Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-14 / 20. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 14. 1981. SINKOV/TS IMRE Kossuth-diias színművész New York i útjáról nyilatkozik — Március 15-en New Yorkban jártai. Ki hivott meg,melyik szervezetnek voltál vendege? — Tulajdonképpen a Szombathely i Anyanyelvi Konferencia óta szívélyes jo barátságban vagvok dr. Hamza Andrással. Ehhez még hozzátartozik az, hogy én Hamza Andrásnak az édesanyját a Hamza nénit a József Attila Színházból ismerem. 0 állandóan, amig élt a drága, törzsközönségé volt a József Attila Színháznak. Ott ült az első sorban, maid mindig mesélt nekem az ö fiáról — soha nem gondoltam volna — és mindig elhallgatta, hogy hol él a fia. Mondogatta: de sajnálom kedves Imre, hogv nem ismerheti meg a fiamat. Aztán megtudtam, hogy külföldön él, es Hamza néni ezt egy kicsit pironkodva mondta. Hát mit tesz Isten, eljön a szombathelyi Anyanyelvi Konferencia, ahol rohan felem egy nagy darab ilven galléros tiszteletes, dr. Hamza András. — “Szervusz Imre? En vagyok a Hamza Bandi!” Hát rögtön világos lett előttem a kép és nagyon megörültünk egymásnak, bár en csodálkoztam, hogy ö honnan tudja, hogy engem hogy hívnak? Azt mondja, hát színész vagy. De, mondom, honnét tudod, hogy én teged ismerlek? — Hat mit gondolsz — válaszolja, — hát édesanyám nem meselt rólad?! No, most ezt azért meséltem el, mert igy kezdődött és igy kötődik a mi ismeretségünk Vas megyéhez. — Akkor megkért már engem Hamza Bandi,hogy ha ók meghívnának engem feleségemmel együtt egy ilyen irodalmi-est körútra, kimennek-e? Ki, — igen, csak hát a baj az volt, hogy nem tudunk időpontban megegyezni, mert Ö nekik a tavasz, az ősz, vagv a tél lett volna jó, de hát akkor nekem itthon is dolgom van, meg a felesegemnek is a színházban. Ennél is inkább meglepett, amikor most januárban azt hallom Dlvés Gyulától, hogv öt és engem hívnak ki a New York-i magyarok a március 15-i ünnepségükre és a Bartók ünnepségre. Mert egy ilyen közös EMLÉKBIZOTTSÁGOT alakítottak Bartók centenárium néven és ők rendezik a new vorki magyarok szokásos március 15-i ünnepségét. Ok és még másik 3-4 emigrációs egyesület — nevüket nem jegyeztem meg — szövetkezve most erre a kettős ünnepre. Mondtam Gyula bácsinak, hogy baj lesz ebből, én nem tudok kimenni, mert ezen a napon, március 15-én két Bánk-bánt játszom, azonkívül pedig Sütő András erdélyi magyar iro darabjának a bemutatójára készülünk, vagyis a Szuzai menyegzőre, ami nagyon nagy esemény. Hat nemcsak azért, mert uj magyar darab, hanem azért is, mert végre egyszerre, egy időben történik a bemutatása Kolozsvárott és Budapesten. Tehát e nemzeti dráma történetünk (történelmünk) szempontjából is jelentős. Na, most közben Gyula bácsi szegény megbetegedett es minek utána nem éppen fiatal ember, elég súlyos influenzát kapott. így ő le kellett, hogy mondja az utat, de maga helyett jelölte Csoóri Sándort, akit a kinti magyarok ugyancsak nagyon jól ismernek es nagyon szeretnek. — Na, most Gyula bácsiról Sára Sándor készített egy 10 perces filmet, amiben üdvözli a kinti magyarokat, de még mindig nem tértem rá arra, hogy én- velem mi lesz’ De hát egyszer csak a Hamza András, a kinti Konzulátusunk, az ENSZ Nagykövetség, az itthoni Művelődési és Kulturális Minisztérium ösz- szefogás'aval megoldódtak es elhárultak az akadályok az én utazásom elöl. Haifiza Bandi az egyesület nevében megküldte a repülőjegyet és en március 11-én reggel Csoóri Sándorral és tarsolyomban az Sinkovits Imre Kossuth-diias, a Magyar Népköztársaság Érdemes müv'esze. Illyés Gyula filmmel felszálltunk a KLM New York-i iaratára, — Ferihegy—Amszterdam—New York —, ahol aztán vártak engem: Magvarország képviseletében Kasnyik András, New York i magyar fökonzul és Galambos József, az ENSZ képviseletünk nevében, valamint Hamza András, azonkívül a Kálmán Laci, aki a New York-i Rádió lelkes hive. — Bocsánatot kérek, hogy félbe szakítalak. Hamza András milyen beosztásban van? — ö, kérlek szépen református lelkész Manville községben. Ez a helység New Yorktól kb. 2 órányi járásnvira van. Csoóri Sándorra! mi a személyes vendége voltunk, már ezt úgy értem, hogy a parókián laktunk nála. Egyébként ez a Manville-i parókia olyan ilyenkor ünnepek előtt, mint egy főhadiszállás, más egyébként pedig mint egy vendégszállás. Hat ott laktak Híves Gyuláék és Csoóri Sándorek is annak idején. — Es d is Vas megyei származású? — Nem. Hamza András seregelyesi volt, Dunántúli. Ok az Anyanyelvi Konferenciákra járnak rendszeresen haza a világ minden tájáról, akik kérlek szépen még a diaszpóra szétszórt magyarságának a megőrzésével foglalkoznak. — Megérkeztetek New Yorkba, miiven benyomásaid voltak? jártai már New Yorkban? i — Életemben először jártam tengerentúlon. 12 órai utazás után meglehetősen fáradtan érkeztem meg, ami természetes, mert itthon is benne voltam nyakig a munkában. New Yorkban aztán — kérlek szépen — beültünk a kocsiba és ki a parókiára és nagyban készültünk a pénteki irodalmi estre, amit Csoóri Sándorral együtt adtunk bent New Yorkban egy református templomnak a helyiségében, ahol Nagy Lászlótól mondtam vers-részletet. Majd elmondtam Dlvés Gyula: “Reformáció genfi emlékműve előtti” cimü versét és Csoóri Sándor: a Nomád naplójából egy-egy részletet, valamint Vihar Bélának “Egy katona megy a hóban” c. versét Ez volt pénteki napon, a szombati nap szabad volt. — Ez csak a reformátusok részére volt? — Ez mindenkinek volt, nemcsak a reformátusoknak. Ott volt Püski könyvkereskedő, és Nagy Karcsi is, aki a magyar iskolának a vezetője. Sokan voltak még. — Na most. Vasarnap reggel pedig elindultunk a Manville-i Kodály Kórussal New Yorkba, ahol is a Hunter College Színháztermét bérelték ki a magvarok. Ott"volt a március 15-i ünnepség és a Bartók ünnepség, ahol én Petőfitől a “Feltámadott a tengerit és a “Nepizeti dal”-t szavaltam. A 2400 magyar előtt reszkető térdekkel, meghatottan és meg- illetodotten, s könyekkel a szememben. Majd ezek után, amikor levetítettük Dlyés Gyula filmrevett üzenetet, és Csoóri Sándor elmondta ünnepi beszédét, utána elmondtam Dlyés Gvula “Bartók” c. verset. Ezt követte a Manville-i Kodály Kórus Hamza András vezényletével) — Bartók és Kodály népdalokat énekeltek. Majd az ünnepség záróakkordjaként következett a magyar himnusz, amit együtt énekeltünk a 2400 magyarral és a Magyar Népköztársaság diplomáciai képviseletével, miközben a magyar emigráció 80 éves történetének zászlóit behoztak a terembe. — Nagyon megható és megrázó, gyönyörű szép ünnepség volt. Utána a Magyar Görögkeleti Egvház pincéjét, az Árpád pincét bocsátották a rendelkezésűnkre. Ott a szervező bizottság egy közös bankettet adott. Es én másnap délben már repülőgépre szálltam és rohantam haza, hogy itt tovább folytassam a munkámat. — Imre barátom! A hivatalos ünnepségeken kívül milyen privát élmenyeid voltak? — Sajnos nem túl sok helven iartam. Püskiéknel voltam vendégségben. Telefonon beszeltem Krencsev Mariannával, a férje kint orvos, s ö volt az a húsz egynéhány közül az ünnepség védnöke. Akkor találkoztam kinti képzőművészekkel. Gombos Gyulával, a nagynevű és igen kitűnő esszéistával, Dukász Annával, erdélyi magvar szinmüvesznóvel és férjével, Végh Istvánnal, aki képzőművész, gyónvörü metszetei vannak Erdélyről. Se szeri, se száma, — kapkodtam a fejemet, hogy mindent meg tudjak jegvez- ni. — Milyen benyomásod volt az ottani magyarokról? — Nagyszerű! Nagyszerű! Azok talán sokkal jobban érzik a magyarságukat és sokkal tudatosabban élik, mint mi itthon, mert számunkra ez magától értetődik. Nekik az ott egy erkölcsi magatartás, mert egy idegen állam törvénvein belül élnek, és annak a törvénynek a keretein belül őrzik meg a magyarságukat, nemcsak nyelvben, hanem kultúrában, népművészetben, népdal kincsünkben, s olyan féltve őrzik s talán jobban, mint mi itthon. Pedig itthon is igen dicséret illeti az ilyen szándékú törekvéseket. — Na, most mit mondhatnék még? A parókia bejáratánál pl. Manville-ben a Hamza András lakása előtt két kopjafa van, az egyikre Német Lászlónak a neve rávesve. Akkor láttam a Kossuth szobrot New Yorkban, a Szabadság szobrot is láttam, az természetes dolog. Utcán sétálgatva voltak emberek, akik megszólítottak, mert megismertek. Hat, magyar újságok járnak oda ki. Nagyon gvakran járnák haza látogatóba, s akkor a TV-ben, színházban látnak az emberek. Egyáltalán nem ereztem, hogv Amerikában vagyok, csak amikor az utcán, az autón mentünk, es lenyűgözött a varos forgalma. Méltó egy 10 milliós világvároshoz. De úgy megnyugodtam (folytatás a 6. oldalon) 5.
