Amerikai Magyar Szó, 1975. július-december (29. évfolyam, 27-49. szám)
1975-12-18 / 49. szám
Thursday, Dec. 18. 1975. AMERIKAI MAGYAR SZO ftz ebbtn a rovatban kifejtett nézetek nem siüktéqszerúeo azonosak a szerkesztőség álláspontjával Qncár Gyula: HIT, REmEIIV, SZERETET II. RÉSZ. “Ki teremtette meg a békés egymás mellett eles lehetőséget a különböze) társadalmi berendezésű országok között, amely nélkül mindnyájan az atombomba áldozatává válnánk!? “A közép-kelet már rég lángokban állna, talán az egész világ is, ha a szocialista tábor békepolitikája nem érvényesült volna. De a tartós, lehetőleg örök békét csak a népek kemény harca, ébersege tudja biztosítani. “A jelen időben az a háborús veszély, hogy a közep-keleten van olyan ország is, amely nem látja be, hogy saját érdeke az, hogy ott minden néppel barátságban eljen es ne akadályozza más nepek azon törekvéseit, amiért ő maga is több, mint sz'az évig küzdött, vagyis, hogy megalakíthassák független, önálló országukat. Azonkívül a nemzeteknek le kell szokni az arroganciáról és tudomásul kell venni, hogy mar lejárt az az idő, amikor fegyverrel vonulunk be más nemzetek területere és le akarunk kanyaritani egy darabot, minden megtorlás veszelye nélkül. “Ezt bizonyítja a kő’zép-kelet, Indokina es az események a világ különböző pontjain. Sót, mar arról is le kell mondani a modern hoditoknak, hogy fegyver nélkül, gyalogosan foglaljanak el idegen területeket, amint azt a marokkóiak akartak, (derültség, taps.) “A tökésországokban a nép hatalmas megmozdulásai az idők jeleit mutatják. Hatalmas történelmi erők vannak mozgásban. A legyengült múlt harcol az uj, fiatal jövővel. Az élet már döntött, melyik oldalt választja. A döntés már akkor megtörtént, amikor az ember először megjelent a földön. A szebb elet utáni vágy elindította a fejlődés utján. Az ősközösségtől kezdve, a rabszolgatarto, majd a feuda- lista társadalmon keresztül eljutott a kapitalista rendszerhez, amely, szinten betöltve történelmi hivatását, kénytelen helyet adni a fejlődő-kepesebb társadalomnak, a szocialista rendszernek. “Azért erdemes arról is megemlékezni, hogy milyen emberi jellemvonásokat jegyeztek fel az ősember es a modern ember kozott. Az ősember csak addig volt önző, ameddig letfenntartásat biztosítani tudta. Ha az meg volt, Ő volt a leghumánusabb lény a földön. A modern embertől, különösen a monopolista, imperialista csoportba tartozóktól, ilyen humanizmusra nem számíthat az emberiség. “Ennek a humanizmusnak a hiányában, a munkásosztály nem remélheti azt, pedig minden vagya, hogy a rendszerváltozás a fejlődési folyamat törvényéi szerint békés utón, minden zökkenes nélkül menjen végbe, a fizikai munkások, farmerek es szellemi dolgozók vezetesevel. “A népek ősi eredetenek kutatásai közben szintén sok humánus cselekedetre lel az ember és ezert nem szabad megelégedni és csupán kulturális szempontból kezelni azt, hanem nagyon fontos minden nemzet életében, hogy a múltat közelebb hozva a jelenhez, gazdagítani tudjuk a jelent es a jővót. “Az Egyesült Államok, amely jövőre ünnepli függetlenségének 200. évfordulóját, gazdag a progresszív tradíciókban. Forradalomban született, amelyet az amerikai nép sohasem felejt el. A vezetői nem minden időben választottak a módjukban allo humánus eszközöket a nemzet megteremtése es fejlesztése terén. “Álhazafiak, hamis próféták, árulók akkor is voltak éppenugy, mint napjainkban. Manapsag a megalkuvó munkásvezérek, szociáldemokraták, szocialista-jelmezbe bujtatott “alszocialisták” baloldali jelszavakkal tevesztik meg a tömegeket. “Ezek az utóbbiak a legveszedelmesebb ellenségei a munkásosztálynak. Példa erre a portugál szocialista párt, amelynek az árulásán múlott, hogy még nem térhetett a portugál nép a szocialista termelés utjara. Az amerikai népnek ébren kell lennie, hogy felismerje igazi barátait, úgy a munkástáborban, mint a politikai arénában. Nagyon sok jel arra mutat, hogy ha lassan is, de az ész napsugara kezd áttörni az elhomályosító gondolat felhóin es az amerikai nép is megtalálja a szabad elethez vezető utat. “Az amerikai nép 200 eves,jobb életért folytatott harca megad minden reményt arra, hogy felismerik azt a tényt, hogy a dolgozó károknál, dolgozo agyaknál erősebb hatalom nincs es elindulnak azon az utón, amelyet ők legjobbnak latnak, hogy megteremtsék azt a társadalmat, amelyben egyik ember nem zsákmányolhatja ki a másikat, ahol nem tesz különbséget, hogy kinek mi a vallása, milyen az arcszine, vagy hogy a föld melyik részéről szármázik. “Azt a népet, amely ezt az országot ilyen hatalmassá epitette, nem kell félteni attól, hogy nem találja meg a módját, hogyan teremtsen magának olyan demokráciát, olyan szabadsagot, amelyben a dolgozók munkájuk gyümölcsét saját maguk fogjak elvezni. “A világ egynegyed részén ez mar megvalósult. Ehhez csak Összetartás és olyan munkásvezetok kellenek, akik már hosszú eveken keresztül bebizonyították, hogy osztályukért,az amerikai népért életüket is hajlandók feláldozni. “Ezek az igazi hazafiak. Ezek vezetésével bizto® t I I | a || sitva van Amerika dolgozo nepenek felfele ivelo útja, amely a szocializmuson keresztül, az ember által talán el sem képzelt bőséges, biztonságos, békés élethez vezet. “Ilyen társadalomban el tudom képzelni, hogy valóra válhat az a bibliai kitétel, hogy “szeresd felebarátodat, mint önön magadat.” “De ebben az “aki birja, marja” társadalomban ki van irtva minden szeretet az emberből, mert a kizsákmányolás, elnyomás, szegénység nem szerete- tet érlel, hanem gyűlöletet. Köszönöm.” (A kis sziget kivételével nagy ovációban részesítik a tanárt.) A bizottság elnöke a mikrofon előtt szép, válogatott szavakkal megköszöni Glass tanar ur előadását. Bejelenti, hogy kérdéseket irasban lehet fel- küldeni a pódiumra és a tanár ur 5 perces szünet után válaszol azokra. A teremben méhkasszerúen megindul a mozgás es a csoportok közti vita. A konzervatív sziget 15 tagja, fejüket összedugva, szintén tárgyal, majd egyikük Írni kezd és annak befejeztevel gyorsan a pódiumhoz megy és átadja az ivet. Ezt követik még jónéhanyan. 5 perc elteltével a gyülésvezetö, nagy üggyel- bajjal, csendet teremt. A tanár, aki közben a felküldött kérdéseket szortírozta, a mikrofon elé lep. “A kérdések között vannak ismétlések. Vannak jó indulatu, rossz információkon alapuló, ellenséges, sőt korlátolt intelligenciát eláruló kérdések is. “Kezdjük ezen az utóbbin. Amikor egy egyen nem kepes értelmeket egymás melle sorakoztatni és korlátoltságát takarni akarja, olyan ke’rdest bolygat meg, amelynek semmi köze a szobanforgó tárgyhoz. A kérdés: Tanár ur! Ha annyira szereti a bolseviki tábort, miért nem megy oda lakni végleg. Vagy talán mi segítsünk? “Ez a kérdés nincs összefüggésben az előadás tárgyával. Nem kellene válaszolnom rá, mert az előbbi szavaimmal fedeztem ezt a kérdést. De van hozzá egy néhány szavam. Az itt említett bolseviki szó ledegradáló akar lenni, pedig a szó csupán többséget jelent. Arra a biztatásra, hogy elhagyjam szülőföldemet, az jutott eszembe, hogy nagyapámat bizonyos álhazafiak már 100 evvel ezelőtt deportálással fenyegették Magyarországra, mert résztvett az akkori szakszervezetek szervezésében. Apamat, aki már itt született, nem deportálhatták, Eugene Debssel együtt bebörtönözték az I. Világháború ellenzéséért. így nekem nem újság, ha valaki fasiszta módra akar megoldani mélyenszantó gazdasági és politikai kérdéseket. Egyelőre nincs szándékomban elszaladni az amerikai nép érdekeben vívott harc elől, hanem ezután megduplázott erővel fogom azt folytatni. (Hatalmas taps, közben a kérdések között szortíroz.) Itt van egy kérdés, amely a háború és a béke ügyével foglalkozik. Hogy lehet az, hogy önök, a nagy békebarátok, 1 beszédeikben mindig a béke mellett szállnak síkra, de amikor a Szovjetunió bajban volt, örömmel vettek a nyugati hatalmak háborús segítségét? (Taps a konzervatív csoportból.) Elsősorban nem vagyok biztos abban, hogy ki volt nagyobb bajban a fasiszta hordákkal szemben, a Szovjetunió, avagy a nyugati hatalmak, melyek máskülönben is segítettek felépíteni Hitler hadigepeze- tét a Szovjetunió ellen. Csajaimkor a Nyugat látta, hogy a fasiszta tengely leverése meg tízmillióval több nyugati katona életébe kerülhet, volt hajlandó Összefogni a Szovjetunióval a közős ellenség ellen. A kommunisták nem pacifisták. Nincsenek ellene a népek felszabaditása érdekében vívott háborúknak, vagy polgarhaboruknak. De a történelem mindig azt mutatja, hogy terrort sohasem a dolgozok kezdik, hanem a urak. (Gyér taps, ránéz jegyzetére.) “Egy másik kérdés: Miért nem ad ön elismerést azoknak a gazdagoknak, akik humanista érzelemből milliókat adnak alapítványokra, egyetemekre, kórházakra, ösztöndíjakra stb. Ón összekeveri a humanizmust a politikával. “Nem hinném. Politikusok csinálják a háborút és annak meggátolásánál nagyobb humanista cselekedet nincs, (taps) jótékonyság? Azzal megoldani nem lehet semmit. Az csak egy kis injekció egy beteg társadalom életben tartásara. Azt inkább elismerem humanizmusnak, amikor egy dolgozo a keresetéből jótékonyságra ad, abban a hitben, hogy embertársain segít. De amikor a gazdagok, akik adófizetés elkerülésével, jótékonyság égisze alatt vásárolnak maguknak humanizmust és népszerűséget, s csititják hamis lelkiismeretűket összeharácsolt vagyonuk picurka részének jótékony célokra való adásával, az nem más, mint kepmutatás. (Folytatjuk) _ 5
