Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-08 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ SZÉPIRODALOM Thursday, Jan. 8. 1981. A mi kis házunk előtt is állott egy rettenetes nagy, magas tölgyfa, de az nem olyan tölgyfa vót, mint más, hanem csupa gircses-görcsös vót a dereka, és olyan koronája vót, hogy egészen beterítette a mi házunkat, hogy jó soká kellett esni az esőnek, míg ráhullott egy kicsi a szalmafedélre. Ezér is nem fedték azt soká, hogy a fa úgyis megvédelmezi. Hát ezt a fát nem vágtuk vóna ki semmi pénzér. Vót mán, hogy ígértek érte, de akármilyen szegények vótunk is, nem adta édesanyám soha. Vót az a fa mán ezeréves is, nem hattuk vóna kivágni. Klán meg az ilyen fákat csak úgy vágatta. Azt is beszélték, hogy építeni fognak, mert a cselédházak mán mind olyan kidűlt-bedűlt ódalú vót mind, hát ott lesz sok munka, ha építenek. Eccer, ahogy beszélünk, jön Pereszlényi. No jó. Elmegy előttünk, mindenki köszön neki, de én úgy tettem, mintha nem is látnám. Oda se nézett, még csak nem is biccentett, meg a kalapjához se nyúlt, mi vótunk mi neki, gyerekek. Hanem rázta a kezét, mert olyan vót, hogy a keze mindig reszketett, meg a feje mindig nemet integetett. Azt mondja Kovács István, már ő is ott vót velünk.- Tudjátok, mér mozog a Pereszlényi keze? Fél, hogy ellopják az erszényét. Hát nézzük, Pereszlényi nem állott meg a templomnál, hanem tovább ment. Hova megy, hova megy? Bement a jegyzőhöz. Beszaladok a házba, mondom súgva édesanyámnak:- Édesanyám, itt ment Pereszlényi, bement a jegyzőhöz. Mondja édesanyám:- Jaj, fiam, írják akkor azok a mi halálos levelünket. De elkezdtek harangozni, újra kimentem az utcára, és mentünk közelébb a templomhoz. De nem egészen a templomkerítésig, mert az úgy vót szokás, hogy csak a nagygazdák mentek egészen a templom ajtajáig, ott várták, míg be lehetett menni, a nagygazda legények meg a kerítésnél szoktak megállani. Az ilyen szegény gyerekek, mint mi, csak a vasas Krósz kapuja táján ücsörögtünk, az ott vót a templom mellett. Be osztán a templomba, fel a karba. Ott is mi csak szélén állottunk a karba, a hármónium mellett ült Piri tanétó és orgonázott. Amellett állott a bíró fia, szaporaszavú Csorba Jósep volt akkor a bíró. Addig mindig Pereszlényi vót nálunk a bíró, de mán nem vállalta. Nagygazda vót ez is, hatvan holdja vót. Ennek a szaporaszavú Csorbának két fia vót, az egyik, Józsi, velem vót egyidős, a másik nagyobb vót, mán házasodó, a Marci. A kisebbik két esztendőt járt is gimnáziumba Szatmáron, de kivette az apja, mert azt mondta, nem akarja, hogy lenézze ütet, ha kitanult. Van otthon elég, éljen. En a karba egészen szélen állottam, pedig ez nem vót igazság, mert mink nemesek vótunk, nem is vót több nemes a faluba, csak mink és Berky Bertalan nagybátyám, aki a nagyanyáimul vót apámnak féltestvére, tartottuk is a rokonságot, de nemigen, mert ők nagyobb birtokosok vótak, mint mi. Neki se vót ugyan valami sok, csak huszonkét hold, de nekünk meg negyedfélköblös az egész, hát így inkább a vót a rokonság, hogyha megszorultunk, mindig csak hozzájuk ment el édesanyám segítségért. Mikor a jányok bejöttek, leültek a padok előtt a kitett lócákon, Váradi Piroska is ott vót. Erősen néztem, de ő eccer se nézett rám fel, hanem eccer azt észrevettem, hogy Sarkadi Imrével összenéztek. No csak nézzetek. Kőmives Erzsi is ott ült. Nagyon szép ruhája vót, egészen olyan rózsaszín, mint a vadrózsa virága. A haja is nagyon szépen vót fonva apró fonással, és abba is olyan rózsaszín szalag vót. Nagyon tetszett nekem, ez a kisjány mindig nagyon szépen vót őtöztetve. Nálunk nagyon kicsi vót a templom, azért a jányok csak akkor ültek be a padba, mikor már tizenöt évesek lettek. Az egyik oldalon nekünk háttal ültek a kisiskolás jányok, a szembe levő pádon meg a nagyobbak. Hát ez jól is vót, mert a kisiskolásoknak még nem kell felkacsingatni a legények kórusára. Mán mindenki bent vót és énekeltünk, mikor bejött a jegyző, Máriási, Pereszlényivel. Olyan fekete képűek vótak, hogy azokról messze süvített a rosszlélek. Nem is énekeltek azok egy igét se, csak ültek nagy hallgatagon. Végre bejött az öreg tiszteletes is, Csordás tiszteletes, aki mán vagy hetven esztendős vót. ötven esztendeje vót a pap ebbe a kis faluba, ötven esztendeje csak mi adtunk kenyeret neki. De nem vót annak mán egy csepp foga se; mikor prédikált, nemigen lehetett megérteni egy szavát se, pedig jó vastag hangja vót, de aludni nagyon jól lehetett azon, öregeknek, a beszédje alatt. Ott vót Piri Márta is, meg Évácska. Mán én vagy két esztendeje nem találkoztam Mártával, nagyon szépet nőtt, és igen szép kisasszonyruhába vót. Elgondoltam, hogy ha az Isten adná, hogy csak egyszer találkozhatnék vele ... Mondtam is Kovács Istvánnak ott a karba, hogy mér nem híjják el a kalákába a tanítót is a táncra estére? Azt mondta, el fogja híjni. Attól kezdve csak ütet néztem, az én első kedves szeretőmet, akitől a sors elszakasztott. Csak eljönne, de megtáncoltatnám, de megölelgetném még eccer az életbe. Templom után hamar hazamentünk, mert úgy vót a megegyezés, hogy csak éppen eszünk, megyünk a mezőre. Úgy is lett. Kimentünk a Kovácsék fődjére huszonnégyen, fiúk, lányok, és egykettőre bekapáltuk a kukoricásukat. Még nem is volt alkonyodig, készen vótunk, pedig jó tábla vót. Feles főd vót az egész. Azután osztán megkezdődött a bál az udvaron. Kispaládi cigányokat fogadott Kovács István bátyám, három cigányt, azok húzták, de valami nagyon jól húzták. Már nagyon jól táncoltunk, mikor megjött Piri tanító a két jányával. A tanítónéasszony nem jött, a nem szokott ilyen helyekre járni. Hát én nem mertem Piri Mártát az apja előtt felkérni, mert féltem, hogy megint megver, hanem mikor táncolt valakivel, elkértem. Jött a rögtön. Jaj, mikor megölelhettem. Ogy fogtam én azt meg, mint valami liliomszálat, hogy el ne törjön a kezembe. — Be szép jány lettél - mondok Aeki. — Csúnya vótam? — Dehogyis, inkább nagyon gyönyörű. De megnőttél. Nagyon nevetett. Olyan nevetése volt annak, mint mikor a vadgerlicemadár turbukol. így elbeszélgettünk, és én egyre jobban táncoltam, rúgtam, mutattam, hogy a dohánypajtába hogy tanultam. 0 meg ezen is nevetett, azt mondta, nem kell annyira ugrálni. — Hát hogy kell? Elkezdett tanítani, úgy csendesen, szelíden, mintha csak ringatózna a virág a szárán. Tudtam én úgy is, nem is léptem én eccer se a lábára. Fél karral átöleltem, de jól, egészen a mejjéig ment a tenyerem, ő meg piros lett, de nem szólt. — Kveek. kveek - mondom csendesen. Arra elkezdett nagyon nevetni. Setét vót már nagyon akkor, én meg mindig vigyáztam, hogy a táncosoknak mindig a túlsó partján maradjak, nem azon az ódalon, ahol az apja ült, hanem a másikon, hogy ne lásson. ■-Szokott-e még neked valaki kuvikkolni? — kérdem. — Nem szokott — mondja nevetve. — Hátha még eccer megszólalna a kuvik, megértenéd-e a szavát? Nem felelt, csak nevetett. Erre én úgy magamhoz szorétottam, hogy azt hittem, eltörik a háta gerince, de arra se mondott semmit, csak azt, hogy: — Táncolj illedelmesen. — Iszen azt csinálom. De mán éreztem, hogy melegedik a teste, én meg ügyesen elfordítottam, és egy pillanat múlva a boglya mellett voltunk hátul az ólnál. — Mit akarsz? Nem szótant semmit, hanem megcsókoltam. — Jaj, Gyurikám. — Semmi jaj — és hozzáfogtam csókolgatni. Úgy elveszett annak a jánykának akkor minden ereje, hogy rám omlott, és visszacsókolt, mint a szénapadláson. Megfogtam szépen, és magamhoz szorítottam, hogy az egész teste túzláng vót. Lefogtam a két karját, nem tudott moccanni se, úgy szerettem, azt hittem, rögtön megeszem. Hát abban a percben egy ütést kaptam a fejemre, de nagyot. Hátranézek, ott áll Piri tanító. Eleresztem a jányát, és várom, hogy ha még eccer megüt, nekimegyek. De nem ütött meg többször, hanem kapta a jánya kezét, és elvitte. Nem segíthettem szegényen, mert nem vót rá jogom, de nagyon fájt a szívem utána. Ahogy ott állok, nézek, visszajön a tanító: — Te gazember — azt mondja —, te leszel a falu rossza, hanem én még ma beszélek a jegyzővel, hogy vigyázzanak rád. Szerencséd, hogy nincs csendőr ma a faluba, mert agyonveretnélek velek. — Mért bánt engem a tanító úr — mondom —, szeretem a jányát, az olyan bűn? Ha megnövök, elveszem feleségül. — Gazember — ordította a tanító, és újra nekem jött a bottal. Felkapom a vasvillát, ott vót a boglya mellett. — Ügy nyúljon hozzám, hogy beleszúrom. Megállott. — Megfenyegettél? Életveszélyesen? — Én nem fenyegetem, de minek bánt engem a tanító úr, mikor én nem bántom? — Jójó, lesz még ennek böjtje — evvel elment. No, Gyuri, mondtam magamnak, most aztán készen vagy. Mán az egész falu urasága ellened van. Egynek se vétettem, mégis mind rám. De mér? Mer nem akartam térdet-fejet hajtani. Ha én Sa- lánky Sámuel tekintetes úrnak kezet csókolok meg kalaplevéve istenkedek, akkor nem haragszik meg rám. Meg ez a rektor is, ha a jányát nem akarom szeretni, hanem bejárok hozzájuk azután is, hogy az iskolát elvégeztem, fát vágni meg az ólbul a ganét kihányni, sose bántott volna, hanem adott vóna néha egy kupica pájinkát. De én ezt nem akartam, én olyan ember vagyok, mint ük, én szeretni tudom az ü jányát, az is tud engem, mert ha nem akart vóna szeretni, nem táncolt vóna velem, se a boglya mellé nem jött vóna, meg nem csókolt vóna, szeretett vóna. De biztosan a kisebbik jánya lesett ki, az árulkodott ránk. Hanem eccer még, ha az Isten éltet, annak is megkötöm a koszorúját. Azér se mentem el a táncbul, hanem visszamentem egy kis idő múlva, és elkértem a táncosátul Váradi Piroskát. Eljött. Akkor már a tanító elment a két jányával. Azt mondja Piros: — Láttalak. — Mit láttál? — Jó vót a kazalba? — Nem is vótam a kazalba. Piros meg csak nevet. — Bagolykod tál? Errül tudtam meg, hogy mindenki tudja, hogy én kveekkolni szoktam valamikor a tanító Mártának. Nem is gondoltam, hogy olyan igen felveszik az én dógomat, hogy má az egész falu csak arrul beszél. — Gyere velem, téged is megtanítalak. Piros csak nevetett. — Nincs szükségem olyan tudományra. — Pedig jó. Ez olyan vót, ez a jány, hogy ha ez észrevette, hogy más jánynak tetszek, akkor neki is jobb kedve vót hozzám. De én mán nagyon szégyelltem magamat, hogy itt minden jány tudja, hogy én mit csinálok, mit nem csinálok. Ott vót a kis Kőmíves Erzsi is, az is olyan komolyan nézett rám, hogy csak úgy égett az orcám a pironkodástul. Mér? Más legény is el-elment a táncosnéjával egy kicsit a boglyák mögé, csak nekem nem szabad, meg ha én megteszem, akkor már felfordul a világ? Nem vót kedvem többet tittcolm. (F0LVTAT|UK) HA KÍVÁNJA AZ ELŐZŐ RÉSZLETEKET E REGÉNYBŐL, KÉRJE A KIADÓHIVATALTÓL. KEWYORKI magyarhentes TIBOR* MEAT SPECIALTIES (formerly MERtL PORK STORE) 1508 Second Ave., New York, NY. 10021 • 7*. ás 79. utcák MMft. — TpJsfcm Rh 4-8292 FRISS HÚS, HURKA iS FELVÁGOTTAK 9
