Amerikai Magyar Szó, 1983. július-december (37. évfolyam, 27-49. szám)
1983-07-14 / 28. szám
Thursday, July 14. 1983. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. A HALÁLBÜNTETÉS Matis IstvánNocturne VASÁRNAP VAN. Ide még a harangszó is ritkán hallik, és ha mégis ellopózik a szomszéd faluból a hangja, az itteniek id&változást jósolnak. De harangszó nélkül is olyan ez a völgy, mintha mindig vasárnap lenne. A gyümölcsösök napfoltos alja, mint tarka szonyegü, ünnepi szoba virít. Csak amikor a kasza herseg a gyümölcsfák alatt, és rendre dönti a vad margarétával tűzdelt füvet, akkor telepszik ide a hétköznap a munka zajával. Egyébként csak a rádió leplezi le az ünnepi csendü hétköznapokat kora reggelenként, amikor bemondja hányadika, milyen nap van és kinek a nevenapja. Ma a vallásos félóra igehirdetője a múlandó élet felgyorsult rohanásáról beszélt, és a lihegve törtető embereknek azt mondotta, ha ezer irányba futunk, végül akkor is csak egy helyre érünk. Feleségem és a gyerekek elutaztak. Ki- ki a maga gondját kergeti. JÓ ilyenkor ebben a csendben emlékezni. Nem csak a vidám, hanem a szomorú percekre is ravillan a visszarévedö tekintet. Öröm és gyász, a kacagás és a sirás úgy követték egymást, mint hullámot a völgye. Sokat foglalkoztam mások gyászával, akkor is, amikor az en életem csupa öröm volt, de mások boldogságával törődnöm kellett olyankor is, amikor nekem a sirás esett volna jól. Bizony, nagyon nehéz együtt örülni az órülökkel és sírni a sírokkal! Most már leszűkült a világ, és magányos perceimben többnyire csak a magam bánata vagy öröme foglalkoztat. Eh, öregszem! Rohan az idő! Úgy érzem valamikor, mint kézzel vető ember, lassú ballagással haladt, ma nyugtalan zúgassal siet, mint az aratógép, ami levágja az érett kalászt, búzavirágot, pipacsot. Sokszor jó volna megállítani! Most már elnyerik valódi értelmüket, s szamomra jelentősebbé válnak a fiatal koromban hallott öregek sóhajai: csak még ezt vagy azt megérhetnem... EGYIK NAGYANYÁMAT SEM ISMERHETTEM, de mindkettőt pótolta feleségem anyai nagyanyja. Fiatal házas korunkban sokszor látogatott meg bennünket. Ma is előttem van, amint első parókiám napsütötte, árkádos folyosóján sétál. Gyakran ültünk együtt a nagy szoba hangulatlámpájának fénykörében; ilyenkor szívesen mesélt nagyon szép, mozgalmas életéről. A bécsi zenekonzervatóriumban tanult zongorázni, aztán zongoratanárnőként a magyar fŐuri házaknál tanított. A Zichy- ék fehérvári palotájában találkozott Liszt Ferenccel, és játszhatott a nagy mester előtt, aki megdicsérte játékát. Valahányszor elmondta ezeket a régi históriákat, arca kipirult az izgalomtól. így mesélte el azt is. hogy egyszer Budán, a várban játszania kellett Erzsébet királynő előtt. A királyi udvarban zártkörű hangversenyt rendeztek, melynek műsorát maguk az udvarbeliek adták. Az egyik herceg addig még ismeretlen, uj énekszámot akart előadni, kéziratos kottából, de zongorakisérője megbetegedett. József főherceg - akinek gyermekeit akkor Nagymama tanította zongorázni - ajánlotta, hívják oda a zongoratanárnőt, aki biztos, hogy pótolni tudja a beteg zongoristát. Udvari hintó állt meg a polgári iskolai igazgatóék lakása előtt, és az udvari lakáj közölte nagymamával, hogy mi a feladata. Az öltözködésre nem volt gondja, mert kész toalett és öltöztetők várták, hogy a háztartási gondokból kiemelt zongoratanárnőt udvarképes öltözetbe (folytatás a 8. oldalon) Amikor a közvélemény brutálisan végrehajtott gyilkosságról értesül, sok olyan ember akad, aki a bíróságtól halálbüntetést kíván. Ezek az emberek nem ismerik — nem is ismerhetik — valamely ügy részleteit, mindazt, amit a bíróságnak a törvény értelmében figyelembe kell vennie, és általában kevés ismeretük van a halálbüntetés kiszabásával és végrehajtásával kapcsolatos elvekről is — ez érthető, hiszen a halálbüntetésről szakmai körökben is évszázadok óta tart a vita ... A középkortól kezdve évszázadokon át a halálbüntetés volt a legáltalánosabb büntetési nem. Viszonylag kis súlyú cselekményekért is tömegesen alkalmazták. Később a halálbüntetés alkalmazásának köre fokozatosan visszaszorult, s a szabadság- vesztés vált általánosan elterjedt büntetéssé. De a bűncselekmények szűkülő körére- és hovatovább a legsúlyosabb bűncselekményekre - fennmaradt a halálbüntetés is. A világnak nagyon sok országában már hosszú idő óta nincs halálbüntetés (több mint egy tucatban a legutolsó tiz évben törölték el azt). Azokban a fejlett országokban, ahol a halálbüntetés megmaradt (vagy azt rövid ideig tartó eltörlés után visszaállították), alkalmazása szűk körre korlátozódik, s a kiszabott halálbüntetések számottevő részét kegyelmi elhatározás folytan nem hajtják végre. Hogy megvilágíthassuk a halálbüntetés létének, alkalmazásának és végrehajtásának elvi és gyakorlati kérdéseit, ismertetnünk kell azokat az érveket és ellenérveket, amelyek az évszázados vitában a leggyakrabban fölvetődtek. A halálbüntetés ellenzőinek és támogatóinak az érvelése egyaránt a társadalom lehető legteljesebb védelméből indul ki. A halálbüntetés ellen szól az: a halál- büntetés ellentétben áll a büntetés nevelő hatásának elismerésével; az is kétséges, hogy van általános megelőző hatása, azaz a társadalom tagjait a hasonló cselekmények elkövetésétől visszatartó ereje; a halálbüntetés. a megtorlás elvének az alkalmazása, vagyis a bosszú intézményesített formája; a végrehajtott halálbüntetés - úgymond- jóvátehetetlen tévedés. A halálbüntetés mellett érvelők szerint az adott súlyú cselekményt elkövető személy megnevelhetetlen, s emiatt a társadalom védelme csak igy valósulhat meg; csak a halálbüntetéssel való törvényi fenyegetettség és a halálbüntetés gyakorlati alkalmazása alkalmas arra, hogy a társadalom tagjait visszatartsa a hasonló cselekmények- t&L Nézzünk meg néhány érvét részletesebben! MIÉRT KELL? Sokszor vitatott kérdés az, hogy a halál- büntetésnek van-e általános megelőző hatása, hogy a társadalom tagjait valóban visszatartja-e hasonló cselekmények elkövetésétől. Minden kétséget kizáró tapasztalati tények itt nem állnak rendelkezésünkre. A nemzetközi adatok inkább azt bizonyítják, hogy a halálbüntetés eltörlésével (vagy nem alkalmazásával) nem növekszik, a halálbüntetést alkalmazó országokban pedig nem csökken az élet elleni bűnözés. A bűnmegelőzéssel foglalkozó ENSZ-bizott- ságnak a vizsgálatai is ezt támasztják alá. Mások ellenben arra hivatkoznak, hogy vannak olyan országok, amelyeknek a halál- büntetés eltörlésével, illetőleg visszaállításával kapcsolatos tapasztalatai a halál- büntetés általános visszatartó hatását bizonyítják. A halálbüntetés ellen fontos érv, hogy ez a büntetés ellentétben van a büntetés nevelő céljával, hiszen azon a föltevésen alapul, hogy az embereknek egy csoportja nevelhetetlen, megváltoztathatatlan. A halálbüntetésről határozó bíróságok pedig nincsenek abban a helyzetben, hogy biztonsággal megállapíthassák: az ítéletre váró személy átformálhatatlan-e. Ezt az érvelést azzal is alátámasztják, hogy az emberélet ellen elkövetett régebbi bűncselekmények miatt hosszú szabadságvesztést töltő elitéltek a szabadulásuk után ritkán követnek el ismét élet elleni bűncselekményt. Az élet elleni bűncselekményt elkövetők körében a visszaesés aránya csak nagyon kis része az egyéb bűncselekmény-kategóriákban visszaesők arányának. Az ellenérvek szerint azonban a bűnöző életmód, a magatartásmódok, a társadalmi együttélés szabályaival való ismételt szem- behelyezkedés - ha végül az emberélet ellen elkövetett legsúlyosabb bűncselekményre vezet - valóban alapot adhat erre a megállapításra: az elkövető átneve- lesére nincs remény. A halálbüntetés ellenzői azzal érvelnek, hogy a halálbüntetés a bosszú intézményesített formája. A büntetés ellenben, elveink és törvényeink szerint olyan - a törvényben meghatározott - joghátrány, amelynek arányban kell állnia az elkövetett cselekmény súlyával, a cselekménynek és az elkövetőnek a társadalomra való veszélyességével és a, bűnösség körülményeivel. Vagyis nem megtorlás, még kevésbé az "életet eletért" elvének érvényesítése. A gyilkosság ugyan különösképpen brutális cselekmény, van azonban egy olyan követelmény, hogy a társadalomnak emberségesebbnek kell lennie, mint amilyen a legsúlyosabb bűncselekményt elkövető ember egyénileg. Az igy érvelők szerint az intézményesített halálbüntetés és a kivégzés a társadalom bizonyos tagjai számára alapul szolgálhat arra, hogy a vérbosszút és az egyéni bosszút elfogadhatónak tekintsék. Ezzel ellentétben akadnak, akik szerint a halálbüntetés mellőzése egyet jelent a gyilkosok védelmével, s úgy találják, hogy a halálbüntetéssel nem a bosszúvágy, hanem az igazságérzet elégül ki. A halálbüntetés ellen felhozott azon érv, hogy annak végrehajtása - tévedés esetén - jóvátehetetlen cselekmény, sokak szerint azért nem helytálló, mert a büntetőeljárás biztosítékai az efféle tévedést csaknem lehetetlenné teszik. A halálbüntetés mellett szóló érv a terrorizmus elleni harc is. Ez az összetett bűncselekmény-kategória szorosan kapcsolódik az élet elleni - sokszor tömeges - támadáshoz, s ez arra utal, hogy a halál- büntetés alkalmazására szükség van. De meg ebben az esetben is vannak ellenkező nézetek. Hangoztatóik szerint a halálbüntetés még a terrorizmus elleni harc eszközeként sem fogadható el. PITTSBURGH, Pa. A városi tanács, a város polgármesterének javaslata ellenére, határozatot hozott, mely követeli, hogy bármely űzemtulajdonos 90-180-270 napi előzetes bejelentést adjon, ha le akarja zárni üzemét. Minél több az alkalmazott, annal több napi előzetes jelentést követel a szabály. A Kereskedelmi Kamara ellenezte a városi tanács döntését, viszont a szakszervezetek és egyházak támogatták azt.
