Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1978-05-04 / 18. szám

Thursday, May 4. 1978.

ihm

11

Sparing Károly

Az őrbottydni harangöntő

Virág Ferenc

Olykor felrevert harang kondul, segítségért kiált a messzeségbe, máskor apró lélekharang sir: kevesebben lettünk.

Harangok, templomok... A gondolkodásban egybeforrtak e csengo-bongo fe'mjószágok, robusztus, tiszteletet parancsoló épületek a katolikus vallással. A kereszténység kezdetén azonban még ismeretlenek voltak a harangok. Eloszor egyenként értesítették, később trombitaszoval, majd csengettyűvel hívtak imádságra, istentiszteletre a hívőket a papok, s csak az V.—VI. szazadban terjedtek el e templom- tornyokat ekesito fémóntvények, uj szakmát teremtve — a harangontést.

Összetett, sok ismeretet, évszázadok tapasztalatát egyesitő hivatás ez, haldokló szakma a felvilágosult világban.

— Szeretni es tisztelni kell, — mondja Gombos Lajos (sokak szerint Magyarország egyetlen harang- öntője) örbottyani műhelye állványok és már fényesre csiszolt öntvények tarkította udvarán. Onto, lakatos, hegesztő, s ki tudja még hány szakma fortélyát kell ismernie a jó harangkészitonek. Hang es súly egymásnak függvényé, amit csak a jó iparos

I t

ért, erez.

Oszes hajú, magabiztos ember Gombos Lajos, latszik^ negyvennyolc ev, amelyet a világban eltöltött, nem múlt el felette nyomtalanul. Inkább idősebbnek tűnik, mint amennyi a valóságban.

— Apámtól tanultam a mesterséget, — fűzi tovább a szavakat, miközben megkopott, szűrke képét kotor elő az iróasztalfiók mélyéről —, itt láthatja. A foto 1948-ban készült, éppen a keszthelyi templomtorony harangját készítettük. Apamat röviddel később háromszor megoperalták, de azért folytatta az ipart. En belenőttem e szakmába, megtanultam tisztelni hivatásomat, s csodalattal figyeltem, hogyan ölt szemgyönyörkodtető formát a nyers fém...

— Alig gyŐzzuk a munkát, annyi megrendelésünk van, - teszi hozzá kisvártatva, es egy — piros, zöld zászlókkal teletűzdelt — Magyarország-térkép elé von. — Sokan nem is gondolják, hogy szolgaltatasa- ink is vannak. Wartburgom órája 200 ezret mutat. Nemsokára eppen Pápára indulunk, ahol eltörött a harangkorona. Láthatja: nemcsak készítjük az uj harangokat, hanem javítjuk a régieket.

HARANGPRÓBA AZ UDVARON

A roggyant tetős műhelyek fölött már valóban eljárt az idő. Szinte sugárzik a múlt az évtizedes óntögodrokbol, a málo olvasztókemencékből, a zsúfolt és kopott falakból. Az egyik helyiség falán fából, agyagból — történelem könyvek, regi vallásos kiadványok segitsegevel — készített forrnak, minták függnek. A majdani harangokat díszítik.

— Azelőtt 40-50 harangot készítettünk, ma már evente 15-20-at, ha megcsinálunk. Kevesebb az emberünk, csak hárman dolgozunk a műhelyekben. Két fiam ugyan kitanulta nálam a szakmát, de az idősebb megházasodott — s mert kevés volt a pénz es sok a munka - itthagyott. A kisebbiket nemrég hivták be katonának...

Tevednek, akik az öntest látványosnak hiszik, s úgy gondolják: szikraesóbe burkolózva ömlik a folyékony fém. Az egesz mindössze egy villanás; az egymásba olvadt ezüst és ón másodpercek alatt iramlik az olvasztogodórbe, azután mar mindörökre mozdulatlan — szürkesfekete, nyers harangtest.

— Az öntés, a harang formálása, csiszolása, szépítésé hetek munkája, — folytatja a mester —, a pontos méretek kiszámítása azonban olykor hónapokig is eltart. S, ha mar kész a harang, következik a pro- bajarat.

Porlando gerendákból épített állványon fényes, 300 kilós harangtest függ. Tornyosnémedi templomát díszíti majd. Gombos Lajos szakavatott kézzel huzza meg a koronáról lecsüngő kötelet, s fülrepesztő zugás tölti be az udvart, a kornyékét.

— Reggel, délben, este — miként később a templomokban — meghúzzuk mi is a harangot. A rejtett hibák csak a használat közben ugranak ki. Megvizsgálhatnánk az öntvényt röntgennel is, de e luxust nem engedhetjük meg magunknak. A jo harangon- to hangvillával is megtalálja a hibákat.

— Fontos a pontos és körültekintő munka —, mutat egy porban heverő, megfeketedett öntvényre. — Ez a harang elrepedt az öntés közben, s kárunk majd 70 ezér forint volt.

Munkával zsúfoltak a harangöntő hétköznapjai: járja az országot, javít, készít, fioknyira rúg csupán az idei levelezese... Az igények azonban jóval magasabbak, mint ami teljesítésére kepes. S, mégis/ ahány falu, varos, ahany templom, harang, annyi emlék a mester életében.

— A hódmezővásárhelyi harang tornya leégett, tönkrement 11 mázsás harangja. A fémtestet helikopter segítségével vettük le és tettük újra vissza. Olcsóbb volt igy, mintha állványokat emeltünk volna... Győrújvárosban is csináltunk egy 12 mázsását, cigánybanda húzta a talpalávalót, amikor feltettük.

NÉVTELENÜL ISMERI AZ ORSZÁG

— Készítettünk 50 kilós, de több mázsás harangokat is. Az ország legnagyobbját apám öntötte, meg a világháború előtt, a budapesti bazilikához. Súlya 97 mázsa volt, ám elpusztult a harcok alatt. Az esztergomi bazilikáé a legsúlyosabb napjainkban — 68 mázsás.

H , ti

Gombos Lajos müveit névtelenül ismeri az ország. Nagy a kereslet búgó hangú harangjai iránt. Az igényeket nehez kielégítenie, mert egyedül van s követőkre, e hivatás továbbvivóire ma mar aligha talál. Nehéz a megfelelő faszén beszerzése is, elavultak műhelyei. Munkáját azonban támogatja az állam.

— Igen, 100 ezer forintot kaptam kölcsön kedvezményes adóval uj műhelyem építéséhez. A szomszédban lathatja. Mi mar itt maradunk, igy ismert meg az ország.

TERJESSZE LAPETVKAT

f

Ohazai tapasztalatok 1978 januárban

(folytatás)

Sajnos szülőhazánk még sok minden kényelmi es praktikus szempontból Amerika es Kanada mögött van, amiért a régi úri Magyarország vezetői a felelősek, akik az országot a fatengelyes korszakhoz hasonlóan hagy tak; ellumpolták a magyar nép veritekes munkájának gyümölcsét Londonban, Párizsban, Becsben, stb., valamint a két világháború borzalmai, melyeknek a mai nepi-demokratikus Magyarorszag az örököse.

Azonban minden jóakaratu ember láthatja, hogy szülőhazánk népének eletkorülmenyei minden évben szemmellathatólag javulnak. Tálán ez a magyarázata annak is, hogy 1978. januárban, 1975 júliusához viszonyítva, az emberek hangulata eszreve- hetoen jobb; türelmesebbek; a Metróban özönlő tengersok nép es a vonatokra, autóbuszokra, villamosokra való felszállásnál udvariasabbak, nem tolakodnak annyira. Vagy talán azért volt ez, mert télen kevesebben mennek ki a házból és nincs annyi turista?

Letagadhatatlan tény azonban, hogy úgy egymással, mint a turistákkal szemben figyelmesebbek, szolgálatrakeszebbek az utcán járó-kelők, mint 1975-ben voltak. Ha valaki utbaigazitast kér barkitol, fiataltól, vagy öregtől, barátságos kedvességgel magyarázzak a fiatalemberek: “Arra menjen, bácsi- kám”. Milyen jo érzés, kiváltképpen, ha egy szép nő mondja: “Arra tessék menni ARANYOS”. Ilyenkor pár pillanatra elfeledkeztem arról, hogy már 72 éves vagyok és kedvem lett volna irányt változtatni.

Az utóbbi két es fel ev óta a közlekedési eszközök is javultak. Kellemes meglepetéssel láttám a Deak-teri autóbuszállomásnál, hogy milyen szép, modem 41 ülőhelyes autóbuszok viszik az embereket Dunavecse, Apostag és Solt felé. Akik pár évvel ezelőtt utazgattak ezen a vonalon, nem csodálkoztak azon, hogy miért volt olyan sok koraszülött. Az autóbuszok olyan rázósak voltak, hogy szinte tengeri betegséget lehetett kapni rajtuk. De ez már a múlté és minden jó, ha vége jo!

Szülőfalum, Apostag, is lassan halad a korral. Nagy örömömre valahányszor hazalátogatok a falumba, mindig felfedezek valami újat. 1977-ben habselyem kötöttáru gyárat létesítettek 103 fiatal nő dolgozóval, akik közül 30 fiatalasszony három évi szülési szabadságon van. Kara Mihalyne üzemvezető és ifjú Horváth Pálné, az egyik műszaki vezető, csinos fiatalasszonyok, voltakszivesekbemu- tatni a szép, patyolat-tiszta, világos gyárat munka- közben. jóleső érzéssel láttam a sok szép tisztán öltözött, szorgalmasan dolgoz^ egészségtől viruló,, csinos fiatalasszonyt. Ezekért ne fájjon a fejűk szülőhazánk volt urainak es az Őket kiszolgálóit* nak. Ezek a drága munkáskezek építik és szépítik az országot és nem hagyjak a magyar nemzetet kiveszni.

(folytatás a következő lapban)

(Spáring Károly, amint heti lapunk 15. oldalán jelezzük április 21-en elhunyt. Ohazai tapasztalatairól irt cikket néhány héttel ezelőtt küldte be. Sajnáljuk, hogy irasait nyomtatásban már nem lathatta meg.)

| RÉGI í i MESTERSÉGEK J

__ - __