Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-10-14 / 38. szám
Thursday, Oct. 14. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. Amikor visszatért a szinte elveszettnek hitt tavasz, egy uj év tavasza s végre megérkezett a langyos, lágyan simogató napsugár a nevető tavaszi szellő-fuvallatok csillogó szárnyán, a meginduló növényzetet, madárkákat, állatokat, embereket és általában az egész itteni földi életet megpezsditő nedvkeringés az összes élőlényekben tetőfokára emelkedett. Amikor az újszülött parányi madárkák hangosan csipegve tátogatták aranysárga parányi csőrüket a fészek szélén ülő bogáreledellel megrakott, buszke szülök felé, amikor a hosszú vándorutjáról megtért vadgerle párját kereső bugása is messze- messze szállt az emberi, itteni természet- ellenes, civilizációtól sötétbarnás szürkére megfertőzött légben, amikor az örökzöld álmos fenyők is kezdték már kifelé tolni törékeny, világos-zöld uj hajtásaikat, amikor azután melegen kezdte zúdítani kalászos sugarait az öreg Nap a földteke itteni részére, akkor elpihentem az udvaron, hanyatfek- ve a ropogós, friss zöld fűbe s lelkem, vágyaim, gondolataim a kóbor felhőkkel együtt szállni kezdtek Kelet felé, ahol valahol, nagyon messze innen , fekszik az en drága kicsi hazám, az Önkéntes számkivetésben is az én Magyarországom, ahol születtem , ahol az Édesanyám ringatott, ahol fiatalon oly gyönyörű időt, életem szine-javát töltöttem, amelynek népe, az "én népem" után sóvárogva vágyom, amelyhez több, mint három évtizedes távoliét után ma is oly melyen ragaszkodom. Teljes erővel elfogott, hatalmaba, kerített, megigézett, rabul ejtett a HONVAGY. Miután végre nyugovóra tért a város, elhalkult a környékbeli gyermekek egészséges, de hangos kiáltozása, eltűntek a nehezen lélegző várost körülvevő égbenyuló sziklás hegyek sötét körvonalai s egyre erősebben és fényesebben ostromolták parányi Földünket a végtelenből kilőtt csillagfenysugarak és aránylagos nyugalom, békesség vette át uralmát a város felett, elgondolkoztam, mélyen eltűnődtem a honvágy érzésével kapcsolatban. Honvágy nemcsak a haza, a hazai föld utáni vágyakozás, hanem ennél sokkal több, mélyebb testi és lelki vágyakozás, fajdalom, örökös szenvedés, gyógyíthatatlan betegség... egyedüllét az idegenben. Honvágy az is, amikor az ember az idegen ujhaza földjén fekve fájó szívvel, lélekkel kiséri a "Kelet" felé vonuló viharfelhőket, magasan elhúzó repülőgépeket, hiszen azok szülőföldünk, Magyarország felé szállnak, ahol Kékebb az ég, zöldebb a fű, szebben dalol a dalos-madár, ahol puhább az anyaföld Ölelése, ahol még a végső álom is szelidebb, hiszen magyar a föld. Honvágy az is, amikor az ember szeméből ellenállhatatlanul elindul a keserű hontalanság könnye a magyar muzsika hangjára, vagy az is, amikor’ az ember álmában a Gellért-hegy, vagy az Ostrom - utcán felfelé kapaszkodva boldog örömmel meg-megáll, hogy a Halászbástyához feljutva büszkeséggel tekintsen le az öreg Dunára, a Lánchidra, a gyönyörű Országházra, a szélesen elterülő városra, hogy azután az álomból hirtelen felriadva döbbenjen az éj feketeségében arra, hogy mindez megfoghatatlan, elérhetetlen messzeségben van számára, mindez csak látomás volt, a test és szellem vágyakozása az Óhaza, az édes szülőföld utáni olthatatlan vágyakozás s csupán a könnytől nedves parna, a rideg valóság. Honvagy az is, midőn az ember szívverése hirtelen felgyorsul, amikor barangolás közben a kószáló szél váratlanul magyar szófoszlányokat suttog az ember fülébe s az ember akaratlanul is a magyarul beszélőket keresi, hogy kezet szorítson velük, hangjukat, a szépséges magyar nyelvet hallja, hiszen azok is honfitársak, akiket ugyancsak magyar anyák szültek s a mérhetetlen távolban is a mi népünkét a magyar népet képviselik, hiszen mi méltán büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk, magyarnak születtünk. ELINDULTAM SZÉP HAZÁMBÓL Parlando OLEXO ENDRE: Haza kéne menni Haza kéne menni, Hernád futó vizét Megnézni a házat, Is jó volna látni, Szalma fedél helyett Az országút mentén H uztak-e rá másat — Alma fákat rázni, — Bádogból, zsindelyből, Bokrétáé kalappal Színes cserép tetőt — Dalolni, hevülni — Diszül uj gazdának? Vándorral tréfáéul. Meg kellene nézni, S a ma dűlőjében A szilvást, a portát, Szebb lett-e a vetés? Az öreg eperfát Simitja-e féltőn S nyilnak-e még rózsák Szemével az ekés? Orgonák, jázminok, örzi-e, kéri-e, Ablakban muskátlik, Vihartól félti-e, Kiskertben violák? Hogy legyen dús termés? Fészkel-e a gólya S bejárni a mezőt A csűrön, mint régen? Pörönyi határig, Dalol-e pacsirta Nézni szálló napban .4 nyári napfényben. Messze Kanyagtáig — Búza táblák felett, Buja szép zöldeken, Ezerszinű réten — Tölgyes, cserjés tájon, Fenn a kéklő égben? Egész Xagyidáig. S köszöntni, szeretőn Az új nemzedéket, Ízlelni az izét Frissen sült kenyérnek, Lepénynek, ú j bornak, V j kedvnek, u j dalnak - S izét uj reménynek. Honvagy, keserves, lelki-fajdalommal jaro szenvedés az is, amikor az élete alkonyán lévő a világtól, élettől bücsűzni készülő szomorú, bús magyar végső akaratában úgy rendelkezik, hogy porait a szülei mellé, az áldott utolsó leheletig imádott magyar földbe temessék, majd, hogy beteljesedjék rajta is az örök magyar sors: "magyar porból vétettél, magyar földben magyar porrá legyél te életedben szülőhazádtól távol élő, az ujhazában egyedül maradt magyar." Egyedül, nagyon egyedül éreztem magam, mindaddig, ameddig a Sors különös rendelése folytán kezembe nem került az AMERIKAI MAGYAR SZÓ, ez a tárgyilagos, őszinte, szívhez szóló, bátor kiállású, a dolgozók, szegények, elesettek, öregek érdekeit mindenkor képviselő s értük küzdő, az Ohazaval bensőséges, kulturális kapcsolatot fenntartó kiváló sajtóorgánum, amely méltó büszkeséggel most ünnepli fennállásának (bár az újság neve az idők folyamán több ízben változott) 8jL évfordulóját. Nagy esemény ez^ igazi ünnep, különösen a mai vészterhes időkben, amikor több esetben évszázados sajtóvállalatok nyomtatták utolsó hírlapjaikat ez évben. Ugyanakkor az Amerikai Magyar Szó, hála és leírhatatlan köszönet a szerkesztőség önzetlen, fáradhatatlan munkásságának, a, célért való lelkes elhivatottságának, túlélte a viharos időket jóformán két emberöltőn át. Végtelenül nemes célokat szolgál az Amerikai Magyar Szó itt, az Ujhazában. Nemcsak bátran, határozottan kiáll és harcol az igazságért, a valóban segítségre, támogatásra szorulók méltányos érdekeiért, hanem tárgyilagosan és elfogulatlanul közli a bel- és külföldi eseményekkel kapcsolatos híreket és igyekszik az Ujhazában élő, nemcsak idősebb, hanem a már itt született, magyar származású amerikai állampolgárokban is a magyarságtudatot, a magyar szülőföld megbecsülésének eszméjét nemcsak ápolni és ébrentartani, hanem továbbfejleszteni, hogy ez a magyar öntudat, a számbelileg talán kicsiny, azonban szellemiekben, hagyományokban oly nagy ország: a mi, idősebbek igazi szülőhazája iránti tisztelet és szeretet, a kiváló értékekkel megáldott magyar nép, a mi népünk, fajunk őszinte megbecsülése akkor is tovább éljen a már itteni születésű, fiatal magyar származású magyar-amerikai generáció szivében, lelkében, amikor a mi, Öregek kezéből, a sors rendelése, az elet rendje folytán majd kiesik a magyar érdekeket képviselő, nyolc évtizeden át, sokszor nehéz küzdelmek árán is fenntartott zászló. A 80 éves jubileum alkalmából úgy erzem, hogy számos honfitársam nevében is kifejezem őszinte hálámat, elismerésemet a szerkesztőség mindenegyes tagjának fáradhatatlan, önzetlen, értékes és kiváló munkásságáért és igaz szívből kívánom, hogy az AMERIKAI MAGYAR SZÓ még számos évtizeden át betölthesse eddigi nemes hivatását. 80 év szép idő. Örömmel küldöm ebből az alkalomból őszinte jókívánságaimat, megtoldva azzal a vággyal, hogy utódaim hasonló melegséggel küldjék az újabb 80 eves évfordulóra ugyancsak szívből jővő érzelmeiket. Dr. Riesz Lajos Connectucut. Irta: Dr. BÜKKHEGYI LÁSZLÓ
