Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-08 / 10. szám

Thursday, March 8. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Illyés Gyula: A PuAtyták 33. / A rabszolgaság koráról hallva, nem a rab­szolgák sorsára gondoltak. Dózsa felkelésé­vel kapcsolatban egy percig sem tétováz­tak, hogy kinek adjanak igazat, az éhes kereszteseknek-e vagy a pederaszta Zápo­lya csatlósainak. Nagyapa származását úgy vették tudomásul, hogy hajlandók vol­tak elnézni és megbocsátani, a letagadha­tatlan rokoni viszonyra való tekintettel. Életét valahogy átmeneti eltévelyedés­nek tekintették, mint valami tékozló fiú­ét, aki szerencsére otthagyja gyanús kör­nyezetét es visszatér a helyes útra. Hibá­sak voltak ebben? Erre nevelődtek iskolá­ban, társaságban, az újságok, vagy akár a naptárak olvasása közben. Nem úgy vol­tak öntudatosak, mint nagyapa, aki el­végre szintén parancsolt egy-két bojtár­nak, később néhány béresnek is, szóval szintén fent volt. De Ö nem az elzárkózás­sal, nem gőgösen a nép fölött állva akarta megmutatni, hogy valaki, hanem ott a bojtárok és béresek között. Úri gesztusai voltak. Megsántult egy birka? "Egyétek meg az egészségemre!" - mondta ö is nagy­lelkűen a béreseknek, megfeledkezve arról, hogy a birka nem az övé, füllentenie kell, ha majd számot ad róla. Vállalta a felelős­séget és sokszor a sántulást sem várta meg. A lakodalmakba fiatal bárányt kül­dött s egy várúr büszkeségével hárította el a hálálkodást. Úgy viselkedett, mint egy igazi ur, ahogyan képzelete szerint az igazi uraknak viselkedniük kell. Az istál­lókban ült az emberei közt, akik tegezték; pipázva, bölcseket mondva élvezte a tekin­télyt, melyért mondatonként meg kellett küzdenie. Mi döntötte el, hogy egyszerre magam is benne fedeztem fel az igazi előkelőséget? Nem a vagyona miatt. Már nem tudnám megmondani, lélekben mikor álltam meg a felfelé vivő, veszélyes lép­csőn s fordultam azok felé, akik a család kis szigete körül s néha bele is kapaszkod­va kétségbeesetten küzdöttek az árral. A szegénységgel, nyomorral, elnyomatás­sal, mely gyermekkorom idejében már ismét a rendes, történelmi mértékben ön­tötte el a pusztát. (folytatjuk) AZ ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES MŰSORA: Március 16. péntek 8 PM OSCAR MAYER THEATRE MADISON, WI. Március 17, szombat 8 PM AUDITORIUM THEATRE Mich. Ave. North of Cong. Alley CHICAGO, ILL. Március 18. vasárnap 3 PM AUDITORIUM THEATRE Mich. Ave. CHICAGO, IL. Március 19. hétfő 11 A.M. AUDITORIUM THEATRE Mich. Ave. CHICAGO, m. Március 20.8 P.M. C.Y. STEPHENS AUDITORIUM AMES, la. Március 23'péntek 8 P.M. L.C. WALKER ARENA 470 W Western MUSKEGON, Mich. Száraz György: n. ERDÉLY MÚLTJÁRÓL - JELEN IDŐBEN Később, amikor Moldva és Havasalföld kezd megszabadulni a török igától, s az erdélyi románságban megerősödik a függet­lenség, illetve a Kárpátokon inneni és túli testvérek egyesülésének gondolata, már nemcsak tudománytalannak, de kevésnek is bizonyul a római leszármazástudat. A dákoromán elmelet időben távolabbra nyú­ló kontinuitást kínál, emellett térben is kiterjeszti - egészen Burebista egykori birodalmának határéiig - a kontinuitásra alapozott igényt, ráadásul megszabadít a dák genocídium kelletlen vállalt ódiumá­tól. A dák eredet egyébként azt is jelenti, hogy a románság nem egy provincia innen- onnan összeverődött telepes népségének utóda, hanem egy államalkotó népe, amely­nek szabad állama már a római foglalás előtt létezett. A 19. század második feleben egyes román történészek - Hasdeu, később Ion Bogdan -, amikor szembeszállnak a "latin iskolával", erősen hangsúlyozzák a román népfejlödésre gyakorolt szláv hatásokat. Érthető ez, ha arra gondolunk, hogy ebben az időben a pravoszláv Orosz Birodalom játszotta a Balkán felszabadítójának szere­pét a rabtartó török ellenében. Ez az irány­zat támad fel egy időre a személyi kultusz korszakában, amikor a történészek hang­súlyozzák, sőt túlhangsúlyozzák az egyéb­ként igaz állítást, miszerint "a szláv ván­dorlás igen jelentős, mert nagymértékben hatott Románia fejlődésére." A politika változásai egyébként mindig lemérhetÖk a polgári történészek állás- foglalásain. Az elsó világháború előtt és után egy ideig a latin komponens kerül előtérbe: a "legkisebb latin nővérnek" fon­tos a francia és az olasz hatalom testvé­ri barátsága. Később a "tiszta trák eredet" teóriája válik uralkodóvá: ezt nemcsak a német szövetség indokolja, hanem az antoneszkánus aspirációk is: hiszen a trá- kok annak idején uralták Délkelet-Euró- pát, benne a fekete-tengeri kereskedővá­rosokkal és a délorosz síksággal. A magyar nacionalizmus számára ter­mészetesen kedves volt a románság itáliai eredetének hipotézise; de ennél is kedve­sebb a másik, a "balkáni eredetű trkk—illír— szláv keverék nép" elmélete - természete­sen az ellenkontinuitás jegyében. A dáko­román leszármazás ellenében pedig nem pusztán tudományos, de erősen politikai célzattal is sorolták az ellenérveket: a trák nevek hiányát a dáciai feliratokon; a "vlach" nép ismeretlen voltát a nyugati krónikákban és korai okleveleken, s ugyan­akkor sűrű előfordulását a bizánci Írások­ban, amelyek a Balkán viszonyairól számol­nak be. Politikai érv is volt a román történé­szek számára Anonymus szövege, amely a "blak" népet a honfoglaláskor itt talált öslakók sorában említi, s ugyancsak poli­tikai argumentum a magyar ellenérv, mi­szerint a Gesta Hungarorum szerzője saját korának állapotait vetíti vissza a hajdani korba. » Groteszk hajtása e politikai háborúsko­dásnak a két erdélyi etnikai csoport, a székelyek és a mócok eredetének vitája. Kétségtelen, hogy mindkét csoport bizo­nyos eltérő jegyeket mutat a magyar, illet­ve roman népességéhez viszonyítva. Ezért lettek a székelyek (a magyar feltevések szerint hun, ( avar maradék, bol^ár-török- kazár segédnep, leszakadt és később érke­zett magyar törzs, illetve a törzsek kikó­zösitettjeibÓl összeverbúvált határőrök) egyes román szerzők szerint "elmagyaroso- dott románok". És ugyanígy lett az érchegy- ségi mócokból (román elképzelések szerint: "római bányászmaradék") bizonyos magyar kutatók szemében "elrománosodott székely" etnikum. És Gelu vajda? Anonymus szerint "az erdőn túli földön" uralkodó "blak" fejedelem volt, aki elesett a honfoglalókkal vívott harcban. Magyar felfogás szerint egy magyar törzsfő töro- kos nevéről - Dzselu, Gyalu - van szó, ame­lyet helynévként őrzött meg az erdélyi Gyalu-vár; Anonymus pedig a helynévből megint csak személynevet csinált, s viselő­jét a magyarok ellen küzdő vezérré tette, hogy ekként is szaporítsa a foglalók hadi dicsőségét. Korábbi román felfogás sze­rint - amelyet egy Gyalu kö'zelében fel­tárt, 800 körül keletkezett szláv temető leletanyagával támasztottak alá - Gelu a "románok és szlávok hercege", állama pedig egy korábbi szláv politikai alakulat folytatása, amelyben az uralom fokozatosan ment át a román elem kezebe. Később a felfogás annyiban változott, hogy Gelu olyan román "dukátus" ura lett, amelyben a csekély szláv elemet csak nyugati településhelyekröl beszivárgó telepesek adták. Ki lehetett hát Gelu vagy Dzselu vajda? Érdekes kérdés. De nem politikai kérdés. Anonymus nemcsak Geluról beszél, de megemlékezik a mai Bánság területét uraló Glad vezérről is, meg a Temes-volgyi kenéz- ségekröl, s a Koros-vidék uráról, Menumorut- ról, aki Bihar várába zárkózva állta a ma­gyarok ostromát. Valóság? Krónikás kitalálás? Bizonyos szempontból mindegy. A szláv-román együttélés történelmi tény. Egy 898-böl való orosz krónika emlí­ti, hogy "a hegyen túl", tehát az orosz síkságtól délre, vlahok és szlávok - volohi i szloveni - élnek. Miért lenne képtelenség, hogy Erdély területén - ahogy más terüle­teken is - szláv mintára szervezett kenézsé- gekben, vajdaságokban együtt éltek szlá­vok és vlach népcsoportok? És mi történik akkor, ha mégsem? Elfogadom, hogy túlzás lehet a német polgári történészek - Engel, Rosier és má­sok - vélekedése, miszerint Aurelianus légióival az egész lakosság kivonult Dáciá­ból. Ahogy gyanakodva fogadom Xenopol állítását: a romanizált dákok a hegyekbe vonulva, érintetlenül vészelték át a nép- vándorlás viharait. Mi lehet az igazság? Alighanem az, ami ésszerűnek látszik. Ami talán megfelel a történelem, az embe­ri világ logikájának. Hogy valójában nincs "őslakosság" és nincsenek - nem voltak - Őrök vándorok. Hogy minden megtelepedett nép vándor­nép volt egykor, s a vándorok: egykori vagy jövendő megtelepedettekként vonul­nak át a történelmen. Hogy nomádok és helyben lakók hódítók voltak és meghódí­tottak, egymásba olvadtak és elszakadtak. Hogy letelepült népek csoportjai gyakran sodródtak - kényszerből vagy önszántuk­ból - az elvonuló vándorokkal, a vándorok­tól leszakadó rajok pedig megtelepedtek az "öslakók" között. FOLYTATJUK 7.----------------r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents