Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)
1978-11-30 / 46. szám
Thursday, Nov. 30. 1978. AMERIKAI MAGYAR SZO 9 PALOTAI BORIS Célkondoleálás Karola tejeskávét kortyolgatott, mézét kent a vajas kenyerere es a halálozási rovatot böngészte. Mindig azt olvasta először, ki halt meg hatvan es hetven ev között. Ha ismerősre bukkant, felvette sötétszürke kosztümjét, kékkövei öblített ősz hajat lazán a fülére seperte, s egy csokor virággal megjelent a temetesen, óvatosan könnyezve, nehogy a púder felázzon az arcan. Bánatosan szorongatta az özvegy Törj kezét, alaposan szemügyre veve, nem túl koros-e, nem nyutte-e el a bánat-. A temetest követő napon meglátogatta, irős tésztát, befőttet vitt neki, s hosszan beszélt a megboldogultról. Olyan történeteket talált ki, amelyek elfeledtette1, a gyász komorságát. A történetek aszerint módosultak, hogy mit nyomozott ki az elhunytról. Hol együtt dolgozott*vele egy Biztosító Társaságnál, hol a tanítóképzőbe jártak együtt, hol meg varrni tanultak a Berényi-szalonban. Ha az elhunyt csupán háziasszony volt, meggyőzően adta elő, hogy mar lánykorukban elhatározták, a férjüknek szentelik eletüket, csalad, otthon... Milyen izgalommal főzték az első ebedet! Meg arra is emlékezett, hogy kacsasúlt volt párolt káposztával, utána almásrétes, maguk nyújtottak a rétestésztát, hol volt meg akkor állami rétes! Es Mici vagy Olga, vagy Tolán, ahogy épp a soron lévő megboldogultat hívták, eldicsekedett, hogy Zsiga vagy Nándi, vagy Gyulus, ugye megengedi, hogy igy szólítsam, el volt ragadtatva a köztjüktöl. Karola látogatásai olykor kudarcba fulladtak. Danes Nándor például, a Festek es Műanyaggyár műszaki előadója, megköszönte a látogatást, de visszautasította az irostésztat, diétán él és különben is... A kulonbenist olyan hangsúllyal mondta, mint aki tisztában van vele, hogy a feleségének semmi köze sem volt Karolához. Zakarias Mihály madár kereskedővel sem volt szerencséje. Megtudta, hogy Zakarias tiz éve viszonyt folytat egy eszpresz- szős lannyal, autót vett neki, s olyan papagajt, amely egesz nap azt rikoltozta: “Misi tud, Misi tud!” Csákány Gyula nyugdíjas postatanácsos láttán helytelenítő ránc jelent meg a szája sarkában. Csákány aszalt szilvához hasonlított, melyet gondatlanul tároltak, ezért kis peneszszakall nőtt rajta. Karola szomorúan pislogott, ha mar odafaradt, de ennél többet nem fektetett a látogatásba. — Miféle passzió részvetlátogataspkat tenni? — támadt rá a lánya. — Buta vagy, fiam. Nem passzióból. — Csak nem gondolsz... Uram Isten! Csak nem gondolsz férjhez menésre! Ebben a korban... Felnőtt unokáid vannak. — Éppen azért. Mindnyáján élitek a magatok életét. Félugortok hozzam, mi újság, nagyi? Faj meg a lábad? Te meg: otthagytam Pistát, összeköltöztem Dobóval. Máskor azt duruzsolod a fülembe: reggeltől estig várnom kell a vizvezetekszerelót, te ráérsz, mama... Hat ez nekem kévés. Fontos akarok lenni. — De hiszen fontos vagy. — Már amennyire az időtök engedi. A vasárnapi ebédek egyre kurtábbak. Alig várjátok, hogy gyors csókot nyomjatok a képemre, szia, mamikam! Csak a sok mosatlan edény marad utanatok. Egyetlen mondat se, amit őrizhetek. — Naponta beszelünk telefonon. — Sűrgönystilusban! — TÓ karban vagy, mamikam. Eljárogatsz a barátnőidhez, gyakran megy moziba, kiügyeskedsz egy-egy foprbbajegyet. — Aztán hazamegyek az üres lakasba, Este nemigen mozdulok ki, félek hazamenni a sötét ürességbe. Tudod,, milyen súlya van a csendnek? Ráfekszik az ember mellére, elhomályosítja a szemet. — Dacosan körülnézett. — Igenis... szeretnék egy társat. — Majd ápolhatod. — Borogatást adni is jobb, mint egyedül ébredni. Senkinek se mondhatom: ehhez mit szólsz? Papának félretettem a pecsenyezsiros labast, mártogassa ki. Kinek tartogassam a leg| jobb falatokat? — Nem maradt tegnapról tepertős pogácsa? —Elvittem Búzásnak. Mióta eltemette a fe! leségét, be-benézek hozza. Úgy éltek, mint Philemon es Baucis. Pedig Liza tiz évvel idősebb volt nála. En pont tizenöt évvel. Számit az? — Ne konnyelmüsködj. Gondold meg: nyu- ! godtan élsz, semmire sincs gondod. — Az a gondom, hogy nincs kiről gondoskodni. Úgy elek, mint egy... — Sietek, mamikám, Dobónak nyolcra Ígértem. S addig még Össze kell kaparnom, magam. Te együtt öregedte! meg apussal. Úgy. könnyű. Ki ez a Búzás? — Fényképész. Olyan mozgó fotográfus. Az esküvőkön ott terem, leveszi az ifjú part, a násznépét... Aztán az iskolai ünnepélyek... Melyik szülő nem veszi meg a gyereke fényképét, amikor a feldíszített tornateremben szaval?—Karola belemelegedett. — Humora is van. Vicceket jegyez a noteszába, s úgy adja elő... egy percig sem lehet unatkozni vele. Most persze letört. De ezzel a megcsappant kedéllyelisegy valaki. S hqzzam, úgy látszik, ragaszkodik. Határozottan. Hová szaladsz? Mindig szaladsz, örökké! Másnap becsengetett Búzáshoz. — Megvar- rogattam a fehérneműjét. Mutassa, hol szakadt le egy gomb, hol feslett föl a varrás? Ilyen nett embernek nem szabad elhagynia magat. Búzás megcsókolta a kezet, a tenyerebe lehelt. Ez nem szokásos kézcsók, állapította meg Karola,az orrából is meleget fújt. Papának ilyesmi eszebe se jutott. — Mi a kedvenc etele? Nekem mindegy, hogy mit főzök. — Csülök, pirított hagymával — mondta Búzás olyan érzelmi telítettséggel, melytől nekiiramodott Karola szive. Hát ez mi, tűnődött? Szerelem, vagy extra-szisztole? Mindenesetre lenyelt egy pirulát és Búzás homlokából kisimította vasporszinü hajfürtjét. Mennyi haja van! Es sajat fogai! Nincs az a technikus, aki ilyen szabálytalan fogsort tudna csinálni. Amikor először ebédelt nála Búzás, azt mondMagyar film a Broadway n BEMUTATÓ December 8.-án, pénteken a Cinema Studio Two-ban,Broadway és 66. utca RAIN AND SHINE András Ferenc rendezésében. Szereplők: Sarlai Imre, Szabó Lajos, Pásztor Erzsi, Biró Zoltán, Fésűs Mária, Pécsi Ildikó, Anatol Konstantin, Spanyik Éva, Szakács Zsuzsa. ta neki: — Holnapra is maradt csülök, ha nincs jobb dolga. Megint az a fura kézcsók, tenyerbe, csukló fölött, egyenesen a pulzusára. Már nem szed be semmit szapora szívdobogás ellen. — Rendes embernek látszik az a fényképész — szólt be a konyhaablakon Novákné. Beinvitáltam egy stampedli diópálinkára. — És bement? — Azt ígérte, majd máskor. Karola álla alá mérges kis toka gyúródott. — Nem eleg öregnek lenni ahhoz, hogy meghódíts. Egy szelíd őszi estén Búzás nagy csokor rozsával állított be, — kiárusítás volt a sarki kofánál. Ezennel megkérem a kezet. — jól kijövünk egymással, nem mondom. — Karola óvatosan megölelte Búzást, bizonyos mozdulatoknál a derekába nyilallt. — Athuzatom a rekamiémat, kidobjuk az ágyat, annak a helyere. Papa szegény csak matracos ágyban tudott aludni. Ó is azt szokta meg. De hát... végtere... — A vasárnapi ebéden bemutatom nektek Palikat. Férjhez mentem hozza — jelentette a lányának. — S ezt csak igy?— — méltatlankodó sóhaj, megrovó kóhecselés. — A lakásodat akarja. — Van lakása. Összkomfortos két es fél szobás. — Csak nem képzeled, hogy egy tiz evvel fiatalabb férfi... — Tizenöttel. Es nincs képzeloerom, tapasztalatom van. Belem szeretett. Es en is... nekem is... egyszóval... — Meg ne bánd, mama. — Azelőtt sohasem álmodtam. Most olyan szepeket... az álmairól nem tehet az ember. A lánya sirt. Dühösen, felháborodva, szisze- gessel toldva meg a könnyeit. — Mit bőgsz? Jövő héten Csehszlovakiaba utazunk. Nyugdijascsoporttal akartam menni, de Palika ragaszkodik hozzá,. hogy csakkettes- ben. A családnak is el kellett ismernie, hogy a mama megfiatalodott. Érthetetlen — jegyezte meg Jani, az unoka. Persze, ha a nagymama, isten ments, meghal, Búzásé marad a lakas. Hiába van ó állandó lakónak bejelentve. A névjegye is kint van az ajtón. Úgy fel van dobva az oreglany, hogy képes a bankból kivenni a pénzét es az ürgére költeni. Irhabundaval lepte meg. Kitapétáztatta a lakást. (folytatás 12 oldalon)
