Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-01 / 9. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 1. 1984. ART BUCH WALD: Több ágyút és vajat Több pénzt és több ágyút ajánl Kőzép- Amerika számára az elnöknek átadott Kissinger-jelentés. A javaslat szerint minimum nyolcmilliárd dollár kell a térség megmentéséhez. A jelentés azonban nem foglalkozik a gazdasági segély és a harci fegyverek elosztási módjával. Márpedig az Egyesült Államoknak sokkal könnyebb megszavaznia a pénzügyi alapot, hogy megmentsen egy közép-amerikai országot a marxistává válástól, mint ellenőriznie, hogy a pénz eljusson a megfelelő emberekhez. Oh, Regardias tábornok! JÓ hírünk van önnek. Tízezer tonna gabonát adunk az ország keleti részének, hogy megnyerjük az emberek szivét és gyomrát.- Köszönöm, uram! Tudja biztosítani a tehergépkocsikat, hogy eljuttassuk a helyszínre a szállítmányt?- Sajnos Grappas ezredes a múlt héten az összes tehergépkocsit eladta a felkelőknek.- Remélem, hadbíróság elé állították.- Keményen bántunk el vele. Kineveztük katonai attasénak Párizsba.- De hát teherautók nélkül hogyan fogjuk eljuttatni a gabonát az ország keleti részébe?- JÓ kérdés. A Horonunco folyó hidját ugyanis felrobbantották. Igazán építhetnének nekünk egy újat. Esetleg Pedro unokafivérem eladhatná a gabonát a fővárosi feketepiacon.- Mi nem egészen erre gondoltunk, amikor úgy döntöttünk, hogy gazdasági és katonai segítséget nyújtunk önöknek. Az istentelen marxizmus legyőzéséhez a legfontosabb, hogy gyökeresen kiirtsák az országban burjánzó korrupciót. Ha az emberek azt hiszik, hogy a vezetőik átejtik őket, soha nem fogjuk elérni, hogy demokrácia legyen Közép-Amerikában.- De el tudjuk érni, feltéve, ha korszerű rendőri felszerelést kapunk ÖnöktÓl, hogy az embereket benntartsuk a sorban. Szívesen szállítunk felszerelést. De nem használhatjuk arra, hogy ártatlan embereket és ellenzéki vezetőket kínozzanak. Egyáltalán, ki maradt meg? Bűnözök, kommunisták, felforgatás- gyanusak.- Hat apácák? Nem maradtak. Tudtam, hogy önök majd feltételeket akarnak szabni.- A Kissinger-bizottságnak az a véleménye: ha megháromszorozzuk az országuknak nyújtott katonai segélyt, fel tudják duzzasztani a hadseregüket, és ki tudják füstölni a felkelőket. Gondolja, hogy megfelelő felszereléssel képesek lesznek erre?- Természetesen. Ha egyszer a salvadori katona tisztességes fizetést fog kapni, nem lesz szüksége rá, hogy eladja a felszerelését a másik oldalnak. Tábornokom, a törvényhozásnak van egy kényes kikötése is: önöknek itt fel kell hagyniuk a halálbrigádokkal és meg kell büntetniük azokat, akik ártatlan emberek meggyilkolásában vétkesek.- Éppen most foglalkozunk ezzel. Akit halálbrigád vezetésében tetten érnek, felelni fog. Ha valóban bűnös, elküldjük valami isten háta mögötti követségre, Rómába vagy Rio de Janeiróba.- Biztos vagyok benne, hogy ez kielégíti majd a washingtoni emberi jogi bírálókat. De azért nem ártana, ha lenne néhány bírósági tárgyalás is: azok ellen, akik amerikaiakat gyilkoltak meg önöknél. (folytatás a 7. oldalon) Császár Nagy László: “Keresem a boldogságom...” Házassági hirdetések a pesti lapokban. A magyarorszagi újságok apróhirdetési rovataiban egyre több helyet foglalnak el a férjet, illetve feleséget keresők hirdetései. Minden egyes hirdetés mellett egyéni sorsok, néha tragédiák, nem egy esetben mulattató történetek húzódhatnak meg. Ezek némelyikéről szól az alanti érdekes riport, amely a Magyar Nemzet egyik legutóbbi számában jelent meg Császár Nagy László tollából.- Na ne röhogtessen már - kezdi Ferenc, a harminchat esztendős lakatos -, mit mondhatok magának a hirdetésről? Amig a pesti munkahelyemről csak hetente tudtam hazajárni, az asszonyt elszerette az adóhivatalnok. Magamra maradtam, a‘szülőfalumba nem mehetek vissza, mert összesúgnak a hátam mögött. Pesten meg senkim sincs. A szállón se élheti le egész életét az ember. Azokban a kis kocsmákban és brisztrókban pedig, ahol szórakozni szoktam, nemigen állnak sorba a feleségnek való asszonyok. Máshova nem járok. Sok hirdetésre válaszoltam, de az első randevúnál csak ritkán jutottunk tovább. Az asszonyok mind saját - lehetőleg budai- lakással és kocsival rendelkező férjet keresnek. Csakhogy azokat elszeretik a tizennyolc éves csitrik. A többiek pedig pártában maradnak. Aztán elbeszéli: az idősebb szállásadók még emlékeznek Istire, a szerencsés ci- gányfiura, aki bö húsz esztendeje unalmában válaszolt egy hirdetésre. Csak társai unszolására ment el a randevúra, ahol egy milliomosnó beleszeretett. Azóta sokszobás budai villában él és két autójuk van.- Most én hirdetek - mondja fakó hangon. Zsóka, a fővároshoz közel eső község huszonhat éves tanítónője, három éve él a pedagóguslakás egyik szobájában.- Amikor beláttam, hogy a községben semmi esélyem méltó pártira, akkor lázasan fogalmaztam a házassági hirdetéseket. Nem is tudom, miért vagyok ilyen őszinte- kap a cigarettásdoboz után, aztán előveszi a befottesgumival összefogott leveleket. - Ez a köteg, éppen 107 levél van benne, eleve tárgytalan. Többségük hemzseg a helyesírási hibáktól, néhányan egy boldog vikendre hívnak vendégségbe, van, aki minősíthetetlen hangnemben próbaházasságot igér, mások meg azért kapaszkodnának belém, hogy jelenlegi boldogtalan házasságukból szabadulhassanak. Találomra szemezget a csomagból, amelyben többnyire megözvegyült, elhagyott vagy éppen eddig megrögzött agglegényként élő patikusok, állatorvosok, tanítók ígérnek boldogságot.- Csakhogy mind legalább húsz évvel idősebb nálam. Néhány- nyal találkoztam. Egyik-másik tenyeren hordott volna, némelyiken látszott, hogy már réges-régen félrecsuszott az élete. A többiek unalmukban Írtak, néhányan közülük világkörüli nászúira invitáltak. Az "Aphrodite" társkereső szolgálat- legalábbis hirdetése szerint - semmit sem biz a véletlenre. Nőknek díjtalanul hirdetik szolgáltatásukat. A társkereső szolgálat vezetője mondja, ügyfeleik jelentős hányada a huszonévesek nemzedékéhez tartozik. E korosztályok társtalansá- gát érdekes indokkal magyarázza:- Őket szigorú erkölcsi normák szerint nevelték és ez gátlásokat ültetett el bennük. Azokból az egykori eminens diákokból, akiktől mindig megkövetelték otthon a jeles érdemjegyet, akik különórára járták, akiknek nem volt idejük barátokat keresni és társaságba járni. Különösen a vidékről a fővárosba került, alkalmazottak és diplomások küszködnek a magányosság érzésével, akiket igazából sosem fogadnak be a fővárosi tanuló- és munkatársaik, mert lakásgondjaikkal bajlódva nem tudják viszonozni azok meghívását. Nehéz helyzetben vannak azok, akik egy válás után egy-két gyerekkel maradnak egyedül. Niem szeretem a hangzatos ígéreteket, ezért mi csak közös programokat (önköltségi áron), közös kirándulásokat ígérünk, amelyen a gyerekek is részt vehetnek és műsorokat szervezünk. Lehetőséget kínálunk az ismeretségre. A nőktől azért nem kérünk pénzt, mert tudjuk, hogy az egyedülállóknak és különösen a gyerekeseknek meg kell fontolniuk, mire költik forintjaikat. Nem irom alá, hogy kérdéseink tapintatlanok lennének. Hiszen az úgynevezett Önéletrajzban mi az adatok mellett csak a válás időpontjára és okára vagyunk kiváncsiak, valamint arra, hogy ők miben jelölik meg magányosságuk okát. Megkérdezzük még azt is, milyen vallásu és mennyiben tartja vallását, mert ez házasság esetén - különösen az idősebbeknél - nem lehet közömbös. Katalin nem szükösködött, takarékoskodott az őszinte szóval. Hirdetésére azok jelentkezését várta, akik szuper anyagiakkal rendelkeznek és életükből csak egy harmincéves, csinos asszony és két gyerek hiányzik. Nehéz annak lemondani a jólétről - indokolja nem mindennapos igényeit -, aki ehhez hozzászokott. Márpedig a férjem, akitör hét év után váltunk el, havi 10 ezer forintot is haza adott saját üzletéből. De aztán megpattant egy 18 éves lánnyal. A kalandot még elviseltem volna, de nagy szerelem. Bár egy szobában élünk, egy asztalnál eszünk az ő szüleinél, szeptemberben elváltunk. Megalázó ez a helyzet. Ebből akarok szabadulni, mielőbb. Jelenleg négyezer forintból élünk, szűkösen. Nem mondhatok le a jó anyagi helyzetről, mert a gyerekeimet tisztességesen akarom felnevelni. Ezért - bár most fejeztem be a főiskolát - hátat fordítok tanult szakmámnak, mert biztatnak, hogy hamarosan ügynöki álláshoz jutok. Talán akkor megoldom a lakásgondom is... Katalin hirdetésére mindössze hárman válaszoltak. Egy ötvenesztendös, vidéken szép házában élő férfi, akit idősnek talált. Egy anyagi javakban nem szűkölködő 33 éves özvegyember két gyerekkel. Katalin vele azért nem találkozott, mert úgy érzi, négy gyerek nevelését nem tudná vállalni. És egy^ negyven év körüli kisiparos, akinek műhelyébe ment randevúra: Azonnal megbántam. Úgy éreztem, mind a ketten mást vártunk. Ott ült velem szemben egy negyven egynéhány éves piper- köc férfi. Büszkélkedett, hogy az ö szerelméért 18 éves lányok versengenek és panaszolta: mindannyian tőle akarnak gyereket. Szörnyű volt. Kölcsönösen udvariaskodtunk még néhány percig, hogy majd visszatérünk a továbbiakra, de akárhányszor visz- szagondolok a találkozásra, mindig megborzadok, hogy kinek is ajánlottam magam? Egyelőre nem hirdetek. Várok. Az ember úgysem találja meg az igazit, vagy azt, aki az lehetne. Ha véletlenül megpillantja az utcán vagy a villamoson, akkor pedig nincs mod az ismerkedésre, s mennek mindketten tovább.
