Amerikai Magyar Szó, 1983. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-27 / 4. szám
Thursdav, Jan. 27. 1983. aiviekikAI MAGYAR SZO 7 Leskó László: SUMMÁSÉLET Lőrinczy István: FANTASZTIKUS SZIMFÓNIA hajamból ■, , felszáll egy madar szivemben énekel a Nap erdők melle számon duzzad s vallómra dől a pillanat meleg levest „ .. , go zol a táj egy bogár holdvizet iszik előttem fényivü papír betűit rőt lángok viszik csörömpöl az ég kereke tengerszinen kék , jéghegyek s öregasszony holt szeméért simák a faradt fellegek MAGAMRÓL RÖVIDEN sosem ragyogott a fejem felett csillag de r h • ' ittam revulten a ven hegyek borát virágok mindig eltűntek utambol de nem felejtem el , a kék puszták porát DÉLUTÁNI CSODÁK ^ a fenyőfák , „ szaraz fővel v°rják , a rót esócsodat egy vén toigy , , a vállát razza a kék tócsában nézi magát. REMBRANDT / t " Egy ven koldus enekel a mezon. Rongyos köpenyén kék fényjátékok égnek. Szemében meg felragyognak az éjjeli őrjáratok tompa színei, s megtörnek egy halott asszony rőt hajában. A vén koldus tovább bolyong, a színek elkísérik. Sápadt önarcképek, tüzes csendéletek száguldanak agyában, s közben este lesz, elered az eső. A koldus ott áll a halott tengerparton, egyedül, mint mindenki a világon. Sum másoknak megverték a katakot, Keljetek fel, szegény summas aratók! Csináljátok azt a huncut kötelet, Anna-napra elvégezünk, ha lehet. Sum mások voltunk, vagy másként: hónapszámosok. Az én falumból, Babocsáról egész csapat kerekedett fel tavasszal. Amikor én, Csuti Mária kiálltam az iskolából - hiába, szegény ember lánya tovább tanulni nem tudott az eleminél -, menni kellett. Minden télen megjöttek a vállalkozók, kihirdették, mikor és hol szervezik a munkásokat. Mindenki oda igyekezett volna, ahol többet fizettek, de hát azok a helyek hamar beteltek. El kellett fogadni a gyengébb helyeket is, mert hamar továbbálltak Zalába, ahol talán még szegényebbek voltak az emberek. Május elsejével kezdődött a munka, a summáséletűnk. A fizetség gabona volt, kis szalonna, ami úgy be volt sózva, hogy alig kaptunk étvágyat hozzá. Valami kis pénzt is adtak, de ezt nem tudom biztosan, mert a szüléink intézték, hogy s mint legyen. Akkoriban még igy ment ez: a szüléknek engedelmesseggel tartozott a gyermek... A mi falunkat egyébként uradalmi földek vették körül, kellett a hónapszámos. Ha jól vélek- szem vissza, Babocsának körülbelül egyhar- mada állt summásnak. Jöttek értünk az uradalmi szekerek. Tizenhat évesen kezdtem a summáseletet. Addig nyaranta napszámosként dolgoztam; mi, kölyöklányok, hárman fogtunk egy répasort, a nagyok egyedül álltak a sorba, de nekünk még igy is nagyon kellett igyekeznünk, hogy kiérjünk addigra, amire Ók. Minket, kicsikét csitrinek hivott az intéző. Olyan volt az a vasárnap, amikor megjöttek értünk a szekerek, mint a nagyböjt: hangos sző, nevetés nem csattant. A kis motyónk már odakészitve, kufferban. Pokróc, lepedő, összekötve a szerszámok: kapa, ásó, vella,* sarló. Hogyan bírok én boldogulni a sok holmival, ha odaérünk? Édesanyám vigasztalt, majd segit a muszáj, kislányom. Bizony segített. Elindult velünk a szeker, elnyikorgott velünk a vasárnapi setahelyünk mellett, és szivfájdulva láttuk, hogy a lánybarátnék, akiknek nem kellett suffTTíiássá lenniük - milyen szerencsesek voltak! - ott korzóztak. Sírva hagytuk el a falunkat. Valaki hüppögosen rakezdte, mi meg folytattuk a summásnótát: Mikor kezdtem kufferomat pakolni, Akkor kezdett édesanyám siratni, Engem anyám, ne sirass, köszönöm a nevelest, Hat hónapig nem eszem a kenyerét! Istálló volt a szállodánk. Hol ez, hol meg kiüresitett birkaakól. Középen úgy másfél méternyi széles járda, kétfelöl priccsek sora, X-lábakon, ezeket végigszor- tak szalmával, harminc-harmincan feküdtünk egy-egy oldalon. Egyik felöl a lányok és a házaspárok, a másik oldalon a legények es az olyan nős emberek, akik nem hozták el a feleségüket. De helytelenkedés, összefekvés nem volt, úgy higgyék meg! Akkora helyet foglalhatott mindenki, amekkora egy lepedő. A lepedőre a vánkost, a pokrócot, lábhoz meg a kuffert tettük. Ezt a faládát aztán le is lakatoltuk, ez volt a szekrényünk. Kis teknöben mosakodtunk - mosdótálra akkor még csak az uraságéknak futotta -, fogkrémünk a só, vagy a faszén... Szép fogaink voltak, akár a hó. Reggelenként és este a kutnál mosakodtunk, a nagyobb lányok elkapták a vízzel haragos viszonyban lévő legénykéket is, és irgalmatlanul lecsutakolták őket; ahogy a körülmények engedték, igyekeztünk tiszták maradni... Viharlámpa huma- csolt, nem sokat lehetett látni a világnál. Hajnali háromkor belépett a summásgazda és elkiáltotta magát: "Felkelni, emberek!" Vagy csak annyit: "Auf!" Ekevas lógott kint a faágon, azt verték meg, ez volt a mi harangozónk, a katak. Hetenként négyszer volt bableves, ki- fött tészta. Szerdán-szombaton gulyás, vagy birkapörkölt krumplival. Szombaton egy fonott perecet, vagy kerek pogácsát is kaptunk. Reggeli nem volt, uzsonna sem. Kenyeret kaptunk, ahhoz vittünk kis szalonnát, lekvárt. Az ételt úgy hozták ki kocsival utánunk a mezőre. Mire kiértek, a leves fele kilötyögött a hosszú rázon. Úgy is jártunk néha, hogy hiába vártuk az ételt. A szakácsnő mondta, hogy olyan büdös húst kaptak, amit nem fogadott el. Mi meg éhkoppon maradtunk emiatt. Vacsora mindig leves volt, rántott leves tésztával, úgy hívták, hogy pilácsa leves. Ha rossz volt, a legények mérgükben odaöntözték a konyha elé. Három embernek járt egy kenyér, emlékszem, a jobb étvágyú legények azon nyomban megették a részüket, aztán másnap üres hassal dolgoztak délig. Az a lotty leves, amihez tojást sem használtak, semmi izü kis lő volt "Kosz ez, nem koszt" - igy a legények. Gyakran énekeltük ezt: Intéző úr, a mindenit magának! Mert adja a büdös húst a summásnak!? Vagy egye meg, vagy adja a kutyának, De ne adja azt a szegény summásnak! Majd belepusztultunk, úgy dolgoztunk. A nagylányok néha összeharagudtak a legényeken, ilyenkor aztán mintha versenyben lettek volna, úgy kapáltak. Nekünk a nyelvünk lógott, nem tudtunk lépést tartani velük. A pallér - magunk között talpnyaló- nak hívtuk - csak somolygott a pemet bajusza alatt; neki jól jött a nagylányok haragja, meg a sietős munka. Azóta úgy gondolom, aki nem haragból dolgozik, az nem is vegez olyan jó munkát. Amig az aratás ideje el nem jött, kapálásra voltunk osztva. A pallér kezében kampósbot, vagy fokos, úgy ügyelt ránk. A nyomunkban járt, molesztált. Sokat szenvedett a vizhordó is. A kút messze volt, mire kiért a kannával, a viz már szinte langyosság melegedett. így is csak a fele csapatnak' jutott; mire meg visszaért a kővetkező fordulóval, megfordult a sor, és megint azok jöttek vele szemben, akik már ittak. A többi majd megfulladt a hőségtől. Hogy milyen viz volt az, elgondolható: akkoriban a kúthoz legközelebb a trágyadomb állt... így éltünk a summási létben. Hat esztendeig jártam el. Aztán férjhez mentem Bácsi Lajoshoz, juttatott földet kaptunk, majd ideköltöztünk Hódosi-pusztára, Kádárkut mellé. Hét gyerekünk lett, most négy nős fiam van és három menyecskelányom. 1954- ben anyasági érdemérmet kaptam. r~~-------------------------1 1 Csoóri Sándor: Nonúdnapló . $'4-60 | Falűdy György: Összegyűjtő« versei 22.— » * II.Rákóczi Ferenc: Vallomások, | emlékiratok ®-— | Emlékiratai $ 16.90 Kiáltványa 3.30 j NyirÓ József: Székelyek 8.— | Zöld csillag $ 10.— Kopjafák 6.— I Űz Bence $ 10.— íme az emberek 12.-* j Halhatatlan élet 12. f 4 Szalay Lajos: Hatvan rajza •* f Cs. Szabó László: Vérző fantomok 12.— á Vaszary Gabor: Ketten Párizs ellen 12 — I A no a pokolban is az úr $ 10.- Pók ' 2.— | Édesanyánk Ö $ 10.— j Kapható: I J PÜSKI - CORVIN | Hungarian Books & Records. \ 1596 2nd.* Ave. New York N.Y. 10028 • J | tete/oR: 212-879-8893 I
