Amerikai Magyar Szó, 1981. július-december (35. évfolyam, 27-50. szám)
1981-10-22 / 40. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Oct. 22. 1981. 7. Udvarhelyi Dénes: SZÜRETI EMLÉKEK Ősszel, amikor a vörös-tarka levelek hullanak a fákról, mindig eszembe jut a regi iskola bronzveretes kapuja, amely ilyenkor nyílt ki mindig előttünk, hogy a nyári szünet után ismét találkozzunk a rég nem látott tarsakkal, kezünkbe fogjuk a könyveket, hogy felkészüljünk az izgalmas felelesekre. Ismét ott járok a szűk kisvárosi utcákon, az odon bástyák és a mohos varfalak között a szeptemberi verőfényben. Ezt a messze tűnt hangulatot meleg színekkel szövi át még ma is a szüretekre való emlékezés. Kőszeget szőlőhegyek övezték. Széles völgyek dús gyümölcsei között vezettek a kanyargó utak a gondosan müveit szőlőskertek köze. Az utak mentén árkok húzódtak, tiszta vizű patakok siettek keskeny medrükben a varost átszelő folyócska fele. A csermelyek partját elleptek a sárga szinu mocsári gólyahir meg a boglárkák formás virágai. A szőlőskertek fölött az erdőkig nyúló szelid- gesztenyések koronázták a domboldalakat. Mindenünnen hömpölygőit a gyümölcsillat. Ha szárnyra kelt a szel, véget nem érő hullámokban sodorta a felfelé igyekvőkre az érett szilva és a szőlő csábitó izeit, a bölevíi körtek mézet idéző aromáját. Sokszor róttuk ezeket a kanvargós ösvényeket novenygyöjtőinkkel a honunk alatt, hogy az erdők őszi virágaival gazdagítsuk növénytani ismereteinket. Hallgattuk a szüretelek vidám zsivaját, es kitértünk a rakott szüreti szekerek elöl a keskeny utakon. Amikor elnéptelenedtek a szőlők, és a kis présházba vagy az ódon városi házak mély pincéibe került a termés, akkor uira nyakunkba vettük a diák- tarisznyat. Megindult a böngészés az ottfelejtett szőlőszemek után, es az volt a legbüszkébb közöttünk, aki a leggazdagabb zsákmányt szerezte. A város ilyenkor már a szüreti mulatságra készült. Az ünnep kitűzött napján, a délelőtti órákban feltűntek a városka utcáin, vágtató lovak hátán a legügyesebb legenyek lobogó ingujjban, bő szaru, fehér gatyaban. Sűrű ostorpattogtatással száguldoztak, és hírül vitték minden házba a szüreti felvonulás és az ünnepség programját. A kora délutáni órákban indult meg a szüreti menet. Nagy szarvú ökrök húzták a felvirágzott szekereket. Az ökröket hajtó legenyek hófehér ingén rozsa virított, kalapjuk fel volt szalagozva. A hosszú szekereket virággal díszítették, még a kerék küllőire is szalagokat fontak. Ragyogott, virágzott minden. Hatalmas hordók állták a szekerek középén, mellettük vidám legenyek kortyolgatták öblös kulacsukból a mustot. Több szekeren üres szol őskádakban himzet ingvállba öltözött, fehér szoknyás lányok táncoltak a szekeren üló zenekar muzsikájára. A leghosszabb szekéren hatalmas kádakban vidáman taposták a szőlőt a lányok és legények. A lovas legények ostorpattogtatással kisértek a felvonulókat, és a menet mellett ott cikázott a varoska hires lakatosmesterenek nagy kerekű, százesztendős velocipedjen egy ügyes legényke. A múlt századból megmaradt jármű alig látszott ki a virág- bokrétákból és a szalagözönbol. így vonult fel a vidám menet, kóstolgatva a gondatlanság es a derű izeit. Egészén a városi erdőkig gördültek az ökrös szekerek, ahol mar magasan lobogtak a szüreti tüzek, pirították a szalonnát, kézről kézre jártak a mustos kulacsok. A városi önkéntes íüzoltózenekar keringóket játszott, és a harsogó páratlan oldal Vándoréneh “Szándékon^ az volt, hogy lehetőleg teljes áttekintést adjak a nyugati magyar költészet nemzedékeiről és irányzatairól. Legalább három nemzedék ad találkozót egymásnak az antológia lapjain, az 1905-ben született Cs. Szabó Lászlótól az 1943-ban született Dedinszkv Erikáig. A Vándorének fő célja tehát az volt, hogy lehetőleg minél több költőt megismertessen a hazai olvasókkal. De nem kevésbé volt célja az is, hogy jó verseket nyújtson át az érdeklődőknek.” Ezekkel a szavakkal bocsátottá útjára Béládi Miklós a szerkesztéseben megjelent költői antológiát (Vándorének. Nyugateurópai és tengerentúli magyar költők. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1981.), es az olvasót nem éri csalódás. A magyar irodalom Illyés Gyulától ötágúnak nevezett sípján most harmincnyolc, Nyugatéurópában es az amerikai földrészén élő,költő szólalt meg, hogy hazai olvasok előtt adjon szamot koltoi elkötelezettségéről, és tanúsítsa, hogy hangja harmonikusan illeszkedik a sip másik négy ágának egyiitthangzo kórusába. Érdemes megemliteni a nevüket. A meg- szolaltatottak közül az Egyesült Államokban él Sári Gál Imre, Kannas Alajos, Bakucz József, Báranszky László, Horvath Elemer, András Sándor, Makkai Adam, Gerenday Mária, illetve ott hunyt el fiatalon Gyekényesi György. Kanadában él Tűz Tamás, Beky-Halasz István, Vitéz György, Kemenes Gefin László. A felsorolás egyébként nem jelent valamiféle rangsort, még kevésbé figyelmetlenséget az egyetlen költono iránt, hanem csupán a kötetbe felvett szerzők születési évszam szerinti sorrendjét követi. Kik is ezek a költők, akik helyet kértek es kaptak ebben a gyűjteményben? Olvasóim ne várjanak tőlem részletes életrajzokat, nem is kívánnám untatni őket ilyesfélékkel, helyette inkább azokat a közös vonásokat igyekszem legalább töredékeiben felvillantani, amelyek — gondolom — többségükben megtalálhatók. Lehetnek közöttük nyilvánvalóan olyanok, akik valami lathatatlan sebbel a lelkűkön hagy ták el a szülőföldet, másokat tálán az ismeretlen világ ejtett bűvkörébe, hogy ott kíséreljék megkeresni elveszettnek hitt egyéni boldogságukat. Bizonyára olyanok, akik a keserűség, kiábrándultság, kiúttalanság érzése után ébredtek fel rá, hogy lehetetlen elszakítani az anyanyelvhez fűző szálakat. Mert az anyanyelv, ha kiűzhető is a nappalok tudatos tevékenységéből, az éjszakai álmokban fehér kísérteiként jár vissza. Mondják, hogy bármennyire elsajátítja valaki az idegen nyelvet, számolni csak anyanyelzene mellett ropta táncait az ifjúság. Nem volt mindig ilyen vidám a szüret a mi kis varosunkban... Néha rettentő erejű viha ok feher ta- raju zivatarfelhőket sodorták a gondosan művelt szolok felé és pusztításuk után csak a galambtojas nagyságú jégdarabok fehérlettek a szőlőkarók között. Az öregek ilyenkor sirtak, es a fiatalok döbbent csendben szedegették a földről a levert, éretlen gyümölcsöket... Ezekben az esztendőkben elmaradt a szüreti mulatság, néma volt az ősz, és a szel a nehéz gyümölcsillat helyett csak az erdei avar fanyarságát sodorta a csendes város apró hazai fölé. vén tud igazán, azon a nyelven, amelyiken először rácsodálkozott a világra. Ez a világra való racsodál- kozás a nyugati magyar nyelvű költészet legfontosabb közös sajátossága es egyik szüntelenül megújuló forrása. De közös bennük meg a költői sorsvallalas. A napról napra folyó küzdelem a nyelvi kifejezés tisztaságáért, az a felelősségtudat, ahogyan átgondolja sorsát, szamot vet önmagával, létének értelmével, és válaszol a mindenség vallató kérdéseire. Közös az a törekvésük, hogy kiszélesítsék olvasóik körét, költészetük hatósugarát. Innét tájékozódásuk a szülőföld felé. S végül közös bennük az, hogy megélhetésük általában az irodalomtól távolabbi területekre kényszeritette őket — van köztük mérnök, tanár, könyvtáros, nyomdász — mellette azonban töretlen energiával alkotnak, es semmi anyagi áldozattól nem riadnak vissza, hogy folyóiratokat, könyveket jelentessenek meg a számottevő olvasóközönség megteremtésének reménye nélkül. Nincs szándékomban, hogy a kötetet szakmai szempontok alapján vessem tüzetesebb vizsgalat ala. Megáll az a maga iában. Elegendő tálán csak annyit mondanom, hogy a közölt versek hozzávetőlegesen azonos színvonalat képviselnek, ennek megfelelően tehát az utóbbi években megjelent Költői termes legjavát reprezentáljak. Hozzá kell tennem meg, hogy a kötet költői egyaránt merítenek a hazai költészeti hagyományokból és aszerint, hogy milyen nyelvterületen élnek, a német, francia, angol modem költői törekvésekből. A kettő ötvözete ad uj szint es sajátos izt költészetüknek, ami természetesen nem jelenti azt, hogy az általuk képviselt es a szürrealizmustól a neoavantgárdig4erjedö irányok befolyásolnák hazai költészetünk fejlődésének tendenciáit. Sőt, néhány, a nyugateurópai neovantgárd költészettel rokonítható kísérlet minden valószínűség szerint meg fog rekedni a kísérlet szintjén. A kötetet a költészet kedvelőinek ajánlom, azoknak az olvasóknak, akik szívesen találkoznak uj nyelvi és formai kísérletekkel. Kovács József, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa ! “ ' '~3i: | Csoori Sándor: Nomádnapló ' $4X0 J Faludy Gytírgy^ősszegyújtött versei 22.— i I II.Rákóczi Ferenc: Vallomások, | emlékiratok I l Emlékiratai $ 16.90 Kiáltványa 3.30 1 . NyirÓ József: Székelyek ' 8.— » Zöld csillag $ 10.— Kopjafák 6.— I , Űz Bence $ 10.—íme az emberek 12.-* * | Halhatatlan élet - ' 12.— | | Szalay Lajos: Hatvan rajza •* j Cs. Szabó László: Vérző fantomok 12.— i Vaszary Gábor: Ketten Párizs ellen 12.— I A no a pokolban is az úr $ 1G.- Pók 1-2.— | Édesanyánk Ö $ 10.— | j \ Kapható: j J PÖSKI- CORVINj Hungarian Books & Records. , 1596 2nd.*Ave. New York N.Y. 10028 • ’ | L| telm/on: 212-879-8893 I \_____________________:_________ \ I I
