Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-07-22 / 29. szám
10. Thursday, July 22. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO Fabry Zoltán: KITELEPÍTÉSEK A második világháború, melyet a német fasizmus robbantott ki, előidézője legyőzetésével véget ért. Nem volt még háború, mely ennyire egyértelműen tisztázta volna a felelősség és bűnösség kérdését, mint Hitlernek ez az ördögi precizitással megszervezett vandál rohama, a nemzetiszocializmusnak e legsajátosabb megnyilatkozása. A háború erkölcsi posztulátuma ülte itt diadalát: a háborús lelkiség, a hatalmi totalitás, a faji kizárólagosság, a barbár kíméletlenség. Amikor Hiter száguldó, pusztító rohama megtorpant és elfúlt, egy lidércnyomás alól felszabadult világ ujjongott a győztesek felé: a bel- licizmus halálos döfést kapott, a tömeggyilkosság kultúrája likvidálódott, a hatalmi totalitás, a faji kizárólagosság a múlté, a barbarizmus hétéves uralma véget ért, az ember felemelt fejjel járhat a világban. Felemelt fejjel .. . Emlékszel-e a lehetetlenre, a reményre, a kívánságra, mit titkos éji órán négy fal között, magányban, börtönben, táborban fojtott torokkal magad elé mormoltál: csak még egyszer! Csak még egyszer felemelt fejjel járni! Próbáld visszaidézni magadnak a földhöz sújtottság és keserű megaláztatás óráit, ismeretlen kortársam Norvégiában és Dániában, Belgiumban és Hollandiában, Franciaországban és Lengyelországban és ti, dunatáji sorstársak: osztrákok, csehek, szlovákok, magyarok, szerbek, románok és bolgárok: csak még egyszer felemelt fejjel járni, és nem földre sütött szemmel, félelemben és szégyenben![...] Jártok-e már felemelt fejjel? Élitek-e már a félelem és hatalmi elnyomatás alól felszabadult emberhez méltó életet? Ha igen, úgy én fáradt nosztalgiával ifitek búcsút nagyon messziről és nagyon mélyről. Én még mindig a földet nézem: a port, a sarat, és még mindig megváltatlanul mormolom a vágy immár nyolcéves szavát: csak még egyszer felemelt fejjel járni és nem szégyenben és félelemben .. Életemet tiltó rendeletek keretezik. Az egyik megtiltja, hogy este nyolc órán túl az utcán tartózkodjam, a második provokációnak veszi, ha ismerősömet anyanyelvemen üdvözlöm, vagy annak köszönését úgy fogadom, és táborral fenyeget. A városban inspekciózó diákpatrulok pofonokat osztogatnak, és rendőrségre cipelik a magukról megfeledkezett embereket. Nyelvem, mely az emberi hang egyik legcsodásabb hangszere volt, kihágási objektummá szürkült. Újság a bűnös nyelvén nem jelenhet meg, rádiót tilos hallgatnom. Lekonyult fejjel járok, és némán, és ha lehet, ki sem mozdulok emberek közé. Vak, süket és mozdulatlan gettóélet ez mindenképpen: a jogfosztott emberek szégyen- és félelemterhes élete. És az ok? Egyetlenegy tény, vádak vádja: magyarságom. Magyar vagyok, tehát bűnös vagyok. A faji kizárólagosság német barbarizmusának any- nyi millió emberéletbe került letörése után egy újabb keletű faji kíméletlenség büntet sommásan, tehát igazságtalanul. Ez a sommázás ördögökké és angyalokká egyszerűsít nemzeteket. Vannak fasiszta államok, és vannak antifasiszta népek. Fasiszta a német, és antifasiszta például a román. A fasizmus bűnében leledző a magyar, és az antifasizmus erényeit reprezentáló például a szlovák. Kivételek nem tűretnek, és nem számítanak. Tíz igaz nem lehet száz bűnös felmentvénye, de a másik oldalon ugyanakkor kilencven bűnös a tíz erényéből élős- ködik. Győzők vannak és legyőzöttek! Örök törvény. Háborús törvény: embertelen törvény. Vae victis![...] (FOLYTATJUK) Száraz György • A RAJK PER [...] Itt egy egész sorozatnyi MTI-fotó az 1949. május 1-i díszszemléről. Álló csoport, háttérben a Szép- művészeti Múzeum timpanonja. Dobi István hajadonfőit, télikabátban, mellette Szakasits, sötét szemüveggel; Rákosi kiskabátban, hátradugott kézzel, mögötte Péter Gábor tányérsapkával, kihajtós zubbonyban; mellette Farkas, tábornoki díszben, a mellén csillagok, s ott van Pálffy, Nógrádi, mindketten diszkarddal, kicsit hátrébb Sólyom László... A tribün mellvédjén, az előtérben Gerő éles profilja, sportsapkával, mögötte Pálffy, zubbonya kitüntetésekkel rakott, az arca itt zárt, mint az itáliai képeken. Meglehet, persze, ez is csak képzelődés, utólagos belemagyarázás. De ahogy rakosgatom a képeket, ezt érzem: amint a dísztelen, egyszerű zubbony megtelik rendjelekkel, kitüntetésekkel, úgy lesz az arc mind merevebb, mosolytalanabb, mindinkább befelé forduló. [...) Újságok. A Magyar Nap 1949. szeptember 18-i száma, a címoldalon virító betűk: PÄLFFY GYÖRGY IS BEISMERTE BŰNÖSSÉGÉT! És itt is fotók a rotációs papíroson. Rajk sötét öltönyben, nyakkendővel; merev tartásban áll, szemben az asztalra helyezett állványos mikrofonnal, állát leszegi, talán hogy szája egy vonalban legyen a membránnal. Keze hátrakulcsolva, mint az 1946-os képen, szája keskeny vonal, haja szorosan hátrafésülve tapad a koponyához; nem eleven arc, középkori metszetek csont-bőr lárváira emlékeztető. S ott a magyarázó szöveg: „A Júdás—Rajk nehezen szólal meg, mintha latolgatná, érdemes-e tagadni az amerikai követtel való kapcsolatát, vagy bűntársai úgyis fejére olvassák.” A másik képen: „Pálffy, a fasiszta tiszt, jugoszláv kém a nép bírósága előtt. A gyilkos hazaáruló meredten bámul maga elé.” Valóban: karját leengedve áll sötétszürke öltönyében, fehér inge fölött keresztcsíkos nyakkendő, a ruha vállbán szűk, derékban bő, mintha elszabták volna. Felsőtestét kicsit elfordítja, oldalt, lefelé néz, a száját mintha itt is összehúzná. Mellette minden tárgyalási felvételek örök fegyőre: vékony bajusz, has fölé csúszott derékszíj, meredt tekintet. [. . .] Ugyancsak a Magyar Napban, a szeptember 23—i számban egy totálkép a tárgyalóteremből. Égnek a csillárok, fényük visszaverődik a hatalmas, több rekeszre osztott ablaksor cirádás díszein, a faburkolatokon. A vádlottak és fegyőrök sora oldalozásban, kicsit hátulnézetből: felhúzott nadrágszárak, bokák, fönn tányérsapkák és csupasz tarkók váltakoznak: nyolc vádlott, kilenc sapka. S itt van hozzá a tudósító kommentárja: „A nyolc hitvány bérenc ott ült a fegyőrök között és hallgatta az ügyész szavait. A dolgozó nép vádolt... Mit éreztek, mit gondoltak? Nem nehéz eltalálni, hiszen a per feltárta nemcsak aljas, bűneiket, hanem mélységesen züllött jellemüket is. Mit éreztek, ha egyáltalán érzésnek lehet nevezni ezeknek a szörnyetegeknek reflexeit. Féltek!... Ezért nem tudta Rajk megőrizni a tárgyalás alatt eddig annyira erőltetett nyugalmát, ezért pislogott sebesen a malacképű Pálffy, és ezért remegett minden ízében Justus... Rettegésükben benne van egy egész osztály rettegése, hogy kicsúszik . . . kezükből a hatalom, zsebükből a profit... Itt ülnek a fegyőrök között. Vajon most kik ezek? Bűnüket megbánó emberek, vagy az ítélettől rettegő .szerencsétlenek’? Nem: most is ellenségek .... érzik a munkásosztály öklét suhanni a fejük felett, de éppen ezért most még jobban gyűlölnek bennünket.” Ez itt a Kis Üjság 1949. szeptember 14—i száma, fejlécén még ott a szöveg: A Független Kisgazda Párt központi lapja. Alatta „hagyományos”, fantáziát csiklandó szalagcím: PÁLFFY GYÖRGY ERKÖLCSTELEN ÉLETE ... S a harmadik oldalon ott a beharangozott leleplezés: „... a Honvédség Házában jöttek össze a honvédelmi minisztérium dolgozói, hogy megvitassák Rajk László és hazaáruló bűntársai bűnügyét...” Az előadó idézett szavaiból megtudjuk, hogy „a vádirat nem tartalmazza az elvetemült gonosztevők összes bűneit, mert,.. például Pálffy... óráról órára csapta be a dolgozó népet, vágta zsebre az ezreket, amelyeket sajátkezű vallomásában így említ: -A katonai-politikai osztály bizalmas hiteléből lecsíptem magamnak a költekező életmódomhoz éppen szükséges pénzt.. Majd így folytatódik a beszámoló: „Az összeesküvők el akarták szakítani országunkat a Szovjetuniótól. Ez a tervük azonban egyszer s mindenkorra meghiúsult, és a rag«, szkodás, a hűség még fokozottabb lesz... nagy tanítónk, Sztálin iránt, mint eddig.” A szónok: Király Béla ezredes; a gyűlés elnöke pedig Sziklai Sándor ezredes, aki 1956. október 26-án tűzharcban esik el, pár nappal előbb, hogy Király Béla átveszi a karhatalom főparancsnokságát, annak a Tildy Zoltánnak ajánlására, akinek védelmét az 1944-es illegalitásban Pálffy György is biztosította. Tegyem még hozzá? Sziklai Sándor együtt harcolt Rajkkal Spanyolországban. Ognyenovics Milán, a Rajk-per hatodrendű tagja — és életben maradt vádlottja, aki 1948-ban a Magyarországi Délszlávok Szövetségének főtitkár- helyettese volt, évtizedek múltán így emlékezett a Tájékoztató Iroda határozatának megjelenéséről: „Másnap Szőnyi Tibor, a pártközpont káderosztályának vezetője hívott, hogy jöjjek be hozzá. Szálai András volt nála ... Arra igyekeztek rábeszélni, hogy a Délszláv Szövetség foglaljon állást. Este a jugoszláv követségre hívtak .. . Mrázovics követnél volt Rab Antal és Brankov Lázár követségi tanácsos. ök azt ajánlották, hogy a szövetség maradjon semleges az ideológiai vitában.” Alig több mint egy évvel később együtt ült a vádlottak padján, „gyilkosok és kémek bandájában”, Szőnyivel, Szálaival és Brankovval. Előttem a Határőr 1949. június 4-i száma, tudósítással az országos politikai tiszti értekezletről. Pálffy ezen még megszóla1, a nyári kiképzés feladatairól beszél. A 9. oldalon kép: „Farkas Mihály vezérezredes bajtárs Nógrádi Sándor és Pálffy György altábornagy bajtársakkal megérkezik az értekezletre.” Ugyanazon az oldalon, a másik hasábban: „A belügyminisztérium sajtóosztályának közleménye kémbanda letartóztatásáról. Az Államvédelmi Hatóság idegen hatalmak javára elkövetett kémkedés miatt őrizetbe vette Rajk Lászlót, dr. Szőnyi Tibort, Justus Pált és tizenhét társát. Az őrizetbe vettek között munkás vagy dolgozó paraszt nincs.” Pálffy még egy hónapig szabad. Megtörténhetett volna, hogy ezalatt ő is felszólal valahol és elítéli a „banditákat”? Bizonyára. S ha így van: miért? Vakhitből? Fegyelemből? Emberi gyöngeségből? Bármelyik elképzelhető, sőt: egyik a másikat erősíti. Sejthette, hogy ő is sorra kerül? Csaknem bizonyos. És akkor? Meneküljön? Esélye volt rá, talán több, mint bárki másnak. De hová? ö, a végsőkig elkötelezett, a Katonapolitika egykori vezetője? S a félelem itt egészen más irányú: hisz őt, a „nagy halat”, a „titkosszolgálat” tábornokát „odaát” diadalkapu várta volna. S itt tárul elébünk a szörnyű csapda: a hűség csapdája. [...] Mi mindennek kellett összejátszania, hogy ez a borzalmas színjáték itt és így lejátszódhassék? Volt az 1945 után kialakult világhelyzet: a Szovjetunió háborús kivérzettsége, a szocializmus felé haladó államok bizonytalansága, gyöngesége, s bennük aí osztályharc kétségtelen élezettsége; s volt kölcsönös bizalmatlanság, érdekek ütközése, vádak és viszontvádak, aztán hidegháború: de nem volt atomegyensúly és nem volt még harmadik világ. S ami ebből következett: a követelmény. Szorosan összefogni az erőket, fellépni minden egységet bontó törekvés ellen, sőt: kizárni még a lehetőségét is minden effajta kísérletnek, bármi módon, bármi eszközzel. S volt erre egy régebben kialakult — és hibás logikára alapozott — rossz metodika, amely személyi kultuszra és koncepciós perekre vezetett már a háború előtt. Volt a sikerekkel egyenes arányban élesedő osztályharc elmélete, volt a minden sajátosban, minden sémától eltérőben árulást szimatoló gyanakvás, volt a személyhez kötődő hűség, mint a forradalmiság egyetlen kritériuma, s volt végső soron bumerángként ható tétel: „az ellenség jogon kívül áll”, tehát rajta jogsérelem nem eshet; s volt a cinikus „bölcsesség”: ahol gyalulnak, ott forgács is esik ... S ezt a hibás logikát elfogadták — a valós veszélyek érzetében, a valódi osztályharc tüzében — a későbbi áldozatok is. De akkor és itt volt egy csoport, amelynek tagjai — az MSZMP Központi Bizottságának 1962. augusztusi határozatát idézem — „már a felszabadulás előtt elhatározták, hogy a párt vezetését kisajátítják. A proletárdiktatúra győzelme után személyi hatalmuk kiépítése volt a céljuk, majd ahhoz elvtelenül, görcsösen ragaszkodtak; a politikai ka- landorság útjára léptek, elszakadtak a párttagságtól, a néptömegektől. A hatalom birtokában önkényük leplezésére hirdették a hibás sztálini tételt az osztályharc állandó éleződéséről, valamint azt, hogy az ellenséget elsősorban a pártban kell keresni.. . hogy a munkásmozgalom azon vezetői és tagjai, akik a felszabadulás előtt itthon éltek és harcoltak, a horthysta politikai rendőrség ügynökei (folytatás a 13. oldalon)
