Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-05 / 1. szám
Thursday, Jan. 5. 1984. 7. Egy család Salvadorból Don Ignacio birtokain uj szelek kezdtek fujdogálni. Parasztok egy csoportja a félelmet leküzdve az úr elé állt, és jobb munka- feltételeket követelt tőle. A templomokban a papok a szeretetröl prédikáltak, amelynek a földtulajdonos gazdák keresztény cselekedeteiben kellene testet öltenie. A tanítók támogatták a parasztokat. Az arcataói főtéren nagy tömeg gyűlt össze, és a tüntetők hangosan tiltakoztak a magas árak ellen. Don Ignacio nagy haragra gerjedt; katonaságért üzent és nem is hiába. Husz-harminc katona érkezett, az ur valamennyiüket gazdagon megvendégelte a házában. Részegen és ajándékokkal, élelmiszerrel megrakodva jöttek ki onnan. Az osztag egy ideig rettegést keltve járőrőzött a környéken. Sok embertől meg azt a kis pénzt is elvették, amit évek során nagy keservesen összegyűjtöttek. Az öreg Dubón házaspártól a disznót vitték el, amely hál'Istennek még negyven kilót sem nyomott, leakasztották a függőágyat és zsebre tettek egy nagy darab szappant. A szegények fiai voltak ők is, nyomorultak és éhesek: Valvina mama hálát adott a teremtőnek, hogy az ő fiai nem ilyenek. A katonák aztán eltűntek, de megjelent helyettük a Fehér Kéz. Néhány ajtót éjszaka telefestették fehér kézfejekkel. A házak lakói rettegve menekültek el a faluból: a Fehér Kéz titokzatos és félelmetes hatalom volt. Rettegtek tőle, de senki nem tudta, ki és kinek a megbízásából festi a kísérteties figyelmeztető jelet az ajtókra. Arcataóban éber fülek figyeltek minden párbeszédre. Cikázó szempárok kisértek nyomon ki és melyik falunál száll le. Nemegyszer megtörtént, hogy katonák állították meg a városba tartó autóbuszokat, és mindenkit kiparancsoltak belőlük. Ennek ellenére sokan eljutottak Chala- tenangóba, a nagyvárosba; gyalog tették meg a hosszú utat odáig. Concepcion es sok ezer társa ökölbe szorított kézzel lépett rá a széles utcákra, amelyek lakói - igy tudták a parasztok - a nagy haciendákon végzett nyomorúságos munkából éltek. A városlakók látták, hogy a söpredék ismét megjelent, a söpredék, amely arcátlan módon embernek mérte magát érzeni, fölkelt. A tartományi székhelyen és a többi kisebb városban is tüntettek az emberek, igazságos béreket és igazságos árakat követelve. Ám a Fehér Kéz sem tétlenkedett; a tüntetők szószólói közül néhányat átlőtt fejjel találtak meg reggel az ajtajuk előtt; az ajtón festett kézfejek fehérlettek. Ismét katonák érkeztek Arcataóba, egyre többen és többen, keresztúlvonultak a környező falvakon és mindent elvettek a parasztoktól, amit csak találtak. A távolból lövések visszhangoztak, helikopterek zúgása hallatszott - a chupamieli magaslaton csak sejteni lehetett, hogy túl a hegyen, Honduras felé valami nyomorúságos dolog történik. Mint később szájról szájra járt a hir, ezek a hangok a halál hangjai voltak több mint hatszáz ember számára; mintegy hétezer ember menekült azon a napon, 1980. május 14-én Honduras felé. Miközben az emberáradat megpróbált átkelni a Sumpul nevű határfolyón, a salvadori és hondurasi katonák egyszerre elölről, hátulról és felülről géppisztolyból tüzet nyitottak rájuk. Több, mint hatszáz holttest sodródott a folyó piszkossárga hullámain, vagy indult oszlásnak a perzselő forróságban a part menti dzsungel fái között. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Czine Mihály: k Orsók a strássán ADY, MÓRICZ, Bartók és Kodály születésének századik évfordulóját ünnepeltük az elmúlt esztendőkben; évjárata es külde- téses munkája szerint az ö közelükben látjuk a száz esztendeje született Kós Károlyt is. Maga is velük, mindenekelőtt Adyval és Móriczcal tartotta legerősebben a lélekbeli rokonságot. Adyt vallotta legnagyobb poétájának és Móricz Zsigmond- dal volt mindvégig testvéri barátságban. Ők erősítették meg ösztönös tájékozódásá1 ban, tőlük kapott már induló építészként legelhatározóbb ösztönzéseket, hogy magányos vándorlásai közben ne csak az erdélyi múlt építészeti hagyományaira s a nép művészi látására és technikai készségére figyeljen, de hallgatózzon bele az erdélyi nép múltjába és jelenébe is és gondolkozzon el bizonytalan jövőjéről is. Kós Károly építésznek indult. A kolozsvári református kollégium diákja azzal az elszántsággal jött a budapesti műegyetemre, hogy mérnök lesz; az építészetet tartotta szive szerinti hivatásának. NEM TELJESEDHETETT KI igazán építészi pályája; voltaképpen csak néhány esztendőt kapott a sorstól építészi tervei megvalósítására. Jött az első világháború, majd a kisebbségi évtizedek. 1918 végén nagy választás elé került: Budapesten akarja-e folytatni építészi munkásságát, kinevezett főiskolai professzorként vagy Erdélybe megy, Erdélyben marad. Az erdélyi életet választotta. Sok-sok munkaterülete között ebben az időben már az irodalmat tartotta a legfontosabbnak. Nemcsak ő, mások is hitték, hogy az írásnak- missziója van a kisebbség életében; azért vállalták annyian a rassmusseni sorsot "Szükségünk volt írókra és irodalomra" - Írja még egyik levelében is Kós Károly. - "A mi irodalmunkra, mely az erdélyi magyar kisebbség életéért való politikai munkája. Az egyetlenül bizonyos, a bizonyos helyes, a semmiféle külső erőtől vagy éppen erőszaktól nem függő, a véletlennek alá nem vetett, a mi földünkre és a mi népünkre, a mi múltúnkra ráépített, a mi népünk eledeléül és megtartásáért való magyar irodalomra." A második világháború befejezésekor, a történelem újabb változásakor már hatvankettedik esztendejét járta Kos Károly. A háború végén ugyan a "dél-erdélyi zsan- dárok meg a gárdák", feldúlták sztanai házát, odavesztek a tervrajzai, a kéziratai, a könyvei, jegyzetei - de mint mindig előretekintő ember, lendülettel ment tovább. Részt vállalt a demokratikusnak vágyott uj Románia építésében. Részt vett a Romániai Magyar írok Szövetségének a megalakításában, tagja lett a Magyar Dolgozók Szövetsége Országos Vezetőségének, munkatársa az elsőként induló Világosság cimü lapnak, elnöke a Romániai Magyar Képzőművészek Szövetségének, tanara a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolának és képviselője Románia Nagy-Nemzetgyűlésének; vállalt mindent, amit jó szívvel vállalhatott és ameddig vállalhatta. Megbecsülték az uj Romániában, méltányolták, hogy két világháború közötti időben is az erdélyi építést, a századok óta rokon sorsú magyar-román-szász nép barátságát és demokratikus összefogását szorgalmazta. Néhány szépirodalmi művét újra kiadták, darabját, a Budai Nagy Antalt felújítottak; Magyarországon is többször bemutatták, magas kitüntetéseket kapott Romániában, majd 90. szúletésNagy László rajza Kós Károlyról napján a Magyar Népköztársaságtól is. Munkakedve, ereje egy ideig még a régi maradt: templomokat, művelődési házakat tervezett. Közben a kétségek is meg- meggyötörték: volt-e értelme makacs munkájának és sok tusakodásának, ha mindazokat a szervezeteket, intézményeket, amelyeket népe kultúrájának, gazdagságának, öntudatának védelmére, erősítésére létrehozott, a megváltozott idő, mint "felesleges anakronizmust" leépítette, megsemmisítette? Ha a fáradságos munkával termővé tett köves hegyoldalt újra ellepte a vadbozót? Fáradt testében utolsó éveiben is a régi szive dobogott, s éreztette meg vele, hogy újra erősen "csillagszórók az éjszakák." Beszélgetéseiben és sokfelé küldött leveleiben Ady szavaival figyelmeztetett: "Őrzők, vigyázzatok a strázsán." , t KILENCVENNEGY ESZTENDŐT élt Kos Károly; nemzedéke próbált, igaz irói közül ő ment el utoljára. Temetésén okkal mondták a búcsúztatók: fényes csillag hullt le Erdély egéről; egy darab transzszilván múlt szállt vele a sírba. De példája érvényes maradt. Nemzedéktársai a szik- ladereku építőt látták benne, aki teleültette Erdélyt zengő templomokkal; az erdélyi történelem "határőrét", a rég haldoklónak is életet üzenőt; - a fiatalabbak a hűség és szolgálat jelképét, a "szétzül- lott harangszónak" tornyot rakó embert. Élete munkássága századokra szóló példa és tanulság. Amit fiatalon, alig 27 évesen a Régi Kalotaszegben jóslatként irt, immár bekövetkezett: "...lábam nyomát... eltemetheti a hb, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a fölém boruló domb virágos lesz mindig... és emlegetni fognak engem is, apáimat is az én véreim, unokáim unokái • - az én munkámat folytatják ők, és az én életem örökkévaló lesz bennük." TAKÁCS LAJOS: ARANYBETÜK c. kisregényé, mely az 1956-ban Amerikába érkezeit magyarok életébe nyújt regény for májában bepillantást.» Rendelje ineg ezt a nagyon erdekes könyvet! ARÄTIAROM DOLLAR," Megrendelhető a Magyar Szó ki adóhivatalában ‘ s 130 E 16 St. New York, N.Y. 10063-n
