Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-01 / 13. szám
8. AMERIKAI MAGYAR Szó Thursday, April 1. 1982. jVéJc bmata SHOPPER S GUIDE A burgonyasaláta kitűnő köret például száraz, főtt húsok mellé. Kínálható hidegen-melegen egyaránt. Hozzávalók: fél kg krumpli, 2 közepes fej vöröshagyma (vásárolhatunk hozzá újhagymát is), két-három kanálnyi étolaj, kevés ecet, zöldpetrezselyem, só, törött bors, kevés cukor ízlés szerint. A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk, karikáz- zuk és egy tálra halmozzuk. Elkészítjük a salátalét: víz, ecet, cukor, bors, só, kevés olaj. A burgonyára' rákarikázzuk a vöröshagymát, illetve az apróra vágott újhagymát, majd leöntjük a salátalével, meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel (szokás kaporral is, ha így szeretjük). Tálalhatjuk melegen is, de kedveltebb formája a hűtött ■burgonyasaláta. HASZNOS TUDNIVALÓK FEMBEN RAKTÁROZOTT ELELEM A Wisconsin Egyetemen végzett tanulmányok megállapították, hogy a hűtőszekrényben nyitott konzervdobozokban egy hétig tartott etelek nagy meny- nyisegü vasat és cinket tartalmaznak különösen, ha az ételek nem lakkozott belseju konzervekben vannak. Ha a konzerveket felnyitatlanul még további négy hónapig szobahőmérsékleten tartják, az almapűré, a sültbab és a paradicsomlé cinktartalma lényegesen megnövekszik. Ha ezután meg felnyitva a hűtőszekrényben egy hétig tartják, fémtartalmúk még jobban növekszik. Ezért a konzerveket nem ajánlatos túl sokáig elraktározni a lakasban. Felbontás után pedig a kon- zerveteleket üveg, porcelán, vagy plasztikedenyben kell a hűtőszekrényben tartani. HÁZFESTÉSI TANÁCSOK Ha több napig tart a festes, időt lehet megtakarítani azaltal, hogy az ecseteket csavarjuk be több réteg alumínium-fóliába és tegyük a fagyasztóba. Egy órával a festes megkezdése előtt vegyük ki, hogy felolvadjon. Huzzunk egy plasztik zacskót a roller teknőbe, mielőtt a festéket beleöntjük. A festés végeztével a zacskót el lehet dobni. 1. ) Ha nem birjuk a festekszagot, tegyünk 2 kávéskanál vaníliát egy kvart festekbe. 2. ) Tegyünk egy nagy edeny vizet a szobába és keverjünk a vízbe egy evődnél ammóniát s hagyjuk ott ejjelen át. 3. ) Egy másik megoldás: tegyünk egy nagy felvagdalt hagymát egy nagy tál hideg vízbe. A hagyma nagyon hamar magába :szívja a festékszagot. Ha nem sima a festék és darabok vannak benne, egy ócska nylonharisnyával lehet leszűrni. Egy regi kerekes habverővel is jól fel lehet keverni a festéket. Másik módszer, hogy kivágunk egy régi “screen ”- bői egy kerek darabot, kisebbet, mint a festekes doboz. Tegyük a festékre és amint a szűrő leülepszik, a darabokat is szépen az aljára szorítja. TÁMOGASSA HIRDETŐINKET TARSAOALMIBIZTOSITAS UJ SZABÁLYOK Kereseti határ nyugdíjhoz. Ez év ianuar elsejétől kezdve a 65 éven aluli nyugdíjba menők 4440 dollárt kereshetnek évente a nyugdijuk csökkentese nélkül. Ez a határ tavaly 4080 dollar volt. A 65. évüket betöltötték részére a kereseti határ 5500 dollárról 6000 dollárra emelkedett. Akik a megszabott határnál többet keresnek, minden határon felüli 2 dollár kereset után egy dollár nyugdijat elvesztenek. A 72 éven felüliek számára nincs kereseti hatar. Egy negyedévi S.S. biztosításhoz minimálisán 340 dollár kereset szükséges az eddigi 310 dollár helyett. A társadalmibiztositas keretében végzett munkát negyedévekben mérik.. Aki egy év alatt 1360 dollárt keres, az mind a négy évnegyedre megkereste a szükséges összeget a biztositashoz. Betegségi fizetések. 1982. januar elseie előtt nem számították be a dolgozo keresetebe azt a pénzt, amit a munkaadó a dolgozó betegseg, vagy munkaképtelenség miatti tavolléte alatt befizetett. Az idei januar elsejetol kezdve ezeket a fizetéseket is ledolgozott keresetnek számítják hat hónapig azután, a hónap után, amiben a dolgozó abbahagyta a munkát. Ezenkívül, a Public Law 97-123 szerint az állami ideiglenes munkaképtelenségi biztosításba befizetett összegek is keresetnek számítanak. S0BEL OVERSEAS C0RP. IMA ORSZÁGOS rómmsie 210 East 86th Street NEW YORK, N.Y. 10028 TEL: (212) 535-6490 Vámmentes küldemények Műszaki cikkek — Kocsik — Csemege csomag — Televíziók — Tűzhelyek — Gáztűzhely — Háztartási gépek stb. Ismét kaphatók az InAnNfiL Pénzküldes UTAZÁSI ÍRÓBA FORDULJON IRODÁNKHOZ KÖZHASZNÚ TUDÓSÍTÁSOK INGYEN REPÜLÉS ES SZIGORÍTÁS Több repülővállalat a gyakori utazóknak ingyen jutalomutazasokat ajanl. A Nothwest Orient például egy ingyenes oda-visszautazast kínai azoknak, akik tíz belföldi egyirányú utazást tesznek junius 30-ig. Ebbe minden, legalább 75 dollár áru utazást beleszámítanak. Az Eastern Airline utasai 40.000 mérföld után egy ingyen utazási jegyet kaphatnak. Mas repülővállalatok szigorításokat vezetnek be. Amikor a New York Air a Baltimore-Orlando 59 dolláros repüléséit bevezette, ugyanakkor 20 dollár bírságot szabott ki azokra, akik az indulás előtt legkésőbb félórával nem értesitik a társaságot, hogy lemondják az utazást. Ezt a szigorítást a vállalat ünnepek idején minden vonalára kiterjeszti, amikor a lemondások 40 százalékot is elérnek. Ha rezervált hellyel sem kaphat ülést valaki a repülőgépen, eddig ingyen jegyet kaphatott a legközelebbi gépen. Ennek a megváltoztatását tervezi most a Gvil Aeronautics Board. Az egyik elgondolás szerint az utazó nem kapna visszatérítést, ha ülést kap egy másik repülőn, ami nem több mint egy órával később érkezik a rendeltetési helyere. FOLYÓIRATOK ROKKANTAKNAK Accent on Living a neve annak a negyedevenkent megjelenő folyóiratnak, amely hasznos információt tartalmaz szolgálatokról, felszerelésekről és önsegítő módszerekről rokkantaknak, különösen mozgás- sérülteknek. További felvilágosításért írni lehet a szerkesztőnek: Ray Cheever, Editor, Accent on Living, P.O. Box 700, Bloomington El. 61701. The Exceptional Parent kéthavonként megjelenő folyóirat útbaigazítást ad rokkant gyermekek gondozásáról, oktatásáról, anyagi ellátásáról, egészségi problémáiról és egyebekről. Mintapéldányt küldenek 1 dollár beküldesevel. Címük: Exceptional Parent, 296 Boylston St., Boston, Mass., 02116. A Mainstream Magazine of the Able Disabled havonként jelenik meg. Tartalmaz rokkantakat érintő legújabb törvényjavaslatokat, munkaalkalmakat, uj kellékeket es hasznos tanácsokat. Főleg kaliforniai intézményekkel foglalkozik. Ingyen példányért a szerkesztőnek kell irni: Karen Schwing, Mainstream 861 6th Ave., Suite 610, San Diego, Cal. 92101. FÖLDRENGÉSJELZÉS ÁLLATOKKAL Eddig Összegyűjtött megfigyelések arra utalnak, hogy háziállatok — egy kutya, egy lo vagy egy sértés —, földrengésről ugyanolyan megbízható figyelmeztetést adhatnak, mint a tudományos jóslások. Kaliformában 1979-ben 200 műszer egyike sem jelezte előre a földrengést, amely 78 mérföld távolságban, San Franciscóban is megrázott épületeket. Ezzel szemben 1974-ben Kinaban, mar hónapokkal egy nagy földrengés előtt, a malacok a falakra másztak, a tyúkok nem tojtak, a betanított kutyák nem engedelmeskedtek és a háztáji libák nem voltak hajlandók repülni. A kínaiak komolyan vettek ezeket a jeleket es kiürítettek azokat a területeket, ahol az állatok különösen viselkedtek; ezzel sok életet mentettek meg. Lamb $1.89/lb. Leg (Of roasting. Cucumbars $1 /for 4 New Florida crop. Cantaloup« I 89C/ea. Good quality. Ribiar grapaa 99C/lb. For dessert.