Amerikai Magyar Szó, 1978. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1978-03-16 / 11. szám

Thursday, March 16. 1978. AMERIKAI MAGYAR SZO Olaszországi fejlemények ETHIOPIA VISSZANYERTE TERÜLETI ÉPSÉGÉT Végétért Olaszországban a hét hét óta fennálló kormány­válság. Egyezmény jött letre az uralkodó Keresztény Szocia­lista Part es a Kommunista Part, valamint három kisebb ellen­zéki Part kozott. Az egyezmény ertelmeben egy parlamenti bizottságot állí­tották fel, melynek feladata törvényjavaslatokat kidolgozni, melyek hivatva lesznek megoldani az ország gazdasági es tár­sadalmi problémait. Ennek az egyezménynek a lényégé az, hogy a Kommunista Part nélkül még csak javaslatot sem lehet a törvényhozók ele terjeszteni, nem is beszelve arról, hogy nem lehet uj torvényt hozni, ami ellenkezik az olasz dolgozó nép érdekeivel. Ez az egyezmény egy lépes abban az irányban amely létre­hozza a nép-kormany megalakitasat, melyben az ország lako­sainak minden haladó rétege képviselve lesz. Pár héttel ezelőtt Carter elnök TV-beszédeben intette az olasz kormányt, hogy minden lehetőt kövessen el a kommu­nistáknak a kormányon kivid tartására es a Kommunista Párt befolyásának állandó csökkentésére. Az Olaszországban lezajlott fejlemények bizonyítják. hogy nem lehet a történelem kereket visszatartani, Carter elnök minden igyekezete ellenére sem. George Meany, az AFL— CIO elnöke a szervezet Bar Harbourban tartott vezető­ségi ülésén kinyilvánította, hogy “nincs tervünk a szer­vezetlenek megszervezésére”. Az ország 100 millió dol­gozójából csak 20 pnillio tartozik szakszervezetbe. A munkások 80 százalé­ka szervezetlen. Ez a tény teszi lehetet­lenné a nép életszínvonalá­nak emelését, a nemzeti va­gyon igazságosabb elosztá­sát. Meany és tarsai arra szá­mítanak, hogy a kongresszus ADDIS ABABA, Ethiopia seregei, szovjet fegyverek­kel es a kubai szabadság­harcosok tamogatasaval, Jijiga város elfoglalását kő­vetően, széjjelverték a Szo­máliái seregeket, akik fej­vesztetten menekültek a Szo­máliái határ felé. Minden ellenállás meg­szűnt es a győzelmes ethió- piai csapatok megtisztították az országot a támadóktól és helyreállították az ország területi épséget. A Carter-kormány, mely Szaud Arábia es Egyiptom közreműködésével, fegyver­rel latta el a Szomáliái csapa­tokat, most, miután Szomá­lia vereséget szenvedett, java­solja, hogy a Szovjetunió vonja vissza tanácsadóit és Kuba segédkezést nyújtó' csapatait. Roul Castro, Kuba hadügyminisztere kijelentet­te: ”Mi szent kötelességünk­nek tartjuk segítő kezet nyújtani minden népnek, mely harcol a gyarmatosító imperialisták ellen”. Tárgyalások folynak az USA kormánya és a Szov­jetunió washingtoni nagy­Francia választás ELSŐ FORDULÓJA PÁRIS, A francia képviselőválasztás első fordulójában a Szocialista Part jelöltjei a szavazatok 22.5, a Kommunista Párt jelöltjei a szavazatok 20.5 százalékát kapták. Ezenfelül a baloldali szélsőséges pártok jelöltjei a szavazatok 4.4 száza­lékát nyerték el. A választás első fordulóját követően a Szocialista es a Kommunista Pártok vezetői egyezményt kötöttek, melynek értelmében támogatják egymás jelöltjeit a választás március 19.-én tartandó második fordulójában. A kormányt, illetve Valery Giscard d'Estaing elnök politi­káját támogató pártok jelöltjei a szavazatok 46.5 százalékát kapták. HÁGA, A holland kepviselóház határozati javaslatot fogadott el, mely ellenzi a neutronbomba gyártását. Ezzel egyidőben Roelof Kruisinga hadügyminiszter azonos javaslatot tett a kormányülésén, melyet a többség visszautasított. Kruisinga miniszter lemondott tisztségéről. A neutronbom­ba gyártása elleni mozgalom egesz Európában egyre nagyobb lendülettel halad előre. követe, Anatoli F. Dobrynin kozott, aki hajlandónak mu­tatkozott, hogy egy nemzet­közi bizottság ellenőrizze azt, hogy a visszafoglalt Ogaden térségben ne mo­lesztálják a Szomáliái ki­sebbséghez tartozókat. Több polgári lap arra emlékeztette Carter elnö­köt, hogy a második világ­háború befejeztevel, 25 even át, nagyszámú USA katonai tanácsadó tartózkodott Addis Ababában es most fur­csán hangzik a szovjet katonai tanácsadók vissza­vonására irányuló amerikai követelés. Egyre feszül a helyzet Izrael és az USA között WASHINGTON, D.C. Carter elnök sajtónyilatkozatában felszínre hozta a közte es Begin, izraeli miniszterelnök közti ellentéteket. A két államférfi különbö­zően értelmezi az Egyesült Nemzetek Biztonsági Taná­csa 1967. novembereben el­fogadott 242-es határozati javaslatot. Carter elnök szerint Izra­elnek ki kell vonnia csapa­tait az 1967-es háborút kó’- vetóen elfoglalt arab terü­letekről. Ezzel szemben Begin nem hajlandó a Jordán nyugati térségéből, valamint a Golan fennsíkról és a Gaza savból kivonni az izraeli csapato­kat és ragaszkodik ahhoz is, hogy a Sinai félsziget északi térségében felállított telepí­tések továbbra is izraeli fennhatóság alatt maradja­nak. Ezenfelül Izrael tiltako­zik az ellen is, hogy a Carter kormány modern hadirepü­lőgépeket óhajt Szaud Ará­bia es Egyiptom részére el­juttatni. Ezen fejlemények lemon­dásra késztettek Mark A. Siegelt, aki összekötő volt Carter és az amerikai zsidó szervezetek között. Mark A. Siegel A palesztinaiak támadása, melynek 32 halottja es 75 sebesültje volt, csak elmer- gesitette a közép-keleti hely­zetet. Begin miniszterelnök most azzal ervel, hogy “ilyen ter­rorcselekedet bizonyítja, hogy nem engedhetjük meg egy ellenséges palesztinai nemzet felállítását hatarain­kon”. Arról nem beszel Be­gin miniszterelnök, hogy ó ellenezte a genfi konferencia egybehivasát a múlt év októ­berében, mely hivatva lett volna a békét létrehozni a kózep-keleten. JAKARTA, Indonézia fővárosában az egyetemi diákok nagy tüntetést rendeztek; tiltakoztak Suhart elnök újraválasztá­sa miatt. A kirendelt kato­naság megtámadta a tün­tetőket, többen megsebe­sültek. TEL AVIV, Egyezmény jött letre Izrael és Mexico kozott, melynek értelmé­ben Mexico ellátja Izrael olajszükségletét. BONN, Egyezmény jött létre a NSZK es az USA kozott a dollar nemzet­közi penzpiaconi ertek- csókkenesenek meggatla- sara. ___ 3 lSomali-backed rebel drive to take Ogaden begins in mid-July from Ferfer. Somalis are said to commit 10,OCX) troops. Ethio­pian stronghold of Oagahbur falls, and most of Ogaden is Somalia breaks in November with Soviet Union and Cuba, which sub ►equently pour aid into Ethiopia Mer vast Soviet arms airlift ends n mid-JanuaryfEthiopian counter- jffensive begins.v:Aided by Cuban roops, Ethiopians retake Jijiga 3n March 5 and Dagahbur three fi jays later. módosítja majd a Taft-Hart- ley törvényt, korlátozza a munkáltatókat a szakszerve­zetek elleni ténykedésükben es nagyobb büntetést mer ki majd azokra, akik ezt a módosított törvényt meg­szegik. Mindaddig, amig Meany es társai e törvény módosí­tására várnak és húzzak, ha­logatják a szervezetlenek megszervezései, a nyílt üze­mekben alacsonyabb bérért dolgozók továbbra is varhat­nak nehéz helyzetük javu­lására. "Nincs tervünk a szervezetlenek i megszervezésére"

Next

/
Thumbnails
Contents