Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)

1977-10-06 / 38. szám

LZ ARAB ÁLLAMOK TÁMOGATJÁK .4 “Carnegie Council on Children” — az ország gyermekei­nek problémájával foglalkozó szervezet — ot évi kutató mun­ka után arra a kovetkeztetesre jutott, hogy “a szegénység, a munkanélküliség es a megkulonboztetes politikája az amerikai gyermekek legnagyobb ellensege." A szervezet által kiadott jelentes: ALL OUR CHILDREN, rámutat arra a szinte hihetetlen, elrettentő tenyre, hogy min­den harmadik gyermek olyan családban no fel, ahol vagy az apa, vagy az anya távol van. Ez természetesen azt jelenti, hogy a gyermek nem kap kellő szülői szeretetet és szt'dói irányítást. Ez az egyik magyarázata, a sok közül, annak, hogy oly ha­talmasan elburjánzott a fiatalok kozott a bűnözés. A Council jelenteseben javasolja: a munkanelkuliek munká­ba állítását, a biztosított évi jövedelmet mindenki reszere es az adórendszer átszervezését. Ezeket a javaslatokat számos más szervezet is beterjesztette, de eddig csak javaslatok tnaradtak. Sem a kongresszus, sem az ország elnöke nem tett hathatós lépést e javaslatok eletbe- leptetésere. így marad ez mindaddig, amig az ország nepe es szervezetei olyan nyomást gyakorolnak a törvényhozókra, mely kénysze­ríti őket a javaslatok törvényre emelésere. Az ígéret szép szó... A magyar közmondás szerint: ‘‘Az igeret szép szó, ha meg­tartják, úgy jo!" Nem kell jó emlekezótehetség ahhoz, hogy tudjuk mit ígért Jimmy Carter, mielőtt elnokke választották. “Ha en kerülök a Teher Házba, csökkentem a hadikiadásokat 5-7 milliard dol­lárral” Ez volt az igeret. A napokban irta alá Carter elnök a törvényhozók javaslatai és ezzel törvényre emelte a hadikiadások 110 milliard dollárrá emelését 1978-ra. Ez 4.3 milliárd dollárral TÖBB, mint az előző évi erre eló- iranyzott összeg. Mind a kongresszus, mind az ország elnöke behódol a kato­nai-ipari komplexum követeléseinek, ugyanakkor a dolgozo nép helyzete az infláció miatt egyre rosszabbodik és az egyre na­gyobb számú munkanélküli mind súlyosabb nyomorba süllyed. AZ USA-SZOVJET JAVASLATAIT KAIRO, Anwar el-Sadat, Egyiptom elnöke nyilatkoza­tában közzétette, hogy tá­mogatja az USA—Szovjet­unió közös nyilatkozatát, melyet úgy értelmez, hogy ez komoly lépes egy tartós és igazságos béke létrehoza­talara a közép-keleti térség­ben. Azonos, vagy hasonló ma­gatartást fogadott el Sziria, Jordán, Szaud-Arábia is. A Palesztinái Felszabadító Szervezet — P.L.O. — éltette a genfi konferencia két ve­zetőjének közös felhivasat, mely sürgette a genfi kon­ferencia összehívását, nem később, mint ez év decem- berébenj tartós beket es az érdekelt felek részere hatar- biztonságot, függetlenséget és önállóságot, valamint a Palesztinái nép jogainak er- <* venyesitését. A két ország — USA és a Szovjetunió — hajlandó csa­patait elhelyezni a létrejö­vendő békeszerződés pont­jainak betartására. tZRAEL ELLENZI A KÖZÖS JAVASLATOKAT. JERUZSÁLEM, Simha Ehrlich, pénzügyminiszter, miután hosszas tárgyalást folytatott Menahem Begin miniszterelnökkel, kijelen­tette: “Az izraeli kormány mindkét kézzel elveti az USA—Szovjetunió javasla­tát”. Hasonlóan nyilatkoztak a kormány többi tagjai, vala­mint a Labor Party vezetői, a volt kormány miniszterei is. Igái Állón, volt külügy­miniszter a Begin-kormányt okolja az uj fejleményekért és azzal vádolja a miniszter­elnököt, hogy rögzőtt maga­tartása hozta letre az USA magatartásának változását. Állón véleménye szerint Izrael politiailag teljesen elszigetelten áll a nemzetközi eletben. ENSZ, N.Y. Kurt Waldheim az ENSZ Központi titkára, WASHINGTON, O.C. Mon­dale alelnok es Robert C. Byrd, a szenátus demokrata többségi vezetője, a szenátusi szabály megszegésevei, lehe­tetlenné tette Howard M. Metzenbaum és James G. Abourezk szenátorok azon törekvését, hogy megakadá­lyozzak a földgáz árát rög­zítő törvény megváltoztatá­sát. Mondale alelnok és Ryrd szenátor e paratlan lépése éltette az USA—Szovjetunió közős közleményét a közép­keleti kérdés megoldására. WASHINGTON, D.C. Geor­ge Meany, az AFL—CIO elnöke elitélte az USA-- Szovjet javaslatot. TV-nyi­latkozatában többek kozott ezt mondta: “Nem hiszem, hogy Egyiptom támogatja a javaslatot, mert az vissza­hozza a Szovjetet a közel- keleti kérdés központjába.” Alig hangzott el Meany e becslése, jött a hir, hogy Egyiptom támogatja az USA—Szovjet javaslatot. Jackson szenátor a Meany áltál hangoztatott magatar­tást fogadta el. Az USA zsidó szervezetei­nek vezetői is aggodalom­mal fogadták a kozós nyilat­kozatot. nagy felháborodást keltett a fogyasztók érdekét szol­gáló szenátorok soraiban. ■ NEW DELHI, Letartóztat­tak Indira Gandhit, India volt miniszterelnökét. Azzal vádolják, hogy visszaélt tiszt­ségével es azt saját érdekei­nek elomozditására használ­ta fel. Gandhi asszonv a kormány politikai lepesenek tartja le­tartóztatását. FIGYELEM! Az október 16.-án, vasárnap délben tartandó 75. évi jubileumi bankett helye: Stuyvesant Park YMCA, 207 E. 16 St. New York, N.Y? közel a Har­madik Avenue-hoz. A MAGYAR SZÓ 75. JUBILEUMI ÜNNEPÉLYE Október 16-an VASÁRNAP 12:30 KEZDETTEL A STUYVESANT PARK YMCA NAGYTERMÉBEN 207 E 16 STREET NEW YORK N.Y. ( A HARMADIK AVE.-NAL ) PROGRAM: Beköszöntőt mond GELLERT HUGO a Magyar Szó elnöke. Programvezető: DEÁK ZOLTÁN a Magyar Szó k'úlmunkatársa Szónokok: LUSZTIG IMRE a Magyar Szó szerkesztője, ALBERT J. Fitzgerald az UE elnöke, ESZTERGÁLYOS FERENC,a Magyar Népköztársaság washingtoni nagykövete, MORTON S.-STAVIS jogtanácsos, Dr. SZABÓ ZOLTÁN, a Magyarok Világszövetségének főtitkára (Budapest) Fellep az ENSZ kórus, Farkas Sándor zongoraművész és Szálai Erzsi nepdalénekesnö. Pethö László gitárművész. RÉSZVÉTELI Díj EBÉDDEL $ 7.50 REZERVÁCIÓÉRT HÍVJA: 254-0397 Ért. as 2nd Class Matter Dec. 31. 1952. under the' Act of March 2, 1879. at the P.O. of N.Y..N.Y. ­Vol. XXXI. No. 38. Thursdav. October 6. 1977. AMERICAN HUNGARIAN WORD. fNC.. 130 E 16th St. NEW YORK. N.Y. 10003. Tel: Í2121 254- 0397 A gyermekek legnagyobb ellensége"

Next

/
Thumbnails
Contents