Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-06-24 / 25. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 24. 1982. JVcJc icwa/a PS(B>gWlHkffll tton főnünk? KOLOZSVÁRI RAKOTT KÁPOSZTA Hozzávalók: IV2 font savanyu káposzta, 4 oz rizs, 1 font sertéshús, 1 fej vöröshagyma, 1 kispohar tejfel, V2 font füstölt kolbász, 3 szeletke füstölt szalonna, só, bors babérlevél, pirospaprika. A káposztát kissé átmossuk, lecsepegtetjuk. La- básba téve a vékonyra szeletelt szalonnával együtt, egész borssal, babérlevéllel fűszerezzük, kevés lében puhára pároljuk. Közben a finomra vágott hagymát forró zsírban megforgatjuk. Hozzáadjuk a darált húst, sóval, paprikával fűszerezzük. Rövid pirítás után belekeverjük a párolt rizst, maid tűzhelyről Ieveve, hülni hagyjuk. Mély tűzálló tál alját kibéleljük a lecsepegtetett káposztával, elosztjuk rajta a darált húst, rákarikázzuk a füstölt kolbászt és meglocsoljuk tejföllel. E rétegezést addig ismételjük, amig az anyagok tartanak. Tetejére káposztát teszünk. Végül a tetejét bevonjuk tejföllel, megszórjuk piros paprikával és morzsával. Sütőben jól Ösz- szemelegitjük, tetejét pirosra sütjük. Forrón tálaljuk. KERTESZKEDES VEGYSZEREK NÉLKÜL A fűszerek a természet rovarölő' szerei, ezert jo belőlük többfélét ültetni a kertben. — A bazsalikom a paradicsom közelében elűzi a kukacokat és legyeket. — A fodormenta, a zsalya (sage),a kapor es a kakukkfű (thyme) megvédi a káposztát, a karfiolt, a brokkolit és a bimbós kelt a kaposztamoly ellen. — A vöröshagyma és a fokhagyma megvédi a salátát és a babot a japan bogár, a répalégy es a nb*- vénytetvek ellen. A répa és a cékla melle jo vöröshagymát ültetni. — Ültessünk tormát a krumpli melle, ez elűzi a krumplibogarat. — Ne ültessünk fokhagymát borsó, káposzta, vagy földi eper mellé, mert ezek nem szeretik egymást. — Oda akaszd, ahol beazott a fal • Tudod, hogy a virágnak viz kell. t INGYENES NYOMTATVÁNY Tűzbiztonság. A tűzveszély elkerülése végett a szemetet rendszeresen ki kell tenni, az éghető anyagokat saját tartályukban kell elraktározni és csak olyan villanydrótot, biztosítékot vagy áramköri kikapcsolót használjunk, amelyiken egy elismert kísérleti laboratórium cimkeje van. Ez a kiadvány meg más biztonsági eljárásokat is tanácsol tűz ellen. A nyomtatvány: Be Fire Smart: Tips for Home- Owners and Renters. Insurance Information Institute, 110 William St. New York, N.Y. 10038. Egy példányt címzett üzleti válaszboríték ellenében ingyen küldenek. SOBEL OVERSEAS CORP. IRKA ORSZÁGOS FÓÜGYHÖKSÉG 210 East 86th Street NEW YORK, N.Y. 10028 TEL: (212) 535-6490 Vámmentes küldemények Műszaki cikkek — Kocsik — Csemege csomag — Televíziók — Tűzhelyek — Gáztűzhely — Háztartási gepek stb. r r Ismét kaphatók az IPftnUnL Pénzkuldes UTAZÁSI ÍRÓBA FORDULJON IRODÁNKHOZ Jó tudni Hajosport-biztonság. Nyáron sok balesetet el lehetne kerülni, ha az évi 60 millió sporthajózó fenntartó öveket hordana. A legtöbb vizbefulladas azért fordul elő, mert nem hordanak ilyen öveket. A 16 láb vagy hosszabb hajókon kell, hogy legyen hordható mentő öv minden személy számára és külön egy olyan is, amit dobni lehet. A kisebb csónakokon es kajakokon egy testen hordható és egy dobható mentő oVnek kell lenni, minden személy számára. • Használt autó vásárlásánál olvassuk el az eladási szerződést, mielőtt aláírjuk, mert lehet benne az eladót mentesítő paragrafus (disclaimer). Ha a szerződés “as is’’-paragrafust tartalmaz, ez azt jelenti, hogy az eladó semmifele javításra nem köteles, amire az autónak szükségé lehet. Akinek fajos bütyök van a lábán, ne hordjon magas sarkú vagy hegyes orrú cipőket. Szandál viselése vagy különleges cipók, vagy vedötapaszok alkalmazása enyhíti a fajdalmát. Súlyos eseteken sebészeti utón lehet segíteni, de csak orvosi vizsgálat allapithatja meg, hogy a fájdalmat bütyök, artritisz köszveny, vagy esetleg infekció okozza. Tegyünk a fözövizbe tejet,a sárgás kelvirág kife- heredik es kellemes izt kap Szóriuk meg sóval a halvány tojássárgáját, hagyjuk 15-20 percig állni és szép szint kap. A rántotta különösen finom és kiadós lesz, ha tojásonként egy evőkanál ásvány- vagy szódavízzel düsitiuk. Tegyük a meghámozott körtet es álmát citromos vagy ecetes vízbe A szép világos színe igy piegmarad. MIT LEHET TENNI A KOPASZSÁG ELLEN A kopaszság ősidók óta élcelődés tárgya volt. A kopaszodók háziszerekkel vagy kuruzslók által ké - szitett hajnövesztő szerekkel próbálták pótolni a ritkuló hajat, teljesen eredménytelenül. Minden hajszál a fejen többnyire fel incset nő havonta, több éven át, ami után a nővés megszűnik. A hajszál idővel kihullik és uj nő a helyebe. A férfi kopaszodásnak kb. 90 százalékát, a nők hajritkulásá- nak is egy részét öróklödési tényezők idézik elő. Hiába próbálják ilyen esetekben a hajritkulást kalapviselésnek, vitaminhiánynak vagy bármi másnak tulajdonítani. A hajlam mindkét szülőtől őr’ó'dödik, részé az Öregedési folyamatnak és az androgén férfi hormonra való érzékenység is előidézi. Az összezsugorodott, elsorvadt haitüszök életre keltését ígéri a sokfajta csodaszer, azt állítják, hogy használatukkal a haj újból nőni kezd. A törvény megengedi, hogy orvosok kipróbálhatnak pácienseiken bizonyos szereket, melyekben hisznek, de a Food and Drug Administration arra törekszik, hogy a recept nélkül árult kopaszság elleni szert betiltsak. MIT LEHET TENNI? A hajhullás oka néha pajzsmirigy betegségből eredő hormonzavar, vagy a fejbor gombás megbetege- dese. Belső bajok es a rak kezelésénél hasznait gyógyszerek vagy róntgenbesugárzások szintén okozhat - nak hajhullást. Amikor a hajhullás okozoia megszűnik, a haj legtöbbször magától újra kinő. A hirtelen gyors hajhullás okát csakis orvos tudja megállapítani. A kopaszságot jelenleg ketfele módón lehet leplezni; vagy sebészeti eljárással, vagy paróka viselésével. A valódi vagy szintetikus hajból készült paróka a legrégibb módszer. A valódi haj drágább, az északeurópai haj a legdrágább. A szintétikus hajból készült parókának is vannak előnyei: tovább marad tisztán, jobban tartja a színét és formáját, nem kocoló- dik olyan könnyen, mint az igazi haj. Hátránya, hogy elzárja a fejbőr pórusait és hosszabb viselese, különösen nyáron, kellemetlen lehet. • SZŐNYEG GONDOZÁSA Ha kiégett folt van a szőnyegen, egy félreeső helyről borotváljunk le egy darabot a szőnyegből, vagy huzzunk ki néhány szálát belőle és göngyöljük ösz- sze a kiégett folt formájára. Jó erős ragasztót kenjünk a kiégett lyukba és a göngyöleget nyomjuk be- le. Tegyünk rá egy papirzsebkendöt és nyomjuk le egy nehez könyvvel. így a ragasztó lassan szárad f » meg es tartós lesz. A lelapult szőnyeget gőzvasalóval lehet megjavítani. Előbb jól gözoltessük a vasaló^aztán tartsuk a lelapult hely fölött. Ne nyomjuk le a szőnyegre,csak csúsztassuk felette. Ha gyertya csepegett a szőnyegre?tegyünk rá itatóst vagy barna papírzacskót és meleg vasalót tartsunk rajta. Néhány perc múlva a viasz felolvad és az itatósba szivodik. Fonott szőnyegek gyakran szétválnak. Ahelyett, hogy összevarrnánk, átlátszó textilragasztóval javítsuk meg. Ez könnyebb es tartósabb. Ha tisztítani kell a szőnyeget, szórjunk rá jó sok kukorica keményítőt és hagyjuk rajta egy óráig. Akkor porszívóval tisztítsuk fel és gyönyörködhetünk a szép eredményben.