és a megszállott területeken folytatott-telepedési politika között." Zali Resef ügyvéd, a "Békét most mozgalom" tagja, igy fejezi ki magát: "Változatlan az emberek viszonya a háborúhoz. Megváltozott viszont meggyőződésünk, hogy a kormány helyesen dönti el, miképpen kell bevetni fegyveres erőinket." A jobboldali Likud-tömb és részben a Munkapárt is oly megszállottan összpontosított belharcaira, hogy azt a benyomást keltették, mintha teljesen megfeledkeztek volna a másik táborban lévő ellenfeleikről és a választóikról. Izrael pártjai saját belső köreikben folytatták a választási küzdelmet. Kezdetben mind a két nagy pártban 3-3 pályázó versengett a miniszterelnöki tisztségért: a Likudban Ariel Sáron, volt hadügyminiszter és David Levi miniszterelnökhelyettes, vitatták Samir kormányfő élpozicióját. A Munkapártban Navon, volt elnök és Rabin,volt miniszterelnök versengett Peresz pártelnökkel a lista vezető helyéért. A Munkapártnak még sikerült viszonylag gyorsan zárni a sorait, hogy "megmentse az országot a Likudtól." Annak ellenére, hogy számos közvélemény-kutatás kedvezőbb kilátásokkal kecsegtette, mint a színtelen Peresz pártelnököt, Navon elkerülte a nyílt konfrontációt. Rabin is félreállt. A Munkapárt már körvonalazta céljait, de nem közölte, hogyan akarja elérni azokat. Valószínűleg azért, mert nem akarta megijeszteni a választókat. így a párt a súlyos ^ megpróbáltatásokkal küszködő gazdasagot radikális takarékossági intézkedésekkel akarja gyorsan talpra állítani. Mivel azonban nem csökkentheti a katonai kiadásokat - a költségvetés legmagasabb osszegtételét: -, a takarékosság csak a fennálló költségvetés szigorú megnyirbálásával valósítható meg. A szociáldemokrata Peresz is csak részben akarja feladni a Jordán nyugati partvidékének költséges betelepítését, ami évente kb. Ötszáz millió dollárt nyel el. Bizonytalan az is, hogy egy munkapárti kormány a terveinek megfelelően képes lesz-e arra, hogy gyorsan kivonja a csapatokat Libanonból. Ugyanis még a pártban a kivonás mellett sikraszállók is csak akkor akarják hazahozni a katonákat, ha már rendezés történt az északi határ biztosítására. Egyelőre meg az sem tisztázott, hogy libanoni részről ki lehetne a partner az ilyesfajta megállapodásnál. Ezzel szemben egyre inkább kirajzolódnak egy konfliktus körvonalai Szíriával és ez az izraeli katonai körök szerint egyelőre lehetetlenné teszi a csapatkivonásokat. Szavazás a Kokuszszíseteken földdarabka Nemigen fordult még elő, hogy a hírügynökségek érdemesnek tartották volna egy olyan népszavazás eredményét továbbadni, amelyen mindössze 259-en vettek részt. Most mégiS|ND|Ai- ez történt. óceán A 27 kisebb-nagyobb alkotta KÓkusz-szigeteken zajlott le a feltűnést keltő referendum. A kérdés, amiről dönteni kellet: függetlenséget akarnak-e a szigetlakok, vagy pedig csatlakozni kívánnak Ausztráliához, amely egyébként 1954 óta hivatalos felügyeletet gyakorol felettük. Az ENSZ ellenőrzése mellett lefolytatott szavazás első látásra meglepő eredményt hozott: a függetlenség tervét nagy tó'bbséggel elvetették ős a teljes beolvadás mellett döntöttek. 1954-ben a szigetek felügyeleti hatáskörét Ausztrália kapta' meg. Az itt lakó félezer színes lakosság - akik a szigetek névadó exporttermékéből, a kókuszból az évi mintegy 500 tonna szárított koprát elődllitják, változatlanul rabszolgasorban él. 1978-ban az ausztráliai kormány hat és fél millió dollárért 11 hektár kókuszültetvényt megvásárolt a Clunies-Ross családtól. Elkezdték az írástudatlan emberek iskoláztatását, sót szakszervezet is alakult. Az addig mindenható dinasztia tagjai látták, hogy az ausztrálok kezdik veszélyeztetni jogaikat. Amikor az ismertté vált, hogy az ENSZ döntéseinek megfelelően referendum lesz a terület jövőbeni statusáról, az immár "földnélküli milliomos" Clunies-Ross ellen- támadásba lendült és felhívta az ültetvények munkásait, szavazzanak a függetlenségre. A kókuszkirály "szabadságvágya" azonban nemhogy nem talált visszhangra "hu alattvalói" körében, hanem ellenkezőleg: függetlenségi indítvány még soha ekkorát nem bukott - 259 jogosultból 230-an szavaztak ellene.