Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-12 / 19. szám
Thursday, ''ay, 12. 1977. 8 AMERIKAI MAGYAR SZO r ........ c _ Deák Zoltán • f fff ALBOK A MŰVÉSZ Nag)' látnokunk, Madach, az Ember Tragédiájában egy asztalosmuhelyben szólaltatja meg Michelartgelot. Egy igazi emberi ertekeket fel nem ismerő, vagy megvető kepzeletbeli társadalom szörnyű víziójában széklábakat faragtat minden idők legnagyobb művészével. Az, hogy Albók János, korunk egyik legkiválóbb fényképészé, szabomühelyben kénytelen mindennapi kenyerét megkeresni, immáron hosszú évtizedek óta, az nem egy gyötrődő költői géniusz lelke legmélyéből elóviharzó lidérces vizio. Tanúi vagyunk ennek valamennyien, elsősorban mi, new yorki haladó szellemű magyarok, akikhez legközelebb all Albok munkástárs. Es tanúi a Madison Avenue-n nap-nap után járókelő, vagy munkába siető, saját gondjaikkal küzdő emberek százai, amint mit sem sejtve haladnak a művészet szentélyévé avatandó műhelye előtt. Az az ember, akinek kezeben a fenykepezőgep varázsvesszővé válik, aki e varázseszközzel meg tudja szólaltam a fákat, a mezőket, a virágokat, a gyermekek táncát, a társadalom elesettjeinek gondjait, a dolgozók küzdelmeit, akinek keze nyomán a fenykepeken hallani lehet a felhők suhogását, látni angyali kezek nyomát a gyermekek mosolyán, ez az ember mind a mai napig ideje nagyrészében még mindig ruhákat javítgat, átalakít, varrogat, miközben mellette kihasználatlanul nyugszik a kezében csodákra kepes fényképezőgép. Nem mintha nem tartanánk a minden munkát megillető becsben a szabósági munkát! Csakhogy a szabóságot sok ezer mas new yorki polgártársunk képes végezni, de hány másnak a kezében válik varázsbottá a fényképezőgép, mikent Albók Janos munkástársunk kezében? Így nem volnánk meglepve, ha ö is, miként Madách remekművének egy másik jelenetében a borson való térdeplcsre Ítélt Plato, mindig a meg- őrókitendó és sajnos oly gyakran elhalasztásra kényszerült szépről álmodná! Nem mintha nem ismertek volna mar el amerikai ‘‘hivatalos kórok" Albok csodálatos művészetet! Elismertek cs kiállításokat is rendeztek már számára. mint ahogy most is van egy folyamatban a Pratt Institute-ban, Brooklynban, miként a svedek, megelőzve az amerikaiakat es sajnos a magyarokat is. mar készítettek is művészete egy kicsiny töredékéből műremeknek Ígérkező filmet. De a nagy alapítványok, a Rockefeller, a Ford Foundation-ok, az igazak (igazak?) álmát alusszák, ahelyett, liogv hódolattal ajánlanának fel neki minden támogatást es tennek számára lehetővé, hogy bűvös kameráját és mérhetetlen tehetseget korunk, fogadott hazánk társadalmi jelenségeinek épp úgy, mint természeti szépségéinek megorökitesere használna fel. Hol késnék a hivatalos juttatások (grants)? Hol késnek az egyetemek dokfori oklevelei? Az amerikai magyarság életét megörökítő fe'ny- képeinek kétségkívül magyar szülőhazája múzeumaiban és kutató intézeteiben kellene otthonukat találni. Az amerikai élet ezernyi megnyilvánulását megszólaltató képei műveszi galériákba valók. Javarészük pedig a jovó amerikai ifjúság tankönyveibe! Nincs az az amerikai történész, aki valaha még csak megkózelitóleg is úgy meg tudna értetni a jövendő nemzedékkel azt, hogy min ment át a múltban és mily akadályokat kell még e népnek leküzdenie a jövőben, mint Albók fényképei. Amerikai magyar testvéreim, áldjunk minden egyes napot, amelyen Albók honfitársunknak alkalma van egy-egy újabb műremekkel gazdagítani kultúránkat. Es kívánjuk neki, hogy e napok száma meg hosszú ideig megszámlálhatatlan legyen. Albok János kiállításán, a Pratt tnstituteban: balról jobbra Deák Zoltán, Galyas József Kasnyik András es Lusztig Imre
