Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)
1977-09-22 / 36. szám
Thursday, September 22. 1977. ILLÉS SÁNDOR: A HIVATAL I I f .1 Imre bácsi volt a lcgsz'úrkebb cs a legjamborabb ember a házban. Sot tálán az utcában is. Olyan galambszürke. Semmivel sem tunt ki soha, pedig mindenütt ott volt. “Imre bácsi legyen szives vissza - dobni a labdat!” — kiáltották neki a gyerekek, amikor a foci atgurult a szomszéd házba. Es ő ment. becsóngetett, visszahozta. “Imre bácsi, segítsen már!” — szóltak ra, ha valamit le kellett cipelni a házból. Es o segített. Mindenkinek. Mert nemcsak galambszürke volt, hanem galamblelku is, jóságos es elózekeny. Mindenkinek előre köszönt es mindenkin segített. Szerette a ház, Néha elszalasztottak az asszonyok a sarki csemegesbe, csereije ki a szódásüvegeket, mert vendegeket várnak. És ó ment. Éppen ezért, amikor a lakóbizottsági elnök a lányához költözött, úgy határoztak a lakok, hogy Imre bácsit bízzák meg a teendők ellátásával. Ideiglenesen egyelőre. Majd később az illetékesek is áldásukat adhatják rá. Megfelelőbb embert úgysem találnának a házban. Hiszen neki mindenre lesz majd ideje, folyton buzog, legalább jo kezekben lesz a ház sok gondja, baja. Imre bácsi — teljes néven most mar azt is ide kel! írni: Szolnoki Imre — megilletodott es eler- zékenyedett, majdhogy sirva nem fakadt, amikor értesült a ház szándékáról. Azt rebegte: “Nem vagyok cn erre méltó! Ugyan már, lakótársak! Pont engem, az öreg Imre bácsit?” Mondogattuk,bizonygattuk: majd mellette állunk, ha valamiben segítségre lesz szüksége. Aztán örültünk, hogy ezt a gondot is leráztuk a nyakunkról. Mert jön majd a tüzelő, kocsikísérőről kell gondoskodni, aztan lerakás,a borravaló, miegymás, folyton akad valami. Szaladni kell az IKV-hoz, Kiss elvtarshoz, hogy rossz a kapu (igaz, mar egy eve rossz, de majd Imre bácsi!), betört a pinceablak, felpattogzott a jarda. Száz a gond es a baj egy hazban, rossz az ereszcsator - na is, a lecsurgó viz cláztatja a falakat. így kapott Imre bácsi hivatalt. Eleinte segíteni akartunk neki valóban, hiszen egy ilyen fontos hivatalhoz hogyan is nőhet fel marói holnapra? Hol az egyik, hol a másik lakó nyitott be szoba- konyhás lakásába: “Mi újság? Győzi? Nem kell valamiben segítség? '* Az első napokban Imre bácsi megtiszteltetesnek vette az érdeklődést. Leültette a látogatót, kinál- gatta volna még kaveval es kisüstivel is, persze, senki sem fogadta el tole.Szegeny ember. Imre bácsi tavaly került nyugdíjba. Egyedül 31, amióta a felesége meghalt, de hát nem olyan sok az a nyugdíj. Nem telt el egy hónap se, és Imre bácsi megváltozott. Ficek Péterne a második emeletről lekiáltott neki egy délután: “Imre bácsi, menjen mar el, legyen szives, hozzon fel kenyeret es tejet, nem tudok kimozdulni a fiam miatt, beteg szegény!” Csend. Dormoges. Imre bácsi kelletlenül csoszog a lépcsőn, felmegy. Morog. Elhozza ugyan a tejet és a kenyeret, de látni rajta, hogy nem szívesen. Eh, talán rossz kedve van! Neki is lehetnek rossz napjai. Ez az időjárási front mindig okoz valami kellemetlenseget. A gyerekek labdája átrepült a szomszéd házból, pont a mi udvarunkba. A Pisti, aki a legelevenebb es ismerős a helyzettel, mert a házban lakik, kiált Imre bácsinak: Legyen szives,dobja vissza a focit! Közben áll a meccs. A csapat ideges. Tizenegyes AMERIKAI MAGYAR SZÓ következne, de nincs labda. Imre bácsi füle botját se mozgatja, mintha nem is hallotta volna. “Imre bácsi! Legyen szives!....” “Elég legyen mar ebből a lármából!”*— mordul fel Imre bácsi. “Hát mit képzeltek ti? Hagyjatok azonnal abba. A labdát pedig elkobzom!” Szinte hihetetlen, de Imre bácsi elkobozta a labdat. Bevitte a szobájába es bezárta éléskamrájába. A meccs abbamaradt, a gyerekek szétszéledtek. Amikor otthon elmondták, mi történt, a szülők nem hittek. “Ugyan ugyan, Imre bácsi? Hiszen az képes es közetek megy focizni, beáll a csapatba!” De a labda nem került elő másnap se. Masnap kihirdette: futballozni pedig csak az ó külön engedélyevei lehet ezentúl az udvaron. Es ha a szomszéd udvarról repül át a labda, akkor azt elkobozza. Nincs foci! Vege! A szomszéd ház lakói nem akartak beleavatkozni ebbe a futballugybe. Lehet, hogy az öreg valamit vetemenyezni akár tálán az udvaron, mert szorgalmasan locsoltatja a házfelügyelővel. Facsemetéket is hozott. Fákat ültet, agyasokat készit, ne rúgják szét a gyerekek. Bar ez szamárság, úgysem terem meg semmi az udvaron, beárnyékolják a fák teljesen. Néhány nap múlva Ficekné ismét leszól: “Imre bácsi, ha a bolt fele járná!....” “Nekem maga ne parancsolgasson! Érti?”, szolt a goromba válasz a második emeletre. “Mi vagyok én magának? Mi?” Ficekne gyorsan becsukja az ablakot. Megbolondult ez az ember? Eddig olyan rendes volt. Faluról jött, mindenkinek elmondta, gyermekkorában béres- kedett, aztan földet kapott a fölszabadulás után, de otthagyta, gyári munkás akart lenni. De sose lett belőle szakmunkás, mert nem tanult, segédmunkásként dolgozott, igy is ment nyugdíjba. A ház hirtelen nyugtalan lett, mintha ismeretlen remulet ült volna fölötte. A lakók lehúzták a redőnyt, kulcsra zártak az ajtókat. Honnan ez a nyugtalanság, és mitől a rémület? Es miért emlékeznek a régi háborús esztendőkre? Amikor jött az a bizonyos karszalagos őrmester es becsöngetett. Tálán Imre bácsi viselkedése ébresztette volna fel ezeket az emlékeket? Hiszen ez a jámbor, együgyű ember végeredményben azt se tudja, mit cselekszik. Tegnap is lekiabalt a fűtőnek: “Ma ne fütson be. Takarékoskodni kell a szénnel!” A fűtő vállat vont. Neki mindegy. Biztosan megbeszélte a lakokkal. Pedig hát eléggé csipos az idő. Hideg légáramlás érkezett. Es aztán sok a gyerek a hazban. Elkelne meg a fűtés. Szol is emiatt. “Maga ne oktasson engem! Érti?” Később meg hozzátette, jó hangosan, hogy a lakok is halljak: “Tudom én mit teszek! Majd rend lesz itt!” Csend. A nyugtalanság meg fokozódik. Rend? Ez a szó valahogy nem tetszik a lakoknak. Eddig úgy élt ez a ház, akar egy nagy csalad. Valami most megmergezte a légkört. Éjszaka kitartó, ismétlődő csengetés, majd hangos kapucsapódás. Hallani Imre bácsi zengő hangját is: “Hat ez nem megy igy kérem! Minek csngetnek?” Valaki csendesen: “Mert be akarunk jönni!” Imre bácsi: “Hat nincs kapukulcsuk?” Valasz: “Nincs. Kinyitja Dobronyákne a kaput!” Imre bácsi: “Ez igy nem mehet tovább. Dobronyákne fáradt, aludnia kell, punktum. Értik? Mindenki szerezzen be kapukulcsot. Ne ébresztgessek ezt a szegény öreg asszonyt!” Dobronyákne megszólal: “Kerem, Szolnoki ur, nem fáradság ez nekem. Köll a kapupénz. Mibül élek meg, tán a fizetésből?” A házbizalmi kérlelhetetlen: “Egy szót se! Ha mondom,akkor úgy lesz*. Mindenki szerezzen maganak kapukulcsot és niksz csöngetés. Egyébként leszereltetem a csöngőt” Az első emeleten lakó Kisházi doktor, pszichológus és gyermekgyógyász, masnap, láttám, lábujjhegyen jött le a lépcsőn es úgy osont ki, hóna alatt az orvosi táskával, mint a gyerek, aki attól fel, hogy sz’ülei valamin rajta csipik. Egy nagy ákombakom a folyoso hirdetőtábláján: “Felkérettetnek, a ház kedves lakói, tárcsák be á házirendet,” Általános lelkiismeretfurdalás. Mindegyikünknek nyomja valami bűn a lelkét. Nem halkította le a rádióját tiz óra után. Hangosan beszélgetett. Azelőtt eleg volt inteni neki: “Imre bácsi, legyen szives!” Már ott csattogtatta a bokáját az ember előtt, megtett volna mindent. Most fellázadt. De ez a ház nem bántotta őt soha. Ez a ház befogadta, szerette es tisztelte. Hivatalt is bízott rá. Az változtatta volna meg ennyire! A táblára vasarnap reggelre uj irás került: “Délután 3-kor megbeszélés lakóügyben. Kérettik mindenki az udvarra fáradni!” Ez már olyan, akár a napiparancs. Kérettik mindenki, két tével. Es mi lenne, ha megtagadnánk az engedelmességet? Felszaladok az orvoshoz, hogy ellenállásra beszéljem ra. Azt mondja,jobb, ha ott leszünk. Kert: jarjam sorba a lakokat, mindenki legyen ott. Az udvaron acsorogtunk, varjuk Imre bácsit. Fel négykor megjelenik. Komoran lepkéd, latszik, hogy gondok emésztik. Aztán megáll előttünk és átható tekintettel fürkészi arcunkat. Felemeli a kezet, hogy szóljon, de Kisházi doktor megelőzi, “Ne haragudjon rank Imre bácsi, amiért ilyen nagyon megterheljük ezzel a felelősségteljes tisztseggel. Be - latjuk: sok ez egy embernek. Eze'rt úgy döntött a ház, hogy felváltva látja majd el a lakóbizottsági teendőket. Megköszönjük draga Imre bácsi áldozatos és önzetlen munkáját, egyben biztosítjuk, hogy sose felejtjük el, amit a házért tett!” Hozzálepett és a meglepetéstől szinte dermedt öreg fele nyújtotta a kezet. Imre bácsi csak hápogott. Aztán megroggyant, akár egy léket kapott ballon, amelyből sisteregve száll ki a levegő. Osszefony- nyadt,elerötlenedett. A kalapjáért nyúlt s levette. A ház fiataljai mintha csak erre vártak volna, kirohantak az udvarra es maris rúgták a labdat. Visz- szatért a régi élet. Imre bácsi csak állt egy ideig ernyedten, aztán hirtelen felragyogott az arca. A lépcsőn ugyanis Ficekné jött lefelé, karján a bevásárlókosárral. Hozzálépett: “Ugyan mán, csak nem gondolja? Majd hozok én mindent, tessék csak rámbizni. Ráér az öreg Imre bácsi. Nem igaz? Benezek a szodashoz is!....” NEWYORKI MAGYAR HENTES JOS. HERR PORK STORE. INC. 1508 Second Ave., New York, NYá 10021 ■ 7t. «• 79. etcák kftaStt. — Triefen: RH: *«91 FRISS HÚS, HURKA IS KIVÁGOTTAK _ 9
