Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-12-16 / 47. szám
Thursday, Dec. 16. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 11 jVcic kcva/a [K®[MW=a^£\ MAZSOLÁS TEKERCS Hozzávalók: 8 oz édes keksz, 2 oz mazsola, 2 hasáb vaj, 6 oz porcukor, i kispohár rum. A kekszet ledaráljuk, hozzáadjuk az apróra vágott mazsolát, az egyik vajat, a fél mennyiségű rumot és összegyúrjuk. Porcukorral meghintett deszkán a masszát vékonyra kisodorjuk, majd megkenjük a krémmel, melyet a következőképpen készítünk el: 1 hasáb vajat és 4 oz porcukrot habosra keverünk és a megmaradt rummal izesit- jük. ( t Ezután feltekerjük, majd hűtőben lehűtjük, szeletelve tálaljuk. HABOS PALACSINTA 8 oz lisztből két tojással, kétpohár tejjel, egy csipet sóval meg meleg vízzel palacsintatésztát keverünk és kevés olajon vékony palacsintákat sütünk belőle. Megtöltjük túrókrémmel, amelyhez 8 oz túrót egy kispohár tejfölt, egy tojás sárgáját és Ízlés szerint porcukrot adunk, és citromhejjal ízesítjük (tehetünk bele mazsolát is). Összegöngyölve tűzálló tálba fektetjük. Három tojás sárgáját simára keverünk 1 evőkanál liszttel, 4 oz porcukorral, 1 quart tejjel és gőzön sűrű krémmé főzzük. A palancsintákra rásimitva, bevonjuk a három tojás kemény habbá vert fehérjével, melybe egy evőkanál kristálycukrot, meg kevés citromlevet kevertünk. A forró sütőben halványrózsaszinűre sütjük. Hagyományos világszerte, hogy karácsony és újév alkalmával üdvözlőlapokkal kedveskednek egymásnak barátok, rokonok, ismerősök. Számtalan szép hangulatos lap érkezik ilyenkor külföldről, belföldről egyaránt. A képeslapokból hangulatos karácsonyi szilveszteri disz készíthető igen egyszerű módon. A kiválogatott legszebb képeslapokon kívül mindössze egy vékonyabb zsinór es pár apró müanyagcsipesz szükséges a munkához. A zsinór két véget rögzíthetjük ajtóhoz^ ablakhoz, stb. A kifeszitett zsinórra egyszerűen csipesszel egymásután felerősítjük a képeslapokat. A messziről érkezett üdvözletek ily módon hosszabb ideig szerezhetnek Örömet. MONEYMARKET -BETETEK KÖZHASZNÚ TUDÓSÍTÁSOK ALLASKOZVETITESI DIJAK Az állásközvetitési dijakat legtöbbször az alkalmazó fizeti. A Better Business Bureau azonban figyelmeztet, hogy jó, ha az álláskereső előre megtudakolja, mi a saját kötelezettsége? Ha például valaki nem jelenik meg a munkahelyén, vagy ok miatt elbocsátják, vagy saját jószándékából otthagyja az állást, megkívánhatják, hogy ő fizesse a közvetitési dijat, vagy bírságot. Az is lehetséges, hogy az alkalmazó levonja a dijat az alkalmazott fizetéséből. ZSÚFOLT OSZTÁLYTERMEK Az iskolai tanulókat nem lenne szabad egymáshoz túl közel ültetni, figyelmeztet egy cikk a New England Journal of Medicine egyik legújabb számában. A zsúfolt tantermekben a légzőszervi betegségek könnyen elterjednek. Ez lehetett az oka 1981-ben • egy meningitisz (agyhártyagyulladás) járványnak, Houstonban hét iskoláslány megbetegedett,öt közülük ugyanabból az osztályból. A cikk szerint több, mint 40 incs távolságnak kell lenni a tanulók között, hogy az ilyen betegség ne terjedhessen. TÁRSADALMI BIZTOSÍTÁS Január elsejétől kezdve a társadalmi biztosítási javadalmazásban részesülők többet kereshetnek, anélkül, hogy javadalmazásukból veszítenének. A 65 és 69 és közöttiek ezután az 1982. évi 6000 dollár helyett 1983-ban 6600 dollárt kereshetnek. A 65 even aluliak számára a kereseti határ 4400 dollárról 4920 dollárra emelkedik. Ugyanakkor a korlátlan kereseti korhatár 72 év helyett 70 év lesz. ROKKANTAK FIGYELMÉBE Sok rokkant függetlenebbül élhet, ha a rokkantságára kárpótló módszereket találhat. Megkönnyíti ezt egy uj; 60 oldalas kiadvány, amely felsorolja azokat a lehetősé- geketj melyekre a testi fogyatékosságuaknak szükségük lehet. Egyes példányokat ebbÓl ingyen küldenek ki; a következő címre kell Írni: President's Committee on Employment of the Handicapped, Washington, D.C. 20210 Uj, a szövetségi kormány által garantált takarékbetétet hagyott helyben a kongresz- szus utasítására az illetékes bankügyi bizottság. December 14-től kezdve a legtöbb bankban lehet ilyen Money Market betéteket elhelyezni. Azért vezették be a bankok ezt az újítást, hogy visszanyerhessenek valamennyit abból a 231 milliárd dollárból, amit eddig ilyen betétekre más intézményeknél elhelyeztek. A szövetségi kormány által garantált takarék bizonyítványoktól (savings certificates) eltérően, ezek a betétek nincsenek minimális időhöz kötve. A bankok maguk szabhatják meg saját feltételeiket, ezért jobb ezeket előre megérdeklődni és a legjobbat kiválasztani. Szükséges^ hogy legalább 2500 dollár maradjon állandóan a betéteken, egyes bankok ennél nagyobb Összeget is kívánhatnak. Nem a bankok által kezelt money market betéteken minimálisan 500 dollárt is lehet tartani, de ezekre szövetségi biztosítás nem jár. Az uj betéteket a .kormány 100.000 dollárig biztosítja. Ha .egy hónap alatt a betét átlag összege 2500 dollárnál alacsonyabb, a bankok csak annyi maximális kamatot fizethetnek, amennyit a NOW betétekért fizetnek, ami jelenleg nem több, mint 5? százalék. Arra nincs határ, hogy az uj betétekre mennyi kamatot adhatnak. Habár a más intézetekben elhelyezett money market betétek kamatja néha sokkal több lehet, ez napról napra változhat, mig a bankokban lévő uj betétek kamatlábját esetleg egy hónapra is garantálhatják. Ezekből a betétekből korlátlan összegeket lehet bármikor kivenni, vagy máshoyá elhelyezni személyesen, postán vagy telefonon. Ezenkívül a betétesek erre a számlára havonként három csekket írhatnak és három automatikus kifizetést is elrendelhetnek, mint pl. házkólcsön részletet. Jó tudni A kakaó nem csomósodik Össze? ha e- lobb cukorral keverjük, majd azutan teszszük hozzá a tejet vagy a vizet. * A kelvirág világos és gyenge marad, ha kevés tejet öntünk a főzővizbe. mii OVERSEAS cm MA OASZÁBOS róiietmsie 210 East 86th Street NEW YORK, N.Y. 10028 TEL: (212) 535-0490 Vámmentes küldemények Műszaki cikkek — Kocsik.— Csemege csomag - Televíziók — Tűzhelyek — Gáfctüzhely — Háztartási gipekstb. > r Ismét kaphatok az MAhML Pénzküldés UTAZÁSI ÍROM FORDULJON IRODÁNKHOZ