Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)
1980-09-11 / 34. szám
if: ' , , MINDENNAPI MEGÉLHETÉSÜNK usnosTOmnuta ■ ) SZENNYEZETT LEVEGŐ A LAKÁSBAN Légmentesen elzárt ajtókkal és ablakokkal sok energiát és költséget lehet megtakarítani, de ezzel a levegöszennyezödést okozó anyagok is a lakásban maradnak. Az inzulalt falakkal és légmentes ajtókkal, ablakokkal körülvett helyiségekben a levegőszennyező anyagok néha veszedelmes mennyiségben megszaporodhatnak. A Harvard School of Public Health hat város lakásaiban végzett tanulmányt, amely kimutatta, hogy a lakásokban a fust- és porrészecskek mennyisége kétszer olyan nagy volt, mint házon kiviül. A legtöbben idejüknek 70 százalékát házon belül töltik, ezért nagyon fontos a házon belüli levegő minősége, figyelmeztet a New York Lung Association. Egyes varosok es államok törvényben szigorították meg a zárt, nyilvános helyiségekben a dohányzást. New York államban hasonló javaslat az idén megbukott. Habár a házon belüli levegőszennyezésnek a dohányzás az egyik fő okozoja, a belső rossz levegő más forrásból is eredhet. Gázkályhák és tűzhelyek nitrogen-dioxidot es karbon-monoxidot bocsátanak ki, melyek felgyidemlenek a levegőben. Habgumi-szigetelésból vagy rétegelt falemezből készült bútorokból formaldehyd párologhat el a levegőbe es téglából, betonból, kőből vagy a talajból radioaktív radon hatolhat be a lakásba. Az egyik kísérletben 13 fajta szerves vegyi anyagot találtak egy helyiségben, miután ott egy illatosított szerrel tisztították meg a sutot. Mit lehet tenni? Egyes szakértők azt ajánlják, hogy a gazsütöknek kívülre vezető'szellőztető csövük legyen és a radont és formadehyd-et kibocsátó anyagokat parolgásgátló anyagokkal fessék be. Még ha ez energiát hasznai is fel, a lakást minden nap jól ki kell szellőztetni, ha tiszta a külső levegő. MI OKOZZA A BÜTYKÖT? A bütyök keletkezésének többféle oka van, u.m. a láb egyéni formája és szerkezete, vagy reumás art- ritisz, de leggyakrabban a bütyköt hegyes cipó okozza, különösen ha a cipó rövid es magas sarkú. Az ilyen cipó viselésének az a kővetkezmenye, hogy oldalra tolja a nagyujjat és ezzel abnormális nyomást gyakorol a nagy ujj izületere. Ilyen hosszantartó nyomás miatt az Ízület részben kimozdul helyéről, vele egvütt megvastagszanak a körülötte lévő husszó- vetek es maga a csont is. Az Ízület megdagad, kivörösödik es erzekennye válik: ez a bütvök. A legtöbb bütyök nem okoz más bajt, mint hogy eltorzítja a lábat. A cipővásárlást megnehezíti és akinek bütyök van a Iában, nem hordhat divatos cipőt. A fájós bütvköt gyulladásellenes gyógyszerekkel kezelik, de néha, a fajdalom enyhítésére sebészetre van szükség. A bütyöknek tisztán kozmetikai célú sebészeti eltávolítása többnyire nem jár sikerrel. Ha nincs fajdalom és a bütyök nem all ki nagyon, a sebészeti beavatkozást alaposan meg kell fontolni. Olcsóbb és biztonságosabb olyan cipőt venni, ami ráillik a lábra, mint a lábát hozzáilleszteni a normális cipőhöz. (A Harvard Medical School Health Letter-böl) PÉNZMEGTAKARÍTÁS HOGYAN TAKARÍTHATUNK MEG PÉNZT “CREDIT CARD”- DAL? Azok az olvasok, akiknek van credit card-juk, tanulhatnak a clevelandi Ann és Cliff Johnson esetéből. E házaspárnak volt egy 15 eves hűtőszekrénye, a- mely egyre gyakrabban mondta fel a szolgálatot es szorult javításra. Johnsonek elhatároztak, hogy vesznek egy uj hűtőszekrényt. Bank credit card-dal vásároltak és az 500 dollárt amibe került,ót hónap alatt törlesztették. A bank 15 dollárt számított a kártyán folyósított hitelért. Ámde a hűtőszekrény ára öt hónap múlva mar 580 dollárra emelkedett és igv a hazaspar 65 dollárt takarított meg a bank hitelkártya használata révén. A fentiek nem jelentik azt, hogy minden esetben érdemes credit card-dal vásárolni. De nagy altalanos- sagban ajánlatos hitelt venni igénybe és megtakarított pénzünket — már akinek van — u.n. money market certificate-be vagy money market fund-ba fektetni, melyek 10—12 %-os kamatot fizetnek. John Steel középiskolai tanar 5000 dollárt örökölt. Mar majdnem befektette ezt az összeget egy régen óhajtott uj autó vásárlásába, készpénzért, amikor egy baratja rábeszélte, hogy készpénz helyett vegyen fel egy credit uniontol 5000 dollár kölcsönt 8 es fel százalék kamat mellett. Ugyanakkor 5000 dollárért egy money fund-ot vásárolt, amely 12 %-ot jövedelmez. Steel kb. 90 dollar tiszta hasznot csinált e döntésé réven. Jó tudni A műanyag szivacsot használat után langyos vízben öblítsük ki. Ha a műanyag szivacs erősen szeny- nvezett, akkor enyhe szappanoldatban mossuk ki, majd tiszta vízben alaposan öblítsük. A vazakat meleg mosogatószeres vizzel mossuk ki. Utana ontsunk a vázába hideg vizet, igy a pos- hadt szag eltűnik. | SOBEL ! OVERSEAS S CORP. [ IKKA ORSZÁGOS ! FŐÜGYNÖKSÉG |: 210 Eást-86 St. New York, N.Y. 10028 Telefon: (212) 535-6490 j MŰSZAKI CIKKEK ; ■ ÉPÍTŐANYAG ismif- kapható az IKRÁNÁL GYÓGYSZEREK ES VÁMMENTES „ KÜLDEMÉNYEK .BŐVEBB FEtsVILÁGOSITÁSERT I FORDULJON IRODÁNKHOZ UTAZÁSI IRODA IBUSZ HIVATALOS KOHSEUETE- 1 fJcLMada/fni Kérdés: Nehány hónap múlva 65 éves leszek, de tovább szándékszom dolgozni. Kell-e addig várnom, amig nyugalomba megyek, hogy Medicare-t kaphassak? Felelet: Aki eleg sokáig dolgozott a társadalombiztosítás vagy a vasúti nyugdíjrendszer kereteben, az 65eves korában Medicare-t kaphat, még akkor is, ha tovább dolgozik. Hogy biztosan megkaphassa a Medicare biztosítást abban a hónapban, amelyben betölti a 65. évét, jelentkezzen ezert három hónappal előbb a helyi S.S. irodában. Kérdés: Egy ideje helybeli farmernél dolgozom es nem tudom, hogy erre a munkára is vonatkozik-e a tarsadalombiztositas? Felelet: A farmmunkára is vonatkozik, ha a dolgozó legalább évi 150 dollárt kap készpénzben, vagy ha egy évben legalább 20 napon át dolgozik készpénzért, amit munkában töltött órák, napok vagy hetek szerint számítanak ki — teldntet nélkül a keI reset összegére. Kérdés: Szomszédom egyetlen jövedelme egy kis- összegu havi S.S. csekk. Nem folyamodik SSI javadalmazásért, mert úgy gondolja, hogy a kevéske megtakarított pénze arra nem jogosítja. Igaz ez? Felelet: Lehet valakinek 1500 dollárig felmenő összegű tulajdona es mégis jogosult SSI fizetésekre. Nem minden számit bele ebbe az 1500 dollár ősz- szegbe. Nem számit bele a ház, amiben lakik és a hozzátartozó föld, vagy telek, tekintet nélkül az értékere. Háztartási személyes tulajdonok összesen 2000 dollárig és életbiztosítás 1500 -dollárig sem számítanak es az autó sem, ha piaci értéké nem haladja meg a 4500 dollárt. Bizonyos körülmények kozott bármilyen értékű kocsit sem számítanak be. További információért bármelyik S.S. irodához lehet fordulni. HA ELVESZ A REPÜLŐJEGY Elveszett vagy ellopott repülőjegy sok bajt és költséget jelent. Nem térítenek vissza érte készpénzt vagy másik jegyet, csakis akkor, ha az illető bizonyítani tudja, hogy ez nagy anyagi nehézséget okoz; legvalószínűbb az, hogy uj jegyet kell váltani es a visszatérítést kérvényezni kell, amiért egy hónaptól kezdve esetleg egy évig kell várni. Kevesebb bajjal jar, ha a jegyet magátol a repülőtársaságtól és nem utazási ügynökségtől vásárolják, mert az utas neve és száma ott komputerbe van bejegyezve es az utazási személyzet igy biztos lehet, hogy a jegyet valaki jogtalanul nem használja. Ezi. nem olyan könnyű, ha a jegyet egy utazási ügynökség neveben vettek. Ilven esetben, ha valaki ellopta és felhasználta, vagy készpénzre váltotta a jegvet, semmit sem lehet visszakapni. A jegyet csekkel vagy hitelkártyával és ne készpénzzel fizessük j igy van valamilyen bizonyíték a kezünkben. Aki készpénzzel fizet és meg tudja adni a jegyvásárlás helyét és idejét, a repülőtársaság kikutathatja ezt a komputeren keresztül, ami azonban hosszadalmasabb. Visszatérítésnél 5 dollártól 20 dollárig terjedő összeget levonnak vagyis annyival kevesebbet adnak vissza.