Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)

1977-10-20 / 40. szám

Országjárás —....................... r "■ Pincefalu Vendégváró présházak Van-e még mit felfedeznie a hazai idegenforgalomnak? Van-e még fehér folt, földerítetten terü­let az (Ország turistatérképén? A kérdésre még az avatatlan is teljes bizonyossággal felelheti: van. Legföljebb az a megfontolandó, .időszerű-e most azon fáradozni, hogy újabb ösvényekkel gyarapít­sák a hazai idegenforgalom ki­taposott útjait. Éppen most, ami­kor az idegenforgalom zaklató gondja: a meglevő turistaközpon­tokban rendet teremteni, olyan el­látást, olyan kiszolgálást nyújtani, amit a mai korszerű igények meg­kívánnak. Hajósra azonban — az alföldi Kalocsa környéki községre — még így is, ezt tudva is érdemes föl­figyelni. Ha majd egyszer helyet kap az utazásra hívó reklámfüze­tekben, Hajóst nyugodtan lehet úgy ajánlani — bel- és külhoni piacon egyaránt —, min) a legvidámabb holt falut. És ez egyáltalán nem volna erőszakolt, üzleties kitalálás, hanem maga a pontos valóság. Hazai közvéleményünk ismer hí­res, megkapóan.szép, a műemlék- védelem által is oltalmazott pin­céket, pincesorokat. A villánykö- vesdi, a palkonyai pincesor, az eg­ri, tokaji pincék labirintusai mind nevezetes borbúvóhelyek. De a ha­jósi pincefalu egyikhez sem ha­sonlítható. Valóságos falu. Legalábbis mé­reteiben. A negyvenes években „lent" az anyafaluban 1160 házat tartott nyilván a községstatisztika. A pincefaluban ugyanebben az időben 1700—1800 présházat szám­láltak meg fent a dombon, a sző­lősben. Vagyis egy-egy családnak több pincéje, présház is volt. Annyi, ahány darabban volt a szőlője. 1700—1800 emberi hajlékot for­máló kis házacska... Falai, ajtaja, ablaka, őszi, téli időben hívoga- tóan pipálgató kéménye, benn a kisszobában barátságos, hűséges kis dobkályha... És mégis: a csa­ládi élet nem itt zajlik, az udva­ron nincsenek gyerekek, nincsenek házőrző kutyák, jószágok, soha nem jön a postás, jobbára a falu öregjeit lehet itt találni, őket is csak napközben. Estére aztán szép komótosan aláereszkednek a domb­ról, kézben a hűséges fiaskóval *— vacsora után legyen még otthon egy itat bor — mennek haza az élő falyba. A pincefalu — holt falu. És vi­dám falu is. Huszonegy utcája van a jelen­leg 1200 pincét, présházat szám­láló pincefalunak, illendően, stíl­szerűen Borbíró, Rízling, Ezerjó, Kadar névre keresztelve, s van itt Szakadék sor nevű utcácska is. őszidőben musterjedéskor, az új bort köszönteni való napokban nincs annyi jókedv, vidámság a világnagy köuutakon, sugárutakon, mint itt egy 50—100 méternyi hosz- szúságú utcácskában. JQ0LV4STÁD Ä LAPcn t Af» TOVÁBBI MM » TANULHAT BILdtüJ A FŐUTCA KÉPE Nincsenek házőrző kutyák, soha nem jön a postás Se helybeli, se idegen el nem mehet egy-egy présház előtt, hogy meg ne kóstolja, s persze illen­dően meg ne dicsérje az „ideit”, amely minden esetben jobb, mint a tavalyi volt. Kivált, ha a ta­valyi borból már nincs is. Aztán idő elteltével előkerül valamilyen zeneszerszám, legin­kább — mert Hajós (sváb telepü­lés — a gombos harmonika, majd jönnek a nóták is, és zeng a pin­cesor. öregek, fiatalok együtt fúj­ják a nótát. Vagyis: a pincefalu a legvidámabb falu. Amit eddig elmondtunk Hajós­ról, ' arra - azt is lehet mondani: ezt nyújtja Hajós a hajósiaknak, a helybelieknek. Ennél persze töb­bet is, hiszen az újabb időben némileg átalakult rendeltetése. Amolyan hét végi pihenőhelynek, víkendtelépnek tekintik tulajdo­nosaik a présházakat; egy-egy családi eseményt, névnapot, keresz­telőt itt tartanak meg. s társa­dalmi ünnepeiken szintén itt szó­rakozik a község apraja-nagvia. De mit nyújthat Hajós hazai és külföldi vendégeinek? Mi az. amiért mégis érdemes lesz jelölni majd az idegenforgalom térké­pein? A pincefalu önmagában is mu­tatós látnivaló. Fent van egy „föld­asztalon”; a legenda szerint ide akartak települni, itt akartak épít­kezni a régi haiósiak,"dé~TOeghát- rálni kényszerültek. A löszdom­bon nem találták meg az emberi élet egyik legfontosabb kellékét, a vizet. Lejjebb húzódtak hát, a falu mai területére. Fönt Dedig a dombon, ha már nem találtak vizet — bort fakasztottak. Bepillantani is érdemes egy-egy házacskába, amely rendszerint há­rom részből áll. A présházból, a pincéből és egy kis szobácskából, ahol ülő- és fekvőhely is van és persze evéshez-iváshoz való esz­köz. minden, ami a szíves ven­déglátáshoz kell. Ma 1200 pincét lehet megszám­lálni itt a dombon. A löszbe vájt, legtöbbször boltozat nélküli, nem mester készítette pincék hossza egyenként 20—40 méter. Átlagolva tehát harminc, s ha ezt megszo­rozzuk a pincék számával, kide­rül : itt a föld alatt 36 kilométer hosszúságú labirintus tekereg, ka­nyarog. Budapesttől északi irány­ba Vácig, nyugatnak pedig Mar- tonvásárig lehetne elérni egy ilyen hosszúságú alagúton. Ezeket a pincéket különben még a múlt század első felében építet­ték, a présházak oromzatán ol­vasható az építés évszáma. Az első épület 1830-ban készült. A 150 éves pince sajnos ritka, de akad azért olyan, amelyet bízvást gond­jaiba vehetne a magyar műemlék- védelem, mert főleg oromzatán a magyar parasztbarokk stílust kép­viseli. A présházak javát később építették; érdemes megfigyelni, hogy rendszerint az az évszám gyakori a présházakon, amelyet megelőző esztendőben jó termés volt. S van itt látnivaló a múltból más is. A hajósiak még idejében és gondosan összegyűjtötték azokat a régi pincészeti, borászati kész­ségeket, néprajzi tárgyakat, ame­lyeket több mint száz éve a sző­lősgazdák használtak. Az ivó- és tárolóedényeket, a százéyes óriás szőlőprést, a korsókat, a lihut, a lopótököt, múzeumba való nép­rajzi értékeket. Jelenleg még rak­tárban van a gyűjtemény, de min­den értékesebb darabja hamarosan látható lesz a pincemúzeumban. Mindenféle történelmi megráz­kódtatás után is a község meg­maradt zárt néprajzi mivoltában, hagyományait őrző, ápoló közös­ségnek. A régi sváb táncokat a kisisko­lás kortól a beatnemzedéken át az öregekig mindenki ismeri. Csodá­val határos módon előkerült egy matuzsálemi korú, jellegzetesen sváb hangszer is, a gombos har­monika. A néptánc, a népi zene különös látvány, sajátos élmény ott fent a szőlőhegyen. Aztán az étel, ital. A jellegzetes ennivaló a pincepaprikás, amely nem tévesztendő össze a pincepör­költtel. A paprikáshoz nem pirít­ják, pörkölik sem a hagymát, pap­rikát, sem a húst; a paprikást főz­ni teszik fel. Továbbá: a pörkölt­tel ellentétben körítést nem adnak hozzá, a paprikásléből bicska­heggyel emelgetik ki a falatokat, karéj kenyér segédletével. Külön­ben pedig attól „pince” a papri­kás, hogy leginkább borral lo- csolgatják meg főzés közben. A* kolbászos kenyérlángosról —. szin­tén tájjellegű és kitűnő borcsúsz­da — már fölösleges is szólni: a nevéből is kitetszik nagyszerűsége. Szólni kell még a hajósiak ven­dégszeretetéről. Arról, hogyan ad­ják kézről kézre, mondhatnánk pincéről pincére a vendéget, s ve­zetik be a pincefalu életének is­mereteibe. Nemrég idegenforga­lommal foglalkozó újságírókat, szakembereket vittek el a vidékre, megmutatván a szomszédos Hosz- szúhegyi Állami Gazdaság látni­valóit is, a dúsan termő gyümöl­csöst, a nagyüzemi szintű-szerve­zettségű borászatot, s a pincében a két, egyenként 10 000 hektoli­teres beton hordóóriást. És persze megízlelték a vendégek a híres díjnyertes pezsgőt, a pompás Hosz- szúhegyi Cabernet-t. A pincefalu labirintusaiban mégis megilletődöttebben tekintet­tek szét a meghívottak, hosszan szemlélve a régi présházak sorát. Mert beton hordócsodát, talán na­gyobbat is, holnap, holnapután láthatnak még. De ez a különös falu házaival, berendezésével, han­gulatával egyszeri és megismétel­hetetlen élménnyel ajándékozza meg az embert. IBRÁNYI TÓTH BÉLA Béres Attila*. Kallódó versszakok Magad, tápászkodsz fel férfibánatodból és gyermeked is rád emel kezet, a távoli múlt, mint ködből a kolomp szól és az elérhetetlen fehér hegyek körbemosolyognak immár némán: / botló vágyad közéjük meg nem érkezett * A világ ágbogán fennakadni <■ nemcsak gyengeség, tudom. Megeshet meg, hogy a gyávaságot gyengeségnek hazudom? * Komikus figura vagyok én, azt hiszem, akit, ha meglát egy nő, így szól: no hiszen ... * Kezeden a sok kopogtatástól felhorzsolt bőrű tíz tétova ujj. Q sokajtajú világban ifjúságod faltól falig egyedül-járnj tanul, s míg próbálgatod megfogni a hajnalt, látod, észrevétlen bealkonyul. .. mmmmmmmtsrns

Next

/
Thumbnails
Contents