Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)
1977-10-20 / 40. szám
Thursday, October 20. 1977. óhtzi CSANÁDI IMRE Munkácsy — és a mi korunk Székely András könyvéhez BARANYI FERENC T öbb emberöltőn át a legnagyobb magyar festőként emlegették. Mintegy negyed- százada még díjat kereszteltek el róla. Azóta nagyot fordult a világ. Egy mai festőt, szobrászt és effélét aligha köt hozzá több, mint — hogy kapott-e, kap-e Munkácsy-díjat, vagy sem. A mi korunk Munkácsyja visszavonult a képtárakba, szakemberek gyérülő jegyzeteibe és vitáiba és foszladozó emlékeinkbe. Sejthető, már-már tapintható, hogy nincs körülötte valami rendben. Még szerencse, hogy időnként megjelenik egy- egy mutatós könyvbe foglalt tanulmány, megtoldva több-kevesebb képpel. így az utóbbi évtizedben Perneczky Gézáé (1970), majd az idei könyvhéten Székely Andrásé. Mindketten a fiatalabb művészettörténészek közül valók, még méltányolásuk is kritikusabb, távolságtartóbb az elődökénél. Egyetlen előd igézetétől annál bajosabban szabadulhatnak. Első mondatával Székely éppen ennek az egynek, Fülep Lajosnak, jó fél évszázada papírra vésett, biblikusán hördülő, keserű szemrehányását ragadja elő: „Festő ekkora tehetséggel, ilyen ifjan sohasem idegenedett el messzebb korának fejlődő irányától, nem került vele elhárítób- ban ellentétbe, nem szegődött határozottabban a múlt és öregség mellé nálánál.” A tanulmány utolsó mondata ugyancsak idézet. Egy kevéssé ismert német esztéta szőtte halotti búcsúztatójába annak idején, 1900-ban: „Későbbi korok nem mondanak majd ilyen szigorú ítéletet Munkácsy felett” és hogy szerinte szükséges „elválasztani a kor hibáit a művész személyes érdemeitől.” Két ilyen idézet között végezni a mutatványt — nem éppen gyerekjáték. Különösen amikor a kétes vigaszként ható „végső kicsengés” emlékeztet némileg az Űr szavaira, a Tragédia riasztó leckéztetései után: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál.” Éppen ma volna időszerű azzal előhozakodni, hogy későbbi korok méltányosabban ítélnek? H ogy másért lelkesedjünk, mást fogadjunk, mást hárítsunk el, sőt tagadjunk meg, mint apáink vagy őseink — ehhez persze jogunk van. így csinálták azelőttit, így csinálják ezután. Zajlik az örökös per — ember legyen a talpán, aki eligazodhat sokszor az érték és a talmiság szédítő kavargásában. Szívesen hangoztatjuk (pedig a valóság ránkránk cáífol), hogy nekünk ma idegen a hatásvadászó, hivalkodó, színpadias festészet (és irodalom), többre taksáljuk a szűkszavú, marokra- fogott alkotást, de még a merész, eleven vázlatot is. Az egykor világsikerként ünnepelt Siralomháznál ezért mutat inkább a magyarázó pálca mostanság a két-alakos, egyszerűsített változatra, az Elítéltre. Jelentőségében megnőtt egy sor szerény kép, az Ásító inas, a Rőzsehor- dó, Búcsúzkodás, Röpülő asszony vagy a Zálogház — egyúttal valamennyi a szegények, megfáradtak, elesettek sorsa iránt érzett makacs érdeklődés beszédes bizonyítéka. Közeli rokonunk a jókora, ismert Tépéscsinálók — de ezt már a múlt század magyarja szívébe fogadta, hisz szabadságharcunk véres, áldozatos napjaira emlékeztet, egy leheletnyi „iro- dalmias” modorban, de minden zavaró póz híján. Na és a tájképek. A szokatlanul üdén, világos színekben pompázó Fasor emletes házzal, a vörös ég baljós tüze alatt megbújó Legelésző csorda, a porból, párából, fényekből, árnyékokból elősejlő két Poros út — maga Munkácsy sohasem gondolta volna, hogy ezek a „hevenyészett melléktermékek” úgy száz év múltán milyen hathatósan agitálnak mellette. A híres művek közül annál több szakmai fanyalgás kíséri a kései, hatalmas méretű, tömegeket mozgató vásznakat, mint amilyen a három Krisztus-jelenet, a Honfoglalás vagy a Sztrájk. Elismerik egyes részletek értékét, de úgy vélik: egészükben erőn felül vállalt munkák. Alighanem így is van. De miért intéződjék el a Krisztus Pilátus előtt a „nagy történelmi filmekkel, a szuperprodukciókkal” való rokonítás nevében? Efféle szuper- produkciókat Rubens és egy sereg nagy mester is készített, de a mai filmművészet és a mai ember sem lehet meg nélkülük (nem csupán „a kevésbé igényes közönség” szórakozási kedvének lecsillapítására készül minden történelmi film!). S ummázva a mondottakat: Székely új tanulmányának egymagában is elég érdeme, ha föléleszti, továbbgyűrűzted a vitákat Munkácsy perújrafelvétele ügyében. Holmi „utolsó szó” itt még soká nem hangozhat el. Emberi gyöngéivel, kora (és főleg köre) buktatóival együtt, a műveit mindjobban elnyelő-el- sötétítő aszfalt-alapozás ellenére is „akkora tehetség” Munkácsy, hogy vétek önmagunkat felelőtlenül szegényitenünk mellőzésével. SÍPOS GYULA: Estebéd Így szép az élet és ennyi az élet. Nézem a régi harcos társakat, míg tálalják az ízes estebédet és fehér ingben a csillár alatt emlegetjük a régenvolt időket, csendítjük a szót meg a poharat. Ez a soha meg nem vénülő kedv ű régi még és csak talpon maradt mint a macska. Ez a fiatalság: ez az étvágy asszonyra, örömre, jó falatra s harcra, hogy a sorsát minden ember jó örömben töltse. Ülünk derűben, békéit nyugalomban, mindenkinek van ágya, asztala s ha van is gond még, a régi gond hol van? Barátaim, megérkeztünk haza? Így szép az élet. És ennyi az élet? Ki látja azt a fény-szemű legényt, aki csak néz, mosolyog, és kérdez: van-e amiért meg tudnál halni még? EGY PERCCEL HAMARABB Sosem a búcsúlevelek, nem a szakítás, nem a könnyek jelentik azt, hogy elköszöntek Örökre a szerelmesek, de a strandon a tétován más combra áttévedt tekintet, a türelmetlenül leintett hálálkodás a nász után, ha nincs folytatni gusztusod a kedvesed-harapta almát vagy mikor gyönge diadalmát meghagyni színleg sem tudod, mikor először áll meg úgy pillantásod a kedves arcán, hogy nem vidámodsz fel nyugalmát) s nem leszel tőle szomorúbb, mikor szúrás nyomán a vér egy perccel hamarabb megalvad és mikor csók közben magad vagy — szerelmed véget akkor ér. NEM TUDNI Nem tudni, hogy mitől fut az arcodba vér, hisz oly könnyen mégy ma már a gyűlölt „bölcs belátás mely halkan lebeszél arról, hogy mégtovább áss a megkezdett kemény talajban csakazértis, nem tudni, hogy mitől, de szégyenérzetednek sosem emészthető morzsái megmaradtak s megfekszik gyomrodat, ha bélpoklos vigalmak ország-osztó torán a porciód megetted, nem tudni, hogy mitől, de viszolyogsz favágók útjába botlani, ha erdőnket bejárod, mert még te is zuhansz, mikor egy tölgy kidől, de már barátkozol mindennel, ami rlgen idegen volt nagyon az otthonos veszélyben — s mind szótlanabb leszel. Nem tudni, hogy mitől. PÜSKI-CORVIN HUNGARIAN BOOKS. KECOBDS & IRKA 1590 Sécóad Ay«l (82-83 Sí. Utat) Now York, N. Y. 10028 — (212) 879-8893 Sokezer magyar könyv, újság, hanglemez er, hangszalag. FORINT CSEKK, IKKA, Comtu- rist , Tuzex befizetohely. Látogassa meg boltunkat New Yorkban a magyar negyed középén. Postán is szállítunk a világ minden tajara, Uj magyar katalógust novemberben L. díjmentesen k'uldunk ! _ 7
