Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-12-21 / 49. szám

Thursday, Dec. 21. 1978. © AMERIKAI MAGYAR SZO AMIKOR ALÁÍRTÁK 50 MILLIÓ EMBER HALÁLOS ÍTÉLETÉT Negyven esztendeje immár, hogv Münchenben, Hitler ottani rezidenciáján egyezségre jutott a kor két fasiszta fóhatalma, Németország es Olaszország a tőkés világ akkor legbefolyásosabb két demokrati­kus struktúrájú hatalmával, Nagy-Britanniaval és Franciaországgal az un. szudetakérdésben: gyakor­latilag Csehszlovákia feldarabolásában és ezzel Eu­ropa térképének a szétdarabolasában. Azóta sokan és sokszor leírtak, hogy München volt a második világháború nyitánya: Hitler ott es akkor bizonyosodott meg végképp arról, hogy sza­bad útja van Kelet, a Szovjetunió fele, hiszen a Nvu- gat vezető politikusai maguk mutattak neki ezt az utat. És Hitler levonhatta ebből a kovetkeztetest nvugati terveire vonatkozóan is, kitapintva: mind Anglia, mind Franciaország élen nyilvánvalóan ka- pituláns politikusok allnak. Mi sem jellemzőbb a Münchenben történték le- tagadhatatlanul katasztrófa!is lényegere, mint hogy még Horthy Miklós, volt kormányzó is igy emléke­zik az 1938-ban történtekre:“Ha még egyszer végig­tekintünk a mozgalmas 1938-as éven, tisztán felis­merhetjük benne a jövendő történések körvonalait. Sem München, sem a cseh-morva védnökség felállí­tása nem elégítette ki Hitler úgynevezett *vegso i- génveit*; ellenkezőleg: az osztrák csatlakozás a szu- détanémetség bekebelezése és Praga megszállása csak jól megfontolt előkészületül szolgait követke­ző lépéséi részére. A kis államoknak varniok kellett, hogy kire mérik majd a következő csapást: Lengyel- országra, vagy a Szovjetunióra, mert mindkettő sze­repelt Hitler programjában.” (Más kérdés, hogy München másnapján meg igy irt köszönőlevelében Hitlernek: “Őszinte elégtételemre szolgál, hogy Münchenben a sorsdöntő kérdésekben békés meg­egyezésre jutottak es hogy Magyarorszag jogos kö­veteléseit alapjaban veve elismertek.”) Az utokor tisztánlátásához ennek nyomán pedig politikai iudiciumának erősítéséhez az járulhat hoz­zá, ha felvázoljuk a Münchenhez vezető ut döntő mozzanatait, megvizsgáljuk elsősorban azoknak a hatalmaknak az érdekeit és mozgatóit, amelyek fő­szerepet játszották, es ma is a porondon vannak. Az előzmények ténveinek és a rájuk vonatkozó dokumentumoknak egvik figyelemreméltó somma- zasat egy brit szerzőnek, Laurence Thompsonnak tu­lajdonítanám, aki München 30. évfordulójára a lon­doni Timesnek irt nagv cikket azzal kezdi, hogy Chamberlaint nem elsősorban a müncheni válság kezeleséert kell bírálni — akkor ó már csak azt tette, amit tehetett — hanem ama politika kialakításáért, amely Münchenhez vezetett. Ha ez teljes egészében nem fogadható is el, de mindenesetre a lényegre irá­nyítja ra a figyelmet. Amikor 1937 elején miniszterelnök lett, egyik leg­első dolga volt, hogy a külügyminisztériumot a Né­metországgá! kapcsolatos politika felülvizsgálatára késztette. A külugyekért akkor Anthony Eden volt felelős, de a minisztérium vezetői teljesen megosz­lottak a teendők megítélésében. Vansittart, a mi­niszter allando helyettese, valamint legközvetlenebb munkatársa, Sargent miniszterhelyettes úgy vélte, hogy Németországgal mindenáron el kell kerülni minden nyílt konfliktust, folytatni kell az óvatos lavirozast. Cadogan, aki a külügyi hierarchiában közvetlenül Vansittart után következett, más vona- lat ajánlott. 0 hatarozottan javasolta, hogy Hitlert ki kell csalni a versailles-i szerződés bírálatának a ködfuggönye mögül, es le kell leplezni valódi szán­dékait. Maga Chamberlain bizonvithatóan a Vansittart- féle layirozas hive volt. Chamberlain, Vansittart és a hozzájuk hasonlók az appeasement irányzatát kép­viselték az angol külpolitikában, a Hitlerrel való megbékélés vonalat. Mögöttük a brit uralkodó osz­tálynak, a vezető konzervatív köröknek ama cso­portja állt, amely az “eletterre” törekvő nemet im­perializmust a brit erdekeket legkevésbé veszelvez- teto tersegbe, közép- és kelet-európai irányba akar­ta fordítani, es ezzel kívánta “megbékíteni”. Az appeasement politikájának ereje es veszélyessege nem utolsósorban abban állt, hogy Hitler szélsősé­ges antikommunizmusa megértésre talált a brit pénz arisztokracia köreiben. Szerepet játszottak bizo­nyos gazdasági tényezők is, a brit birodalom keres- kedelmi-penzügyi nehézségei. Ezekre hivatkozva a harmincas evek végéig elhanyagoltak a hadsereg fej­lesztését, es ebből is érvét kovácsoltak a “megbékü- lok”: engedni kell a náciknak. 1937 novembereben Chamberlain a francia kor­mány két tagjanak kijelentette, hogy noha semmi kétség, Hitler területhódito törekvéseket ápol, a brit—francia közös politikának halogatónak kell len­nie. Addig kell huzni az időt, amig Hitler hódítási tervei lehetetlenné válnak. A brit kormányfő tehát eleve programozva volt mindenféle alkura. Következő cikkünkben Hitler végzetes tévedéséről lesz szó. MIT KELL TUDNUNK KINK KÜLPOLITIKÁJÁRÓL A világ kozvelemenyeben megütközést, a kinai nép tisztelői es baratai kóreben mely aggodalmat kelt, hogy a nemzetközi egyúttmuködes, a béke es a biztonság legtevékenyebb ellenfelei oldalán ott találhatók és fokozodó aktivitást fejtenek ki a Kinai Népköztársaság vezető politikusai isJLépeseik, meg­nyilatkozásaik szinte valamennyi előtérben allo nem­zetközi politikai kérdésben annyira egybeesnek az imperializmus, a militarizmus és a reakció legszél­sőségesebb képviselőinek szavaival es álláspontjával, hogy sokszor csak figyelmes elemzéssel lehet meg­különböztetni: melyik szármázik kinai vezetőtől es melyik az antikommunizmus valamely elhivatott apostolától. A gondosabb elemzes — a kormányok és állami vezetők magatartásának és álláspontjának részlete­sebb számbavétele — egy még megdöbbentőbb ered­ményre vezet: a világ országai kozott ma a Kinai Népköztársaság az egyetlen, amely a hivatalos part­es állami politika rangján vallja és hirdeti a világhá­ború elkerülhetetlenségét, tagadja és utasitja el az enyhülés szellemet és gyakorlatát. ellenzi nyíltan a katonai leszerelést célzó intézkedéseket, az államok es nepeik biztonságára irányuló erőfeszítéseket. Több mint indokolt tehat a nemzetközi közvé­lemény — minden jóakaratu ember fokozott figyel­me es aggodalma, amellyel a kinai vezetők lazas kül­politikai aktivitását kisérik. A megkülönböztetett fi­gyelem persze eddig sem hiányzott Kina iránt, s en­nek okai széles korben ismertek: * Kina hatalmas ország. Területének nagysaga, hovatovább egymilliard lakosa es tiszteletet ébresz­tő, több ezer eves történelme önmagában is elegen­dő ok arra, hogy a világ figyelmet magára vonja. 'Egy ilyen ország es nép sorsa, a vele való kapcsolatok ala - kutasa sohasem lehetett, s napjainkban még kevés­be lehet közömbös bármely ország vagy nép számara. * A Kinai Népköztársaság történelmi jelentőségű népi forradalom szülöttéként alakult meg s a szoci­alizmus irányában indult meg a fejlődés utján. Je­lentős szerepe volt abban, hogy a negyvenes evek végén, az ötvenes evek elejen a szocializmus pozíciói megnövekedtek es megszilárdultak a világon, s hogy a nemzetközi erőviszonyok a béke, az egyetemes társadalmi haladás javára változtak meg. * Kina mai vezetői egy több mint 900 milliós nép, egy több tízmilliós taglétszámú kommunista párt, a szocializmus és a szocialista forradalom ideológiája neveben es címen hirdetik meg es folytatják nagy­hatalmi, soviniszta egyeduralomra törekvő, szovjet­ellenes politikájukat. 1976 szeptember 9-én elhunyt MaoCe-tung.s ha­lála óta jelentős események zajlottak le Kínában. A Szovjetunió, a szocialista országok és a testvérpartok ezek kapcsán is ismételten kifejezésre juttatták ér­dekeltségüket abban,hogy a Kinai Kommunista Párt kilábaljon válságos helyzetéből, a maoista kísérlete­zésektől meggyötört kinai nép pedig sikeresen halad­jon tovább azon az utón, amelyen 1949-ben elindult s amelyen 1959-ig, a KKP VIII. kongresszusának második ülésszakáig oly eredményesen haladt. Közismert, hogy Mao elnök halala nem vetett vé­get a belső hatalmi harcnak, ellenkezőleg, a véglete­kig kiélezte a kinai legfelső vezetesen belüli küzdel­met. Rövid utón kiszorítottak a hatalomból az un. “negyek bandajat”, s ez annyiban nagyon fontos esemeny volt, amennyiben a maoizmus mélységesen rossz emleku képviselői tűntek el Kina politikai éle­téből. Logikusnak látszott a kóvetkeztetes: Mao el­nök es prominens kreatúrái, a “négyek bandaja” nélkül a maoizmus már sohasem lehet pontosan ugyanolyan,, mint velük együtt volt. Maonak es köz­vetlen környezetének a megelőző húsz evben foly­tatott politikája, Kina válságokkal terhes fejlődése nem hagyott helyet illúziónak, de ketsegtelen: az uj kinai vezetésnek lett volna lehetosege, hogy a né­pek s mindenekelőtt a szellemileg es anyagilag egya­ránt megviselt kinai nép érdekében legalább nemi­leg igazodjék korunk követelményeihez. Kezdetben bizonyos várakozás alapjául szolgál­hatott az is, hogy Kina uj vezetői, a “nagy rend”es a gazdasági felemelkedes programadó jelszavával lep­tek fel. És ki ne tudná: egy ilyen programhoz — fel­teve, hogy nemcsak hirdetik, de meg is akarjak való­sítani — mindenekelőtt békere, a nyugodt epitomun- ka belső biztosítékai mellett a külső feltételek megteremtésére, megőrzésére van szükség A való­ságban nem ez történik. A következő cikkünkben Kina szovjetellenes egy­ségfrontjáról lesz szó.

Next

/
Thumbnails
Contents