Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)

1978-12-07 / 47. szám

Thursday, Dec. 7. 1978. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Hajnal Gabor : ILONA NAP Meg a házassagkotesem is rendhagyó volt, meg az sem volt olyan, mint mas normális embernek. ! Azt hiszem, leánykorában, a József körúti lakasban nem igy képzelte el Ilonka a férjhez meneset. Se pap, se rokonság, se hetekig tartó készülődés, se esküvői ünnepség, se gratuláció, se nászút es mégis házasság lett belőle, de micsoda hazassag! Tizen- j nyolc karátos. 1944. májusát Írták, a németek mar megszállták ; Budapestet, mikor Ilonkával elhatároztuk, most j pedig összeházasodunk, akárhogyan is lesz, en akar- hová kerülök is a háború során, most összeházaso­dunk. Anyám, aki mar régen szerette volna, hogy megnősüljek, aki valósággal sürgetett, hogy mar nő­süljek meg, boldog volt, es amig csak élt, buszke volt a feleségemre, mindig úgy emlegette: “az en 1 )> szép menyem . Ilonkának szinesz diplomája volt, es 1942-ben úgy ismerkedtem meg vele, hogy Siankiban lapot kaptam tőle: “A maga szép verseit szavaltam egy j irodalmi estén, nagy sikerünk volt. Ismeretlenül is barátsággal üdvözlöm”. Akkoriban nagyon bánatos voltam, mert korábbi szerelmemről kiderült, hogy miközben en munkaszolgalatos voltam, o beleszere­tett valakibe, es ezért szakítottunk, még mielőtt ki­vittek volna Siankiba. Ilonka lapja jólesett. Aztán csodával határos leszerelésem után szilveszterkor megismerkedtünk Anna nővéremnél Ilonkával, de nem nagyon tudtunk egymással mit kezdeni a szil­veszteri vigasságban, túl súlyosak voltunk ehhez az alkalomhoz. Később Ilonka nővérénél találkoz­tunk többször, es néhány családi kiránduláson vet­tünk részt. Egy alkalommal együtt mentünk el nő­vérétől, Ilonka valahová látogatóba sietett. Ekkor már tudtam: Ilonka, érett szépségével, kulturaltsa- gaval, egész egyéniségével nekem való feleseg lenne. Ezt meg is mondtam akkor Ilonkának, de hat újabb behívótól kellett tartanom, és igy vártam. A behívó meg is jött. Szerencsére országon belül szolgáltam, sőt hamarosan Újpestre, a Pamutiparba kerültem, s igy néhány eltávozáskor megint sikerült találkoz­nunk. Ekkor került sor elhatározásunkra. Ilonka szülei nem nagyon őrültek. Úgy döntöttek, ha már olyan nagyon akarjuk, hát házasodjunk össze, de legyen ez névházasság. Félték attól, hogy a háború közepén Ilonka teherbe esik, ezért döntöttek igy. Viszont úgy veitek azokban a zavaros időkben talán van annak valami előnye, ha leányuk asszonynevet visel. Mi meg azt mondtuk magunkban, legyen csak a ke­zünkben az a papír. Felnőtt emberek vagyunk, majd csak kialakulnak a dolgok, mármint köztünk. Bejelentkeztünk hát az elöljáróságon és beszerez­tük a kötelező orvosi bizonyítványt. Aztán újabb félnapos eltávozást kértem a házasságkötésre. (Eny- nyi járt erre a célra.) A rosszindulatú anyakönywe- zető egyre újabb es újabb iratokat követelt, vagy két óra hosszat tartott, amig apósom valamennyi iratot lemásoltatta, hitelesíttette. Aztán a folyosón felcsipte egyik ismerősét, es azzal együtt megvolt a két tanú. Delben vegre kimondhattuk a boldogito igent,Elmentünk még édesanyámhoz,aki megetetett gyorsan bennünket (mákosmetélt volt a lakodalmi ebédünk), aztán a villamosmegállónál átöleltem és megcsókoltam újdonsült feleségemet (közben ba­kancsommal a lábára leptem), — és elvitorláztam az 5-ős villamoson, mert eltávozásom ideje lejárt. Kavargó erzesekkel ertem ki Újpestre. Valamit ki akartam találni, valami jogcímen gondolkodtam, magyaran: meg akartam látogatni a feleségemet, mégpedig minél hamarabb és minél gyakrabban. De hogyan, milyen módon, milyen címen? A nyakamon volt egy pattanás. Mindenesetre ezt elvakartam. Sajnos, túl jól sikerült a művelet. Vita­minszegény koszton éltünk, és a higiénikus viszo­nyok se voltak valami elsórendüek a barakkban, ahol kétszázan aludtunk emeletes priccseken. Két ízben kötözésre kellett mennem, a városba, és ilyen­kor, a kiser'ó ó'rvezetó jóvoltából, feleségemhez is elmehettem. Aztán meg kellett operálni a nyaka­mat, a helyőrségi kórházban végezték el a műtétet, kábítással. Benn is tartottak. Most Ilonka látogatott engem, de ez bizony jóval kevesebb örömet jelen­tett, mint mikor en látogathattam meg ot — otthon. A kórházban tudtam meg a nyugati hatalmak partra­szállását. Aztán az újpesti, majd a komaromi kór­házba vittek, a junius es a julius úgy telt el, hogy leveleztünk. (Ma is látható meg a nyakamon, a há­tam felső részen a heg: szerelmem és vágyakozásom bizonysága.) Csak augusztusban kerültem vissza Új­pestre, 17.-en látogattam haza, feleségem családjá­hoz. Ilonka a cselédszobát birtokolta, a csalad többi része pedig — Ilonka szülei es két, férjes nővéré — a másik szobában helyezkedett el. Megvacsoraztunk, aztan magunkra hagytak. Telt-mult az idő, de en csak nem mentem el. Néha diszkréten figyelmez­tették Ilonkát, nem kellene-e indulnom, de végül is megállapították, késő van, életveszélyes lenne az utcara mennem, és agyat vetettek nekem a hallban, amely szerencsére szomszédos volt a cselédszobá­val. A halinak az előszobába nyíló ajtaján az üveg­tábla ki volt törve. Elnyugodott a ház, Ilonka ki­ment a cselédszobába, en levetkőztem, lecsavartam a villanyt és vártam. Egy idő múlva nesztelenül át­leptem a kitort ablaknyüáson az előszobába, és beosontam Ilonkához, aki megbeszélésünk szerint mar várt rám. Szemhunyast sem aludtunk azon az éjszakán. Reggel felé már öltözködni kezdtem, mi­kor csöngettek. Feleségem rémülten rohant ki. A fiatal házmesterné jött fel egy csokor virággal. — Ilonka nap van, gratulálok a nevenapjára, draga Ilonkám — mondta. Aztán cinkosan odasugta: — A szomszéd házban van mar a razzia, küldje el gyor­san a férjet. Magamra kaptam a ruhámat, es indultam vissza szálláshelyemre. Idejében értem ki Újpestre. Es dél­előtt a szövoteremben pillanatok alatt kiderült, hol jártam, mivel minduntalan lekókadt a fejem. A kedves, életvidor szövőnők nevettek rajtam, ugrat­tak, csípős megjegyzéseket tettek rám és képessé­geimre, meg fiatal feleségem névnapjára, de látható­an velem örültek, hogy a sors evvel a tülcsorduló boldogsagu éjszakával ajándékozott meg. Aztan megszöktem a csapatomtól a felesegem­hez, aztán jött Budapest ostroma, aztán Budapest felszabadulása, aztán vége lett a háborúnak, aztan otthont teremtettünk magunknak, aztán gyere­künk született, aztán Ilonka elvégezte az egyete­met és ledoktorált, aztán gyerekünk felcseperedett, — 1969-et irtunk, elérkezett huszonötödik házassá­gi évfordulónk. Úgy terveztük, hogy ebből az alka­lomból elutazunk Olaszországba, megnézzük Velen­cei. Firenzét, Rómát, ez_ lesz a mi nászutunk, el­e késve bár, 'de mégis nászút. Ám a sors kinevetett bennünket, mert minek nekünk nászút? A mi há­zasságunk rendhagyó házasság, huszonöt év után is élő es friss. Meg is tréfált bennünket a sors, vasta­gon, talán azért, mert ennyi szabálytalan boldogság után egyszer szabályos boldogságot akartunk. Mar ott kezdődött, hogy akkoriban szerkesztó- ; segben dolgoztam, es a szabadság beosztásánál gya­lázatosán elbántak velem, az újdonsült főszerkesz­tő, meg a derek kollégák, pedig megmondtam nekik, hogy nászutra szeretnénk menni. Talán ezt irigyel­ték. Es igy áprilisban tudtunk csak elutazni, vagyis előszezonban. Itália kék ege felleges szürke volt, es sokat esett, Velence hideg volt és rothadás szagu, meg a valutánk is kevés volt, de azért Velence mégis Velence volt. Firenze csodákkal fogadott, a David- szoborral es a rabszolgákkal: Ilonka felsikoltott, mikor a Dávid-szobrot meglátta. A képtáraktól nem tudtunk elszakadni. Roma pedig két esőmentes nappal is megajándékozott bennünket, egyszer meg a kábát is lekerült rólunk. A Mózes-szobor, az et­ruszk szarkofág, a Colosseum kegyes volt hozzánk. De egész idő alatt sokat éheztünk, és a Termini pá­lyaudvaron, hazafelé jövet, kiemelték a pénztárcá­mat. Bar óvatosak voltunk és kétfelé osztottuk ma­radék pénzünket, úgyhogy alig húsz dollárt loptak el, mégis a pénztárcával együtt az egész utazás izet, savát-borsat vettek el tőlem. Fáradtan, szomorúan érkeztünk haza. En belebetegedtem ennek az uta­zásnak a brutális befejezésébe, meg az éhezésbe. Itthon pedig, a munkahelyemen a szokásos kétéven­kénti átszervezés során úgy döntöttek, hogy főszer­kesztő leszek, de külföldön, D. városában. En meg nem akartam elmenni innen, nem akartam semmit, fáradt voltam. Hamarosan megoperaltak, és a műtétből nem tudtam felébredni, ötvenhét évesen huszonöt évi házasság után ott feküdtem meg sokáig eszméletle­nül. A leányommal már közölték, hogy ő mondja meg a felesegemnek várható halálomat. De a halál­ból végül mégis visszatértem, kinyitottam a szeme­met, kerengett a szoba és lármás volt a világ. Ké­sőbb, ahogy a műtőből visszavittek a kórterembe, Ilonka arca hajolt fólém. — El ne felejtsd ma befizetni a telefonszámlát — suttogtam neki minden erőmet összeszedve. ■ IMPORTÁLT NOKF.DL!SZAGGATÓ. METÉLTVÁGÓ. ■ ■ ' MINDENFÉLE KONYHAFELSZERELÉS KAPHATÓ g 1 H. ROTH & SON\ 5 IMPORTHÁZÁBAN 1577 First Avenue (82-e* utca sarok) g New York, N.Y. 10028 • Telefon: (212) 734-llllJ| ■ KÉRJEN INGYENES, MAGYAR m ÁRJEGYZÉKEINKBŐL! g ■ i hanglemez: magnószalag, kazetta S ÉS NORMÁL. ■ JNOjST'ÉRKEZETT ' ■ HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI finorakerámia * a DÍSZTÁNYÉROK. VÁZÁK. HAMV- ÉS GYERTYA- ■ TARTÓK. KULACSOK. VIRÁGCSEREFEK S KÖCSÖGÖK. GYÖNYÖRŰ . Házilag készített mázli, frissen darált mák, dió , ■ mandula. Szegedi piros paprika, g SZALONCUKOR, karácsonyi csokoládé-díszek, g ■ Magyar hanglemezek, hímzett női blúzok ) • , Szakácskönyvek, szótárak, ■ a Először Amerikában piros aranvpaprika- ■ g krém, tubusban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents