Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)
1978-12-21 / 49. szám
Thursday, Dec. 21 1978. AMERIKAI MAGYAR SZQ. © AMIKOR MAGYAR LEHETETT VOLNA A PÁPA MAGYAR, OLASZ, NEMET, ANGOL TÖRTÉNÉSZEK MÜVEI ALAPJAN KÖZLI: DEÁK ZOLTÁN A PAPA HALALA Halálos agyán feküdt a papa. Január végén húlt meg, orvosainak valósággal viaskodni kellett vele, amig beleegyezett, hogy ágyban maradjon. Az első napokban, a hamarosan beálló magas laz ellenere, majdnem úgy és annyit dolgozott, mint amikor egészséges volt. Erélyesen vezette és intézte a pápai állam szövevényes, mesz- szeágazo ügyeit. Követeket, hírnököket fogadott rendszeresen, jelentéseket tanulmányozott, utasításokat adott, káromkodott, mint rendesen, ha parancsait nem teljesítettek gyorsan es pontosan. A környezetet eleinte nem aggasztotta a főpap tevékenysége. Hozza voltak szokva ahhoz, hogy betegsege idején is alig csökkenti aktivitásait, de meg ahhoz is, hogy néha a legsúlyosabbnak látszó betegségekből is váratlanul, szinte csoda módon egyik napról a másikra, sőt egyik óráról a másikra felepult és mintha mi sem történt volna, minden ment tovább a megszokott mederben. Ez történt vele az előző ev, 1512 augusztusában is. De most a “váratlan” felépülés nem következett be. A katolikus egyház, az egyházállam feje, mozdulatlanulfeküdt ágyában. Aztán intett titkárának, Riario kardinálisnak. Valamit mormolt. Riario közelhajolt hozzá. Úgy tűnt fel neki, mintha a pápa a Strigoniai kardinális nevet említette volna. 465 evvel ezelőtt egy magyar főpap, Bakócz Tamas, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása volt a legesélyesebb és leglogikusabb jelolt a II. Gyula halálával megüresedett trónra. Toronymagasságban emelkedett a befolyás, reputáció, tapasztalat, tudás tekintetében minden bibor- nok kollegája föle. Gyengeségei, es azok is voltak bőven, nem voltak lényegesebben elmarasztalobbak a többiekénél. Európa tórtenelmenek egyik legvalsagosabb korszaka volt ez. A történelem méhében ellenállhatatlan erők behatásai alatt vajúdtak uj társadalmak, uj társadalmi osztályok. Kereskedők, a kezdődő ipari rétegek jelentek meg a történelem színpadán, felváltva a hűbéri rendszer kiváltságos rétégéit. Két évtizeddel annakelötte egy újonnan felfedezett világrésszel, Amerikával tágult ki a civilizáció horizontja. Uj, beláthatatlan lehetőségekkel találták magukat szembe a nemzetek. A társadalom szerkezeteben beállott változás elsősorban a legsúlyosabban az őstermelő parasztságot sújtotta katasztrofális erővel. Az első iparágakhoz szükséges nyersanyagok, gyapot, gyapjú előállítása parasztok százezreinek a földekről való elűzését vonta magaval. Növekedett a városi proletariátus létszáma. A parasztokat mindenütt irgalmatlanul kizsákmányolták, akár földjeiken, akár a városokban. Forrongott Európa népe, fortyogott a kontinens, akarcsak egy kitöréshez közelgő vulkán. A katolikus egyház hatalmas szervezete, mely pedig lelkészein keresztül közvetlen kapcsolatban állt a népek millióival, nem figyelt kellőképpen az idők jeleire. Az egyház erkölcsi magatartasa a századforduló táján erte el nadirját, roppant volt a fényűzés, tékoz.oxa sast lÖTß[tnoii^‘j “Azt mondjak, hogy Gyula pápa kérte a tábornokokat, semmilyen körülmények kozott ne válasz szak megStrigonia (Esztergom) kardinálisát pápának” (A velencei követ jelentese a Strigoniainak 1513. márc. l.-en.) II. Gyula papa.Rafael festménye a firenzei Pitti palotában. lás, mely bár egyrészt a művészét hallatlan fejlődését (Reneszánsz) eredményezte, másreszt a törne. • ií geknek a visszaélésekkel szembeni egyre novekvo , ,' f | ff i t «/ P felháborodását váltotta ki. Eros kezre. erzo szivu egyházfőre volt a katolikus egyháznak szükségé. Ennek tudatában, de ezernyi más megfontolástol is vezéreltetve, a legtöbb befolyásos személyiség, beleértve Europa akkori uralkodóinak többséget is, úgy érezte, hogy a magyar főpap, Bakocz Tamas lenne az a személyiség, aki e válságos időszakban a kor követelményeinek megfelelne a papai székben. Am nem ez történt! Egy bibornoki kellegium legfiatalabb tagjaiból allo csoport igen leleményes, agyafúrt, politikus Bernardo Dovizi irányitasa alatt, es minden valószínűség szerint a firenzei kereskedők ösztönzésére és anyagi támogatásával, kivívta azt, hogy a papai szekre nem Bakoczot, hanem, fii , a jóakarat kivetelevel csaknem minden disztinkciót nélkülöző, szellemileg szűk látókörű, testileg fogyatékos bibornokot, a 37 eves Medici Jánost választotta meg. Olyan beteg volt ez az ember, hogy még a választások folyamán is operációt kellett rajta végrehajtani. Gyógyíthatatlan aranyérben szenvedett, amely uralkodása (1513—1521) folyamán jóformán állandóan mozdulatlansagra itelte. 7 » » Meg csak pap sem volt, amikor megválasztottak i » f r t 1513 március 1 l.-en. Március 13.-an szenteltek fel pappá, március 15.-én püspökké, 17.-én koronázták meg, mint pápát. II | / Ennek a vatikáni államcsínynek katasztrofális következmenyei voltak. Egyrészt, hogy Bakóczot eltávolítsa közeléből, másrészt, hogy kiengesztelje a rajta esett sérelmekért, a pápa kereszteshadjáratot bízott rá. A nagy parasztlázadás lett ennek a következménye Magyarországon, amelyben elvérzett a -bukrí neeuiadíz eíímJ gví is ab! noíovassm IcjjGzus magyar nép dolgozó rétegének nagy hányada. Az Így meggyengült magyar népet képes volt azutan a török hatalom 13 év múlva letiporni és rabigában tartani másfel évszázadon át. Hasonlóan katasztrofális volt Medici uralma magara a katolikus egyházra is. Ez a szűklátókörű Medici nem tudta megérteni a nepek lappangó elegedetlenseget, felháborodását az egyház túlkapásai, adók, vásárolható bűnbocsánatok miatt. Fogalma sem volt a teendőkről, így azután tág tér adódott Luther Márton reformá- tori működésének, a reformáció elterjedésének. Ennek folyományaként 14 évvel később a protestáns hadak magát Rómát is ostrom ala vettek es csaknem teljesen elpusztították. Ilyen árat fizetett Europa, Magyarorszag es a katolikus egyház azért, mert annyira ragaszkodott ahhoz, hogy csak olasz legyen a pápa. Nem állítjuk, hogy Bakócz Tamás alatt lényegesen másként alakult volna Európa történelme. Ilyen spekulációkba senki sem bocsátkozhat. De kétséges, hogy mint papa, Bakócz keresztes hadjáratot hirdetett volna. O a keresztény hatalmak osz- szefogásától — melybe mindig belekalkulálta Velence részvételét, mint a kor vezető keresztény tengeri hatalmát — remélte a törökök visszaszoritasat. Es mint az egyszerű nép sorából származó főpap, talán jobban megerezte volna a parasztság elégedetlenséget és helyes intézkedésekkel más irányba terelhette volna fejleményeket. Mert Bakócz Tamás eszes ember volt es ezt kortársai és a mai történetírók egyaránt megállapítják. Örvendetes jelenség, hogy 1978-ban, midőn a katolikus egyház es az egész emberiség szinten roppant válságok közepette el, a katolikus egyháznak már nem voltak aggályai egy nem-olasz, meg pedig kelet-európai főpap megválasztásával kapcsolatban. Úgy is mondhatjuk, hogy a sors kiszámíthatatlan alakulásából 465 esztendővel Bakócz mellőzése után, szimbolikusan korrigálta nagy tevedeset, amely oly tragikus kovetkezmenyeket vont maga után. E történelmi dráma néhány mozzanatai fogjuk következő cikkeinkben az érdekelt olvasóközönség elé tárni. RENDELJE MEG AZ AMERIKAI MAGYAR SZÓT Ismerje meg Magyar-Amerika legrégibb lapját Gazdag tartalom, magyarországi hírek, színes riportok, szépirodalom, tudományos cikkek, társadalmi és politikai Írások. Kedvezményes előfizetés három hónapra $ 1.- Megrendelem lapjukat és mellékelek $ 1.-t NÉV..........................................—............GlMMMtMIMMIMMtMMMMMMMtMIMM*............... V ÁROS,,*................................ ALLAM.:.....__________ZIP CODE...-------------L AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 E 16 St. NEW YORK, NY. 10003 ■■■■■aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaBi . . i&fisfrtei nádion ík^o í