Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-08 / 2. szám

SZÉNIIMLMI

Thursday, Jan. 8. 1981.

8.

Móricz Zsigmond

$ baldtacf e+tiA

VIF.- Mán én nem bánom, akárhogy lesz, énnekem most el kell menni Kovácsékhó, mert hónap kalákába akarnak dó- gozni, én is ott leszek. Adja ide, édesanyám a vacsorát, megyek.

Szegény ment elkészíteni a kis vacsorát, korpacibereleves vót, meg egy kis sült tészta, olyan pogácsaforma. Míg ő aztat behozta, én megmosdottam jól, megfésülködtem takarosán, úgy mentem el.

Mikor odamentem, már ott vót egy csomó jány meg fiú. Váradi Piroska ott vót, azt mingyán láttam. Azért hitt engem az én István barátom, hogy Piroska ott lesz.

No jó, én úgy tettem, mintha legkisebb gondom vóna, hogy itt van vagy nincs itt.- Jó estét.

Nem felelt.- Neked mondom.- Én meg nem is láttalak - azt mondja.- Jól van, ha nem láttál, avval még nem esett ki a világ feneke. Most megláthatsz egész darabba.

De nem haragudott meg, mint máskor, mer mindig azt szokta mondani, hogy én kicsibe veszem ütet, úgy beszélek vele.- Hát hogy beszéjjek, jójány, tán úgy, mint a riktorok Pilátussal? Ember vagyok, meg te is a vagy, ha igaz.

De megharagudott valaha, mikor ezt mondtam neki. Aj, de otthagyott a feszületnél. Én meg vakartam a fejemet, hogy mégis kár Így vadítani, mer úgy vótam vele, hogy nagyon furcsán. Ha ott vót előttem, akkor olyan vót, mint a többi jány, semmivel se vót nekem különb. De ha nem vót ott előttem, akkor majd meghaltam utána a nagy vágyástul. Még beszélgettem is magamban hozzá, mintha előttem állana. Kapáláskor, megállt a kezembe a kapa, és így kitartottam a kapanyelet, oszt mondtam neki:- Te jány, hát nem félsz tüllem, hogy ha egyszer megfoglak, úgy megszorétlak, hogy a pára rögtön kiszáll belőled. így fogom meg a gégádat e... - osztán sete kézzel nyakon fogtam a kapanyelet.

Nevetséges vót a, a vót a szerencse, hogy senki se látta, mert úgy belegázolódtam én, hogy mintha csak az eleven Piroskával beszéltem vóna, hangosan mondtam, még veszekedtem is vele.

De most Piroska, nem tudom mi ütött hozzá, tán hogy hallotta, hogy engem a gányójányok hogy kedvelnek, pedig azok má nagy jányok vótak, eladók, eccóval elég kedves vót hozzám.

E kellett nekem, mert ha kedves vót, nagyon kedves tudott lenni ez a kis varangyos béka. Csak úgy cirógatta a még a szívemet is.

És osztán ugrottam is, ahogy akarta.

Megbeszéltük a kalákát. Azt hljják mifelénk kalákának, ha egy család nem tudja elvégezni a munkát a mezőn egy darab fődön, osztán összehijja az összes jóbarát-ismerősö- ket, és együtt csinálják meg, mondjuk egy vasárnap délután. Mi is így mán összeszedelőzködtünk vagy harmincán, hogy Kovácséknak nincs pénzük napszámosmunkára, de még ő- aekik kell napszámba dógozni a lóval, szekérrel - hát bekapáljuk a kukoricát, mer esőre állott formán vót az idő, a gaz meg má nagy vót benne. Az ilyen kalákamunkáér a szokott a fizetség lenni, hogy bálát rendeznek az illető háznál. Cigányt fogadnak, és lehet táncolni doszt.

De hát mink nem vártuk meg a cigányt, mingyán ott az ;perfa alatt táncot rendeztünk, mert vót egy fiú a faluba, úzonyos Tamburás Jankó, csak úgy híjtuk, különben fél- cegyelmű vót, de nagyon szépen tudott citerázni. Az ríkatta a citetát, mi meg jártuk.

Persze Váradi Piroskával jártam egyre. De jött a többi iú, oszt elkéregették. Menjetek innen, mondom, mer abba íz időbe még nem vót a szokás, hogy a jányt elvegyék a tánc »latt az embertül, mint most, hogy akármikor csak odaáll /alaki, azt mondja, mikor a legjobban táncolunk, hogy „szalad kérnem”, és avval már viszi is, mint a kutya a koncot.

Hát odaáll nekem Sarkadi Imre, hogy adjam má neki.

Mire én feleszmélnék a riktázásból, mert éppen forgóst ártunk, már az én Piroskám ott is van, és vele rúgja a port.

No, megájj, most megtáncoltatlak, gondolom, és ott vót :gy kisjány, egy kicsit fiatalabb, mint Piroska, Kőmives

Erzsi, derékon kapom, és én is odaállok velük a rend szélére, mert mi gyerekfélék inkább csak szélen táncoltunk, a nagy legényeké vót a placc.

Hát ü járja jobbra, én járom balra.

Ez a Kőmives Erzsi, ez nagyon egy komoly kisjány vót má akkor is. Olyan vót a, akkor került kifele az iskolából, mintha egy kis asszonyféle lett vóna már. Avval nem is igen lehetett bolondoskodni, mert úgy ránézett az emberre, hogy elment a kedve a hamisságtul.

Észreveszi eccer ez a kisjány, ez az Erzsi, hogy én nem ütet táncoltatom, hanem a Piroskának heccelődök vele.- Mán eressz el.

I - Minek?- Nem táncolok én mán.- Mér ne?- E még nem bál. Mán kell menni hazafele, késő van.

Evvel leválik rullam, indul haza.

Én meg sajnáltam, hogy megharagszik, el akartam kísérni. Igen, de mire én ezt kigondoltam, akkor mán nálam három évvel öregebb fiú, Csereklye Mihály már mellette vót, és kísérte.- Erzsi, hazatanálsz? - kérdem.

Csak rám nézett komolyan.- Szembe lakunk.- Tudom, hogy szembe laktok, én azt kérdeztem, hogy hazatanálsz-e.

Mihály öregebb vót, de nem vót magasabb nálam, de jó erős vót. Azt mondja:- Úgy látom, te nem tanálsz haza, hát én, ha akarod, haza igazétalak.

Csak akkor néztem nagyot, hogy ennek a kisjánnak mán udvarlója van. Ugyan hamar.- Jófiú - mondtam én nem állok utadba, eszembe sincs. Csak hát megtáncoltattam a kisjánt, azér akartam hazakésérni.

Idenyújtotta a kezét, azt mondta:- Majd csak én késérgetem mán, no.- Jól van, no.

Avval megfogtam én is a kezét. Láttam, hogy szorétani akar, hát én is vigyáztam. De eszembe se vót, hogy én szo- rétgassam az ü kézit. Nincs kiért. Ü osztán ezt észrevette, hát ü se nagyon szorétkozott.

így ü elment a jánnyal, én meg visszamentem, mert még táncoltak. De nagyon a fejembe maradt valami. Ej, az a kisjány, akármilyen fiatal is, az szívesen táncolt velem, csak akkor hagyott ott, mikor észrevette, hogy mással kacérkodók. Valami van emögött, gondoltam, és majd én vigyázni fogok erre a kis Kőmives Erzsire, hátha érdeklődik ez én- utánam. Hogy én azt még el se gondoltam vóna. Egy kicsit bántott is, mi tagadás, hogy én nem is véltem, hogy az a kisjány énutánam figyel.

Örömmel érzi azt az ember, ha egy jányon észreveszi, hogy szives érzéssel van iránta.

Hanem Piroska is észrevette magát, hogy én mással is el tudok mán szórakozni. Mingyán szívesebb lett hozzám. Még ő szólott elébb.- Tán farsangba vótál? - azt mondja.- Farsangi - nagyon kaptam én ezen a szaván; csak az én jó istenem adná, hogy ez eccer féltékeny lenne irántam, hogy visszafordítaná az én sok szenvedésemet. Hadd sírjon ő is, ha én mán egy jány miatt sírni tudtam.- A bion - feleltem.- Akkor jó - így Piros.- Bion jó - vetem én.

Arra a jány csak megmakacsolja magát, és szól Imrének, hogy:- Késő van mán, gyerünk haza.

Mondom:- Azért nem kell mást fárasztani, én is itt vagyok.- Mán engem híjtak - kényeskedett nekem.- Az a te szerencséd, hogy híjtak - feleltem. - A hívást meg kell ragadni.- Nem nagyon kapaszkodók senkibe - mondja, avval belekapaszkodik Sarkadi Imrébe, és ellépnek.

Hüj, a kutyafáját, úgy maradtam ott, mint egy máié. No, eztet megcsináltam, egy este két jányt szalasztottam el.

Vót ott jány elég, de én ugyan egyet se késértem haza. Ha mán ez a kettő így kibabrált velem. Úgyse kellett messze mennem, mert mi csak a harmadik szomszédba laktunk, hát hazamentem aludni.

Édesanyám még akkor is fenn vót, mer a vót a szokása szegénynek, hogy míg én haza nem mentem, addig soha le nem feküdt.- Jaj, fiam - aszongya -, szegény jó fiam, szegény édes jó gyermekem, de nagy baj ért máma.- Az - mondtam csendesen, mert mégis bántott nagyon, hogy a Sarkadi Imre most az én szeretőmet ölelgeti. Az isten tudja, mit beszélnek, biztosan engem nevetnek.

Forró vót a fejem, meg a szívem is nagyon vert, osztán mikor vetkeztem, mindig csak azon gondolkodtam, hogy nem is kék nekem lefeküdni, hanem a jó somfabotomat elővenni, osztán utánamenni Piroséknak, hogy hátha engem sértenek. Ne gondolják, hogy én megijedek, ha még húsz esztendővel öregebb is vóna nálam az az Imre.

De azért csak vetkeztem lefele.- Nem felejti az el, nem felejti. Hónap mán a jegyzőnél lesz.

Csak akkor vettem észre, hogy tán édesanyám most is Sámuel tekintetes úron bucsálódik.- Hagyja mán, édesanyám - mondtam mérgesen -, nagyobb bajom van nekem annál.

Édesanyám csak megállott a szoba közepin, a holdvilág besütött a kis ablakon.- Mi van neked nagyobb bajod, te szerencsétlen ember. Tán még a jányok. Kicsi vagy te még attul. Majd én szólok, mikor annak itt lesz az ideje. De addig vigyázz a nyelvedre, osztán ne beszélj úgy az urakkal, mintha mind a lábod kapcája vóna, mert bizony kicsi gyermek vagy még.

Nagyon elpironkodtam, hogy édesanyám ilyeneket mond nekem, osztán kimentem a házbul, hogy megnézem a tehenet, van-e előtte.

Ügy mentem ki mezítláb, nem vót hideg; a tehenet meg is néztem, vetettem elibe, azután a kerítéshez mentem.

Hát a Sarkadi Imre akkor jött hazafelé.- Ühm - mondtam magamba -, még hamar. Úgy látszik, a Piros hoppon maradt. Minek kapaszkodik olyan szekérbe, amék nem akarja felvenni.

Akkor osztán megnyugodtam, bementem a házba és lefeküdtem.

Édesanyám is lefeküdt osztán. Nem szólt szegény többet, mert látta, hogy máson jár az eszem. Én meg nagyokat nevettem magamba, hogy Pirost eszi a fene, hogy Sarkadi Imre biztosan.csak a kapuig kísérte, nem vót több ideje, ha már vissza is jött. Alhat most, nem biztos benne, hogy én is nem haragudtam meg rá véglegesen.

Nyolcadik beszélgetés

arról, hogy hogy tanulja meg az ember, milyenek az emberek?- Másnap vasárnap vót.

Elláttam a jószágot, akkor rendbe szedtem magam. Még akkor nem kellett beretválkozni nekem, pedig mán egy kicsit molyhosodott a képem, de szégyelltem von azér kést fogni rá, mer még gyereknek tartottam magam.

Felöltözködtem, hogy templomba megyek.

Édesanyám nem jött:- Nem megyek én, fiam, nem merek én az Isten szeme elé kerülni, mer nagyon rossz gondolataim vannak mámmá, meg aztán itt is dolgom van, mert egész héten nem takarítottam, kiseprek legalább egy kicsit, meg kivasalom a fejér- gúnyádat is.

Kimegyek az utcára, mán jöttek felfelé az alvégről a barátaim, Füles Gyuri meg Bátor István, Nádor István, Orbán Gyuri. Ezek mind nagyon szegény fiúk voltak, cselédemberek gyerekei, most ott szógáltak Krósz és Klánnál, mer eladták ükét, a cselédséget, a birtokkal, és örült, akit megtartott az új gazda. Azér elég jól vótak má őtözve, hanem mikor Sarkadi Imre elment előttünk, a nem állott meg velünk, mer az harmincholdas gazda fia vót, azér is ácsingózott annyira utána Váradi Piroska. Csak szólt valamit hozzánk, hogy így-úgy, osztán ment tovább, mer a templom előtt ácsorogtak a nagygazda gyerekek, külön.

Ahogy ott állunk, beszélünk errül-arrul, Orbán Gyuri szidja a Krószt, a gazdag Krószt, hogy nagyon kihajtja a munkásokat, meg vágatja a fákat. Mikor megvette a birtokot, akkor sok-sok fa vót a nagy telken, de mind olyan erdei fa, meg mindenféle idegen fa, díszfa, mert ott akarták építeni a kastélyt. Ezt ez a Klán különösen irtotta. Mán egész puszta vót az udvar, nem kellett neki a szép fa.

AMERIKAI MAGYAR SZÓ