Amerikai Magyar Szó, 1983. július-december (37. évfolyam, 27-49. szám)

1983-10-13 / 38. szám

Thursday, Oct. 13. 1983. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5. SZA VAK ES TETTEK Azok, akik hallották, vagy olvasták Reagan elnök beszédét az ENSZ Közgyűlésén, de nincsenek tisztában a tényekkel, úgy gondolhatják, hogy az elnök a béke szent ügyének egyik leghűbb védelmezője es a leszerelés egyik legőszintébb hive. Ha azonban összehasonlítjuk szavait tetteivel, akkor teljesen más képet kapunk. "Mi nem az erőszakra helyezzük politikán- kat'i - mondta az elnök és "elismerjük minden ország jogát, hogy önállóan döntsön nemzeti érdekei védelmében". Miként hangzik ez a nicaraguai, vagy a libanoni nép részére? "Mi elfogadunk minden ellenőrizhető javaslatot az atomfegyverek csökkenté­sére." De ellenzi az atomfegyverek rögzíté­sét, befagyasztását, ami az első logikus lépés lenne ebben az irányban. "Egy atomháborút nem lehet megnyerni"- mondta Reagan elnök, de javasolja a B-l bombázó, az MX rakéták, a Pershing2 ŐS' a cirkáló rakéták, hadihajók épitését, merges gázok gyártását, amelyekkel katonai elsőbbséget vél elérni, ami John B. Oaks, a N.Y.Times volt főszerkesztőjének véleme- nve szerint: "ELKERÜLHETETLENÜL HÁBORÚHOZ VEZET." Reagan elnök idézte Eisenhower intését: "Elérkeztünk a fegyverkezési korszak végéhez és az emberiségnek ehhez kell alkalmazkodnia, HA NEM, AKKOR ELPUSZTUL." Sorsdöntő tárgyalások folynak a fegyverke­zési verseny megfékezésére Genfben. Hogy ezek eredménnyel végződjenek, ahhoz nem szép szavakra^ hanem tettekre van szükség. Reagan elnök azonban "olyan javaslatokat tesz, amelyek nagyobb csökken­tést jelentenének a Szovjetunió részére, mint az Egyesült Államok részére” - Írja Anthony Lewis, a N-Y-T-rovatirója (szept.29.) Az Egyesült Államok, Reagan elnöksége alatt "képtelen kidolgozni a fegyverkezés- csökkentési javaslat részleteit, mert a FegyverellenŐrzÖ és Leszerelési Hivatal (Arms Control and Disarmament Agency) romokban hever" - irja Anthony Lewis. A Reagan politikán, amely a háború veszé­lyét növeli, a kongresszusnak kellene változ­tatnia és azt a béke útjára terelni. A Demok­rata Part többsége azonban nem látja tisztán a nemzet érdekét és nem rendelkezik a szükséges erkölcsi erővel, hogy szembenéz­zen Reagan politikájával. E helyzeten csupán a békemozgalom szélesítésével, erősítésével változtathat az amerikai nép. Hányán tudják, hogy naponta 2-10.000 hordó olaj folyik a Perzsa-öbölbe ez ev februárja óta? Az öböl olajöbölle változik. Ezt a helyzetet az iráni olajkutak bombá­zása okozta. Múlnak a hónapok anélkül, hogy bármit is tennének az olajömlés meg­akadályozására és az öböl kitisztítására. Az olaj a vizszint alatt megkeményedik, ami megnehezíti majd a tisztítási munkát. Egyes szakértők szerint nem dollármilliók­ba, hanem billiókba kerül majd az olaj eltávolítása. Az érintett országok egyike sem hajlandó egymaga elvállalni a tisztí­tás feladatát. ^ WASHINGTON, D.C. Langhorne A. Motely, helyettes külügyminiszter Nicaragua fővá­rosába, Managuába utazik, hogy tárgyalá­sokat folytasson a két ország közti kapcso­latokról. 0 BONN. Hans-Dietrich Genscher, a NSZK külügyminisztere Becsbe utazik, hogy tár­gyalásokat folytasson Gromyko szovjet külügyminiszterrel. MÁLTÁI LOVAGREND m. Casey ás Haig, mindkettő tagja a Máltai Lovagrendnek, ennek a keresztes hadjáratok­tól eredő legendás vatikáni rendnek, amikor a "harcos szerzetesek", mint a katolikus egyház katonai agazata, teljesítettek szol­gálatot. 'A lovagok, későbbi inkarnációjuk- ban, mint a Sovereign Military Order of Malta (SMOM), történelmi rendellenesség. Habár a rendnek nincs más földi területe, mint egy kis központi hivatala Rómában, ennek a különleges pápai egységnek nemzet­állam statusa van. Pénzt ver, bélyeget nyomtat, saját alkotmánya van, autórend­számokat ad ki, es útlevelet bocsát ki hite­les diplomatáknak. A rend Nagy-mesterenek (Fra Angelo de Mojana di Colo^na) egyházi rangja a kardinálissal egyenlő, es 41 állam, melyekkel a SMOM nagyköveti viszonyt tart fenn, elismeri mint felseges államfőt. A rend igazi hatalma a tagokban leli helvét, akik őt kontinensen műkődnek. Arisztokrácia formálja a SMOM hátgerincét; 10.000 főnyi tagságának több, mint 40%-a rokonságban áll Európa legrégibb és leghatalmasabb katolikus családjával. Lovagi jelöltségnek vagyon a de facto előfeltétele, és a jelöl­teknek szigorú kiválogatáson kell átesniük. Protestánsok, zsidók, mohamedánok, elvál­tak es nem-hivö katolikusok eleve ki van­nak zárva. J'A nyolchegvü fehér kereszt kiemelkedik mindenütt, mint az emberszeretet szimbó­luma, és mint a segítség és vigasz a betegek és szegények iránt", mondja Cyril Toumanoff, a SMOM hivatalos történetírója. Tagjai- a jelen években folytatják az eredeti lova­gok Hospitaler hagyományai, amennyiben támogatnak nemzetközi egészse’gi és segé­lyező törekvéseket. Büszkén ajánlják segít­ségüket az ínségeseknek, fajra és vallásra való tekintet nélkül. Adolf Hitler’s top anti-Sovi- et spy. Gehlen was awarded one of the Sovereign Mili­tary Order of Malta’s high­est honors the same year he joined the CIA. De bizonyos SMOM-tagok által segélye­zett ínségesek, a késői 40's években, a mintegy 50,000 náci háborús bűnös egy részé volt, akiknek a Vatikán hamis útle­velet adott, a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával, egyes esetekben papi talárt is, és Alois Hudal püspök "földalatti vasút- ján" kicsempészték őket Dél-Amerikába. Ezek között volt Klaus Barbie, "Lyons mészárosa" is. A SMOM 1948-ban a legmagasabb érdem­jegyével, a Gran Croci al Merítő con Placca, tüntette ki Reinhard Gehlen tábornokot, Adolf Hitler antiszovjet kémfőnökét. (Ebben a kitüntetésben csak három más szeme'ly részesült.) Gehlent, aki nem volt katolikus, úgy hirdették, mint félelmetes szövetségest az istentelen marxizmus elleni szent had­járatban. A háború után Gehlen és jól meg­szervezett, nagyrészben exnácikból álló kémszolgálata csatlakozott az ifjú CIA-hoz. Idők során meg sok száz náci került a US kormány fizetési listájára. Ezek között volt Klaus Barbie. "A CIA hamarosan úgy döntött, hogy a nácik sokkal értékesebbek, mint szövetségesek es ügynökök, mint háborús bűnösök", mondja Victor Marchetti, volt CIA tisztviselő, aki mint katolikus nott ^e1’ (folytatjuk) (folyatás az 1. oldalról) nős megfélemlítés felváltására, mivel sem a Nyugat, sem a Kelet nem érezheti magát biztonságban, ha az ellenpárt nem ugyan­azt érzi. A kölcsönös biztonság megvalósí­tása érdekében a BSP hat tengelyt állított fel: 1. A nukleáris fegyverállomány befagyasz­tása. Értelmetlenség beszélni az atomfegy­verek nem felállításáról vagy eltávolításá­ról, ha ugyanakkor tovább folytatódik az uj pusztító eszközök fejlesztése. A fegyver­kezési hajszának kell megszűnni. 2. A nukleáris fegyverek visszavonása olyan országokból, amelyek azokat nem gyártják vagy nem a sajátjuk. Belgium ilyen helyzetben van. Nem csak az uj euro- rakéták nem jöhetnek az országba, de a már korábban felállított atom- és kémiai fegyvereket is el kell távolítani. 3. No first use. A nukleáris fegyverek birtokosai tegyenek határozott ígéretet arra, ho^y ezeket a fegyvereket nem fog­ják elsőként használni. Tulajdonképpen csak a NATO nem tett még ilyen Ígéretet, a Szovjetunió es a Kínai Népköztársaság már igen. 4. Nem csupán a nukleáris fegyverek terén legyen egyensúly, a BSP ugyanakkor teljes konvencionális egyensúlyra törekszik. Errol már tiz éve folyik tárgyalás Bécsben, eredménytelenül. Egy teljesen uj Kelet- Nyugat tárgyalás célja legyen a meglepe- tésszerú támadás lehetetlenné tétele. 5. Feltétlenül szükséges egy biztonsági ővezet. Az legyen legalább 150 km. szeles a "vasfüggöny", vagy ha úgy jobban tetszik: a "német-német határ" mindkét felén. Ebben az övezetben sem nukleáris, sem hagyományos támadó fegyverek ne lehes­senek, ami nem csak szimbolikus hatású lenne, de mindkét oldal nyugtalanságai is csökkentené. 6. A bizalmat keltő intézkedések betar­tását kötelezővé tenni. Ez alatt értendő többek között, hogy hadgyakorlatok alkal­mából mindkét fél megfigyelőket küldhes- sen egymáshoz, továbbá az információcse­re a fegyverkezési kiadásokra vonatkozólag. HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT szíveskedjék annak meghosszabbításáról idejében gondoskodni. Egy évre $ 18.- Félévre $ 10.­Kanadába és Európába egy évre $ 20.­Megujitásra: $ Naptárra: $............................................. Név:....................................................... Cim:....................................................... L t Varos: ......................Állam:................... Zip Code:.............. AMERIKAI magyar szó 130 East 16th Street, New York,N.Y.l0003 tjmMeinhavd Gehlen “EL AZ ŐRÜLETTŐL"

Next

/
Thumbnails
Contents