Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-13 / 2. szám
Thursday, Jan. 13. 1977. HONFOGLALÁS Ott kell kezdenem ezt a történetet, hogy nagy kutyabarat vagyok. Illetve vagyunk. Az egész család, a feleségem, meg a két fiam és miután a nagyobbik fiamnak van már családja, hát azok is, meg a két pici unokám is. Volt is nekünk kutyánk, egy nagyon szép kis drótszóm foxi. Okos, aranyos kis allat volt es annak ellenére, hogy már tíz éve vak volt, nagyszerűen megvolt a házban. Mikor este hazajöttem és leültem az asztalhoz, beugrott az ölembe, bízva abban, hogy el fogom kapni. Azután kezdte nyalni a kopasz fejemet. Ha el akartunk menni valahova és úgy érezte, hogy nem akarjuk öt is vinni, kezdett veszekedni, ugatott, morgott, a végén lehúzta a pórázat a kilincsről es odajött “szolgálni” a pórázzal a szájában. A vége csak az lett, amit ö akart — elvittük. Két évvel ezelőtt Európába mentünk. Miután oda még sem tudtuk vinni, ott hagytuk a nővéremnél. Sajnos nagyon megbetegedett, már öreg is volt szegényke es eltávozott a kutyák mennyországába. A feleségem hisztérikus lett, amikor a gyászhirű levél megérkezett Pestre. , Hazajöttünk és igen üres volt a ház. A fiukák már nem laktak itthon, a nagyobbik, mint már emlitettem, családos es saját kutyáju ember, a kisebbik meg a michigani felsó egyetemet végezte. Lassan beletörődtünk a helyzetbe, néha még kényelmes is volt, ha utaztunk valahova, nem kellett a motelba becsempészni, nem kellett négyszer egy nap sétáltatni, hogy a természet hívásának az utcán adjon kifejezést, nem a kínai szőnyegen. Igaz, hogy nem volt, alti ugasson, ha valaki kózeljött a házhoz, nem volt, aki behozza az újságot, amit az újságos gyerek a ház előtti fűre dobott. Viszont nem kellett az állatorvoshoz menni minden hónapban es udvarolni a drágának, hogy bevegye az orvosságot. Hát megvoltunk valáhogy. Egy darabig. Éppen nagypéntek volt. Szerencsére péntek 13-ika, a^kor szombatra esett és ez éppen egy nappal előtte volt. Eu a füvet manikűröztem, anyjuk virágokat ültetett a ház előtt. Akkor beütött a villámcsapás. Pont a szembelévö sarkon, “srég vizavi”, ahogy Pesten mondják, megjelent egy jó nagy darab farkaskutya. A “megjelent” kifejezés nem fedi az igazságot. Vánszorgott szegény és valósággal összeesett a fáradtságtól. A feleségem mindjárt észrevette és kezdte hívni. Nem mozdult. Azután lassan mégis felkelt, odacammogott hozza és lefeküdt a fűbe. Mindjárt hoztunk neki vizet, meg valamit enni. Keveset ivott, enni nem akart. Figyelmeztettem az asszonyt, ne nyúljon hozza, nehogy megharapja. “Menjen már, hisz nyalja a kezemet!” Tényleg nyalta a kezét. Hát én is megsimogattam, de engem nem méltatott erre a tiszteletre. Na jo. Bementünk a házba és az állat minden hivas nélkül jött utánunk. Es nem is nézett ki nagyon fáradtnak. Gyanús volt egy kicsit a dolog. Nem éhes, nem szomjas, nem fáradt, én azt hiszem ez a büdös dög szimulál. Ez gazdát keres és azt hiszi, hogy meg is találta. Hogy mennyire igaz volt, ez csak később bizonyult be, de már akkor késő volt. Egyelőre lefeküdt a konyhában és jóízűen horkolni kezdett, mi meg lábuijhegyen tipegtünk, nehogy felébresszük. Kezdtünk tanácskozni. Könnyen megtaláljuk a gazdáját, hiszen ez egy gyönyörű fajkutya, valószínűleg egy kis vagyonba került. Majd megnézzük az újságot, egész biztos hirdetik. Nem hirdetett senki, a Kennel Clubban sem tudtak, róla. A rendőrség sem. Az állatvédő egyesület csalt arra volt kiváncsi, hogy van-e engedelye? Miután nem volt rajta nyakszij, hát nem volt engedely sem. Közben teltek a hetek. Eleinte annyit evett, hogy előleget kellett venni a nyugdijamra. Egyszer egy csirkét, amit anyjuk letett a konyhaasztalra, hogy majd vacsorára elkészíti, lelopta és a felét megette nyersen. A többit megfőzte neki es mi hamburgert vacsoráztunk. Egy másik alkalommal a születésnapi tortát ette meg az utolso morzsáig. Még az volt a szerencse, hogy az én szí esnapomra készült és bár a tortát szeretem, a születésnapot gyűlölöm. Hát megmentett ettől. Megint megkezdődött a sétálás. Minden nap há- romszqr, négyszer, kis annak ellenére, hogy olyan utcában lakunk ahol az utca közepén egy szép széles fűcsik van, Ö csali az utcatesten akart menni. Ez az összes környékbeli k.utyák szórakozó helye. Nem neki. Különben is lenézi a kutyatársaságot, különösen mióta fésülöm és kefélem. Azt hiszem, arisztokratának érzi magát a bestia. Még valamit észre vettem. Mindig csak egy irányba akart menni, amerröl jött. Hiába beszélek hozza, hizeleg, nyalogat, de azért csak arra akar menni. Na, gondoltam — ez biztosan haza akar menni az igazi gazdájához. Már négy honapja itt van, még nem felejthette el. Egyszer elhatároztam, hogy hagyom magam vezetni, hátha megtalálja a régi hazáját. Felvettem egy pár erős gyalogló cipót, felszerszámoztam és elindultunk. Húzott, mint egy ^őzmozdony, van ereje. 70 font volt, amikor az állatorvoshoz vittük, hogy a szükséges injekciókat megkapja veszettség, köhögés és miegyéb ellen. 20 dolláromba került. Még egy előleg. Szóval húzott, én meg bandukoltam vele. A végén már mindkettőnknek lógott a nyelve, de azért csak mentünk. Valószínűleg abban reménykedett, hogy megtalálja a regi gazdáját. Megállt egy ház előtt, ahol a verandán ült egy ember. Én is néztem és nem nagyon szerettem a kinézését. Egyszer csak észrevett minket. “Hé,ez az én kutyám! Dixi, gyere ide rögtön!” Durva hangja volt és már kezdtem szegényt utálni. Levettem a pórázt, hogy menjen, ha akar, hiszen jogilag tényleg az övé. De a kutya nem mozdult, csak a nyakán meredt a szór az égnek. Meg egy kicsit vicsorította szép nagy fogait és szép alt hangon morgott. jó hangosan. Az ember tovább kiabált: “Ez az én kutyám! Megvan a papírja kérem! Érti?” Ez már nekem szólt. Én meg csak neztem a kutyát. Az meg még jobban mutogatta az agyarait és egészen a lábam mellé húzódott. “Tudja mit? — mondtam az embernek — használja el a papirt, a kutyának nincs arra szüksége!” Most itt fekszik a lábamnál, már nem pislog a konyha felé, nincsenek már lopási szándékai. Én meg azon gondolkozom, hogy ki talált kit? Mi találtuk-e a kutyát, vagy Ö minket? Nem tudom. De egyet tudok. Soha nem akar arra menni többet. Aba Mihály TERJESSZE LAPUNKAT! j BÖLCSEK MOSOLYA • RÉVÉSZ TIBOR ROVATA | L—————---------—-i Petőfi Sándor számtalan bordalt irt, hiteles kor- tarsak emlékiratai szerint azonban nem szerette sem a bort, sem más szeszesitalt. A költő minden este a pesti Urak-utcája es Zsibárusok utcája sarkán A SZÉP TEJESLÁNYHOZ cégérezett Despscher-féle Tejeidében vacsorázott, mégpedig: ordát, pujnát, Írót, savót, túrót, vagy aludtejet. — Sándor, Sándor — mondotta egyszer a Pilvaxban Lauka Gusztáv — te a Depschernél aludtejjel, ordával és savóval tömöd tele magadat, itt a kávéházban megiszol egy feketekávét és bordalt ontasz magadból, mint valami tűzhányohegy...... Vörösmarty Mihály bírálatában megrótta Megyeri Károlyt, mert egyszer nem tanulta be kellőképpen szerepét és egeszen a súgóra bízta magát. Egy megbeszélt napon azután vadászni kellett volna menniük. Megyeri Karoly haragosan fogadta Vörosmartyt, és kijelentette, hogy nem vadászik. — Igazad van — válaszolta Vörösmarty kedélyesen — minek is jönnél! Hiszen már tegnapelőtt a színpadon lőttél bakot! Megyeri elnevette magát és — együtt vadásztak....... Kossuth Lajos 1848 szeptemberében meglátogatta a Schwechat mellett táborozó magyar hadakat. Egy öreg huszár kedveskedni akart neki s reggelre vasastisztét fogott el lovastól az előőrsön. Boldogan vitte az elnök ele. — Hoztam egy németet uram ! — mutatott a lovasra büszkén. Kossuth kikérdezte az elfogatas történetét, majd a fogolyért tiz, a lóért száz forintot ajándékozott a huszárnak. Az öreg elvette a száz forintot, meg is köszönte szépén, de a tiz forintot nem akarta elfogadni. — Jelentem alássan a ló megéri a száz forintot, de ez a német, istenemre, nem ér meg tizet! .... Bihari Sándor festőművész egy Szolnok-környéki tanyára érkezett festőállványával és megkérdezte a nagy bajuszu Öreg magyartól, a házigazdától: — Megengedi, hogy lefessem a teheneit gazduram? Mire az öreg atyafi hamiskásan összehúzta a szemöldökét: — Köszönöm művész úr, nem szükséges, jók azok nekem mar igy is........ MAGYAR NYELVTANFOLYAM NEW YORKBAN a 130 E. 16 St. cimen Minden szombaton délelőtt 10 oratol 12-ig kezdők es haladok részére. Ismerkedjünk meg a magyar nyelvvel ! Jelentkezes: MAGYAR TARSASKOR 130 E 16 Street New York, N.Y. Telefon: 254 - 0397 —.AMERIKAI MAGYAR SZO-9
