Amerikai Magyar Szó, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-49. szám)

1979-08-23 / 31. szám

Thursday, Aug. 23. 1979. 12 AMERIKAI MAGYAR SZO SPORT- SPORT-SPORT-SPORT Bozsik Kupa Nagyszabású nemzetközi ifjúsági labdarugótornát rendezett augusztus 17. es 20. között a Bp. Honved. A mérkozéssorozat részleteiről az egyesület vezetői sajtótájékoztató keretében számoltak be. Mint Bissi Tibor a rendező klub elnöke és Kola- | rics Ferenc, a torna szervező bizottságának vezető- ! je elmondta, a küzdelemsorozatnak harmas célja van: méltóképpen szeretnénk megemlékezni min­den idők legsikeresebb magyar labdarugójáról, Bo­zsik Józsefről, aki 1936-ban 11 esztendős korában már igazolt játékosa volt az egyesületnek, és 18 éve­sen NB I-es focistaként léphetett pályára a Vasas ellen. Bozsik 17 évig játszott a magyar válogatottban, 100 alkalommal húzta fel magara a cimeres mezt, tagja volt az 1952-es helsinki olimpiát nyert együt­tesnek, valamint az 1954-es VB-ezüstérmet szerzett magyar csapatnak is. A másik két fő szempont: nemzetközi játéklehetőséget kivánnak biztosítani az 1961-ben és később született focista-palántaknak es egyben a gyermekév alkalmából szeretnék elősegíte­ni a különböző nemzetiségű fiatalok barati kapcso­latainak erősítését is. Érdekesség, hogy az elómérkőzések kétszer 30 percesek mig az 1. és a 3. helyet eldöntő találkozók kétszer 40 perei® tartottak A tornán részt vett Bo­zsik József fia, Peter is, aki a piros-fehérek játékosa. A dijakat a tavaly elhunyt labdarugó özvegye adta at a legjobb csapatoknak. A rendező Bp. Honved ingyenes belépést bizto­sított a kupa találkozóira mindenkinek. # Amerika Kupáért: Sikerült a visszavágás Argentina világbajnok labdarugó-válogatottja Buenos Airesben visszavágo-mérkozésen fogadta Bolivia együttesét. Az Amerika Kupa első találkozó­ján, La Pazban — nagy meglepetésre — a bolíviaiak győztek 2-1-re. Az argentinoknak most sikerült a visszavágás. ARGENTINA—BOLIVIA 3-0 (2-0) A hazaiak már az első percben megszerezték a vezetést, Passarella 30 méterről küldött nagy erejű lövésével (1-0). A 14. percben Gaspari növelte az előnyt (2-0). A folytatásban nagy fölényben játszot­tak az argentinok, de csak a 68. percben találtak a vendegek kapujába: az uj csillag, Maradona volt ered­ményes (3-0). AZ A-CSOPORT ÁLLASA: 1. Bolivia 4 pont (3 mérkőzésből), 2. Argentina 2 (3 mérkőzésből), 3. Brazilia 2 (2 mérkőzésből ), Venezuela es Chile válogatottja is Amerika Kupa­mérkőzést játszott. San Cristobalban. A félidőben a venezuelaiak vezettek, a végeredmény 1-1 lett. A csoportban Venezuela all az élen 2 ponttal, az 1-1 pontot szerzett Chile és Kolumbia előtt. A NEW TOKAI COSMOS HÍREI ÖTTUSA VB ’79 A MAGYAR CSAPAT NYERTE A LOVAGLÁST Egyéniben: 1. Rjabikin (Szovjetunió) A liechtensteini versenyzők kivételével valameny- nyi benevezett öttusázó megérkezett Budapestre, igy összesen 26 ország 67 résztvevője sorakozhatott fel vasárnap reggel pontban 9-kor a világbajnokság megnyitójára. Kazai Barna, a Magyar Öttusa Szövet­ség elnöke, aztán Sven Thofelt, a Nemzetközi Öttu­sa es Biatlon Szövetség elnöke mondott rövid ünne­pi beszedet, majd Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter megnyitotta a XXIV. felnőtt öttusa-vilagbajnokságot. Csapatban: 1. Magyarország (Horváth, Kancsal, Maracsko) 3270, 2. Ausztria (Liederer, Jerebicrtik, Wieser) 3212, 3. NSZK (Werner, Kuhn, Stamann) 3152, 4. Szovjetunió 3150, 5. USA 3120, Svájc 3110. A díszpáholy vendégei (balról): dr. Csanádi Ár­pád, az OTSH elnökhelyettese, a MOB főtitkára es felese'ge, Buda István államtitkár, az OTHS elnöke, Lord Killanin, a NOB elnök és felesége. Charles Nieuwoudt, a Dél-afrikai Köztársaság atlétikai szövetségének elnöke, aki meg akarta tekin­teni a montreali Világ Kupa küzdelmeit, a kanadai hatóságoktól nem kapta meg a beutazási vízumot. COSMOS-TORONTO 2:0 Giants Stadium, VASÁRNAP, 1979. aug. 19. 46.531 néző. A bajnokság elődöntőjének második visszavágó mérkőzésén igen nehezen, de ismét győzelmet ért el a new yorki (jsapat és bejutott a középdöntőbe, ahol a Tulsa csapat lesz az ellenfél. A Tulsa elleni hazai mérkőzésre 1979. augusztus 26-an vasarnap kerül sor a Giants Stádiumban. A playoff mérkőzések eredményei: COSMOS-TORONTO 2:0 TAMPA BAY-DETROIT 3:1 TULSA—MINNESOTA 2:1 LOS ANGELES—WASHINGTON 4:3 • KÉZILABDA NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉS FÉRFIAK Debreceni Dózsa—Egyesült Államok 30-24 (15-10). Debreceni Sportcsarnok, 1500 néző. V: Paizs, Za- vaczki. Ld: dr. SüvöltÖs 7, Kertész 6. ill. Abraham- son 9, Wright 6. Az egyesült államokbeli kézilabdá­zók Debrecenből Békéscsabára utaztak. Artur Ashe, az 1975. évi wimbledoni teniszbaj­nok valószínűleg kénytelen lesz abbahagyni az aktiv versenyzést, mert gyakori mellkasi fájdalmairól ki­derült, hogy szívritmuszavarai vannak. Kivizsgáláson most egy amerikai klinikán fekszik a világhírű teni­szező. • SNAPS Hogy ki ragasztotta rá ezt a becenevet, azt senki sem tudja, de, hogy Dániában mindenki ismeri, az biztos. Eredeti nevén Svend Aage Johansennek hív­jak a világ aligharem legérdekesebb és legidősebb gyúróját. Ejőször is: Snaps milliomos, aki azért masszírozza a sportolókat, mert nem tud meglenni munka nélkül és egykor kerekpáros bajnok volt. Ha egy dán sportküldöttség utazik nagyobb esemény­re — mint például legutóbb a római ifjúsági es ser­dülő asztaltenisz-bajnokságra —, Johansen ur, azaz Snaps is helyet kap a csapatban. Egyébként egyedül­álló emlékkönyve van, amelyből kiderül, kik is fe­küdtek már előtte. Rudolph Valentino világhírű filmsztártól királyokig, olimpiai bajnoktol neves politikusokig sok ember testét igyekezett “meglazí­tani.” Persze, teljesen ingyen. Mert — mint irtuk — Snaps milliomos. Hogy még meddig szeretne masz- szirozni? “Tiz-husz évig” — mondta. Mert még csak 76 éves!... Sven Thofelt, a Nemzetközi Öttusa es Biatlon szövetség elnöke: “Ez a világbajnokság a sport igazi ünnepe.”

Next

/
Thumbnails
Contents