Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-09-16 / 34. szám
Thursday, Sep. 16. 1902. 9. HUSZONKILENCEDIK BESZÉLGETÉS arról, hogy he sok felesleges jány is van a világon Mer ami igaz, igaz: sok felesleges van köztük. Aki engem nem szeret, a mind felesleges. Akkor látja meg az ember, mikor házasodni készül: van jány annyi, mint tengeribe a csű, de ha egyet se lehet letörni. Ojan jány, aki az embernek tejjes tökéletességgel megfeleljen, ojan csak egy kell hogy legyék — hát hogy lehet éppen azt az egyet kiválasztani a sok közül? Pedig én igyekeztem válogatni. Tizennyóc esztendős koromig nem is vótam a faluba. Otthon ültem, dó- goztam, hazamentem, lefeküdtem. Másnap újra. Hanem most? Egy estét nem tőtöttem otthon. Alig vártam, hogy a kapát letegyem a sarokba, elláttam a házi- dógot, mosdottam, mentem. Minden este másuvá. Azok a szép nyári esték. Azután meg jöttek a dörzsölő, kukoricafosztó, lekvárfőző éccakák. De én soha álmos nem vótam. Nem én. Ha én egy órát aludtam, a nekem elég vót. Mer éfélutánig eldiskuráltunk, hajnalba meg fel kellett kelni. Én nem vótam álmos soha. Hanem az is igaz, hogy ebbe az időbe má okosabb vótam, mint fiatalabb korba. Az ember otthon dógo- zik, majd megszakad, hogy hamar végezzen, majd kipiheni magát napszámba. Hát én is így vótam. Nem szakítottam én mán meg magam, akár Svarcnak, akár Vajsznak napszámoltam. Mer annak is megvan a maga módja. Az ember csak arra igyeljen, hogy éppen heverni ne lássák. Abba mán nem szólhat bele senki, hogy milyen szaporán megy a kasza vagy a kapa, vagy az ásó. A kaszát fenni kell, a kapát kalapálni kell, az ásót meg tisztítani kell. „Keskeny a főd, sáros... meg a búza, a széna bokros, gazos, nem vágja a kasza__” Micsoda, én mán úgy el tudtam fenegetni a kaszát taktusra, minden soron megállani, fenni, csenni. Eccóval nem kellett mán engem félteni. Mer ugye: akár siet a napszámos ember, akár lassacskán dógozik, csak egy a fizetése. Mikor én még ojan buzgó vótam, hogy a csontom majd kihullott belőlem, akkor is csak úgy levontak tőlem, mikor úgy jött kedvük, mint a leglomhább napszámos kollegámtól. Evvel tanítottak meg. Nincs a munkás embernek semmi előmenetele. De semmi az égvilágon, kérem. Mer még ha azt mondaná a gazda, hogy: no, öcsém, dógoztál, egy nap helyett kettőt végeztél, hát én is így fizetek, itt van a dupla napszám. De nem mondja. Hanem ha az ember nagyon igyekszik, akkor úgy tesz, mintha nem is vette volna észre, hogy valamiképp az a szegény^ ember valamit ne várjon. Meg szóval fizet ki. Dicsér, ösztökél. Hogy azt mondja: ej, be ügyes vagy. Te ezt a darab fődet felásod estig ... fel bizony, amilyen erős ügyes ember vagy ... így kihajtja a szegény munkást, ha bolond, ha hagyja magát... Akkor osztán a szegény ember egész éccaka fekhet, aludni se tud. Minden csontja fáj, mintha kimozgatták vóna a helyéből... De meg azt se lehet tenni, hogy az ember csak úgy ellentmondjon ... Nem szabad azt mondani, hogy: a lehetetlen. Annyit nem lehet megcsinálni... Hanem el kell kezdeni kifogásolással, hogy: csak ne vóna ilyen, meg olyan... régen vót eső, tessék csak nézni, olyan kemény ez a főd, mint az acél, szikrát vet... nem is ásó kellene ennek, hanem csákány .. meg hogy köves, tele van kővel... pedig annyi kő sincs, mint a körtébe, mert az öreg körtefa termése már köves, úgy szoktuk mondani... Ügyes ember ott válik el, hány száz kifogást tud vetni... Dógozni kell, hogy veríték is csurogjon az emberről, mikor látják, de puhán ... hogy azér kár se essék a tojásba ... Aj, micsoda tudományok vannak ebbe .... Van olyan öreg napszámos, amék egy nap alatt nem végez többet, mint egy óra alatt, ha magának dógozik ... így osztán meg is járja némék uraság, mer mikor elunja, meg sürgős neki a dolog, akkor kiadja szakmányba. „No mennyiér vállalja el kend ezt a hátralevő munkát.” Akkor az ember spekulál, tünekedik, számít. Mond egy jó nagy summát, mert tudja, hogy annak is lealkudják a felét. Hát úgy kell mondani, hogy fele is elég legyen. Vót nekem egy jó esetem, forgattunk szőlő alá. Nem ment. Hatvan centire kellett megfordítani a földet. Egy hét alatt nem mentem semmire. Akkor kiadták szakmányba, átajjába. Hát nekem vót eszem. Jó kiszámítottam, hogy mennyi idő alatt fordítottam meg azt, ami addig készen vót. Akkor kimértem, hogy mennyi van hátra. Akkor kiszámítottam, hogy evvel a tempóval, hogy érnék a végére. Akkor mondtam egy nagyobb számot... Igen, de űk is számolgattak, osztán leütöttek belőle, olyanformán mondták, ahogy csakugyan kijött vóna napszámba. Jó van, elvállaltam. Mikor megvót az egyesség, akkor neki. Kezdtem a munkát napkelte előtt, végeztem holdvilágon. Két nap alatt megvót a heti munka. Ki kellett nekik fizetni, de nagyon szíjták a fogukat. Hát osztán vigasztalni kellett őket, hogy szerencsém vót, a többi nem vót olyan köves, meg olyan kemény meg olyan szikkadt. Pedig fenét, éppen olyan vót, de nem szabad hagyni, hogy hamisat gondoljanak az emberről... A fő, hogy a gazda ne nyerjen a szegény ember zsírján, ha lehet. Úgyis ő nyer, mer neki marad a termés, a mienk csak a munka. Hát csak azt akarom mondani, hogy mán ebbe az időbe én nem vótam olyan kapkodó gyermek, nemhiába jártam én Pesten. Ott is sokat tanultam, mert mindenféle iparos mellett dolgoztam, hát láttam én, hogy kell segíteni az embernek magán. Az iparosok nagyon értik. Azok nagyon tudnak egy dologból kettőt csinálni. Meg azt, hogy hadd keressen más is. Az asztalos leveri a falat, hogy híjának kőmívest is. A kőmíves meg telecsapkodja a pádimentumot, hogy hadd legyen munkája a súrolónak is. Az is hadd éljen. ígyNem vótam én olyan agyalágyult soha, hogy meg ne értsem, ha valami okosat láttam. Mer kérem, nehéz kiszedni a szegény munkásnak a pénzt a gazdag építtetők zsebéből, hát kell a, hogy segítsenek magukon meg egymáson. Szóval, nem vótam én mán fáradt soha a napszám után. Inkább még jól is esett a kis mozgás után a nagyobbik mozgás, a tánc. Mer táncoltunk. Akárhol vétünk, tánc lett a vége. Előkerült a Tamburás Jankó, rázendítette a citoráját, amellett meg lehetett forgatni a jányokat. Hanem azért az istvándi jány, Kánya Erzsébet, nagyon megfeküdte a gyomromat. Azok nagyon kibabráltak velem, mert ott is úgy vótam, hogy falumbeli kőmívesnél dógoztam, hát mégis muszáj vót egy kicsit jobban dógozni, mer vállalat vót, a mestert nem lehetett engedni, hogy ráfizessen. De azér én utána, mikor mentem Kánya István gazdához, úgy nekiláttam a dolognak, mintha mán a magaméba mentem vóna. Mint egy barom, úgy csináltam nekik, hogy megkedveltessem magamat. Mégse adta hozzám a já- nyát. (folytatás a 10, oldalon) 79. Móric* Zsigmond ./'Szerves és szervetlen vegyianyagok ^ • Műanyag alapanyagok, félkész- és késztermékel^w^ Műtrágyák Növényvédőszerek J A vegyipar különböző a'gazatainak félkész- . és késztermékei u / EXPORT IMPORT X CHEMOLIMPEX v MAGYAR VEGYlÁRU KÜLKERESKEDELMI VÁLLALAT/^ 1805 Budapest. PF. 121^^^ Magyarország AMERIKAI MAGYAR SZÓ
