Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)
1978-11-30 / 46. szám
Thursday, Nov. 30. 1978. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Angina pectoris Folytatás Hogy elkerülhessük a szívinfarktust, igyekezzünk lelkileg kiegyensúlyozottak lenni, munkánkat minden izgalom és sietség nélkül végezzük. Jo, ha látjuk munkánk végső célját, de ezt sohasem kössük szigorú időhatárhoz. Tehát, éljünk úgy, hogy ne kötődjünk szigorúan időhatárokhoz, szenvedélyesen ne vitázzunk és ne idegesítsük magunkat a társaságban. Legyünk türelmesek, de ne dolgozzunk gyoi tan, mégis rendesen és pontosan. Végezzünk el annyit, amennyit elvégezhetünk, de legyünk tudatában annak, hogy van, ami lehetetlen. Legyünk elégedettek önmagunkkal, munkánkkal, ismerjük képességeinket és ne követeljünk önmagunktól túl sokat. Türelmesen hallgassuk végig beszélőpartnerünket, és ne kalandozzunk el közben gondolatainkban. Nem jó, ha önzők vagyunk, inkább segítsünk másoknak is. Bölcs az, aki mindenkivel udvarias, előzékeny és szívélyes. Fordítsunk életünkön, lássuk be, hogy az. eddigi nem volt megfelelő és ezentúl új úton kell haladnunk. A napi munkánk mellett legyenek barátaink, mert a szórakozás, a természetben való séta, a kirándulás ugyanolyan fontos, mint a kötelességünknek eleget tenni. Tehát viselkedjünk éppen ellenkezőleg, mint ahogy eddig tettük. Könnyű azonban ezt mondani, annál nehezebb megvalósítani, mert a koszorúérbetegségre hajlamos egyének rendkívül nehe: zen tudják életvitelüket megváltoztatni. Önmagukat eszményi dolgozóknak tekintik, társadalmilag hasznosnak Vélik, és úgy gondolják, hogy másoknak is őróluk kell példát venni. Egészségesnek érzik magukat és nem szívesen mennek orvoshoz, pedig ezt meg kellene néha tenniök. Jó volna, há elbeszélgetnénk lélekbúvárral is, vagy éppen ideggyógyásszal. Ez ismét nehezen elérhető, mert meg vannak győződve arról, hogy minden munkára alkalmasak és lelkileg normálisak. Ez mindaddig így marad, míg egy napon infarktust nem kapnak, amikor gyökeresen kénytelenek megváltoztatni életüket. Természetesen ezt előbb is meglehették volna már, mert a szívinfarktust, mint sok más betegséget is, jobb időben'megakadályozni, mint gyógyítani. Végül is leszögezhetjük, hogy az angina pec- torisban szenvedő beteg sorsa saját kezében van. Életmottója »Vissza a természethez!« legyen. Mozgásában legyen elővigyázatos, olyany- nyira, hogy az ne okozzon neki fájdalmat vagy szívtáji nyomásérzést. Legjobb sima úton sétálni, vagy hegyről lefelé. Lépései legyenek egyenletesek. Ha hegynek fölfelé megy, ne beszélgessen. A séta időtartama és gyorsasága igazodjék az egészségi állapotához és a pillanatnyi közérzetéhez. Lassan kell kezdeni, éppe>i úgy., mint az autóvezetést hideg motorral. Az a beteg, aki a hideg levegőn szívtáji fájdalmat érez, először álló helyben szoktassa meg magát a hidegre. A dohányzástól való eltiltás több szempontból is hasznos; miközben a tapasztalat arra tanít bennünket, hogy a dohányzás egyszerre való abbahagyása sokkal könnyebben sikerül, mint a lassan, fokozatosan való. (folytatjuk) Jtt Hámoriam Radvanszkv Miklós, 1971. dec. Dayton,O. Tóth Rebeka, 1971. dec. Canton, 0. Feczko János, 1971. dec. Bridgeport, Conn Bartek János, 1976. dec. 2. Bethlehem,Pa. Kopcsek István, 1965. dec. 3. Detroit,Mich. Mátyás Janos, 1972. dec. 2. Elmhurst, NY Kövér János, 1971. dec. Bridgeport, Conn. Krauss Teréz, 1977. dec. 4. New York,NY Kocsis Mariska, 1974.dec. 5. Cleveland, 0. Albert György, 1964. dec. 5. Bronx,NY LAPUNKÉRT Köszönettel nyugtázzuk az alábbi adományokat es üdvözleteket, nf. = naptár felülFzetes n.ü. - naptár üdvözlet Rakics Elizabeth $ 5.- Rigó Margaret férje emlékére $ 10.- Mrs. G. Markbreit $ 2.- Mrs. I.Adelmann nf $ 2.- Horowitz L. nf. $ 2.- George Halász $ 12.- Johanna Gencsi férjé emlékére $ 12.- Scheible S. $ 10.- jéhn Ferenc által: Kiss Gyula $ 10.- nú. $ 5 - karacsonyi üdvözlet $ 5.- Jakab Lajos $ 5.- Reich Arthur emlékére ;jéhn Ferenc & Flóra $ 57 Berko- vics Gizi $ 5.John Schmidt S 5.- Gaal Joseph áltál: Elek Gyórgv $ 5.SZÉP AJÁNDÉK KARÁCSONYRA PETŐ Fi összes költeményei Az 1219 oldalas remekmű ára $ 5.- Megrendelhető: ' AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13(j E 16 St. New York, N.Y. 10003 KIOLVASTAD A LAPOT t ADD TOVÁBBI MAS IS TANULHAT BELŐLE! Figyelem! Tudatjuk kedves olvasóinkat, hogy mint előző evekben, az idén is elfogadunk üdvözleteket, jókívánságokat a karácsonyi és újévi ünnepkörre. Az üdvözleteket a december 15.-i és december 29.-i lapszámokban helyezzük el. BETEGEINK Papp Amalia tagtársnö a Farmington-i Bussford kórházban van felülvizsgálaton. Reméljük, hogy a diagnózis jo lesz. • Tatar Katie tagtarsnó visszakerült a Heritage (Taylor. Mich.) kórházba, ahol Pacemakert kapott. Az operáció sikeres volt és már a javulás utján van. Miklós Gvörgy tudósító ■*' 1 11 ------— r1 ' ' KÖSZÖNET NYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondok azon barátaimnak es tagtársaimnak, akik betegségem alatt a kórházban meglátogattak, vagy kártvákkal felkerestek. Susie Vari, Allen Park, Mich. DECEMBER 8-ig KELL MEGRENDELNI A KARÁCSONYI IKKA-CSOMAGOKAT A Sobel Overseas Corp. 210 E 86 St. New York, NY. 10028, az IKKA Egyesült Államokbeli főtigynoksége, felhívja barátai és vevői figyelmet, hogy magyarországi rokonaik es barátaik részére ajandekcsomagok küldésének az ideje elérkezett. Ebben az évben nagy választék van élelmiszercsomágokban és más árucikkekben, mely kielégíthet mindenkit, áld ajándékot akar küldeni szeretteinek karácsony alkalmával. Felhívjuk figyelmüket, hogy rendeléseiket 1978 december 8 előtt küldjék be, hogy karácsony előtt kézhez kaphassák. , Rendeléseket postán is elfogadunk irodánkban, vagy személyesen is at lehet adni megbi- zottainknak. Keressenek fel bennünket, vagy hívjanak telefonon (212) 535-6490 számon. 10 ■■ ' i ' II A DETROITI PETŐFI KOR Gyűléseit, összejöveteleit rendezi a Bedikian Community Hallban, 1077 Southfield Rd. Fort St.-tól keletre, Lincoln Park, Mich. Titkar-pénztárnok: Miklós György. Lapkezelök: Miklós György 11141 Dorchester St. Apt. 116. Southgate, Mich. 481957 . Tel: 287-2856. Kiss Lajos, 7232 Navy Ave, Detroit Mich. 48209 Tel; VI 3-2896 A lappal kapcsolatos mindenféle- ügyeRb'gnTördulja-' nak bizalommal a lapkeze lókhoz. Detroit és környéke laptudósitó: Lény Anna, Tel: LO 3-7276 . v HOL KAPHATÓ A MAGYAR SZÓ ? ; j Delray Party Store, 7900 W Jefferson, Detroit I ESEMÉNYEK NAPTÁRA Dec. 4. hétfő d.u. 1 órakor Taggyűlés Dec. 15. pentek este 6 óra Karácsonyi party vacsorával, utana tarsas szórakozás