Amerikai Magyar Szó, 1983. július-december (37. évfolyam, 27-49. szám)
1983-09-01 / 32. szám
Thursday, Sep. 1. 1983. AMERIKAI MAGYAR SZO .5. Érdekességek a világsajtóból Guillermo Vilas argentin teniszbajnok beperelte a nagy francia hetilapnak, a Paris Matchnak a kiadóját. Azt nehezményezte, hogy a magazin cikket és fényképeket közölt róla és Caroline monacói hercegnőről, valamint kettőjük kapcsolatáról és ez erkölcsileg sértő volt. A bíróság a keresetnek helyt adott és Vilasnak hatvanezer frank kártérítést Ítélt meg. (Le Quo- tidien de Paris) *** A rákmegelőzés nyugateurópai szervezetének a közlése szerint a Közös Piac országaiban évente százezren halnak meg a dohányzás okozta daganatos megbetegedésben. Az egy főre jutó dohányfogyasztás Nyugat-Európában egy evben meghaladja a két kilót. (Le Figaro) *** A világ nyelvészei azon fáradoznak, hogy kidolgozzák az Afrikában csak beszélt nyelvek ábécéjét. A legkülönbözőbb tudományágak szakértői kisérik élénk figyelemmel a munkát. Mintegy 1500 ilyen nyelv létezik. Egy- némelyiküket csaknem tizmilliőan beszélik, másokat csak százan. Túlnyomó többségüket még nem tárták fel a kutatók, és félő, hogy sok, kevesek által beszelt nyelv, a többi szóbeli kulturális tradícióhoz hasonlóan, használóival együtt elhal. Ampate Ba mali iró nagyon találóan fogalmazta meg a helyzetet: "Afrikában egy idős ember halála annyit jelent, mintha egy könyvtár égett volna le." *** A Barbie-úgy kapcsán fény derült arra, hogy a nyugatnémet Gehlen-szervezetben évekig foglalkoztatták Josef Adolf Urban SS-Sturmbann-führert, a budapesti SS biztonsági szolgálati (SD) vezetőjét. *** A franciák szívesen nyaralnak együtt ismert közéleti személyiségekkel. A megkérdezetteknek a tizennégy százaléka Mitterrand-t választaná, tizenhárom százalék Jacques Chirac-kal szeretne lesülni. Valery Giscard d'Estaing, volt elnök a negyedik helyen áll. A hölgyek közül Simone Veil és Edit Cresson vezet. (Le Point). *** A londoni The Times tudományos rovaténak jelentése szerint két amerikai kutató, Gordon Orians és David Rhoades a nemzeti tudományos alapítvány által támogatott Ökológiai vizsgálatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a fák jelezni tudják egymásnak, ha rovarok támadják meg őket. A kutatók feltevése szerint a fák figyelmeztető jelzéseiket feromonok formájában bocsátják ki. A feromonok az állatok szervezetében termelődő nemi csalogatóanya- gck. Mind ez ideig a feromont növényi szervezetekben nem sikerült kimutatni. A kutatók véleménye szerint a kővetkező folyamat játszódik le: a rovar megkárosítja a fa levelét, a megtámadott fa ekkor illóanyagot bocsát ki, amely a közelben lévő, még ép fákban kémiai változást hoz létre. Ennek eredményeképpen az ép fa mintegy immunis lesz a levélrágó rovarokkal szemben. Laboratóriumi és természetes környezetben is megfigyelték, hogy a hernyók - és más rovarok - sokszor olyan leveleket károsítottak , meg, amelyek környezetében a fák épek maradtak. A magyarázat ezek szerint: az ep fák levelei idejekorán meg tudták változtatni biológiai tevékenységüket. A Kanadát sújtó gazdasági válságról megfelelő képet adnak a munkanélküliségről közölt hivatalos adatok. Már a múlt év végén az ország munkaképes lakosságának 12,7%-a volt munka nélkül, s ez megfelel az 1936. évi szintnek. A statisztikai hivatal adatai szerint 1982. novemberében 1,388.000 kanadainak nem volt munkája. A szakszervezetek számításai szerint azonban a munkanélküliek száma elérte a kétmilliót: sok "fölösleges ember" felhagyott az elhelyezkedési kísérletekkel és nem regisztráltatta magát munkanélküliként. Ezenkívül nagyon sok fiatal fiú és lány nem tudott állandó munkahelyet találni az iskola elvégzése után. A munkanélküliség mértéke a sasketchewa- ni 6,7%-tól az uj-fundlandi 20%-ig terjed, s tartományonként változik. Legjobban az ifjúságot sújtja: a 15-24 év közötti korosztályhoz tartozó munkanélküliek teszik ki a munkaképes lakosság 2196—át. S miközben a dolgozók száz- és százezrei nem kapnak lehetőséget képességeik kifejtésére, áll a termelöberendezések jelentős része is: a múlt év novemberében az ipari kapacitásnak csak a 6 896—át használták ki. ( A válság a gazdaságnak csaknem valamennyi szférájára kiterjed. Következményei különösen fájdalmasak azokban a városokban és körzetekben, ahol az embereket teljesen vagy nagyrészt egyetlen iparág foglalkoztatja. Sudbury környékén például (Kanada iparilag legfejlettebb tartományában, Ontarioban) két nikkelfeldolgozó társaság az év végéig "nyári szabadságra" küldte a vállalatok dolgozóit. Ennek hatására a munkanélküliség szintje azonnal 40%-ra szökött fel. Milyen politikát folytat ebben a helyzetben a kanadai szövetségi kormány? Marc Lalonde pénzügyminiszter a kormányzó Liberális Párt konferenciáján kijelentette: "A gazdasági visszaesés megtanítja a társaságokat arra, hogy kevesebb munkaerővel is lehet dolgozni." "A piaci erők szigorú fegyelme - mondotta Lalonde - a következő két évben a munka termelékenységének gyorsabb növekedését fogja eredményezni." Ez a növekedés pedig, Lalonde szerint, a kormány elsőrendű feladatai egyikének megoldását jelenti, de "ezt - tette hozzá - csakis a munkanélküliség magas szintjével lehet elérni. Az iparnak ösztönzőkre van szüksége ahhoz, hogy a berendezéseket modernizálja és bevezesse a tudományos kutató és konstruktőri munka eredményeit." Ezekben a fejtegetésekben különös figyelmet érdemel a csakis szócska. Nyilvánvaló, hogy a kormányzó Liberális Párt minden területen támogatni kívánja a nagytőkét, hogy versenyképes lehessen a világpiacon. A kormány minden cáfolata ellenére nyilvánvaló, hogy a munkabérek befagyasztásának politikáját végső soron a magán- szektorban dolgozókra is ki akarjak terjeszteni. Ma már számos vállalkozó követeli a munkásaitól, hogy engedjenek a munkakörülményekre és a bérfeltételekre vonatkozó, a kollektiv szerződésekben rögzített előirásokből. Ha a munkásosztály beleegyezne ebbe, bekövetkezne a reálbérek csökkenése, mivel a béremelések üteme elmaradna az egyre emelkedő megélhetési költségek mögött. A monopoltöke képviselői nem véletlenül követelik olyan makacsul, hogy hagyják el a kollektiv szerződésekből a bérszint és a megélhetési költségek összehangolására vonatkozó pontokat. Az ország legnagyobb szakszervezeti szövetsége, a Kanadai Munkáskongresszus, 1982. évi kongresszusán arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem szabad engedményeket tenni, védelmezni kell a kivívott és a kollektiv szerződésekben rögzített jogokat. Ezt követően a monopóliumok nagyarányú támadást indítottak a szakszervezetek ellen. Céljuk, hogy elszigeteljék és szétzúzzák az uj megállapodásról tárgyaló szakszervezeti szövetségeket, s hogy szakadást idézzenek elő a munkásmozgalomban. A munkaadók a következő felhívással fordulnak a dolgozókhoz: "Közös a problémánk, közösen kell rá megoldást találnunk!" A nagytőke szolgálatában álló tömegtájékoztatási eszközök mindent elkövetnek, hogy az embereket a "nehéz helyzetben" lévő monopóliumok iránti együttérzésre, megértésre indítsák. A konszernek és az érdekeiket kiszolgáló hatóságok tagadhatatlanul értek el némi sikert ‘ abban, hogy a munkásokat az ajánlott társadalmi-gazdasági irányvonal támogatására bírják. Nem kis szerepe van ebben a pszichológiai ráhatásnak. A "fölösleges emberek" táborának léte arra inti a szak- szervezeti tagokat, hogy ne védelmezzek olyan határozottan vívmányaikat, s csínján bánjanak a béremelési és munkafelté- tel-javitási követelésekkel. Hajlanak az engedményekre, csak hogy el ne veszítsék munkájukat, s eközben egyre inkább elhatalmasodik rajtuk az általános bizonytalanság érzése. A dolgozók gondolkodásmódjára számos tényező hat. Közülük a következőket érdemes kiemelni: a viszonylagos fellendülést és gazdasági növekedést, melyet egész munkáséletükben vagy annak nagyobb időszakában tapasztalták; azt a tendenciát, hogy a jelenlegi válságot a rendszer átmeneti jelenségének és ne szervi hibájának tekintsék; a reformista eszméket és az osztály-együttmüködésre szólító felhívásokat, amelyek ebben az időszakban széles körben elterjedtek; a szakszervezeti egyesülések és az Uj Demokrata Párt - a kanadai szociáldemokrata párt - kapcsolatát, ez utóbbit a szakszervezetek "politikai kezének" nevezik; végül azt a nagyon kifinomult propagandakampányt, amely a szakszervezeti mozgalom és általában a szociális eszmék diszkreditálására irányul. William Winpisinger, a gépészek szak- szervezetének országos elnöke Moszkvában járt, ahol tárgyalt Andropov elnökkel. Mindketten helyesnek látják, hogy a két ország szakszervezetei tervezzenek kölcsönös látogatásokat• PETŐ Fi összes költeményei 1219 oldalon A remekmű ára $ 5.- és postaköltség $ 2.RENDELJE MEG SAJÁT KÖNYVTÁRÁBA, VAGY AJÁNDÉKNAK családtagjai vagy barátai részére Az öt dollárban benne van a csomagolási és szállítási dij is. Megrendelhető: Amerikai Magyar Szó 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003. KANADAI RIPORT