Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1977-06-09 / 23. szám

8

Thursday, June 9. 1977.

Denes Géza

GÓLYÁK A

Az ablakokba kikerültek mar a jacintusok, a ház ele kiültek melegedni a nyugdíjas öregek. Bodros pipafust mogul lesik a vetőmaggal határba igyekvő szekereket, durrogva vágtató traktorokat. A fal tövében pókok eledzenek, a rózsabokor árnyéka alatt nunuke-bogarak munkalkodnak. A kövek alatt is megmozdult az élet: nyüzsög a százlábú bogár. Magasabbra tartja fejét a kakas is, ha kukorékol. Ritkazza ugyan mostanában, mert a tyúkok nagy- resze ilyenkor mar tojásokon ül kotló minőségben, vagy mar sárga apróságaival szaladgál az udvaron,

De nagyon várt itt minden élet, szép kikelet. A szaladgáló bárányfelhők mögül különb meleget ad a sapadt napsugár, mint a szobai kályha. És megjöttetek ti is, reg vart madaraink? A kék messzeségben kiterjesztett szárnnyal feküsznek a puha levegőn. A park felöl hallatszik is a gyermekek szives fogadtatása:

Egyszer volt egy gólya, Egy nagy feher gólya.

Egyik lábát letette. A másikát felvette:

Ez volt csak a gólya!

Nem halljak fönn, a magasban a kis együgyű versikét. Csak kémlelik szegények, hová tűnt a falu széléről a nagy mocsaras rét, a sok jo bekafalattal. Bizony, oda van a mocsár, helyén kaviccsal leszort utak között virágagyak és színes padok virítanak. De ne aggódjatok békés madaraink, mert lám alig néhány szárnycsapásra innen hosszú ezüst csikban folydogál a nagy Keleti Főcsatorna, abból szétágazik a rengeteg öntöző- meg lecsapoló csatorna, azokban mindben a Tisza vize hömpölyög. Itt lesz mar nektek is az igazi “teruljasztalkám”. A dolgos emberek rólatok sem feledkeztek meg, hűséges madaraink. Hazajöttetek ugy-e, mint minden tavasszal? Otthagytatok a fekete Afrikát, ott a jo meleget, nyugalmat, biztos eleimet. Hiaba, aki egyszer itt lakott, csak ide vágyik vissza.

Hanem arról már igazan nem tehetünk, de nem is teszünk, hogy innen is, onnan is eltűnik a tavaly rendben elhagyott fészketek. Az ősszel még itt, a Tokaji utca végén is három nádfedeles, golya- feszekkel serditett kemenyu viskó állt, most meg kettőnek a helyen egy félemeletes, színes bérház nőtt. Majd találtok helyebe fészeknek sudár jegenyefákat. Egy gólyapár a bérház fölött nyugtalanul Írja a köröket. Néhány szárnycsapás, s valósággal ráugranak a feher palatetÖre, a kémény szélkakasa mellé. Hátukra fektetik hosszú, piros csőrüket és siralmasan kelepeinek bus gölyadalokat. Szomorú is ilyen elemekből gyártott falu, szelkakassal ékesített füstcsöves kéményt látni, tele Tevé-antennával. De az egyik megvidamul, a másik szintúgy, s már röpülnek is át a szomszédba, a megmaradt kis viskóra. Kovács Pista bácsié ez a ház. Leszedte ugyan az ősszel tetejéről a nádat, helyébe veres cserepet duggatott, de csak görnyedt kis ház a nagy színes mellett. Az idén lepte át az öreg a 70 esztendőt, de ahogy most is lépdel az udvaron ruganyosán, biz’ az 50 evesek is megirigyelhetik. Egyik kezeben papirost szorongat, a másikban egy kisszéket. Felnéz a kéményre, rámosolyog a gólyapárra. Hát bizony, csak megtelik az öregember szive is örömmel, ha a tavaszt ott látja a sajat kéményén! A gólyák meg

tan vissza is mosolyognának (mert regtol ismerik az öreget), pedig ha tudnak, milyen nagy banat van most ebben a kis házban, hogy alig fér el benne. Az öreg előbb csak kidugja fejét a kiskapun meggyőződés okából, s hogy csendes az utca, a kapu

KÉMÉNYEN

előtti buszmegállóban sem acsorog senki, merészen kilép, a kisszéket a nagykapunak állítja, rááll, s a papirost kiszegeli a kapufélfára.

Ki hinné, hogy a rég várt aranyos tavasz bánatot hoz egynémely hazba.

Délutánra megérkezett a ruhagyári busz. Ozbn- lik ajtajából az első műszakosok serege. Nagyjából asszony mind, egy-ket gyerekkel, hozzák a napköziből. S ahogy leszállnak, mind odatodul a Kovács Pista bácsi kapujához, ámuldozva olvassák a ki- szegelt papirost:

EZ A HÁZ ELADÓ!

Nemelyek a sápadtan álló társukra, Baranyi Évára tekintenek nagy részvéttel, meg a mellette álldogáló alig négy éves szoszke kislányra. Vagyis nem Baranyi Éva még, hanem még igenis ifjú Kovács Istvanné, aki azért is olyan sápadt-komoly, mert ö tudja csak igazán, mit jelent ez a házeladas. De azért mindnyájan érzik, hogy milyen súlyos szavak vannak azon a papiroson. Tudják, hogy rendes gyerek volt a Kovács Pista, mig a Fogyasztási Szövetkezetnél dolgozott. Áruforgalmi előadó volt ott. Becsültek az irodán, becsülte a falu. Az se titok senki előtt, hogy tiszta szerelem volt a Pista fiú es a Baranyi Éva között, amit mar őt eve egy házasság, négy éve pedig ez a sző'szke kislány pecsetelt meg. Alig egy esztendeje aztan megmakacsolta magat, felmondott a szövetkezetnél, azóta Debrecenbe jar a Ládagyárba. Igaz, több ott a kereset, de a városi élet több kiadással is jár. Ezen a télén már csak hetenként járt haza, vagy ha ellátta a felesege tiszta fehérneművel bőven, akkor kéthetenként. Februárban mar egész hónapban nem látták, levelet se küldött. Márciusban jött csak a kurta level az Évához, meg a szülőkhöz, hogy nem szereti, válni akar. Hogy ki az uj asszonynak való — mert az is van a levélben —, ki tudja. Érthetetlen dolgok ezek, csak az érthető, hogy mert árulja most a házat az öreg Kovács. Egy kis villacska fog ennek az árából a városban felépülni. És szeretettel közrefogják munkástarsukat, az Évát a kislánnyal es megindulnak a téren át. Mintha minden asszony magát érez- ne az Éva helyzetében.

— Miért is kellett városba engedni — szól az

egyik asszony. >

Éva nem szol. Szédültén lepdel az asszonygyürü középén. Felel helyette a másik asszony:

— Az én férjem is városba jár, méghozza Pestre, mégis együtt vagyunk már tizenhat esztendeje. i

Felel rá a harmadik:

— Az igaz. Aki olyan vér'ü, hadd fusson.

A negyedik, az ötödik is mond valamit. A hato^ dik aztán kimondja:

— Nem lesz apja a gyereknek!

Meg csak annyi kellett ehhez, hogy a kis szöszke is hozzászóljon:

— Apa! Hol van apa?!

Erre mar Éva sem maradhat szotalan, de nem lehet az o szavából semmit érteni, csak csukladozik, közben a zsebkendőjét nyomkodja a szeméhez. Mikorra lehiggad, clsöhajtozza: — Ma este hozza apósomokhoz az uj asszonyát. És sir nagy rémüldözve.

Ettől fogva aztán minden fajta iromba beszédek járják a Pistáról, meg arról az uj asszonyról, de még a Pista szüleiről is, akik olyan ostobák, meg egyebek, hogy eladjak fejük felöl a hajlékot, igy pártfogolják

ezt a házasságiorést. Micsoda ostoba öregek. Es megállnak a kis téren, magyaráznak, hadonásznak. Ezt nem is szabad hagyni. Pedig ha hátranéznének innen a tér túlsó végétől, még mindig jól látnák, hogy a Kovács Pista bácsi ablakában egy öregasszony sírja tele két ráncos markát, a nagykapunál meg ott bajlódik az öreg, mert könnyű volt felszegelni azt a papirost, de annal nehezebb most kihuzgálni a szegeket a kapufélfából. Tan meg énnél is nehezebb lesz a Pista fejevei okosan beszélni. Nem tudja azt senki, még Éva sem, hogy a délutáni busz előtt milyen nagy várakozással ültek az ablakba és lestek minden nap a menyüket, a kis unokájukat, mig el nem tűntek a tér mögött.

így került hát le a kapufélfáról a papiros, de oly ügyesen, mintha ki se lett volna szegezve.

Háromszor is fordult a busz, mire negyedszerre a felhetes vonattól hozza az utasokat. A nap éppen lebukni készült a kormos ég alján, de még visszanézett, hátha látna valami szépet ezen a földgolyón.

A busz ajtajából egyszerre kiugrik egy karcsú, parázs-eleven, csupa nájlonnal ékesített városi lány, utána egy harmincas férfi. Az ostornyelek e pillanatban fenybe pattantak.

— Ah, milyen szép falu, — sóhajt a lány, hátra- rantva vállára terülő ébenfekete haját.

— Ronda feszek, — felel undorodva a férfi. — Majd meglátod nappal, Vicuskam. — Azzal belekarol a lányba.

A busz recsegve továbbindul a k’űlsomalom fele.

A kapunál a férfi felrancolja homlokát:

— Még mindig nem tette ki ez a vén skatulya, hogy eladó a ház. így várják az embert, mikor az uj asszonynakvalot jön bemutatni.

De ez csak az egyik meglepetés. Mikor beleptek az utcai szobába, Pista megdöbbent: ne’gy munkas- asszony ült az asztalnál, meg egy vállas férfi. Mindjárt felismerte Rezső Palit, a szövetkezet elnök- helyetteset. A szúró szemek tudnak igazán beszelni. A négy asszony szeme meg különösen. Pista megértette, hogy küzdeni kell a nőért. Harc lesz itt, de nem hagyja magat. A vallas Rezső Pali állt fel előbb, kemény kézfogással üdvözölte;

— Pistám, sok beszednek sok az alja: itt jelentem be neked, hogy a történték után a városi Ládagyártói kikérünk. Holnap viszem az irast Debrecenbe. Biztosan megértik a gyár vezetői, ha egyet s mast elmondok. Elvégre egy brigádban voltunk, együtt nyertük el a Szocialista Brigád címet.

Rövid, kémény szavak voltak ezek, melyeket az is megértett, akihez címezve voltak, mert a Pista csak elfeheredik. A munkasasszonyok közül egy az ajtonal álló Vicuska fele dobta a szót:

— Hát te? Ide szemtelenkedtél, te kis rutyó, te?

Pista fehérsége most a lanvra szállt, o meg vörös

lett, kiabálni kezdett:

— Kikérem magamnak, ne se'rtegesse a menyasszonyomat. Tiltakozom ez ellen az előre megrendezett cirkusz ellen. A magánügyemhez senkinek semmi köze.

A vállas elnökhelyettes vállára tette tenverét:

— Nana, Pistám. Emlékezz, két éve együtt voltunk a Szemere családnál. Akkor te mondtad a Szemére Jancsinak, hogy nem hagyjuk azt a házasságot szétszakítani. Azt is éppen te mondtad, hogy az ó ugye mar nem magánügy, hanem az egész szövetkezet, az egcsz brigád, az egész talu ügye.

Hirtelen nem birt mit szólni Pista. Csak nvelde- sett ottan. Aztan kibökkent valami ilvesmi belőle: — Az más volt. — Meglepődve mondta, de elszántan.

— Bizony más volt. — kapaszkodott bele Rezső

(folytatás a 9. oldalon)-. AMERIKAI MAGYAR SZO__